Harangszó, 1924

1924-04-06 / 15. szám

1924. április 6 HARANCSSZÖ. 117 az Úrtól indítva kész szolgálni más gyüle­kezeten is, nemcsak olyanon, melynek alapítása az ő nevéhez fűződik. Ápr. 10 Róni. 15.55 - 83. Milyen kedves az is az apostoltól, hogy oly bizalmasan közli, nemcsak útiterveit, hanem nehézségeit és szívén fekvő aggoda'mait is. Nem plety- kálódási hajlamok nyitják erre ajkát, hanem hogy őt a rómaiak minél hatékonyabban imádkozásokban támogathassák s hogy az így várható új és közös Isten-tapasztalások után még örvendetesebb és áldottabb le­hessen a legközelebbi találkozás. — Milyen jó lenne ma is iinádkozókkal megsokszo­rozni azt az áldást és tapasztalatot, melyet a legnehezebb helyzetekben az Úr munká­sai csodásnál csodásabb módokon vesz­nek ! Apr. 11. Róm. 1G . í—is. A levél végén tudjuk meg, hogy Fébe, az első diakonisz- szák egyike viszi a levelet Rómába. Milyen szeretettel ajánlja öt az ottaniaknak: ne hagyják magára a nagy világvárosban. S mennyi szeretetet vihetett Fébe is nekik a levél üdvözleteiben. Huszonnyolc név s még több élet suhan el egymásután s mind­egyikhez valami személyes szál: ki tudná mennyi közös élmény és imádkozás, sze­mélyes tapasztalat s közös szenvedés meg öröm fűzik az Írót. És mily örömmel,olvas­hatták a nevek betűit azok tulajdonosai, hogy örülhetett a legutolsója is: „hogy lám még én reáni is gondolt I“ Ápr 12. Róm. lő. 17—so. A huszonnyolc név valamelyikénél jutott tán eszébe, hogy egyet még elfelejtett. Óvni az ő féltett sze­relmeseit a hamis tanítóktól. Sokszorosan fájó tapasztalat lehetett mögötte, mikor kor beszél azokról, akik igen szépen, nyájas formában jönnek, de elakarják tántorítani az evangélium gyermekeit az_igaz tudo­mánytól. Ilyenek is vannak. DT ne essetek azért kétségbe! Felismerhetitek, hogy nem a lélek, hanem a test vezeti őket. Bátrak lehettek ellenük, mert a Sátán kétségbeesett végső erőfeszítései vonaglanak bennünk, mint aki érzi már a maga végét. Ápr. 13. Róm. 16.21—27. Megint egy névsor jön, de ez már rövidebb. Nem az iménti névsor, az üdvözlendőké toldatik meg itt; azok jönnek sorra, kik az apos- todal együtt üdvözletük küldik. Mcssze- messze száll az üdvözlet, megannyi imajárás előtte utána. A végső sorokból azonban minden csak felfelé száll, mint a virág- vasárnapi igazi Hozsannából: hála-, őröni- és dicséret-ujjongás Ahhoz, Aki kü'dte a kimondhatatlan nagy erangéliumot s közli Jézus Krisztusban a megváltatást. Ugy-e benne van a te hangod is már? Hadd záruljon azzal a böjti olvasmány! EGYRÖL-MÁSRÓL. A mindennapi életből. Százhuszonöt éves a szivar. Most van szdzhuszonö:ödik évfordu­lója annak, hogy egy vállalkozó szel­lemű asszon, a Connecticut állambeli Frout polgárnő feltalálta a szivart. Et a hölgy ugyanis addig kísérlete­zett a dohánylevelekkel, míg rájött, hogy azok összecsavarva, kissé össze­ragasztva és megformálva azt a cso­dálatos valamit alkotják, amit ma szivarnak nevezünk Délamerika ős­lakói, a bakairi indiánusok és aszté- kok már szintén összegöngyölték a dohányleveleket, hogy aztán elégetve őket, a füstöt szürcsöljék A dohány­nak ezt a kezdetleges módon való élvezése azonban meg sem közelí­tette azt az élvezetet, amelyet a do hányoseknak a szivar szivása jelent. HETI KRÓNIKA. A magyar nemzetgyűlésnek a közel­múltban rendkívül izgalmas ülései voltak. A valorizációs javaslat tető alá került. Be­terjesztették a középiskolai reform törvény- javaslatot. A törvényjavaslat ismertetésénél a kultuszminiszter megállapította, hogy az első középiskolát hazánkban a reformáció hivta életre. Letárgyalták a földbirlokreform novellát. A felhatalmazási javaslatokat a miniszterelnök terjesztette elő. Két nagyobb interpelláció is elhangzott. Az amerikai szeretetadományokkal űzött visszaélések, csalás és panama a szeretetakció ürügye alatt általános megbotránkozást kelt min­denfelé. Az erdős Kárpátokban lezajlott vá­lasztások végleges eredményekép a kom­munista párt 4 mandátumot, a magyar el­lenzéki párt 1, a rutén munkáspárt 1, a köztársasági párt 1, a szociáldemokrata párt 1, az ellenzéki agrár párt 1 mandá­tumot kapott. A román—magyar tárgyalások meg­egyezéssel végződtek. Szerbia. Az uj Pasics kormány meg­alakult. Valamennyi horvát képviselő tün­tetőleg hagyta el a skubstinát. Törökország. Az angorai nemzetgyűlés legutóbb hosszantartó tárgyalás után bizal­mat szavazóit Izmed basa kormányának. Görögországban nemzeti ünnep kere­tében kikiáltották a köztársaságot. Angliában megállapítást nyert, hogy a bolsevista propaganda itt eredménytelen maradt. Észtországban uj kormány alakult. Franciaországban Poincaré uj kor­mányt alakított. HARANGSZÓ. Böjt 5-dik vasárnapján. Ep. Zsid. 9. 