Harangszó, 1924
1924-04-20 / 17. szám
r 136 A hívek közéneke és imádság után Györffy Sarolta és Judit szavaltak, a gyermekkar pedig a község szülöttjének, dr. László Kálmánnak, „Véreim, magyarok..." c. szép szerzeményét adta elő. Nagy M. lelkész prédikációja és a Himnusz éneklése után tért kiki vissza otthonába. A magyargencsi hívek a német evangélikusok segélyezésére 31.666 koronát adtak. Lélekemelő vallásos estélyt tartóit a dukai evang. leány gyülekezet máícius hó 16-án, mely közének és Tompa Mihály lelkész imájával kezdődött. Az ifjúság jól sikerült szavalatokat és énekszámokat adott elő. Az ünnepély központja a lelkész tanulságos felolvasása voit a „Hazugság“-ról. A nagyszámú hallgatóság lélekben épülve távozott az ünnepélyről. — Az offertórium 42C00 koronát jövedelmezett az iskolai harmónium javára Ugyancsak Dukán régebben 8 kis iskolás leányka, névszerint: Pető Irénke, Varga lrénke, Molnár Eszter és Bözsi, Szőr Jolán, Borbély Irén, Borbély Lujza és Balogh Róza saját elhatározásukból — senkinek semmit nem szólva — párbeszédes költeményeket adtak elő tanulótársaik előtt az iskolában, mely alkalommal maguk között 244 koronát gyűjtöttek. Ezt az összeget azon kéréssel adtak át Varga Dénes tanítójuknak, hogy küldje el a Harangszó perselyébe. Hálás köszönet és meleg üdvözlet. KÜLFÖLDI HÍREK. Németországban június hó folyamán tarlják meg a 3. német evangélikus nagygyűlést. A román agrártörvények és az egy-, házak. Az uj agrártörvény és a pótló rendeletek úgy intézkednek, hogy minden parókiának a következő bii tokrészeket keli meghagyni: a paróchia részére 32 holdat, a tanítóknak 16 holdat, kántornak 8 holdat, a templomnak pedig 10 holdat. Ez a nagyságú birtok azonban csak az úgynevezett egesz eklézsiákat illeti, amelyek legalább 300 lelket számlálnak. Az ennél kevesebb létszámú egyházak fél-eklézsiának számítanak, melyeknek csak feleakkora birtokra van igényjogosultsága. ÚJDONSÁGOK. özv. gróf Haller Györgyné született Bethlen Ilona grófnő hosszas szenvedés után elhunyt. Özv. gróf Haller Györgyné Bethlen miniszterelnök nővére. Személy- és podgyászforgalom Magyarország és Erdély között. Április 15-én megindult a személy- és podgyászforgalom Magyarország és Erdelv között Lökösháza—Kürlös, Kölegyán—Nagyszalonta, Biharkereszfes—-Biharpüspöki és Nyirábrány—Érmihálvfalva állomásokon át. Újból megdrágult a postatarifa. Április 14-én, illetőleg 16 áu újból megdrágult a posta, táviró és a telefon. A kereskedelmi miniszter az uiabb emelést a posta dologi és személyi kiadásainak megnövekedésével és a korona legutóbbi romlásával okolja meg. A posta, táviró és telefon újabb drágulása 35—60 százalék között mozog. Április 14-tól a következő uj tarifa érvényes a lévé - és postautalványforgalomban : levéldíj helyben 1000, vidéki forgalomban 1500, levelezőlap helyben 600, vidéki forgalomban 1000 korona. HARANGSZÖ. A gazdák az idén is termelhetnek dohánypalántákat saját használatukra. Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter egy küldöttség előtt kijelentené, hogy az idei gazdasági évre is engedélyezi a saját használatra történő dohánypalántatermelést. A pozsonyi Mária Terézia szobor helyére a csehek Palacky Frantisek cseh történetíró és politikus szobrát fogják felállítani. Egy század német katona — holtan. Verdun környékén borzalmas leletre bukkantak francia munkások. A „holt embm" nevű hegy egyik kavernáját ásták ki. A beomlott nyílás eltakarítása után a hegyüreg sziklafalainak támaszkodva sorakozott 100 német vitéz, állig fegyverkezve — holtan. A hullik teljesen épek voltak. A vizsgálat megállapította, hogy a kavernába szorult katonákat olyan mérges gázok ölték meg, amelyek rögtöni halált okoztak s amelyek rögtön és úgy konzerválták a hullákat, hogy a testek teljesen ép állapotban maradtak. Vasúti kedvazmény aratómunkásoknak. A földmivelésügy: miniszter az idén is féláru vasúti rneneíjegyet biztosít arató- munkások számára, akik legalább 12-en együtt utaznak munkahelyükre és vissza. Ingyen adjuk Csók István „Tavasz“ cítnü testményenek gyönyörű színes reprodukcióját mindazoknak, akik január 1-től rendelik meg az Uj időket, Herczeg Ferenc képes irodalmi heiiiapját melynek uj számában folytatódik Surányi Miklós és A. M. Williamson érdekes regényei. Közli a lap azonkívül Dobosi Pécsi Mária és Gombo3 Béla elbeszéléseit, Herczeg