Harangszó, 1923

1923-02-11 / 7. szám

HARANQSZÓ. 1923. február 11.' "54 akarná mondani: íme fölmegyünk Jeruzsá­lembe, azaz: Ember készülj csak a szenve­dések nehéz napjaira. Minthogy Szalag Mihály szer­kesztőtársunk még mindig be­tegen fekszik, kérjük az összes kéziratokat már költség-kimé- lés szempontjából is egyenesen Szentgotthárdra (Vas m.) kül­deni. Személyi hír. Kapi Béla dunántúli püspök Nyíregyházán részt veit dr. Zelenka Lajos kér. felügyelő beiktatásán, on:;ét Budapestre, majd Sopronba utazott, ahol lelkészvizsgálaton elnökölt, majd másnap lelkészavatást végzett Nagygeresden. A tiszai kerület új felügyelőjének beiktatása. Felemelő ünnepség kereteben iktatták be jan. 30 án az új egyházkerületi felügyelőt, dr. Zelenka Lajos kúriai bírót Meskó László örökébe Nyíregyházán. A beiktatást a tiszai kerület ékesszavu püs­pöke, Geduly Henrik végezte. Az új fel­ügyelő gondolatokban gazdag beköszöntő beszédében vázolta azokat az irányelveket, amelyek őt a felügyelői székben vezetik. A beiktatáson képviseltették magukat az összes felekezeíek, a nemzeti hadsereg, az iskolák stb. A hatalmas közön.ég sorai­ban ott volt: Kapi Béla díú i püspök, báró Kaas Albert, dr. Baltazár Dezső ref. püspök, gróf Degenfeld Lajos, Ramsay angol rtf. lelkész stb. Mi a magunk részéről mélységes tiszte­lettel üdvözöljük világi vezéreink sorában dr. Zelenka Lajos felügyelőt, mert mint a sajtó munkásai eddigi értékes munkásságát nagyon jól ismerjük. Tudjuk jól, hogy a tiszai keiü et új felügyelője egyházunk jövendője szempont­jából az evangélikus sajtót mindenekfelett értékeli s sajtónknak, közelebbről a Ha­rangszónak megerősödésén egész odaadás­sal közreműködik. Ad multos annos 1 A németországi evang. szövetség 30. nagygyűlését legutóbb Gelsenkirchenben tartotta. A gyűlésen mintegy 40.000 ember vett részt. A kemenesmagasi gyülekezet céljaira adakoztak újabban. Horváth M. Jánosné harangalapra 100, özv. Rudy Istvánná or­gonaalapra 100, evang. ifjúsági egyesület harangalapra 23 000, ifj. önképzőkör harang­alapra 500, özv. Keresztessy Istvánná 18 szál csillárgyertyát, Horváth Jánosné gyű', tiszt, felügyelő neje sz. Szánthó Zsófia sú­lyos betegségéből való felgyógyulása emlé­kére Isten iránt érzett mély hálából tem­plompadok javítására 500Ő, harangalapra 1000 koronát Petőfalván kántortanitónak megválasz­tották Kleinrath Gusztávot. Zalaszentgróton adakoztak az Úr szent házára: lobbágyi József és neje Kutasi Róza 25 éves boldog házasságuk örömére 1000, özv. Fodor Lajosné 1200, Simán Bö­zsi orgonára 300 K, Molnár Teréz 14 szál csillár-gyertyát 290 korona értékben. Harangavatás Felpáczen. A felpéczi gyülekezet 227 kg-os harangját január 6-án, vizkereszt ünnepén adatták fe!. A helybeli és a vidékről összesereglett hívek ez alkalommal zsúfolásig megtöltötték a gyülekezet szép, nagy templomát. Az istentiszteletet az .Erős várunk* közének­kel kezdődött, utána Hörényi Lajos győr- szemerei lelkész buzgó oltári imája és ige- olvasása következett. Ezt követte az ifjúság vegyeskarának Magyar István tanító által bénított szép karéneke Bethoventől Isten dicsősége. Ennek elhangzása után Pálmai Lajos győri esperes tartott közvetlen, a lelkeket lebilincselő és megható beszédet a harang szaváról, amely munkára