11-15. Pál apostol az idézett versekben bemu­tatja előttünk Krisztust, az igazi főpapot, aki az Ő tulajdonvére által ment be egy­szer s mindenkorra a szentélybe, örök vált- ságot szerezve nékiink. Báró Podmaniczky Pál Pápán. Ápr. 6-án a pápai gyülekezet hívására báró Podmaniczky Pál Pápára érkezik, hol dél­előtt a templomban istentiszteletet tart, este 6 órai kezdettel kezdődő templomi vallásos estén pedig előadást tart finnor­szági tapasztalatairól. Helyreigazítás. Lapunk legutóbbi szá­mában az egyik szombathelyi újság hír­adása nyomán jelentettük, hogy Kapi Béla dunántúli püspök Puskás Jenő segédlelk. nevezte ki titkárának. Mint illetékes hely­ről értesülünk, a püspök Puskás segéd­lelkészt csak titkári teendők ideiglenes végzésével bizta meg. Az állás betöltése nem történt meg. A nemeskoltai dalárda és ifj. egylet március idusát gazdag műsorral ünnepelte. Az ünnep Szózattal vette kezdetét. Ä be­szédet Halász K. tartotta Ének, zeneszá­mokkal és szavalatokkal közreműködtek: Vörös Jenő, Szabó Bözsi, Móric Béla, Ha­lász Lajos, a férfi kar. Az ifj. egyesület egy egyfelvonásos színdarabot is előadott. Vallásos estély a Tolna-Baranya- Somogyi egyházmegyében. A soproni evangélikus „Theol. Otthon- “ból a felügyelő tanár vezetése mellett 8 theológus vallásos estéket tartott Tolna-Baranya-Somogy egy­házmegye több gyülekezetében március 8—16-ig terjedő időközben. Az evangélium erejétől hajtva indult el a kis csapat, imádságos lélekkel — magyar és német nyelvű egyházi beszédekkel, bib­liamagyarázatokkal, előadásokkal, szavala­tokkal és énekszámokkal, — hogy Isten igéjét hirdesse a híveknek. Dombóvár, Kaposszekcső, Csikóstöttős, Gerényes, Nagyág, Bikái, Ráczkozár, Vár­alja, Kismányok, Hidas, Majos, Bonyhád voltak az állomáshelyek, melyeken a harang szava templomba hívogatta a híveket. És ők jöttek ! A legtöbb helyen zsúfolásig meg­telt templomok és iskolák tettek bizony­ságot arról, hogy a mindennapi küzdelmek­ben elfáradt lelkek keresik Istennek békes­ségét. A vallásos esték programmját mindig az illető gyülekezet viszonyéihoz mérten állította össze. Ez általában a következő volt: 1. Közének. 2. Imádság. 3. Szólóének. 4. Bibliamagyarázat. 5. Szólóének. 6. Sza- vaiat. 7. Karének. 8. Előadás. 9. Karének. 10. Szavalat. 11. Karének. 12. 1 nádság. 13 Közének. — Változás az egyes helye­ken csak az előadó személyekben történt. Ott, ahol az idő ki volt mérve, szűkítették a programmot. Az ünnepnapokon az isten­tiszteleteken a belmissziói csapat tagjai hirdették az igét. A kis csapatot mindenütt meleg szívvel és áldó szóval bocsátották et további út­jára. Itt álljon a köszönet szava mindazon lelkész és tanító uraknak, buzgó híveknek, akik szeretetükkel lehetővé tették a terv kivitelét és akik a vallásos esték után a „Theol.-Otthon“ felsegélyezésére siettek adományaikkal. Az offertórium a következő volt: Dom­bóvár 208.990, Kaposszekcső 165.953, Csi­kóstöttős 63 389, Gerényes 7785, Nagyág 58.619, Bikái 27.257, Ráczkozár 272.420, Váralja 48.780, Kismányok 133.766, Hidas 181.322, Majos 61 578, Bony hád 394.235 K. Adományok: Pavlik Ferenc (Kismányok) 50 ezer, Steiner Zsuzsánna (Bonyhád 100 ezer K Összesen 1,774.094 K. A jó Isten áldja meg a nemes sziveket. A theol. ifjúság részéről ez a körút csak kezdeíe egy további sorozatos belmissziói útnak, melyet szándéka Isten segítő kegyel­mével más kerületek más egyházmegyeiben is elvégezni. Téth. Március 15-diki ünnepen az ün­nepi beszédet Kovácsics Géza lelkész tar­totta. Szavaltak : Hujber Annus, Dombi K., Kiss Jolán, Ujváry Zsófi. Énekeitek: Nagy Lina, Szabó 1. tanító, Kiss Margit tanítónő. A színdarabban közreműködtek : Kiss M., Czéhmester Annus, Ujváry Bözsi, Varga Lina, Nagy Mariska, Lampért Jolán, László Terus. A Hunyadi indulót előadták: Szita Irén, Ujváry Bözsike, Kalmár Margit, Káldy

Next

/
Thumbnails
Contents