Harangszó, 1924

1924-11-30 / 49. szám

If 14. november 30 flARANŰSÜö 37 3 Új missiói egyház Mezőtúron. Blaskovich Árpád és neje ősi áldozat- készsége. Kovács Andor, a békési egyház­megye esperese még a múlt évben bejárta egyházmegyéje szórványait, hogy ahol lehet, egyházközséget léte­sítsen. Ezen apostoli munkájában ju­tott el Mezőtúrra, hol 1924 június havában az evang. hívekkel közgyű­lést tartott, mely alkalommal az első keiesztyének egyházszeretetére emlé­keztető lelkesedéssel adtak megnyilvá­nulást azon óhajuknak, hogy anya­egyházközséggé akarnak tömörülni. Miután ezen óhaj megvalósításához az egyházi fórumok a beleegyezésüket megadták. Kovács Andor esperes Wikkert Lajos orosházi ev. hitoktató lelkészt küldte ki missiói lelkészi minőségben, hogy a szervezés mun­káját elvégezze ebben az eddig szór­ványban élő 887 lelkes egyhá*köz­ségben. A kiküldött lelkészt 1924 november hó .6án, egyházközségi közgyűlés keretében vezette be hiva­talába. Ezen a közgyűlésen az egyház iránti szeretetének szép tantijeiét adta nenies Blaskovich Árpád jiy. áilam- vasuti főfelügyelő és neje, kde templom, papiak és kert céljaira telket, azon­kívül ötmillió koronát, mint egy havi nyugdíjat, templomépítési célra ado­mányoztak. A jó Isten áldja meg e nemeslelkü házaspárt minden lelki és testi jóval és szolgáljanak mintaképül raindannyiunknak, hogy a tett minden szónál szebben beszél i Imre Sándor, volt állimtitkár a protestantizmus szelleméről. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság a protestáns szellemi élet fejlesztése érdekében ez év őszétől kezdve az ország nagyobb centrumai­ban irodalmi előadásokat rendszere­sített. Ennek az előadássorozatnak keretében Hódmezővásárhelyen is volt irodalmi estély, amelyen a társaság felkérésére Bethlen Margit grófnő, a miniszterelnök felesége tartott felolva­sást. Dr. Imre Sándor volt államtitkár pedig előadást tartott, amely arról szólott, hogy milyen feladatot lát maga előtt a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság a nemzet újjáépítésében. A protestantizmus szelleme az igaz­ság és a személyes meggyőződésre való törekvés, a személyes felelősség és a kötelesség érzését, a felismert életcél mellett való kitartást követeli. A protestáns ember életét küldetésnek, munkáját hivatásnak érzi s ekként teljesíti, akar és tud együttdolgozni mindazokkal, akikkel a cél nemessé­gében, a lelki motívumok tisztaságá­ban megegyezik s az állandó javítás, az örök reformáció gondolatának ter­jesztésével elejét veszi erőszakos fel­forgató törekvéseknek. Ennek a szel­lemnek terjesztésében látja feladatát a Protestáns Irodalmi Társaság. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A magyar kath. püspöki kar a következő figyelmeztetéssel fordult a hívekhez: Fájdalommal látjuk, hogy egyébként buzgó katholikus nők nem­csak nyilvános helyeken, hanem a templomban is a mai divat szerint hiányos öltözékben jelennek mey. Miután az öltözék nemcsak az időjárás viszontagságai ellen védi a testet, hanem a szemérmetességnek is oltalmul szolgál, nagy tiszteletlenség a templom szentsége ellen, ha valaki ott olyan ruházatban jelenik meg, amely ahelyett, hogy a testet illendően fedné, mély kivágásával, avagy rövid ujjával és átlátszóságával arra a fi­gyelmet még inkább felhívja. Az alka­lom komolyságának és szentségének meg nem felelő öltözködés a műveltséggel és a jó Ízléssel is ellenkezik, ezért szigorúan tiltva van ilyen öltözékben templomba jönni, legföképen pedig a szentségekhez já­rulni. OLVASSUK A BIBLIÁT! Egy elejtett szó, biztató pillantás, egy hir, egy levél, egy gyermekes