Harangszó, 1924
1924-12-14 / 51. szám
B84. december 14 flARANOS/,0 387 gánál kisebb, de szorosabban egy üvé fűzött s nagyjelentőségű egysége: a család. A családi élet kiforrott, avagy csak egészen laza kapcsolatot létesítő alakja szerint, áll vagy bukik a társadalom. Úgy viszonylik ez az egészhez, mint a kövek, vagy tégla anyagának szilárdsága az épülethez. Ha a tégla szétmállik, a falak ledüle- deznek s hiábavaló volt az építőmester minden munkája. A keresztyén erkölcstan midőn az eddigelé túlnyomóan materiális összeköttetést, amely a család tagjait egymáshoz fűzte, az egymást megértő szeretet melegénél lelki kapoccsá forrasztja össze, egyben óv és bűnnek minősít minden olyan magatartást, amely ennek a családi szentélynek a tisztaságát, békéjét, harmóniáját akarná megsemmisíteni. Ily módon lesz azután megszilár- dítója a fennálló társadalmi berendezkedésnek. * Mindezekre pedig azt mondhatná valaki, aki nem istenfélelemmel párosult, hanem az ész mindenek- felett álló hatalmát hirdető tudásvággyal szemlélné a fenti kérdést: „Az erkölcsiségnek a társadalmi rendet biztosító hatása mindig megvolt, deliát miért kell ezt a vallással ily szoros kapcsolatban tárgyalni? Igaz, hogy a keresztyén etika megelőzte korát, dehát nem jutott volna két helyről jött értesítés elveszett leányról, de az adatok szerint az egyik leány életkora 14, a másiké 27 év volna, így egyik eltűnése sem vonatkozhatott a maru törzs tanyáján feltalált leányra. A harmadik válasz azonban eloszlatott minden homályt. Bebizonyította, hogy az eltűnt gyermek feltalálja szüleit s az annyi év óta gyászoló édes anya, apa újra ölelhetik elvesztett drága kincsüket. A szerkesztő megküldte a gyermekét kereső apának hozzá intézett következő levelét: Tisztelt Szerkesztő Úr! A becses lapjában egy elvesztett leánykára vonatkozólag megjelent felhívásra sietek a következő adatokat közölni: 16 évvel ezelőtt Arkansas állam keleti részén egy kétezer acre területet vettem meg a kormánytól, azon szándékkal, hogy a birtok egyik felén mintagazaaságot rendezek be szakképzett rokonom vezetése mellett, a másik nagyobb felén bevándorlókkal községet alapítok és egy vasgyárat állítok fel. A szép, termékeny vidéken, mihelyt a gazdasági épületek elkészültek: a gazdálkodás megkezdődött. Ugyanott egy nyári lakást is építettem nyáron családommal ott tartózkodásra, mellette szép, virágos és gyümölcsös kerttel. Egy nyarat már ott töltöttünk. Az ezután jött év tavaszán feleségem — tőle elmaradhatlan — pár hónap el az ember a későbbi fejlődés folyamán előbb-utóbb erre a magasabb nézőpontra? Nem képzelhető el, hogy a kulturember lelkében a vallásos érzület teljes, kikapcsolásával kijégecesednének ezek az etikai momentumok?“ E kérdésre a felelet nagyon kézenfekvő: Az egyes ember lelkében a kultúra egy magasabb fokán kétségkívül alakulhat ki valamilyen erkölcsi meggyőződés, ez azonban inkább alapos átgondolás eredménye lesz, mint megérésé, és ösztönössé rögzítődni sohasem fog. A nagy tömegek erkölcsi felfogásának a lélekbe való egyetlen átplántálója pedig a vallás, a keresztyénség. Hogy ez így van, annak felismerésére rengeteg módot nyújt az élet. S midőn a fentiekben tisztán csak a szociológia nézőpontjából vizsgáltuk a kérdést, leszögezhetjük, hogy minden államnak elsősorban a vallásos élet ápolására kellene fordítania figyelmét, ha állampolgárainak lelki és fizikai nyugalmát, társadalmi rendjének biztos fennmaradását tartja szem előtt. nr •• 1 •• i r Tükörkép. Meglátogattam régen nem látott kedves barátomat és egykori iskolatársamat, a jegenyési evangélikus