Harangszó, 1924
1924-11-23 / 48. szám
i 924. november 23 HARANQSZO 367 álló ifjúság 18-án hazafias „Igrici-estélyt tartott. Közreműködtek: Dömölky Julia, Török Zoltán, dr. Szőnyi Géza törvsz. biró, Podziomkleviz Ferenc, Toroczkay Antal, Lavotha Jánosné zenetanárnő, Matejcsik János, Györy Lóránt ny. miniszter, Windt Ilona tanítónő, Urbán 1., Novomeszky G, Pfeiffer M., Nagv K., Szuchovszky L., Polster Gy., B. I. P. E. zenekara Schwebler Ferenc karnagy vezetésével, Tiboldy József. Következő estélyét, mely „Mikulás“ nevet fog vise'ni dec. 5 én fogja megtartani. Tanítók gyűlése. A vasi közép espe- resség tanítósága 13-án tartotta őszi gyűlését Kőszegen. A gyűlést megelőző isteni tiszteleten Fröhlich Józsefné Hamar Gyula igazgató kíséretében solot énekelt, a mintatanítást Karner Frigyes tanitó végezte. Az értekezleten elnöklő Róth Kálmán nagy elismeréssel adózott fáradozásaikért a népnevelés terén Hamar Gyula igazgatónak és Marton Károly tanítónak, kiknek Lipót Dezső tanfelügyelő ünnepélyesen átnyújtotta a kultuszminisztérium elismerő okiratát. A gyűlésen Somogyi Béla körmendi tanító a nyugdíjról értekezett. Pécs. November 9-én este 1/iG kor a pécsi evang. templomban a reformáció emlékére egyházi hangversenyt tartottak. A nagyon szépen sikerült estélynek sorrendje volt: 1. Eiőjáték orgonára. 2. Bach J. S.: „Óh ég, mi tenger fájdalom. . .“ Kantáta vegyeskar orgona és zenekarra. (Első bemutatás.) 3. Előadás a protestáns egyházi énekekről. Tartotta: dr. Kovács Sándor egyetemi tanár. Az előadást illusztráló magánkar a következő három mesterkoráit mutatta be: a) Bach J. S.: „Mi Atyánk, ki vagy mennyekben...“ b) Brahms J.: „Mit Fried’ und Freud’.. .* c) Bach J. S.: „ínségemben hívlak Atyám...“ 4. Bach: „Hogy venne erőt rajtunk.“ Korálfiguráció. Vegyeskar, zenekar és orgonára. 5. Ima. Tartotta Baldauf Gusztáv gyülekezeti lelkész. 6 Közének: „Erős vár a mi Istenünk“. Az ének- és zenekari Zupancsics Vilmos tanár vezényelte. Ugyanaz nap este az Evang. Társaság és Diakonia tagjai az. ünnepélyen szereplők tiszteletére igen kedélyes társas összejövetelt rendeztek. A keszthelyi kir. Gazdasági Akadémia kebelében fennálló Bethlen Gábor kör reformációi ünnepén a beszédet Puskás Jenő püspöki titkár tartotta, Reichert Gyula lelkész pedig befejezésül szép imát mondott. Az egyetemi ifjúság Turul szövetségének új zászlóját a Deák-téri evang. templomban Raffay Sándor püspök áldotta meg, kit a szövetség Ravasz László és Prohászka püspökkel egyetemben tiszteletbeli dominiusszá választotta. A jobaházai evang. leányegyházközség halottak napján megható ünnepély keretében rótta le kegyeletét az elesett hőseik emlékezetének. Az összegyűlt hivők éneke után (Szemem akármerre vetem, Látom csak árnyék életem) Hérints Lajos esperes, a gyülekezet lelkésze mondott emlékbeszédet Luk 23.27—28. alapján. Beszédjében megemlékezett a reformáció vértanúiról, kik hitük és hazájuk szeretetétől vezérelve, a vérpadig mentek; megemlékezett az egyszerű György könyvnyomtatóról és könyvárusról, ki az evangélium meggyőző erejétől támogatva terjesztette véres idők közepette a Bibliát, miglen halálával fizetett érette; megemlékezett korunk hősi halottai- ról, kiknek ütjük a múlthoz