Harangszó, 1924
1924-11-09 / 45. szám
1?É4. november 2 RARAN0310 339 I a reformáció gyermeknek! Abból t a füstoszlopból, melyben a kon- 5 slanzi máglyán meg akarták foj- I tani az igazságot, kivillant már a I tűz, melyet sem egyházi átok, sem I hatalmi szó, sem a máglyán elége- I lelt Húsz .János vére meg nem olthatott. Vulkánként tört ki október 31-én, hogy leégesse az Isten templomáról az emberi rongyokat, lefejtse azokat a köveket és cifraságokat, melyeket emberkéz ta- j paszlott reá. A reformáció fáklyájában isteni jog fénylelt s aki ezt a fáklyát magasra emelte, hogy fényénél megtalálja az ember az Élet helyes útját, azt négy évszázad történelme [i igazolta. Nem az a történelem, melyet a felekezeti gyűlölet ír Lutheréről és a protestantizmusról, hanem ií az, amely a lélek szabadságában, B ja kultúra fejlődésében és az em- i béri méltóság felismerésében és megőrzésében bírja a maga leta- Ej gadhatatlan érvényét. Hiszen ha :t október 31-ike nein üzent volna hadat a pénzért árusított bűnbo- jcsánatnak, az Istennel való förtelmes kereskedésnek és az öncélú kegyességnek, akkor ma ott találnék magunkat, ahol évezredek előtt állottunk s néhány millióval több szerencsétlen vergődő lélek áldozna „az ismeretlen Isten“ oltárán. De mit érne az élet, ha az Istent rí még most is akként kellene keresnie az embernek, mint valaha. Ke- • resztyének lennénk, kiknek azonban nincs Krisztusuk, ideálhajszoban, védelemben azok közül is hullanak és ti közületek is, de ők tovább győzik, ti hamar elfogytok. És pedig kár volna, ha a bátor, vitéz niaru törzs kipusztulna. Ezt nem akarja a Nagy szellem sem. Lelkem tőle vette a parancsot, hogy jöjjek hozzátok és hirdessem a békességet, szüntessem meg a háborúságot. Akkor nem szaporodnak nálatok az özvegyek, árvák, nem vesztek el egyetlen harcon. A beszéd hatása meglátszott az arcokon. A hallgatók nem gyú.tak haragra, nem gúnyolódtak. Egyik sem tett ellenvetést, mintha mind beismernék magukban a vendég szavainak igazságát, hogyha az eddigi életmódot akarják folytatni, akkor annak baljóslata teljesül. A csendet a főnök szakította meg. — Fehér ember, látjuk, hogy barátunk vagy, jót akarsz velünk. De nagy kérdés, hogyan maradhatunk mi az összes fehérekkel békességben ? E felett még gondolkodnunk kell. Amint mondtad, letelepszel nálunk, így majd még összejövünk tanácskozásra. A kapitány megelégedhetett első fellépése eredményével. A jégtörés megkezdődött. Az értekezés után a főnök és társai még családjaik számára is kaptak ajándékokat, ruha darabokat, a gyermekeknek A madár imája. Árván hagytak... De parány telkemet Megőrződ, Uram, híven. Mutattál fészket templomod táján S én boldog, ott pihentem. Adtál gondozót, ki madár-sorsom Testvéri szívvel nézte; — Vállára szálltam, kezéből ettem S o csak dalomat kérte. Daloltam néki, daloltam Rólad Fagyos viharban vígan; Tavasz ha pezsdült, nyári éjjelen Téged dicsért a szavam. Imámat, Isten, óh meghallgatád: Boldoggá tette dalom. — S én hittem, hittem rendületlenül: Nincs többé bú s fájdalom. Majd eljött az ősz, lehullt a lomb is, Ködbe merült a liget. . . S én újból kezdém régi dalomat, Újra zengtem a hitet. Csicsergő szóval mondtam boldogan: „Hajh! Két esztendő után! ..." — ö vállát vonta:“ „Ki tudja vájjon ?