kérdés, sót egv álom is... mind, mind közölheti Isten vezető akaratát. Ne robogj el mellettük! Dec. 3. Szeme tanácsol. Zsoltár 32.8. A szem mindent ki tud fejezni: a jóváhagyó biztatást, a boldog örömöt, a szemrehányás keserűségét, a bánat könnyterhes felhőjét, a harag cikkázó villámait. Isten szeme raj­tad függ szüntelen. Gondolj reá, hogyan néz reád s meglátod, szemeivel tanácsol téged. Dec. 4. Igéje vezérel. Zsoltár 119. m—no.; 133. A biblia nem egy letűnt kor történeti okmánya, hanem szócső, melyen keresztül állandóan közli Isten veiünk akaratát. Azok­nak, akik a zsoltáriróval minden hajnalon odaállítják lelkűket az Ige felüdítő harma­tának permetezése alá, csodálatos tapasz­talataik vannak arról, hogy a biblia Isten napiparancskönyve. Dec. 5. Lelke kényszerít. Ap. csel. 16.0-7. Azok, akik nem csak vízzel, hanem Szent­lélekkel is megkereszteltettek, lemondtak a saját terveikről, akaratukról s ahogy Pál sokszor Írja, boldog rabszolgái lettek az Urnák, akiket a Szentlélek kényszerítő ereje hajt. Ha te talán nem is ismered még ezt a csodálatos erőt, mely kényszerítő bizo­nyosságot ad, de ismered a lelkiismeret kényszerítő hatalmát. Hallgatsz-e reá? Dec. 6. Csak egy lépést mutat. Zsoltár 119.1a'). Isten vezetése nem olyan, mint a a reflektoré, mely kilométernyire mutatja az utat, hanem olyan, mint a szövétneké, a mécsesé, mely a láb előtt C3ak egy lépés­nyire világít s a következő lépés helyét mutatja. Pál sem így kapja a parancsot: menetirány Európa, hanem állomásról állo­másra kapja az utasítást. Elég neked is az, hogy az Isten tudja, mit akar, ismeri a jövőt. Dec. 7. Ha nem érted is, bízd rá magad! Ap. csel. 8.26—8». A józan ész előtt milyen botornak látszó tanácsokat ad a Lélek Filepnek: Hagyd olt a samáriai ébredést s menj egy járatlan útra. Fuss egy száguldó hintó után. Szólíts meg egy magát egyedül gondoló, olvasában elmélyedő gazdag urat! Filep még sem okoskodik, hanem engedel­meskedik s boldogan kell tapasztalnia, hogy Isten tudja, mit csinál. Ha nem érted is, miért akar az Úr ép így vezetni, bízd rá magad s fogadj szót. Fogod még te is örömmel dicsérni érte az Urat. Isten vezet. Dec 1. Keze fog. Zsoltár 139.1—10. Amennyire szereti az ember az önállóságot, ép annyira érzi annak is szükségét, hogy vezessék. Az élet oly sötét, ismeretlen eshetőségekkel teli ut, minden lépés oly felelősséggel jár s oly súlyos következmé­nyekkel lehet megterhelve, hogy az ember önkéntelenül is minduntalan tanácsot kér. Ha másért nem, hát legalább azért, hogy a felelősséget megossza. Miért kapálódzom tehát s miért ekarok menekülni, mikor az Isten hatalmas keze fog s elől és hátul köiiilzárván engen, úgy irányítja életem körülményeit, hogy egy bizonyos irányban kényszerít haladnom,! Ne zúgolódj lelkem, ha kormányomat az Úr keze fogja. Mind jó, amit Isten tészen! Dec. 2. Álma int. Ap. csel. 16.0—10. Ez nem az álomfejtő csizio bibliai igazolása. Isten a kíváncsiskodók elöl mindig elrejti önmagát. De meg kell látnunk, hogy Isten az emberi élet minden megnyilvánulását fel tudja használni, mint intő, vagy utat mutató szemafort az élet robogó vonatja mellett. raktáron tartok min­denféle épületanya­got, asztalos faanyagot, meszet, cementet, téglát, tetőcserepet, asbestpalát, kész ab­lak- és ajtótokokat valamint mindenféle építkezési anyagot. Állandóan Szállítható waggontételben is. Elvállalok mindenféle ácsmunkát és építkezést. -———­Szab ó Imre épületfakereskedő GYŐR, BUDAI-UT 6. SZÁM. Telefon 345. 5—10 Gát- és szeszgyárral szemben. Gyüjtsünk előfizetőket és adakozzunk a „HARANGSZÓ“ fenntartására.

Next

/
Thumbnails
Contents