Harangszó, 1923
1923-02-25 / 9. szám
HARANGSZÓ. 1923. február 25. ■ff -—*--------------------------——■—~ dgj nemcsak akkor, ha életének valamely nevezetes fordulópontján áll, nahem minden nap; hiszen Istennek a jffsága naponként megújul rajtunk és naponkénti — néha bizony semmibe sem vett, talán meg is vetett — pfTöfcányok legtöbbször nagyobbak /a^élktilözhetetlenebbek, mint azok •^dolgok, amelyekért sokan annyit ásódnak s gyakran hiába törik magukat. — Gondoljunk bűnös — ér- deogetlen' voltunkra, egyúttal mennyei ‘£rtj$nk végtelen szeretetére — akkor maradhat el az alázatos vallomás: »Kisebb vagyok — Uram — tmoden te jótéteményednél és minden te hűségednél, amelyeket a te szol- »1 cselekedtél!« Közli: Gerencsér Zsigmond. 66 feaítőfi az eklézsiában.-Ikdt Irta: Payr Sándor.-oxfctőfi életének és költészetének fecaomár oly rengeteg irodalma van Hthoto és a külföldön, hogy róla újat MHidani, vagy csak új forrásadatot thtálui is alig lehet. De ebből még ttolfti következik, hogy mindenki jól éti$ehatóan ismerné Petőfit. Herczeg ftofencnek van erre nézve egy szel- leofós, találó mondása. ^919Ha azt kérdezném, úgymond, a tómit magyar embertől: Ismeri ön Petőfit ? — valószinti, hogy sértődve t*gy derült szánakozással mérne végjei. Hogy lehet ilyet kérdezni? Pe- tőfttr mindenki ismeri. Petőfi müvei nekünk a biblia mellett legkedvesebb könyveink. Állapodjunk meg egy pillanatra a biblia mellett. Valljuk be őszintén, hogy bibliaismeretünkkel baj van. Tanuló korunkban, éretlen elmével, vázlatos kivonatokból és kiszakított részletekből ismertük meg a szent könyveket. Sokkal kevesebbet olvastunk, semhogy meg tudnók mérni mélységeit, de éppen eleget forgattuk arra, hogy egész életünkre fölmentettnek érezzük magunkat a biblia- olvasás kötelessége alól. Azt merném mondani: Alig van köayv, melyet oly sűrűn emlegetünk és oly keveset olvasunk, mint a biblia.« »Szinte félek kimondani, hogy Petőfi müveivel is ilyen formán vagyunk.« (Petőfi kvtár XXVI. 11). Etek ime a nagy író szavai és fején találja a szöget. A sok Petőfi-tanulmány után talán csak a szempont és módszer megválasztásával lehet most a jubileumi évben érdeklődést kelteni. Megpróbálom és Petőfit az eklézsia szempontjából vizsgálom Petőfi maga adott erre útmutatást. Midőn a még ismeretlen falusi nótáriusnak, Arany Jánosnak Toldiját olvasta, szent elragadtatással azt kérdi tőle költői levelében: Ki volt tanítód ? hol jártál iskolába ? Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted! Tegyünk mi is így. Kutassuk, kik voltak Petőfi tanítói. Evang. egyházunk mint nevelő, tanító egyház milyen hatással volt reá? Vannak-ejellemében olyan evang. lutheri vonások, amelyek egyházunk tagjára vallanak ? Hiszen Petőfit rövid pályafutásán majdnem mindenfelé evangélikus környezetben találjuk. Már születése óráján is egy evang. papné ápolja a gyenge csemetét és beteg édesanyját. Papi családból valók a keresztszülei s első pártfogói. Evang. lelkészek, tanítók és tanárok a bizalmas barátai, kikkel még az iskolában ismerkedett meg. Hányszor töltött napokat, heteket evang. papiakon. Evang. papnőhöz hasonlítja a maga forrón szeretett édesanyját. Egyházi emberek szolgáltatják Petőfi életéhez a hiteles intim adatok legnagyobb