Harangszó, 1924

1924-10-05 / 41. szám

1924. október 5

HARANOSZÖ.

309

működött megszakítás nélkül egészen 1924. év szeptember 1-ig, tehát ugyanazon gyülekezetben kerek 55 esztendőkig. Ha nem lett volna is olyan tanító amilyen tényleg volt: mély vallásossága a legmesszebbmenőleg lelkiismeretes, munkakörében fáradhatatlan hivatásában végtelen pontos, békeszerető, mindenkivel összeférő Istentől vidám kedéllyel megáldott igazi »Schuhlmeister«, olyan »napszámosa« a nemzetnek és a magyar tanügynek, aki sohasem bérért dolgozott, hanem lelkesedésből és kötelességérzetből — akkor is az az 55 esztendő, melyet a tanflgy terén eltöltött, fénylő betűkkel írná be nevét a tanítóság, különösen pedig a dunántúli evang. tanítóság történetének könyvébe. És ezen emberöltönyi idő alatt ó »örök ifjú« maradt: munka- közben, mozgékonyságban, iskolában, templomban végzendő szolgálatokban mindvégig úgy forgolódott, mintha most lépett volna teljes ideálizmussal az egyház szolgálatába, mintha még mindig újat, nagyot másoknál különbet alkotni akarna, idealizmusa, optimizmusa 55 éven keresztül soha el nem hagyta. Amíg évtizedeken át kötelességet teljesített, rá lehet mondani, hogy »kedves kötelességet«, mert neki a tanítás sohasem nyűg, hanem »gyönyörűséges munka«, sohasem várta, kérni sem engedte a kitüntetéseket, ő megmaradt külsőleg dísztelen, de lelkében gyémántkeresztes »Iskolamester« volt, aki tanítói hivatala mellett csak egy tisztséget viselt önérzetes büszkeséggel mindvégig : az egyházmegyei törvényszéki bírói tisztséget, ezt is csak azért, mert egyháza tisztelte meg vele, mint némi jutalmazást elévülhetlen érdemeinek.

Aki 55 évig munkálkodik, az ha talán még nem is rokkant meg egészen, mégis nyugalomba vágyik, jó Birnbaum Sándor is oda vágyott, saját kérelmére 1924. szeptember 1-én uyugdíjaztatott. Gyülekezete — melyben már alig él 4—5 egyháztagnál több aki nem lett volna az ó növendéke — szeptember 7 én az egyház- község harangszentelési ünnepén búcsúzott el tőle, az agg tanítótól, aki nyugdíjba menésével a VII. fiz. osztályba történt kineveztetését is megérte. Könnyekig megható volt az ünnepély, amikor Horváth Sándor Jelkész búcsúzott a hűséges szolgatárstól, Mórocz György gondnok a gyülekezet pátriarchájától, Kaiser Piroska az iskolások nevében a félszázadnál tovább volt jó tanítótól, Gömbös S.

fehérvárcsurgói levita-tanító az egyházmegyei tanítóság nevében a tiszteletreméltó kartárstól és végül dr. Péter Sándor főjegyző Várpalota közönsége nevében köszöntötte, egyben búcsúzott is attól a közpályán működő férfiútól, akit felekezeti különbség nélkül mindenkit tisztel, becsül és ma is ragaszkodó szeretettel vesz körül. A nyugalomba vonult tanítónak gyülekezete, községe, kicsinyje és nagyja azt kívánja: éljen soká még megelégedésben a jól kiérdemelt nyugalomban.

A vértanuk emlékünnepe.

A balti lutheránusok a rigai vértanuk halálának ötödik évfordulóját ünnepük. A vértanuk hiterejéről megindító részletek olvashatók Hunnius Monika könyvében: »Aus der Zeit der Bolschewikenherrschaft.« A bör- tönőrök révén szivárogtak ki hírek an ól, hogy milyen csodálatos béke- türéssel viselték a szenvedéseket és milyen nyugodtan mentek halálba. A durva börtönőrök is meghatódtak a keresztyén erényeknek nyilvánulásán. Piszokban, éhezve és fagyoskodva egymást erősítették és bátorították. Egyik magasrangu bolseviki végül így nyilatkozott: »Ezekhez a balti keresztyénekhez nem tudunk férkőzni. Nem bírunk velük. Ha mindenükből kifosztjuk is őket, akkor sem panaszkodnak. Ha kiűzzük őket házaikból, szó nélkül távoznak. Ha börtönbe, vagy halálba küldjük őket, panasz nélkül és teljes önuralommal mennek. Mintha csak a keresztyénségük kőfal gyanánt venné őket körül, amelyen senki sem hatolhat át«.