lelkészt. Egyik enyhe nyári esten az udvarában álló öreg diófa alatt pipáidén négy éves leányával, egy inas, szobaleány és szolgáló kíséretében ismét oda ment a lakásnak újból rendbe hozására. Egy napon délután, midőn a gyermek a délelőtti játszásban elfáradva a szobában aludt, anyja a tornácban a pinceajtó előtt a szolgálóval, szobaleánnyal beszélgetett: hirtelen közel lódobogás, vad zaj hallatszott. A szolgáló, e kiáltással: „rabló indiánok“ nőmet s a szobaleányt a pincébe rántja és az ajtót belülről bezárja. A másik pillanatban már az udvaron zajongtak a rablók. Az erős pinceajtót nem tudván kinyitni, a gazdasági épületekhez rohantak s az ott talált marhákat maguk előtt hajtva gyorsan távoztak. Egy pár cselédet súlyosan megsebesítve hagytak hátra. Amint a zaj elcsendesült, a nők a zárt ajtót kinyitották s a szegény anya futva sietett a szobába. Kétségbeesetten kereste leányát, de hasztalan. Eltűnt nyomtalanul. Sikertelen maradt minden utána kutatás A leányka szőke fürtü, kékszemű kedves, szép arcú gyermek volt. Neve Edith. Füleiben aranyfüggök e bevésett betűkkel: E. W. A hirdetés közzétevőjét az Isten szerelmére kérjük, ha 15 év előtt eltűnt s most 19 éves leányra talált: tudassa. Változtassa hosszú szomorú gyászunkat örömre. Nem leszünk hálátlanok. Waschington, Walther Ádám (Folyt, köv.) vasgyáros. szó mellett folytatott beszélgetésünk közben mondta el a következő esetet, amely egyháztagjaink lelki életének egyik kiváló jellemvonását sugározza az olvasó szemei elé: Bizonyosan hallottad barátom hírét az öreg Mihácsi Ferencnek, aki itt a szomszéd Loponyácon lakott és arról volt ismeretes messze földön, hogy ahány dűlt falu, féltetejti, meg- roggyant cseléd ház, zs lérház, istálló vagy pajta látható itt a faluban és Loponyácon, az mind Mihácsi Ferencet vallja birtokosának. Nos, az öreg most nem régen megtért őseihez és végrendeletében úgy intézkedett, hogy két fia: Sándor és Kálmán osztozzanak tetszésük szerint az örökségen. Egyiké legyen a loponyáci birtok, a mely terjedelemre kisebb, de jól termő föld és kényelmes, bár meglehetősen kopott kastély van rajta. A másik pedig a jegenyési részt foglalja el, amely holdszárara ugyan nagyobb, de imitt amott silányabb minőségű s a kastély is bár tágasabb a lopo- nyácinál, de sokkal elhanyagoltabb. A két jó testvér sokáig töprenke- dett, számolgatott, hogy az osztozkodás igazságos legyen és egyikse szenvedjen rövidséget, ami miatt később akár önmaguk, akár utódaik között egyenetlenségek támadhassanak. A családi viszálytól Isten mentsen minden jámbor embert. Már szinte belefáradtak a számításokba, amikor a fiatalabb testvérnek, Kálmánnak, egy jó ötlete támadt. — Bátyám — mondja — én attól tartok, hogy nem jutunk mi így soha zöldágra. Mindegyikünk arra törekszik, hogy a másik valamikép ne károsodjék ; de az egyes részletek értékelésénél nem tudunk megegyezni. Az egyik ingatlant vagy ingót ón becsülöm többre, mint te, a másikat te értékeled magasabbra, mint én. Van egy jó gondolatom. Kérjünk föl valakit, akinek szakavatottságában és részrehajthatatlanságában mind a ketten megbízunk, hogy ossza el a két birtokot saját belátása szerint igazsá- ogsao, mi aztán az ő ítéletében megnyugszunk. — Mondasz valamit, édes öcsém. Nem rossz gondolat. Csak az a nagy kérdés, ki legyen az a valaki. — A cserhalmi tiszttartóra gondoltam, aki évek hosszú so:a óta elég sok tapasztalatot szerezhetett a gazdálkodás körül. •— De jusson eszedbe édes öcsém, hogy nem egyszer kockáztatott olyan kijelentést a gazdálkodás kérdéseiben, amit a tapasztalt gazdák mosolyogva