részét. Petőfi ezekre bizta kéziratait s egyéb emlékeit. Evang. barátainak feljegyzései nélkül nagyon hiányos volna a Petőfi-irodalom. Eltűnése után is ev. gyülekezetekben bizakodnak legtovább és hirdetik: Petőfi él, nem halt meg. Petőfi kultusza különösen ev. egyházi körökben talált mindenkor hálás fogékony talajra. És más oldalról is szükséges Petőfinek vallásos hitét és egyházunkhoz való viszonyát vizsgálnunk. Maga a költő panaszkodott, hogy istentaga- dónak mondják őt a gonoszok. Mások sem tartották jó keresztyénnek. Még az evang. lapokban is volt erre nézve egy kis véleménykülönbség. Református tanúbizonyságra hivatkozva azt is állítják, hogy a lutheránus tótok és pánszlávok miatt res- telte volna, hogy velük egy hiten való. Ezért meri Ferenci Z. azt mon!£& törökvilágból. ".^Elbeszélés. Irta: Gyurátz Ferenc, áoqfi b Az 1593-ik évben Rudolf király Mftlkodása alatt kitört a hosszú török háború, mely változó szerencsével im -ig tartott. .máfoltakép addig is csak.névleg volt meg a béke. Az ellenségeskedés magyar között hadüzenet nélkül átfa&atalos béke dacára is napirenden áUhlt. A török basák az elfoglalt iáinkból uralmukat mindig tovább ftlfjaszteni törekedtek. Egy-egy vidé- kptnmeg- megleptek, pusztítottak, ra- t$Üt£k, a férfiakat, nőket, gyermekeket (Blgukkal hurcolták s Konstantiná- ytfttyba hajtva, mint rabszolgákat, adták el őket. Az ily vidékekről a megmenekült, munkabíró lakosok há- iöküplpusztulása, családjuk, vagyonuk •káhlása miatt elkeseredve, csapatokba gyűltek össze s engesztelhetlen haraggal keresték az utat, módot a boszuállásra. Viharkép csaptak a nyílt téren talált török portyázókra s irgalmatlanul kaszabolták őket. Ha szerte járva békés utón nem jutottak élelemhez: akkor a végnyomortól űzve ők is fosztogattak, raboltak s így hasonlóképen csapássá lettek honfitársaikra nézve. A megindult török háborúhoz nagy reményeket fűzött a magyar. A fiatalok készséggel gyülekeztek a hadi zászlók alá. A tanintézetek felnőtt ifjai közül is sokan fegyverbe öltöztek. A reményt azon hir is élesztette, hogy a spanyol kormány nagy összegű pénzsegélyt, Németország pedig jól felszerelt, erős hadsereget küld a török leverésére. A németek ugyanis elismerték, hogy a magyar, míg ereje birta: paizsa volt nyugati Európának a keletről dúló árként özönlő harcias néptörzsek ellen, a Hunyadiak vezetése alatt győztesen visszaverte a töröknek annyiszor megújított támadását, de kimerülve, magára hagyot- tan nem képes tovább fenntartani a mohamedán népeknek a keresztyén Európát fenyegető hatalmát. És pedig ha a török egész Magyarországot leigázza, akkor nyitva előtte az ut Bécsig, sőt a német birodalom szivéig. Azért joggal vártak a honfiak nagymérvű támogatást a nyugati népektől. De e mellett maguk is lelkesülten készültek a harcra, melynek célja a haza megmentése, az ellenség által elfoglalt részek felszabadítása volt. Sátory Márton, egy dunántúli község nagybirtokos földesurának fia is Sátory Gábor kijelentette atyja előtt, hogy több jó barátjával együtt ő is fegyvert fog hona védelmére és ehez szüleinek beleegyezését s áldását kéri. Édesanyja sírva borult keblére: — Fiam, egyetlen gyermekem vagy. Testvéreidet már elsirattam, most is gyászolom. Te ne hagyd el anyádat.
