Harangszó, 1924

1924-11-16 / 47. szám

356 HARANQSZe 1924. november 16 Áldozatuk nem hasztalan élettékozlás, szenvedésük, vérhullásuk nem balga­ság. Példájukon nemzedékek nevelőd nek igazi hazaszeretetre és megtanul­ják, hogyan kell a nemzetért élni és dolgozni. így áll előttünk a hőseink névsorát megörökítő márványtábla. Érző em­beri szívek fájdalmának megkövült bizonysága. Kegyeletes emlékezés örök beszédű szava Krisztusi prédikáció megszólaitatója, eltagadhatatlan tör­ténelmi igazságok hirdetője. Szól az emléktábla a gyászolókhoz: Ne sírjatok 1 Szomorú, de felemelő kiváltsága a nemzet jobbjainak, ha életet áldozhatnak a nemzet oltárán. Ti egy-egy drága életet adtatok cda, férjet, apát, fiút, testvért. De a hazá­nak ádtátok oda. Áldozatotok mellett őrt áll a nemzet hálás kegyelete! Szól ez az emlékkő az ősi Alma Materhez. Szól a kathedrára siető tanárokhoz, a padokban ülő ifjúság­hoz : őrizzétek meg a nemzet jöven­dőjének biztosítékait! Teljesítsétek egész szívvel kötelességeiteket. Taná­rok a kathedráu a tudás alapjainak lerakásával, hazafias és tiszta vallás­erkölcsi szellem erősítésével, becsüle­tes magyar jellemek kiépítésével Te pedig ifjúság, szorgalmas munkával, az életre való előkészüléssel, tiszta lélekkel, becsületes, egyenes magyar jellemmel. Akár jöttök, akár mentek, utatok a hősök emléktáblája mellett vezet el. Álljatok meg egy pillanatra, olvassátok el neveiket s a márványba vésett örök intést: »Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta véri!.. .< Csak akkor nem haltak meg hőseink hiába, ha ti mindnyájan átveszitek az ő példájukat s minden erőtökkel szolgáljátok a nemzet jövendőjét. A nemzet nagy temetésekor a költő álmot látott. Hegyek taraján fehéren, tisztán, mint a köd, megy a Krisztus, utána véres szívű, szent halott regi­ment, millió meghalt néma katona. A Krisztus megáll a végeláthatatlan néma ármádia élén s ajakán új hegyi beszéd igéi zendülnek. Krisztus be­szél a hegyeken. Mögötte ezer és százezer halott katona árnya. Krisztus beszél a hegyeken s rámutatva a rettenetes világháború áldozataira, tanítja a Holnap emberét, milyennek kel! lenni a boldog, igazi embernek. Megszólal a néma márványkő és tovább adja Krisztus prédikációját. Féljétek az Istent! Szeressétek a ha­zát! Becsüljétek meg egymásban az embert közös hazának egyazon mun­kára elhívott testvéreit! Szavaimat ünnepi beszédnek szán­tam. És végére érkezve látom, hogy imádság lett belőle. Uram, Istenem, engedd meg, hogy ne imádkozzunk hiába ! Ámen. Erre néhány percnyi halotti csend után az egész ünneplő közönség ki­vonult az emlékműhöz, ahol is Kapi püspök azt megható szavak kíséreté­ben megáldotta s átadta a líceum igazgatójának megőrzés végett. Hollós János liceumi Igazgató az emléktáblát, mint a mindhalálig hűséges köteles- ségteljesítés és a hasaszeretet szent szimbólumát vette gondjaiba s a líce­um tanári kara nevében megkoszo­rúzta. Dr. Wrchovszky Károly a liceumi diákszövetség nevében helyezett el egy babérkoszorút; míg egy tanuló ifjú a liceumi ianuló-ifjuság nevében koszoruzta meg az emléktáblát. Az emlékmű stílusos kőkeretbe foglalt szürke márványtábla, a keret felső részében babér övezte kard, alatta a felírás: Duke et decorum est pro patria móri. A líceum hősi halottai 1914—18. a világháborúban. A három aranybetüs oszlopban 72 hősi név olvasható. A liceumi diák- szövetség áldozatkészsége