Harangszó, 1924

1924-10-19 / 43. szám

1924. október 19 «ARAHÖ5ZÖ 325 csájtassunk a szóval, a püspök sza­vával : ma közöttünk volt az Úr I Az Elnémult harangok utrechti nagy templomi jelenete ismétlődött ezután. Az egyik ifjú papnak szent­beszéde a deáktéri nagytemplom szó­székéről. Talán egy hete, hogy egy másik ifjú papnak is jutott ez a kitüntetés. >Nagy, csodálatos nagy az Urnák kegyelme ! Van még remény U Hozta a Dunántúl izenetét. Páihosz nélkül, de olyan szent meggyőződéssel, hogy én hiszem, hogy van remény. A vi­dék több jój, több jóról tud, mint mi szegény Pestiek. Okos beszédjén, csengő hangjának kissé vasmegyei mellékzengésén megismertem, hogy olyan helyről jött, ahol még nem saj­nálják tőlünk a hitet, a bizakodást abban, hogy még van remény ! Es hogy teljesedésbe menjen a re­mény, az ezeknek a fiataloknak a tiszte lesz, akik az Úr foglyává kö­tötték le magukat úgy járván, mint illik elhivatásukhoz, mellyel elhivat- tatnak. A mai teksztus ez volt. (Efez. IV. 1-6.) bs a beszéd méltó párja volt a múlt vasárnapinak. Csengőbb hang, több páthosz, még egy-két esztendő vei ifjabb fltütöképességü meggyőzni tudás a tézis dolgában, de meg­győzni tudás a szándék szent ko­molyságáról: kész előleg a reményre! Üdvözlet a Dunántúlnak, mert nem csak mondja, hanem. .. Van ott még sok ebből a fajtából ? Megyek hazafelé a templomból, át a lánchídon, végig a budai főutcán lassan bandukolva, örvendezve az át­élt eseményen, — elémkerill a budai vallástanárunk és az oldalán lépegeti ö szehajtcgatott kabátjával a karján az én ifjú prédikátorom. És aki minden felmelegedésem el­lenére száraz szemmel maradtam a templomban, nekem most jött meg a kedvem ellágyulásra. Kinőtt nad­rágban, valami lehetetlen szintire el­fakult rövid kabátban lépeget az ifjú pap. Semmi nyoma a szomorúságnak, amiért még életének ebben a nagy pillanatában sem öltözhetik úgy fel, amint azt valamikor tehették az ifjú papok. Megy derülten, bizakodóan és Luther köpenye alá rejtvén a sze­génységet fogja szórni kincseit az igére szomjazók közé, szórni, amint Isten tudni adta neki. És mi lennénk szegények ? belki erőben nem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez örökké fgy mehet. A zsidók azt mondjak, hogy hogyan várhatom én azt a papomtól, hogy megbékéltesse a lelkemet, amikor az övé is nyug­talan az anyagi gondoktól ? És ehhez képest is intézkednek. Intézkedést kérünk I otth Tamás. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A Nagybányától félórányira fekvő Lénárdfalván saját házában lakott egy özvegyasszony: Ardeleanné szü­letett Sarmasaghiu (Sarmasági) Má­ria, aki tekintettel korára — 62 éves — és talán egy kicsit meghibbant el­méjű is, — megrendelte egy nagy­bányai temetkezési vállalkozónál a saját temetését, — egy próba- temetést, melyen ö maga is jelen volt, a gyászkisérettel együtt. A ko­porsón ékeskedett aranyos betűkkel a megboldogulandó özvegy neve s benne volt a szemfedél, a koporsóból ki­csüngő csipkével, csak a halott hiány­zott belőle, de ő is ott volt a sirató gyászkiséret között és hullottak bősé­gesen a könnyei. A gyászkocsi a falu végén megállt, feltették az üres ko­porsót és megkezdődött a temetési szertartás. Volt búcsúztató is, melyen az özvegy érdemei kifejezésre jutot­tak. A gyászkiséret tagjai között ki­osztották a szokásos „pománát“, más­fél szekér kalácsot, 30 liier szeszt és 50 darab törülközőt. A temetési me­net a faluból Nagybányára jött, az özvegyet, miután már előbb eladta a házát, a városban uj lakás várta, — nem a temetőben, hanem egy roko­nánál, a koporsó és szemfedél pedig padlásra került és várja gazdáját, ha majd valamikor valóban behunyja szemeit.. . OLVASSUK A BIBLIÁT! Élő gyülekezet. Okt. 20. 