KORKÉPEK.

Karcolatok a hétről.

„Moszkva főutcáin — írja egyik bukaresti lap — mind sűrűbben jelennek meg a felsöbbosztályu diákok — fiuk és leányok egyaránt — egy szál ingben. Az ingváll szalagján ez a felírás olvasható: „Le a szemérem- érzettel!“ A felháborodott lakosság több esetben akadályozta meg ezeket a szemérmetlen fiatalokat abban, hogy a közúti vasútra fcltolakodjanak. A rendőrség az utcán is minduntalan védelemben kénytelen részesíteni a félmezteleneket a közönség dühe ellen. A fiatalságnak ezt a meztelenségét a legfőbb szovjethatóságok jóindulattal támogatják, sőt az a szándékuk, hogy

az iskolában is az ilyen ruhátlansá- got léptessék életbe. — (Vájjon a közismerten csikorgó tél kedvezni fog-e ennek a divatnak ?) — A hir valódiságában nincs okunk kételkedni. Hiszen a szovjetkormány állandóan törekszik a fiatalság demoralizálására, így állandóan előadásokat tartat a leánygimnáziumokban, ahol a házasságon kívüli terhességet magasztalja és az így született gyermekekről való gondoskodást Ígéri. Nem csoda ezek után, ha a prostitúció napról-napra nő, s hogy Moszkvában telve vannak 12—14 éves szerencsétlenekkel a közkórházak. “

OLVASSUK A BIBLIÁT!

Holt gyülekezet.

Okt. G. Ámos 5. sí—S7. Sokan nem tudják, hogy vannak holt gyülekezetek, pedig talán ők maguk is olyanban élnek. A holt gyülekezet nem épen a legrosszabb gyülekezet és sokszor nem is olyan riasztó a képe. Az ünnepi képe kivált szép volt annak a gyülekezetnek is, melyet Ámos látott, de ő azért nem volt vele egy cseppet sem megelégedve. A holt gyülekezetnél nagyon megtéveszthetnek a látszatok. Ahol csak ünneptartásban merül ki a gyülekezet élete, félő, hogy éneklés, templom és szertartás ezek csak a holt gyülekezet szép szemfedője.

Okt. 7. János Jelen. 3. r—s. A gyülekezet maga még nem holt, de azt lehet itt látni, hogyan lesz halóvá. A tömegekben még van valami élet, de a gyülekezet magja, a szentély körül szolgáló csapat, a gyülekezet lelke, angyala már halóit. Mai nyelven azt mondhatnánk: a gyülekezet úgy válik halottá, hogy a vezetőség, a hivatalosan meebizott sáfárok, avagy azok, kiknek az Ur lelkiekben többet adott, nem engedelmeskednek teljesen Istennek, s nem azokból az erőkből élnek, mely az egyházat egykor létre hozta.

Okt. 8. Lukács 19.u—44. Akkor még nem sokan érezték benne a hullát, de Jézus már nemcsak a holtsági tüneteket, hanem a felbomlási folyamatot is szcndélteti a nagy ékü s múltú Jeruzsálemen. A holt gyülekezet elveszti fogékonyságát az élő Istennel szemben. A közvetlen tapasztalatokat kiszorították a múmiák bebalzsamo- zására szolgáló kenetes szokások. Ezek még tartják a testet, hogy a rothadás nyilvánvalóvá ne váljék, — de csak addig, míg a szokások száraz vázáit szét nem zúzza az ítélet. A holt gyülekezet nem tud felvenni uj benyomásokat Istenről; nem számol azzal, hogy meg fog ítéltetni s jaj neki egészen, ha nem ismeri fel a megmenteté- sére irányuló kísérleteket.

Okt. 9. Uk 12.1—9. A holt gyülekezet egészen jól érezheti magát. Lehet nagy gazdagsága, jó berendezese, termelni is tud nagy értékeket, de nem Isten és Országa számára. Nem fáj neki semmi, mint a halottnak, de ő maga annál inkább okoz fájdalmat. Élősdiek, világias gondolkózásu, sőt hitetlen emberek kedvező fogadtatásban részesülnek benne, de Isten küldöttei s maga Jézus nem kellenek neki. És lássátok, mégis szeretni kell, míg lehet, a holt