híven, szintén a halálba vezetett. De egyszersmind kifejtette, hogy nincs okunk siránkozni azok felett, kik életüket áldozzák nagy eszmék keresztülviteléért, hanem sirathatjuk magunkat, maradékainkat, gyarló voltunkat, ha az Úr lelke bensőnket betölteni nem tudja s így nem vagyunk képesek embertársainkért áldozva élni s ha kell, értük meghalni. Majd a gyermekek éneke (Feltámadsz... Múló világ...) és Istenfélők mily boldogok vagvtok c. szavalata után imával és a kezdőének utolsó versének eléneklésével az ünnepély véget ért. A megtartott offertórium 50.000 K-t juttatott a Harangszónk javára. Veszprém. Szenthe”Károly pápai ny. pósta- és távirdafőnök, édes apja és néh. Komjáthy Lajos veszprémi buzgó egyháztagok emlékére 300.000 K-s alapítványt tett a veszprémi egyház részére. Ezenkívül legutóbb befolytak a következő adományok: Liptay J. 6.000. Nagy S. 20.000, Skrabák G , Freisei8en V. 22 000, Koch Zs. 25.000, Sági Pálné, Péterffy L , Lehoczky J. 50.000, Sziegl Edéné 70 000, Frank L. 100.000 K-t az egyház szükségleteire. Egy szegény polgárista fiú tandíjára: Mészáros K., Sülé K., Bodiaky M , Széli P, Szentbe D., Vági Gy., Bátsi Zs. 10-10.000, Sági Pálné, Skrabák G 20.000, Freiseisen V. 25 000, Schuppán M.-né 50.000, Magyary A. 100 K. — Nov. 9-én a lelkész a balatonfüredi és balaton- arácsi reformátusok által szívesen átengedett két templomban hirdette az igét s osztott Úrvacsorát a mintegy 40—50 főből álló füredi, illetve arácsi szórvány számára, a református hivek nagyszámú jelenlétében. A súri gyülekezet november 2-án áldozott a reformáció emlékének. A délelőtti istentisztelet a reformációra való visszaemlékezés jegyében folyt le, délután pedig műsoros ünnepély keretében rótta le a hála adóját az Istennek, amiért a reformációt diadalra juttatta. A délutáni műsor a következő pontokból állott: 1. Közének. 2. Ima. 3. Szavalat. 4. Gyermekkarének. 5. Szabad előadás. 6. Szavalat. 7. Gyermekkarének. 8. Ima. 9. Közének. Szavaltak Bá- les Ilonka és Varga József tanító. A gyer- mekkaréneket Marosi Mihály kántor-tanító vezette. Szabad előadást a lelkész tartott a reformáció előzményeiről, megindításáról és elterjedéséről. Az ünnepély zsúfolásig telt templomban folyt le. Elismerés a történetírónak. A győri evang. egyházközség legutóbbi közgyűlésén Payr Sándor egyetemi evang. theol. tanárnak azon figyelméért és fáradságáért, hogy „A dunántúli evang. egyházkerület története“ című nagy munkájában a győri ev. gyülekezet történetét is nagy részletességgel és alapossággal írta meg, jegyzőkönyvileg köszönetét és elismeréséti fejezte ki. Báró Radvánszky Kálmán a sajókazai egyház felügyelője, a tíszakerületi gyámintézet áldozatkész lelkű elnöke, kinek bőkezűségét a falu szűk határán túl is áldják a hegyaljai egyházmegye nyugalmazott lelkészei, lelkészözvegyei, árvái s a tiszai kerület sok létért küzdő egyháza, most egy újabb hatalmas adománnyal mutatta meg nemes lelkét. Sajókaza község 60 hősi halottjának állíttatott saját költségen gyönyörű emléket a falu főterén. Kétszáz mázsa búzát áldozott azért, hogy méltó emléke legyen a dicső hősöknek. Az emlékmű hatalmas, kiemelkedő alapépítményen egy öreg népfelkelőt ábrázol hadi felszereléssel, pihenő