1. Kor. 3. í—is. Vannak gyüle­kezetek, melyek megroppanának, ha valaki egyszerre elkezdené bennük hirdetni a Krisztus követésének minden programmját. Az élő gyülekezetben azonban meglehet szólaltatni a legnagyobb követelményű igé­ket, mert ott már nem az emberi beszéd, hanem az ige a fontos. Az élő gyülekezet­ben nincs ember- kultusz, sem a szolga a leikeknek, sem a hivők a vezetőknek nem tömjéneznek. Az élő gyülekezetben szerves munka folyik; nincsen benne mindenféle szellemi zsibvásár. Minden egészséges alapra van helyezve. Az élő gyülekezetnek Jézus Krisztus a folyton kilátszó funda­mentuma. Okt. 21. Csel. 4.23—31. Az élő gyüleke­zetben ilyen eleven az ima-élet. Az élőgyü­lekezetben bőséges az egymásért való imád­kozás 8 őszinte örömmel élnek az iniád- kozók azzal a felség joggal, hogy nincsen ember a gyülekezetben, faluban, városban, országban, határban, akiért együtt is, külön is ne imádkozhatnának. Okt. 22. Róm. 15.1—7. Nem kell úgy gondolni, hogy az élő gyülekezetben csupa jó lelkiállapotban levő ember él. Az élő gyülekezetben is vannak nehézségek, lelki elmaradottságok s nem egyformán bírja a győzelmes életet mindenik. De az élő gyü­lekezet minden tagját hordozza. Vannak, akik látják a bajokat, s a veszélyeztetett lelkeket, s akik az Úrtól megbízatást nyer­tek, hogy figyelemmel és segítő szeretettel vegyék szívükre az erőteleneket. S az élő gyülekezetben vannak megrendült s támo­gatásra szoruló voltukat felismerő lelkek, kik megérzik, hogy kérdéseikkel és prob­lémáikkal hova mehetnek, s az erősek tel­jesíthetik az erőtleneken a gyülekezet an­gyalának e nélkülözhetetlen szolgálatát. Okt. 23. Efezus 4.1—16. Az élő gyüle­kezetben nem hagynak minden munkát a papra. Az élő gyülekezetben sok munkatárs akad. Azért is, mert igazán csak az élő gyülekezetben tűnik ki, hogy mennyi inun­kat tud adni egy gyülekezet. De azért is, mert azt élő gyülekezetben mind többen megérzik, hogy munka nélkül a keresztyén élet nem lehet s nemcsak a mások lelke miatt, de a magamé miatt is kénytelen va­gyok a munkában részt venni. Okt. 24. Róm. 15.22—2.7. Az élő gyüle­kezetnek nagy a táv-érzéke. Nemcsak a maga harangjára ad, hanem együvétartozást érez egyháza s hazája minden hívőjével. Nemcsak a testi hiányban szenvedők keltik fel résztvétét, hanem a hitetlen tömegek, pogányok és névleges keresztyének egya­ránt. Imádságában hordozza azokat, akik alvó és veszendő holt lelkek ezrei és száz­ezrei között hirdetik az igét, szüntelen fo­hászkodván, hogy megőriztessenek minden gondtól azok, akik inár a Krisztus testé­nek tagjai. Okt. 25. Ján. Jel. 3.7—13. Az élő gyü­lekezet nagyon szoros összeköttetésben van tagjaival, más gyülekezetekkel, de még szorosabb összeköttetésben a kijelentett élő Istennél, Jézus Krisztussal és Szent- lélekkel. Ez a szoros összeköttetés teszi lehetővé, hogy benne maga az Úr munkál és bonyolíthatja le nagy terveit. Mert a vi­lágot úgy szerető Istennek nagy szüksége van itt a földön egyes gyülekezetekre, hogy onnét hódító utat tehessen lelkekhez, né­pekhez, országokhoz és korokhoz bizony­ságot téve dicsőségesen Neve mellett, hogy él. Okt. 26. I. Thessal. 1.2—10. Minden időben voltak gyülekezetek, melyek az ó életükkel kiváltak; világitóvá lettek, mint a hegyen épített város s az élet folyója szét futott belőlük sok, messze tájra. Ahogy vannak minta-tanitók, minta-anyák és minta­faluk, ép úgy szükség van minta-gyüleke­zetekre is. Minta-gyülekezet azonban csak élő gyülekezet lehet. Az élő gyülekezetben imádkozva vigyáznak is arra, hogy ne hi­ába s jól tartsak a mintát s boldogan tesz­nek bizonyságot arról, hogy milyen jó egé­szen a Lélek után járni s hallgatni arra, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek. Egy bonyhádi evang. család egy 10—12 éves teljesen árva leánykát egyenlőre díj­talanul nevelésbe venne, később, ha a le­ány nekik megfelelne, örökbe fogadná. — Bővebb felvilágosítást az evang. ielkészi hivatal Bonyhád ad. i-g

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents