Harangszó, 1924
1924-01-27 / 5. szám
38 HARANQSZÖ 1924. január 27. birtokosok olyan kölcsönhöz, atni reájuk semmi kockázattal nem jár, mert bárhogyan alakuljon is a korona vásárló ereje, a buzakölcsön visszafizetése mindig egyenlő megterhelte- tést fog számukra jelenteni, miután olyan értékkel fizetik vissza a kölcsönt, mint aminő értéket termelnek. Másrészt a búzára szóló záloglevelekben olyan értékpapír fog az elhelyezést kereső tőke rendelkezésére állani, amely a korona romlásával szemben teljes védelmet nyújt, mert a búza záloglevelekben elhelyezett pénz épen úgy fektethető be, mintha azon búzát vettünk volna, tehát annak értéke mindig a búza értékével marad azonos. A búza záloglevél előnye a búzával szemben az, hogy semmi kezelést, raktározást nem igényel és ugyancsak buzaértékben fizetendő 6 százalékos kamatozást bizto sít úgy, hogy aki eddig búzában tartotta pénzét, nehogy az értékét veszítse, az ezután eladhatja búzáját és búza zálogleveleket vásárolhat helyette, amit az értéktőzsdén bármikor értékesíthet és így mindenkor ismét pénzzé tehet anélkül, hogy kamatveszteség érné, ami a mai kamat- viszonyok mellett számottevő előnyt jelent a búza tartásával szemben. Az emberi test, mint időjós, öreg embereknek az a dicsekvése, hogy csontjaikban megérzik az idő járást, tudományos téren is beigazo- iást nyert. A rádiókisugárzás terén folytatott kísérletek ugyanis igazolták azokat a régóta ismert jelenségeket, hogy köszvényes és reumás betegek, sebesültek és sérültek, továbbá mindazok a betegek, akiknek betegségét hugysav okozza, érzékenyek az időjárás iránt, vagyis előre megérzik a készülő időváltozást. Dr. Czernikauer berlini orvos szerint ennek a tünetnek a levegő rádióemaaációs tartalma az előidézője. A földkéreg ugyanis rádiumot tartalmaz, meiy emanáció utján (emanáció s rádiumnak kémiai utón gázzá való átváltozása) a földből a levegőbe jut. A reumások és köszvényesek azért érzik meg az időjárást, mert a levegő rádióemanációs tartalma az úgynevezett kritikus napokon fokozottabb mértékben hat az emberekre. HETI KRÓNIKA. A magyar nemzetgyűlés lapunk zártakor még mindig az indemnitást tárgyalja. A magyar koronával folytatott törvénytelen spekuláció a minisztertanácsot is foglalkoztatta. Állítólag e kérdéssel kapcsolatban igen erélyes intézkedéseket léptet életbe a kormány. Bethlen gróf londoni tárgyalásai mellett jelentőségében túlnőtt a miniszterelnöknek az angol király előtt való megjelenése. Angol politikai körökben a magyar miniszter- elnök audenciáját a legnagyobb fontosságú külpolitikai ténynek tekintik. A kér. gazdasági párt Egerben bontott zászlót. Egy gazdaküldöttség az Alföldről nagyatádi Szabó miniszternek egy arany kalászt nyújtott át a magyar népért való harcáért és munkájáért. József kir. herceg 500 milliót érő ékszert adományozott az egyetemi ifjúságnak. Robbanás folytán elpusztult a diósgyőri vasgyár villanytclepe. Erdélyben folytatják a magyar iskolák üldözését. Karácsonykor 44 magyar tanítót bocsátott el a román kormány. A kisántánt Magyarország rovására újabb határkiigazítást követel. Németországban Sekt tábornok ellen merényletet akart elkövetni Tormann volt főhadnagy. A bajor nemzetgyűlés nem hajlandó Hitlert szabadon bocsátani. Szászországban a polgári pártok a szociálisták- kal szemben nagy győzelmet arattak. Az olasz közvélemény a szerbbel egyeí- értöleg rendkívüli nagy politikai sikernek tartja az olasz-szerb egyezményt. Franciaországban a miniszterelnök bejelentése szerint májusban lesznek a választások. A lengyel fascisták fegyveres puccsot terveztek. Az angol munkások gyűjtést indítanak, hogy a német munkások ínségén segítsenek. Szovjetoroszországban állítólag Troc- kij minden állásáról lemondott. Japánban ismét földrengés volt. 56 ember életét veszítette. Az amerikai szenátusban Borah szenátor rámutatott arra, hogy Franciaország kölcsönöket ad, de Amerikával szemben tartozását nem rendezi. Egyébként a francia frank