Ferenc és Sas Ede humoreszkjét, Pékár Gyula és Hevesi Sándor cikkeit, Kálmán Jenő tréfáját, Na- dányi Zoltán és Oláh Gábor verseit, számos művészi és időszerű képet és a lap rendkívül népszerű rovatait, a szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetési ara negyedévre 60.000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16. Az Én Újságom. Az uj negyedben Gaál Mózes uj regényén hívül közli Kosá- ryné Réz Lola negyedére terjedő bűbájos történetét a „Pöttyös Törpike“ életének folyásáról. Pósa bácsi képes ábc-je a lap minden számát tarkítja, ezenkívül sok mese, kép, vers, szerkesztői üzenet, pályázat teszi változatossá „Az Én Újságom“-M. Szerkeszti : Gaál Mózes. Előfizetés negyedévre 20.000 K. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest VL, Andrássy-ut 16. Magyar Lányok. Képes szépirodalmi lap fiatal leányok számára. Ciliké legújabb viszontagságain kívül negyedévenkint két szép ifjúsági regényt, sok elbeszélést, képet, verset, színdarabot közöl e lap. Előfizetési ára negyedévre 30 000 K. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI. Andrássy-ut 16. A HARANGSZÓ PERSELYE. A Harangszó terjesztésére és fenntartására a következő adományok folytak be: Kéri Jáno3 leik. Súr 10 ezer, Falvay Jenő leik. Pesterzsébet 5 ezer, dr. Thebusz B. Budapest 20 ezer, Kenessey Sarolta Budapest 5 ezer, Horváth Gergely Tét 2 ezer, Szép lntréné Tét 5 ezer. Karsav Lajosné Győr 2 ezer, Kadlicskó György Tab 5 ezer, Kiss Ferenc Beleg 5 ezer, Gosztola Samu Sopron 10 ezer, Koczor Elek Csepreg 10 ezer, Kocsi Pál Karakószörcsök 5 ezer, 1924. április 2Ö. Mód József Gutorfölde 5 ezer, özv. Mester- házy Ödönné Mesterháza 5 ezer, Róth Gy. Kapuvár 5 ezer, Szkok Andor Lipárt 15 ezer, Kiss István Vaskapu 1 ezer, Kovács Anialné Bodmér 5 ezer, Mészáros László Felsőságh 2 ezer, Nagy Pálné Czelldömöik 5 ezer, özv. Tibortz Gyuláné Kemenesma- gasi 5 ezer, Imrék Gyula Bucsuszentlászló 10 ezer, Horváth Sándor Duka 5 ezer, Síkos Károlyné Tamási 5 ezer. Kocsis József Beled 2 ezer, Soproni gyülekezet 5 ezer, Odor Sándor Óivöskóny 2 ezer, Pavenka Miháiy Győr 1 ezer, Ádám Antainé Pécel 15 ezer, Rácz Máiyásné Sárvár 2 ezer, Vörös Sámuel N tol,a 3 ezer, Hudy Kálmánná Nkolta 2 ezer, Varga Istvánná Répce- jánosfa 2 ezer, Németh Vilmos Barlahida 5 ezer, Hofbauer Pál Almádi 2 ezer, Végh PA! Bola 2 ezer. dr. Zauner Róbert Veszprém 5 ezer, Tóth Irén Antalfapuszta 5 ezer, Tinschmidí Sándor leik. Majos 5 ezer, Szegletes Sándor Kistengelic 2 ezer, Vértesi Zoltán Mbóly 10 ezer, Schöll Lajos Hidas 5 ezer, Bárki Ferencné Acsád 5 ezer, Soós Péterné Sopron 1 ezer K. „Csak egy tojást“ mozgalomra Mérgesen befolyt s még október hó folyamán be lett küldve 67.580 K. Mérgesen 82 tojás s 1400 K, Rábaszentmihályon 42 tojás s 5000 K gyűlt össze. A gyűjtés körül fáradoztak : Mérgesen Tóth Erzsiké s Kozma Mariska, Rsztmihályon pedig Nagy Mihály- né, tanítónk neje. Sok hálás köszönet. Eddigi nyugtázása véletlenségből maradt el, amiért elnézést és bocsánatot kérünk. í'olt'ios szerkeszti és kiadó: CZIPOTT SIÉZ1 Szerkesztőtárs: NÉMETH KÁROLY. Kéziratokat nem adunk vissza. Az akali (balatonfüredi járás) ág. h. ev. leányegyházközség elhalálozás folytán megüresedett levitatanítói állásra pályázatot hirdet. Helyi javadalom 35 egység, többi államsegély. Pályázati kérvények a hirdetés megjelenésétől 10 napon belül az alsó- dörgicsei leikészi hivatalba küldendők. Válaszbélyeg küldendő. 1—1 Házvezetőnő, intelligens, ki a falusi háztartás összes teendőit egy leánycseléddel elvégzi, kerestetik háromtagú családhoz. Cím: Dr. Hegedűs Béláné Mezöberény. LEÁNY CSEL a címe Csite Károly legújabb vidám, kacagtató énekes népszínművének. Ára műkedvelők részére, előadási joggal, postaköltséggel és csomagolással 12 000 korona. Utánvéteies küldéssel 2000 koronával többe kerül. Kapható a szerzőnél Körmenden és Wellisch Béla könyvkereskedésében Szent- gotthárdon. PIAC. 100 takarékkorona =* 115 papirkoronával. Április 14. Zürich.: Budapest 0.0080. Deviza: Dohár 78.850, Dinár 980, Osztrák K 0 0080-30, Szokoi 2350.-, Lei 420-Frank 4750, Márka — Hús- és zsirárak: Marhahús 22.000, disznóhus 30.000, borjúhús 30.000, zsir 40.000. — Gabonaárak: Búza 297.500, rozs 280.500, árpa 270.000. zab 255 000, tenger; 230500, korpa 212 500. KjomatoSi WcliíasM Béla rilisssflcsM k&syroyowdáláfcan SzsnvgoHltáídon.