Harangszó, 1924

1924-05-18 / 21. szám

KORKfiPEK. If24. május 18 Karcolatok a hétről. »Majláth Gusztáv gróf erdélyi püspök a múlt óv végén Rómában járt, ahol Pius pápánál kihallgatáson volt. A pápa az erdélyi egyházmegye gazdasági viszonyairól is érdeklődött és Majláth püspöknek e beszélgetés folyamán alkalma nyilt megemlékezni Demény Henrik dr.-ról, az egyház­megye uradalmainak jószágkormány­zójáról, aki gyulafehérvári ügyvéd és a zsidó hitközség elnöke. Demény évek óta dolgozik az egyházmegye gazdasági viszonyainak rendezésén s hogy ezt a munkát mily buzgóság- gal és mily eredménnyel végzi, arra nézve legfőbb bizonyság, hogy a pápa Majláth püspök előadása után pápai áldását küldte a zsidó ügyvédnek és családjának.c * A Korán szent hagyományaitól lassan-lassan, eltérnek Mohamed hí­vei, de a legnagyobb rést a tradíció­kon most mégis azzal vágják, hogy Musztafa Komáinak, a török szabad­ságharc vezérének, Aogorában, a nemzetgyűlés székházával szemben allegórikus figurákkal díszített szob rőt emelnek. A szoborbizottság már felszólította a török, francia, olasz és német művészeket, hogy vegyenek részt a pályázaton, amelyen a három legsikerültebb tervet 75 000 frankkal jutalmazzák. Izmed pasa ezzel egy- időben felszólított egy angol szob­rászt az Augusteum restaulására, amelyben Augustus császár végren­deletét és sok, a klasszikus kor tör­ténelmére vonatkozó érdekes okira­tot találtak. Restaurálják a szép Augustus oszlopot is, amelyen most egy gólyapár vert fészket. „Ha imádkoztatok, nem érzitek-e akkor, hogy szivetek könnyebb és lelketek nyugodt ? Az ima a szomorúságot kevésbé fájdalmassá, az örömöt tisztábbá teszi; vegyit az egyikbe valami erő­sítőt és édeset és a másikba mennyei illatot. “ HETI KRÓNIKA. A miniszterelnök hódmezővásárhelyi beszámolója, mely elé oly nagy várakozás­sal tekintett az egész ország : világos, tiszta feleletet adott minden olyan kérdésre, amely most az egész nemzetet érdekli. A hit és remény sugarával világított be a miniszter­elnök a jövőbe. Érintette a jóvátéleli kér­HARANQ5ZÖ dést, melyet — úgymond — az ország ja­vára sikerült elintéznie. Bejelentette, hogy a közel jövőben az összes korlátozások megszűnnek. Szólott a kormány és a nem­zetgyűlés programmjáról. A fővárossal kap­csolatban oda nyilatkozott, ha azt akarjuk, hogy ne tehertétel legyen, hanem a nem­zeti munka élén haladó, vezető: meg kell teremteni a polgári pártok békéjét. Végül bejelentette a házszabály revíziót. Utána beszéltek még Pesthy Pál igazságügyi mi­niszter, Barabás Samu stb. Désy Zoltán hamvait hazahozták és má­jus 15 én temették el óriási részvéttel mint a nemzet halottját. A Magyar Nemzeti Bank alakuló ülését május 17-én tartja. Az uj török követ, Husrev bég, Buda­pestre érkezett. A kér. diákok világszövetségének kikül­dötte dr. Gray H. a régi képviselőház nagy­termében „A férfi, a nő és az Isten“ címen előadást tartott. Az akadémián a Nádasdy jutalmat Vie- torisz József nyíregyházai evang. tanár, a gyülekezet felügyelője nyerte el „Senki Pál“ című elbeszélő költeményével. Az Ébredő Magyarok Egyesülete az egész országban újból szervezkedik a mó­dosított alapszabályok szerint. Forró István házmester, ki feleségét két ökölcsapással agyonütötte, holttestét zsákba elásta, miután tettére rájöttek a holttest ki­ásatását maga végezte el, minden bünbánat nélkül. íme az állat az emberben. Németországban az általános képvi­selőválasztások alkalmával a szociáldemo­krata párt vereséget szenvedett. A