hív, imádkozásra int, harcra buzdít és meghalni tanít A mély hatást keltett avató beszéd után igaz lelki meghatottsággal hallgatta a hívek serege az avató ima kíséretében meg- konduló harang szép, tiszta hangját. Ezu­tán a kar elénekelte a magyar Hiszekegyet majd Mesterházy László pápai lelkész a vizkereszti szentigék alapján mély tartalmú, lelkesítő szószéki beszédet mondott. A'köz­énekkel zárult isteniiszteletet díszközgyűlés követte, amelynek buzgó imával történt megnyitása után Győrffy Béla helyi lelkész a gyülekezet nevében köszönetét mondott az avatást végző esperesnek és a fungáló lelkésztestvéreknek, majd szeretettel üdvö­zölte a gyülekezet örömében osztozó nagy­számú vendégeket, közöttük sokorópátkai Szabó István nemzetgyűlési képviselőt, to­vábbá a politikai község, a róm. kath. hit­község és a tényőfalui leánygyülekezet megjelent képviselőit, akik megjelenésükkel megtisztelték a gyülekezetét. Miután a saj­nálattal tudomásul vett betegség miatt távol­maradt Csemez István gyűl. felügyelő he­lyettesévé megválasztott ifj. Győrffy Lajos elöljáró indítványára a közgyűlés a harang­avatás tényének jegyzőkönyvbe foglalását e határozta, a helybeli lelkész rövid vázlat­ban ismertette a felavatott harang történe­tét. E harang elődeit, a gyülekezet két ki­set b harangját, 1916 ban a haza érdeke szólította e. a vészes háborúba, miután több, mint egy évszázadig hirdették Isten dicsőségét, serkentették az élőket és sirat­ták el a halottakat. Az új harang történe­tében az első mozzanat akkor történt, ami­kor a gyülekezet 1921-ben a hosszú hadi­fogságból hazas?abadu!t, szeretve várt kán­tortanítójának, Magyar Istvánnak megérke­zése alkalmából a róla elnevezett harang­alap a múlt évben Amerikából, Racz Mi­hály hívünk buzgósága folytán érkezett 92 dollárral együtt oly tekintélyes összegre emelkedett, hogy nemcsak a harangot ren­delhettük meg, hanem a régi faállványokat is vasállványokkal cserélhettük fel. A hi­ányzó összeget a felpéczi hívek nemes ál­dozatkészsége pótolta, úgyhogy rövid né­hány kónap alatt közel 200 000 kor. gyűlt össze a nemes célra. A nemes áldozat- készség megindító példája nyilvánult meg a harangavató közgyűlésen is, amikor az adakozók névsorának Magyar István tanító által történt felolvasása után a harangalap számadásában jelentkező, közel 30.000 K hiányt a hívek a h. felügyelő indítványára néhány perc leforgása alatt összeadták. Ugyancsak a h. felügyelő indítványára el­határozta a közgyűlés, hogy az új harang legelőször a hősi halált haltak emlékére szólaljon meg a gyűlés végeztével. Egy­hangú lelkesedésre talált végül az az in­dítvány is, amely szerint a gyülekezet a harmadik harangjának beszerzésére egy új harangalapot létesít. A közgyűlés Síkos K. kispéczi s. lelkész oltári imája átán a Him­nusz eléneklése után ért véget. Utána a harangalapra tartott offertórium 5514 K-át jövedelmezett. Úgy az istentisztelet, mint a közgyűlés és az offertórium eredménye azt igazolják, hogy a felpéczi gyülekezet nemes- lelkű, áldozatkész hívei megértik az idők jelét és a szívekben élő hitbuzgóság mara­dandó emlékű tettekben mutat példát má­soknak, emel emléket az utódok számára és szerez érdemet Istennél önmagának. Ausztria. A bécsi szuperintendencia területén az 