hozta létre. Az ünnepséget a püspök imája, áldása, majd a Hvmnusz fejezte be. Végül a cserkészcsapatok s az egész liceumi ifjúság feszes, katonás lépés­ben vonultak el az emléktábla előtt. Az amerikai nevelés le­szoktat a munkáról Az amerikai nagyiparosok panasz­kodnak, hogy a fiatalabb nemzedék nem akar testi munkát vállalni. A kétkézi munkások majdnem kivétel nélkül idősebb emberek. Tíz év múlva ezek kiöregesznek és nem lesz he­lyettük uj munkásnemzedék. Nem csoda tehát, hogy Coolidge elnök egyik beszédében a középiskolai ifjú­ságnak a munka méltóságát fejte­gette és hangsúlyozta, hogy a testi munkát nem szabad a művelt eoi berhez méltatlannak tartani. Az az amerikai újság, amelyben ezt olvas­suk, az iskolába olyan sportot kíván, aminek értelme is van, vagyis mun­kát. Megszívlelendő volna ez az ame­rikai tapasztalat nálunk is, ahol úgy látszik ^tabotába megy a közoktatás- ügy terén is minden, s a nemzet leendő napszámosait tánciskolákban és futball mezőnyökön akarják krum­plikapálásra nevelni. „Ne tévedjetek, Isten nem csufoltatik meg.“ A Szentirás ezen szavainak igaz­ságát újra meg újra beigazolva látjuk a világtörténelem folyamán, midőn Isten kezének csudálatos intése lesújtja azokat, kik Isten létezésében kétel­kednek, nevét megcsufoiják 1 Ananiás és Sapbira elrettentő példájához ha­sonló Istenítélet történt Voralberguek Feldkirch nevű községében, ahol egy Brunner nevű egyént múlt év október havában aszal vádolták meg, hogy fele­ségét megmérgezte. A vádlott védő- beszédéi azzal fejezte be, hogy a mindenható Isten azonnal vegye el éltemet, ha bűnös vagyok. Szavainak elhangzása után holtan rogyott össze. Múlt év december havában Breslau mellett két istentagadó lerombolta a nagy kőkeresztet és gúnyos szavakkal szétdarabolta Krisztus szobrát. Egyi­kük munkaközben deréktörést szen­vedett, a másik a következő napon gép kerekei között lelte szörnyű ha­lálát. Mondja bár a hitetlen, hogy mindez a véletlen műve és nem Isten újmutatása! A szavak igazsága su­gárzik ezen esetekből 1 Gondolja bár, hogy sokszor hangzik el emberek ajkáról a hamis eskü, sokszor tör­ténnek kereszt, templomok megszent- ségtelenítései és a tettesek nem veszik el büntetésüket. Ez azonban nem bizonyítja Isten nem létezését, hanem sokkal inkább hosszutfiró kegyelmét. Az Ür nem akarja a bűnösnek halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen. Véssük lelkűnkbe a Szentirás szavait! Ezeknek bünhődése legyen elrettentő példánk! P. Gy. Az abaujszántói evangélikus egy­ház toronyszentelési ünnepe. A Harangszó legutóbbi számában hirt adott arról a feledhetetlen ünnepről, amely­ben ennek a kicsiny, mondhatnánk marok­nyi gyülekezetnek része volt október 26-án, amidőn is régi templomához épített új tor­nyát avatta fel impozáns .ünnepély kereté­ben Geduly Henrik püspök. Részt vettek az ünnepélyen a püspökön kívül Nemes Károly hegyaljai és Dómján Elek iiszavidéki főesperes, valamint Duszik Lajos miskolci lelkész. A világiak közül pedig ott Játtuk dr. Zenlenka Lajos a tiszai egy In zk era let felügyelőjét, a járás föszolga- biráját, a község jegyzőjét, a járásbitósag elnökét, a ref. egyház esperesét stb. Az ünnepély a temp'omban kezdődött és a sza­badban ért végett a torony előtt. A 265. sz. énekkel vette kezdetét melynek 2 verset énekelték a hívek és Nemes Károly főes­peres imájával adott hálát a Mindenható­

Next

/
Thumbnails
Contents