biro­dalmi gyűlés legnagyobb pártja a nacio­nalistáké. A szerb kormány feloszlatta a magyar pártot és a magyar egyesületeket. Londonban török-francia háborútól tar­tanak. A franciák Szíria határán csapat­összevonásokat hajtottak végre. Olaszország elhatározta, hogy gazda­sági bojkott alá helyezi Romániát mindad­dig, míg a román kormány a 60 millió olasz lira adósságait megfizeti. Bulgária jóvátételi kötelezettségeit vég­érvényesen szabályozták. E szerint Bulgária tiz évre 25 millió aranyfrankot fog fizetni félévi részletekben 5°/o os kamat mellett. „ Lelkünk nem más, mint egy nies­tet Heg épített hangszer! Sajnos, gyak­ran elhanyagolt hangszer, melyből csak egy kéz tud harmonikus dalla­mot előcsalni: a nagy művész keze: — az Isteni kéz! Mendelssohnról mondják, hogy amint Freiburg ban járt, megnézte a világhírű orgonát ott a templomban. Kérését, hogy rajta játszhasson, a kántor elutasította. De mennyire el- szégyenült amint megtudta, hogy a hires Mendelssohn a látogató, s mily örömmel engedte azután meg, hogy a művész orgonázzon. Hányán zárjuk el hangszerünket a nagy művész előtt? Ha lelkünket neki örömmel szolgáltatnánk ki, a legnagyobb élvezetekben lehetne ré­szünk és hangszerünk mindig kifo­gástalan állapotban maradna.m 165 egyrOl-mAsröl. A mindennapi életből. Rendelet az adók aranyérték­ben való elszámolásáról. Az ál­lamháztartás egyensúlyának helyre- állításáról szóló törvényben nyert felhatalmazás alapján a pénzügymi­niszter április 25-én kelt körrendele­tével elrendelte, hogy a jövedelem­ág vagyonadókat, a társulati adót, az általános kereseti adót, az ezen adók, valamint a földadó után járó helyhatósági adókat január 2-ától, a földadót pedig július 1-tól aranyko­rona értékben vessék ki. Ezen közszolgáltatások 1924. évi előírásaira az 1924. évi január l e óta teljesített, illetve teljesítendő be­fizetéseknek aranykorona értékre való átszámításának kulcsát a pénzügy- miniszter a következőképen állapí­totta meg: Egy egy aranykorona ér­téknek számítandó: az 1924. január­ban teljesített befizetésből minden 6500 papirkorona, a februárban tel­jesített befizetésből minden 7000 pa- pirkorona, a márciusban teljesített befizetésből minden 13 000 korona, az áprilisban teljesített befizetésből minden 16.000 papirkorona, a követ­kező hónapokra használandó átszá­mítási kulcsot mindig előzetesen fogja a pénzügyminiszter megállapítani Az 1924. évet megelőző időből származó papirkoronában kivetett összes adótartozások — tekintet nél­kül arra, hogy azok mely adónemből származnak — 6500 koronás alapon számítandók át aranykorona értékre s ez értékben tartandók nyilván s e tartozások 1924. június végéig — tekintet nélkül a befizetés havára — ugyancsak 6500 koronás alapon egyenlíthetek ki. Eszerint az, aki az 1924. évet megelőző időből származó adóit 1924. év júoius hó végéig ki­egyenlíti, az aranykoronára való át­térésből kifolyólag újabb tehertől szabadul Az 1924 ben befizetett összegek­nek az 1924. évet megelőző időkből származó tartozásokat meghaladó részei, úgyszintén az 1924. évre eső tartozásokra teljesített befizetések el­lenben már a befizetés havára meg­állapított kulc3 mellett számolandók el. Amennyiben az adóköteles 1924. évet megelőző hátralékokat bármely oknál fogva 1924. június végéig nem egyenlíti ki, a 6500 koronás alapon átszámított összes hátralékok a be­fizetés hónapjára megállapítandó aranykorona értéknek megfelelő pa­pirkoronában lesznek befizetendók.

Next

/
Thumbnails
Contents