1921. év folyamán az evang. egyházba áttértek és pedig az alsóausztriai esperesség területén 4C06-an, a krajnai es- perességben a Dráván túl 238-an, a kraj­nai espercsségben a Dráván innen 49-en, a stájer esperességben 1226-an. Összesen 5519-en. Ezzel szemben kitérés 777 volt. A vadosfai gyülekezetben az 1922. év­ben a következő nagyobb adakozások tör­téntek : Nagy Sándor és neje Vadosfa el­tűnt fiuk emlékére tett emlékalapitványuk- hoz újabban 1000 K-t adtak, özv. Mester­házy Gyuláné Kapuvár férje és elesett két fia emlékére 10.000 K iskolai alapítványt tett, özv. Bakody Imréné Sárvár férje néh Bakody Imre kisfaludi tanító emlékére 2000 K-t küldött egyházi célra, özv. Szabó Fe- rencné Vadosfa eltűnt gyermekei emlékére harangalapra 400, Kiss Józseíné Vadosfa harangalapra 300, id. Molnár Laiosné Va­dosfa harangalapra 1(0, Szalai Sándor és neje Zsebeíiáza iskolai célra 400 K-t. Tóth Márton Kisfalud harmóniumalapra 300 K, a soproni líceum diákotthonra 200 K, özv. Németh IstvánnéJés Király Gizella Kisfalud harmóniumalapra 300 és 200 K-t. A vados­fai összgyülekezet a soproni tanintézetek­nek gyűjtött 6295 K, gyámintézetre 1475 K, a kaposvári templomra 2870, a Harangszó fentartására a vallásos esti offertóriumból 1781 K, özv. Mesterházy Gyuláné Kapuvár férje és elesett két fia emlékére létesített 10.000 K emlékalapítványhoz újabb 10.000 K-1 adományozott. Fiának, Mesterházy Gy. Steiner Linkával esküvője alkalmából pedig 1000 K-t adott gyűl. célra. A nemessnvü adományért a vadosfai gyűl ezúton is há­lás köszönetét mond. Fischer Gusztáv égeri leszkász a cseh- német ev. egyház vezéralakja hirtelen el­halt. Fischer dolgozta ki a csehnémet ev. egyház részére az új alkotmányt. Harangavatás Vérteskethelyen. A ki­csiny, de hitben erős vérteskethelyi leány­egyház hívei mar a kommün a'att a martir- sággal szembenéző bátorsággal álltak a vá lást és hazát tipró szennyes áradat elé. Nem rég meg, amikor „kultúrpolitikai szempontból* iskolájukat akarták más fele- kezetüekével egyesíteni, a gyülekezet népes közgyűlése szinte szent haraggal utasította vissza azt. „ A gálya rabok utódai magukra hagyatva is fenn tudják s akarják tartani iskolájukat", volt a határozat. Ez a kis gyülekezet, amelynek hivei csak az évi normális szükségletek fedezésére felemelt állami adójuknak 1000%-át fizetik, most közadakozásból 400 000 K-t meghaladó költséggel új harangot szerzett. Minden család nemes versengéssel, önként hozta áldozatát a szent célra. Ezenkívül az Ame­rikába szakadt testvérek közül Knight Jó- zsefné 54 000, Szarka Róza 50.000, Szarka Pál és Dallos Lajos 45 000, Szente Péter 13.000 K-t küldött. A kisbéri ev. hívek a Haftl és Turcsányi család nemes példájára 3000, Pöntör Béla Tordasról 5000, Csonka N. Bpestről 1500, Pöntör Zoltán Nagy- igmándról, Kertész Ignác és neje 1000—1000 K-val segítették a gyülekezetei. A 186 kgr. súlyú harangot megható ünnepség kereté­ben, január 15-én avatta fel Balogh István esperes. Ez ünnepen mutatkozott be először az újonnan alakult gyülekezeti férfikar is, amelyet a lelkes vezér, Szíj Gyula tanitó szervezett. Az avató ünnepnek mély hatását mutatja az is, hogy a gyülekezet a harang után új orgona beszerzését tűzte ki célul, amelyre

Next

/
Thumbnails
Contents