állásban, lábhoz tett fegyverrel imádkozva. A dolog nem csak azért érdekel minket, mert tudtunkkal ez az első nagyobb szobor, melyet egy ember állíttatott a saját költségén, hanem azért is. mert evangélikus ember állíttatta s egy nagy jövő előtt álló fiatal evang. szobrászművész, B. Szabó József, az eperjes—miskolci evang. tanítóképző tanárának első nagy müve, mellyel a nyilvánosság elé lép. Az emlékmű felavatása október 19 én volt közös gyászistentisztelet keretében, melyen minden felekezet részt vett. Reform, emlékünnep Ózdon. A reformáció emlékünnepével kapcsolatban Ozdon egy héten át hitvédelmi előadások voltak az evang. templomban a következő témákról : Reformáció és szabad gondolkodás. Reform és forradalom. Reform, és a szociális kérdés. Reform, és a nemzeti élet. Reform, és a családi élet. Reform, és az örök élet. Miért szeretem én evang. egyházamat ? Az egyik előadás offertóriurnát, 200 ezer koronát, a tűzkárosult bétheli (németországi) szeretetintézménynek adta az egyházközség. Október 31-én három istentisztelet és urvacsoraosztás is volt. A hívek örömmel fogadták az őntudato- sítást. Az arnóti egyházközség október 12-én avatta fel négy vaggon búza költségen renovált templomát. Az avatást Nemes Károly főespares végezte Berényi Sándor, Duszik Lajos, Ligeti Ede és Tavassy Zoltán lelkészek segédlete mellett. KÜLFÖLDI HÍREK.^ Németország. A német evangélikus egyház most már szintén igénybe veszi a drótnélküli, úgynevezett rádió táviratozást és ezen a legújabb utón viszi az evangéliumot azokhoz, kik különben képtelenek volnának az Isten igéje hallgatásának áldásaiban résztvenni. Vasárnap október 26-án volt az első radioistentisztelet. A berlini központban beszélt dr. Burghart püspök, volt egyházi ének és zene is. Ilyenféle istentiszteletet ezentúl minden vasárnap reggel fognak tartani. A német evangélikus társulati élet november hónapban is talál módot a megnyilvánulásra. 2—5 ig a szászországi bel- missziói egyesület, ugyanekkor a porosz- országi belmissziói egyesület is ülésezett, 3—6-ig összejött a hannoverai leányszövetség és 9—12-ig pedig az általános protestáns pogánymissziói konferencia volt Jénában megtartva. Olaszország. A római evangélikus egyház november hó 2-án tartotta templomszentelési ünnepélyét, mely ez idén azért nevezetes, mert e napon felavatták az új diakonisszaházat, amelyben kaiserswerti diakonisszák működnek. A német evangélikus egyház küldöttségileg képviseltette magát ezen az ünnepen. Oroszország. Mindig égbekiáltóbb és mindig rosszabb hírek jönnek Oroszországból. Az éhínség oly rettenetes, hogy már két hónap óta nincsen az embereknek kenyerük, csak tököt, dinyét és répát esznek. De ez a készlet is már fogytán van. Ami házi állatjuk volt vagy megették vagy eladták, hogy rajta kenyeret vehessenek. Gyerekek és felnőttek rongyokba takarva keresnek erdőn, mezőn valami ennivalót. A kormány szervez ugyan nyilvános munkákat, de ez oly kevés és oly kicsi bérű, hogy ebből nem tud megélni az éhező nép. Most szerveznek világszerte segélyző akciókat, hogy ezeken az állapotokon valamit segítsenek. Észak-Atnerika. Az amerikai ág. hitv. ev. egyházak az idén nagyobb mérvben ünnepelték a reformáció emléknapját és