Harangszó, 1924
1924-11-16 / 47. szám
1$£4. november 16 HARAM Ül SZŐ 355 Az élet értékmutatója a szeretet. Gazdagsága attól függ: Mennyi sze- reteíet viszel beléje. Nemessége pedig attól, hogy mennyi áldozatot tudsz hozni az igazi szeretetért. A letűnt világtörténelmi idő nagy áldozathozatallá tette az emberek életét. A világháború rettenetes áldozati oltárt emelt, mely körül égő szemekkel, némaságra szorított ajakkal, sírva-sikoltozva, avagy csendes némasággal tolongtak az embertömegek. Ez az oltár mindenkitől áldozati ajándékot követelt A férfi java munkaerejét, izma és agya képességét, idegzetét, munkabírásat vitte oda Az édes anya szeme mosolygását, anyai szíve melegségét. A hitves két karja ölelését és hitvesi csókját Sokan életük néhány esztendejét, erejük, egészségük egy részét. Talán egy lábat, egy kart, vagy két szemük kilobbanő lángját. Még egy nagy tömeg húzódik az áldozati oltár felé. Kezükben életük kicsi mécsesét viszik. Az oltár előtt kialszik a mécses. Azaz nem! Nem alszik ki, hanem odavetik a lángot az oltárra s a sok lángocskától még fényesebbé válik az oltár lángolása. Kezükben viszik az élet agyagból formált szelencéjét. Magában rejtve mindent, ami becses és drága Az oltár előtt széttörik a szelence s mint illő olaj megsemmisül életük minden értéke, csak édes illatuk marad etn lékezetül. A mi áldozatos hőseink ! Emlékezzünk róluk hálával és kegyelettel. Rágondolok a sok anya- könnyre s Anyai szív. — Lelkész-testvérekhez. — (Az egyetemes gyűlés idején.) A maradék honi földnek Bús tájiról összejöttek, Kiket szerteszórt az élet, Hű honfiak, jó testvérek. — Együtt lé ttek, jó testvérek, Ma nem öröm, csak bú... méreg... Minden szóból kikéi, csíráz Szivszoritó panasz, sirás... Bennetek a jó anyának Sebei sajognak, fájnak. Jó anyának: a hazának — 6' szivének: a szentegyháznak. Mindkettő, — egy a kettő itt — Megtépázva nyög, vergődik... Most nagy a ti hivatástok: Vigasztalni bús anyátok’! Tudtok érte tenni épen Ti, kik ott vagytok szivében. Tegyetek is, meglássátok: Áldása száll majd reátok! PETROVICS PÁL. megáldom a hitvesek fájdalmát. Rágondolok a kereszthordoiók harctéri s otthoni gyötrelmére s imádságomba foglalom az árvák sóhajtását Rágondolok a fedezékek őrálióira, a hősies rohamozókra s rányugtatom kezemet utolsó tekintettel búcsúzó szemükre. Utolsó iobbanás, azután sötétség 1... Milyen csodálatos is 1... Mennél több láng aludt ki a földön, annál világosabb lett a csillagtáboros ég. Elnéptelenedett családok helyett benépesedett a nemzet Pantheonja, a nemzet dicsőségének temploma. A mi hőseink!... Az irántuk való hála és kegyelet vezette Líceumi Diákszövetségünket, hogy történelmi múltú soproni líceumunk hősi halottjainak emlékezetét megújítsa s nevüket márványba véséssé. Megérdemlik emlékezetük megörökítését. Fiatal lelkűk álmait, tündér- gazdagságú színekkel megrajzolt életterveiket vitték magukkal a harcmezőre. Családapák elvitték meghitt boldogságukat. Lelkükbezárva őrizték hitvesük, gyermekeik arcát, magukkal vitték tanulmányaik, munkájuk verej- tékes küzdéssel kivívott eredményeit. Szenvedtek, nélkülöztek, bepillantottak a nyomorúság rettenetességébe, belé a halál sötét arcába. Megérdemlik emlékezetük megőrzését! Nagy igazságért áldozták fel életüket. Meghaltak a nemzet örökségéért, a magyar földért, a magyar jövendőért. Haláluk a legnagyobb hazafias áldozat erkölcsi fényében világoi előttünk. Életük bizonyságtételét látva, a Krisztus szavát ismétel- geti.ajkunk: »Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért I* Nincs nemesebb élet, mintha azt tiszta szeretet tölti be. És nincs kiemelkedőbb emberi nagyság, mintha valaki hazájáért, nemzete jövendőjéért áldozza életét. A hősök vére gazdag magvetése a jövendőnek. Porló holttestük beleépül a nemzet jövendőjének sáncfalába. — Ha a Nagy szellem üzenetével most munkára, békességre utasít bennünket — jegyzi meg egy másik indián — akkor nem értjük, miért hagyta régi elődeinket oly sokáig munka nélkül és háborúságban megélni? A béke cstiggedetlen védője látván, hogy a vitatkozás csak késleltetné az óhajtott sikert, egy a hallgatók lelkére közveden indokra hivatkozással akarta döntésre vinni a kérdést. Jóltudván, hogy a következő napon teljes napfogyatkozás lesz: ünnepélyes komolysággal így válaszolt: — Jó barátaim! Ha holnap délután az égi tűz kialszik, anélkül, hogy felhő takarná el, a nap elsötétül: ezt tekintsétek annak bizonyságául, hogy a Nagyszellem, a mindeneknek Ura békességet akar az emberek között és én az ő parancsának, — amely lelkemben szólalt meg — engedelmeskedve hivlak titeket békés életmódra. Az indiánok megdöbbenve hallgatták e szavakat. A fehér testvér előttük mindig igazat mondott. Aggódva kérdezők egymástól : mi lesz velük, ha a nap csakugyan sötétségben tűnik el az estét nem várva be? Eijön-e újra, vagy örök éjszakában hagyja a világot? Másnap fokozódó félelemmel várták a délutánt. És im, folyton az égre tekintgetve egyszerre azt látják, hogy a nap egyik szélén egy fekete folt támad és lassanként növekszik, míg végül a nap egész tányérját elfedi. Erre mindenütt az ijedelem hangjai hallhatók. A legbátrabb féifiak is tanácstalanul, szorongó szívvel állanak, az asz- szonyok, gyermekek jajveszékelnek. Teljes napfogyatkozás ugyanis azon vidéken rég nem volt, ilyenre az öregek sem emlékeztek. Rémülten fordultak az ott levő fehér testvérhez, hogy engesztelje ki a Nagyszellemet, ezután mindenben engedelmeskednek. Kardos megnyugtatóig szól: — Miután látom, hogy készek vagytok a jó szóra hallgatni s a béke útjára térni: értéstekre adom, hogy a Nagyszellem örül megtérésteken. Ne féljetek a nap ismét mosolyogva tekint reátok. Holnap reggel jöjjetek a főnök sátorához, ott mondjuk ki a gyűlési határozatot. E közben a nap csakugyan megkezdte a kibontakozást a reábo- rult sötét árny lepléből s nemsokára teljes fényében ragyogott. Reggel a felnőtt férfiak mind ott voltak a főnök sátra előtt. Ő maga is kijött, lábsebei miatt a kapitány karjaira támaszkodva s így intette az összegyűlteket. — Tudjátok, hogy a testvér csak jót akar, amit az ö tanítására teszünk, az javunkra válik. Azért most amit javasol, együtt fogadjuk el mindnyájan. A gyűlés a testvér indítványára vonakodás nélkül kimondta, hogy a maru törzshöz tarlozó indiánok a fehér embereknek sem életét, sem vagyonát nem bántják, míg azoktól nem jön támadás ellenük. Békességben akarnak élni s amire szükségünk van, azt pénzen, vagy csere utján szerzik meg egymástól. (Folyt, köv.) Erzsiké csinos leányka volt, ki igen szeretett mutálni s bár anyja kérve-kérte, ne haladjon a világi élvezetek utján, hanem kövesse az Úr Jézust, ö mindig nevetve csak azt mondotta: erre van még időm. Egy este táncmulatságra ment, minden anyai kérés dacára-, és éjszaka vérezve hozták öt haza. A tánc tönkretette tüdejét. Csak imádkozó anyjának köszönhette, hogy az Úr kegyelmi időt adott neki s halála előtt még megismerhette Megváltója megbocsátó szereidét. Adakozzunk a Harangszó Mártására!