erősen gurul lefelé. Egyiptomban a nacionalisták Zugiul pasa hivei 88°/o-os többségre tettek szert. Csak egy tojást. A kemeneshőgyészi gyülekezetben a Harangszó javára a következő adományok gyűltek össze : Lelkész 5, Weisz Mártha 10, Böröndy Lászlóné 5, Döbrönte Sándorné 2, Dernóczi Jánosné 2, Nagy Sándorné 2, Tompa nővérek 2, Stile Józsefné 1, Nagy Géza 2, Szalóky Károlyné, Szalóky Lajos- né, Borbély Sándorné, Teke Sándorné, Ve- rasztó Sándorné, Pap Róza, Finta Józsefné, Horváth Józsefné 1—1, Nagy Józsefné 2, Berki József, Borbély József, Mezzö Sándor, Szakács Sándor, Szakács Sándorné felső, Németh Józsefné, Tóth István, Tóth Ferenc, Tompa Lidia, Tompa Jánosné, Bognár Sándorné, Szakács Károly, Szakács Sándorné, Szakács Istvánná, Szakács l.-né, Verasztó |ózsefné, Szabó Sándorné, Ve- rasztó Jánosné, Csuka Józsefné.. Sülé F.-né, Tót Ferencné, Gulyás Sándorné, Sülé Sándorné, Szákovics József, Német Jánosné, Nagy Sándorné, Csóka Józsefné, Csóka J., Teke Sándorné, Teke Lajosné, Verasztó Sándorné, Nagy Ferenc, Kovács Sándorné 1—1, Sütő Józsefné, Süíft Istvánná 2—2, Szabó Péterné, Mógor Józsefné 1—1, Má- tis Ádám 2, Német Sándorné, Bödecs Károly né 1—1, Döbrönte Ferenc 3, Szabó J.- né 2, Szabó Sándorné, Szakács József, Dernóczi Józsefné, Molnár Józsefné, Fodor Józsefné, Csapó Jánosné, Szakács Jánosné, Kovács Jánosné, Márton Károlyné, Borbély Ferencné, Borbély Károlyné, Finta Istvánné, Német Péterné, Ötvös Istvénné, Német Istvánné, Somogyi Sándorné, Döbrönte J.-né 1—1, Német József, Csuka Ferencné, Csuka Vendelné, Erdély Istvánné, Teke Lajosné, Tompa Sándor 2—2, Ném-t Zsigmondné, Farkas Péterné, Molnár Ferencné, Erdély Sándorné, Verasztó Józsefné, Takács Józsefné, Molnár Józsefné, Kovács Ferenc, Molnár István, Szabó Rozália, Nagy Pálné 1—1 tojást adtak, továbbá Radó Elemér 3 ezer, Verasztó Ferencné 50, Molnár Józsefné 200, Nagy Józsefné 500, Halag Ferencné 10, Szalai Imréné 100, Vida Istvánné 200, özv. Német Imréné 1000, Gulyás Jánosné 100, Fodor Mihályné 200, Csapó Istvánné 100, Gulyás Róza 100, Bock Károlyné 100, ifj. Pirka Józsefné 400, Döbrönte |ózsefné 100, Bagarus Sándorné 100, Nits István tanító 100, Döbrönte Istvánné 200, Farkas Józsefné 200, X. Y. 100, Takács Istvánné 200, özv. Szakács Józsefné 100, Döbrentey Imre 1000, Német Zsigmondné 200, Pénzes Jánosné 100, Feiler Jenő tanító 2000 koronát. Összesen 128 tojás és 11.150 korona. A jó Isten áldja meg a jókedvű adakozókat testi lelki áldásaival. HARANGSZÓ. Vizkereszt u. 3. vasárnapon. Ep. Róm. 12.17-21. Aki tudni akarja, hogyan kell a keresztyén embernek élni, tűrni és szeretni, olvassa el csak a mai epistolát. Lelkészavatás. Kapi Béla püspök jan. 20-án avatta fel lelkésszé Kiss Ferenc végzett theologust a soproni templomban. Országos ev. sajtónap. A legutóbb Budapesten megtartott értekezleten egyházunk vezéremberei elhatározták az országos ev. sajtónap megtartását. Beteg esperes. Mint részvéttel értesülünk Pálmai Lajos győri esperes, egyházkerületi főjegyző beteg. Az esperesi teendők elvégzésében Németh Károly lébényi lelkész, szerkesztőtársunk helyettesíti. 1 Bartholomaeidesz László -j- | Bar- thoíömaeidesz László csetneki lelkész, volt alesperes, életének 70-ik évében, papi működésének 51-ik évében elhalt. Nagy részvéttel temették el január 16-án. Áldás emlékére. Nagy amerikai szeretetadomány. Karácsony estéjén érkezett egy két mázsás amerikai láda Pápára. Gyurátz Ferenc ny. püspök címére jött. New-Brunnsvickból. Szabó Sándor ev. lelkész küldte, mint az ottani evangélikus magyarok összegyűjtött adományait azzal a kéréssel, hogy püspök úr legjobb belátása szerint osztassék szét a pápai és környékbeli szegény híveink között. A csomagban volt: 64 méter piros, 13 méter fehér új parket; 25 nagy női kabát; 28 leányka-ruha; 31 gyermekruhácska; 9 pár cipő; 6 szvetter; 13 kalap; 14 pár harisnya, cukor, kávé, rizs, szappan, cérna, hogy a főbbeket említsük. Szabó Sándor és a new-brunnsvickiek mellé írjuk