“ — Hangzott a szó ajakán. S a fészkemre, bár ősz pompázik még, E szóra lehullt a hó. Szüntelen kérdem s kiáltom: Miért ?! . . . . . . Tudja a Mindenható!. . . • Te tudod, Uram! s én megnyugszom rajt. De hadd kérjek még egyet! Adj az embernek, adj a jövőben Nagyobb és mélyebb hitet! Tanítsd meg őt, hogy minden boldogság Csak Te vagy: az Egyetlen; Legyünk bár árvák, örök csálódók, Te hű vagy rendületlen! SÁNDOR ANTAL. játékszereket, sípokat, melyek sátraikban ujongó örömöt keltettek. Másnap Kardos a főnök beleegyezésével annak sátra közelében lakásépítéshez fogott. Megkezdle a maga és emberei számára egy hajlék építését fából három szobával, egy konyhával és egy raktárul is szolgáló tágas kamrával. Egy istállót is emeltetett, mellette kocsi színnel Az építéshez szükséges fenyőfákat ott találta közvetlen a tanya mellett levő erdőben. Emberei sorra döntögették ki a szép, sudár fenyőszálfákat. Ő maga is ott volt, segített. A kíváncsiság által vonva az indiánok közül sokan nézegették a kapitány által megkezdett építési munkát egymástól kérdezgetve, hogy mit akarhat a fehér ember a sok fa levágásával ? Kardos tudatta velük, hogy kemén>falu sátort: házat épít. Aki közülük három napig embereivel dolgozik : az élelmet, továbbá egy pár csizmát, vagy egy fejszét kap jutalmul. Erre többen munkába is állottak, de alig egy óra múlva már belefáradtak a fejsze keze'ésébe, fü- részelésbe. Biztatta őket, hogy nyugodják ki magukat, aztán kezdjék újra; az ígért díj nem marad el. Karvaly és Agyaras, kik a fogságban a börtönőr keze alatt már jobban beleszoktak a munkába, csüggedés nélkül kitartottak. Az első faház a maru lók lennének, kiknek nincs örökkévaló erkölcsi ideáljuk, rabok lennénk, kiknek sohasem szabad a napfényt meglátni. És a múlt dicsősége éppen az, hogy nekünk van Istenünk, kihez nem kell ezerféle közvetítőn át eljutnunk, hanem akit lélekben és igazságban imádunk, hogy az Isten Igéje szabaddá tette lelkünket és hogy emelkedésünk, erősödésünk reménykedésünk történelmi létfeltétele a tiszta, eredeti evangéliomi hitélet. Ez adja meg aztán a jövöbelátás lehetőségét is! Október 31-ének emlékünnepe előre mutal a jövendőbe. Útmutatásában bibliai prófécia rejlik. De sokan vannak, akik nem látják, vagy nem akarják látni. Talán azért nem, mert éppen biblia. Szegény vakok! Pedig amit Isten Lelke jövendőit, azt a mindennapi élet va- lóraváltotta. Akinek pusztulást prófétáit, annak pusztulnia kellett, akinek életet és diadalt, az élt és győzött. Nekünk ezt prófétálta. Most is ezt prófétaija. Ha élni, diadalmaskodni és boldogulni akarunk, akkor meg kell állanunk azon a funda- menlomon, melyet Luther a Szent Lélek erejével kifejtett a vallásos elfajulás és erkölcsi züllés szemétjéből ; akkor meg kell tisztítani lelkünket és cselekedetünket a gyűlölet, önzés és nagyravágyás salakjától ; akkor a hízelgés álcáját le kell rántani a világ arcáról s meg törzs tanyáján fagerendákból összevéve egy hét alatt elkészült. A kocsisok a városból meghozták a legszükségesebb bútorokat, konyhaedényeket s egyszersmind újabb élelmiszereket is. Az építők a helyiségeket berendezték s elfoglalták. A szobájában íróasztalánál foglalkozó kapitány a hozzá belépő főnököt — ki bizalmatlanul tekint fel a gerendás mennyezetre, mintha félne, hogy fejére szakadhat — e szavakkal fogadja : — Sasszem, nézz körül, tetszik-e a mi uj hajlékunk ? Ha kivánod, neked is készítünk egy ilyent. — Nekem jobb az én sátorom. Itt nem lehet a középen tüzet rakni és mellette ledőlve vadat sütni, pipázni. De testvér, azt akarom mondani, hogy a hús, szárított hal nálunk elfogyott, azért holnap vadászni megyünk a nagy erdőre. Téged is meghívunk. — Elmegyek és pedig mind a három kocsival, hogy a zsákmányt annál könnyebben szállíthassuk a tanyára. Az erdőre, hol a vadászat lesz, miután messze van — te is kocsin jösz velem. — Köszönöm. Reggel még sötétben indulunk. Ha az álom lekötne: — az ablakra mutatva folytatja — ezen nyíláson bekiáltó!. (Folyt, köv.)
