Harangszó, 1923
1923-11-25 / 48. szám
1923. november 25. HARANGSZÓ. Szentháromság utáni 2G-i/e vasárnapon. Ev. Máté 25.31—46. Elmúlik e világ, eliramlik az élet. Istennek beszéde ellenben lélek és örök élet. Elkövetkezik az idő, akár akarjuk, akár nem, amikor ama mennyei király a jobb keze felöl állóknak ezt mondja: férték én Atyámnak áldottai, örököljétek az országot. Balkeze felöl állókhoz pedig így szól: Távozzatok tőlem, ti átkozottak. Lelkészjelölés. A kispéczi gyülekezet üresedésben levő lelkészi állására első helyen Sikos Kálmán h. lelkészt, második helyen Gerencsér Zsigmond győri vallástanárt jelölte. A püspök a maga részéről Horváth Sándor lovászpatonai s. lelkészt jelölte. Mindhárom jelölt kiváló tagja a fiatalabb lelkészi gárdának. Pesten a fasori egyháznál megüresedett lelkészi állásra jelöltettek: dr, Csengődy Lajos, az Evangélikusok Lapjának kiváló szerkesztője, Kemény Lajos vallástanár, dr. Szuchovszky Lajos lelkész és Szabó Gábor tábori lelkész, a Harangszó jeles tollú munkatársa, poétája. Az ifjúságért. Az ifjúság iránti szeleteiének szép tanujeiéf adta Nemes Samu gönyői lakós, aki a soproni líceumi Diák- szövetség céljaira 100.000 koronát adományozott. A beledi ev. anyaegyházközség Kiss Sándor kántor-tanítója nyugalomba vonulásával utódjául egyhangúlag Pálfy Mihály magasi tanítót jelölte. A Budapesti Iparosképző Protestáns Egylet nagytermében november hó 21-én Szuchovszky Gyula, B. 1. P. E. tilkár, evangélikus vailástanár vezetése alatt álló ifjúság, hazafias „lgric“-estélyt tartott. A 12 pontból álló műsor között szerepelt: Kik tartották fenn nemzeti irodalmunkat? Dr. Szuchovszky Lajos, ev. lelkész előadásában. Szuchovszky Gyula: Egy másik dunaalmási epizódját Podziomkieviz Ferenc, föreál isk. IV. o. t. adta elő. Harangavatás. Felemelő és magasztos ünnepe volt a felsőnánai ev. gyülekezetnek nov. 11-én, ekkor nyertek felavatást új harangjai. Az ünnepélyes isteni tiszteleten Dörmer Frigyes varsádi lelkész alkalmi imát mondott és szentigéket olvasott; utána Schöll Lajos a tolna-bar.-som. ev. egyházmegye főesperese lendületes avatási szónoklatot tartott Luk. 2. 14. a karácsonyi angyali szózat alapján, mely a harangok feliratát képezi. Az ünnepi istentisztelet végén Müller Róbert helyi lelkész felolvasta a harangok beszerzésének történetét és buzgó imádságban mondott hálát a jóságos Isten megsegítő kegyelméért. A harangok 5 millió korona költséggel készültek, melyhez az Amerikában tartózkodó honfitársak 87 dollárral járultak Nemes lélek. Özv. Kovács Jánosné szül. Dóka Anna Erzsébet nevű leánya emlékére 10.000 koronát adott a sobori templomalapra. / A pápai evang. lelkészi hivatal szives tudomására hozza ez utón az érdekelteknek, hogy a jelzett úri családnál az örökbefogadás ügye már elintézteteít. Újból kiutalták az államsegélyt. A pogányszentpéteri iskolától megvont államsegélyt a kultuszkormány — tekintettel a közérdekre — újból folyósította. HARANQSZO. Petrovics Mihály kószegdoroszlói lakós az evang. gyülekezetnek hálája jeléül Aranykönyvet ajándékozott a háborúból való szerencsés hazajővetelének emlékére. Pápa. Oki. 31-én délelőtt és dé!u<án a reformációnapi istentisztelet volt a hívek szép részvétele mellett; este pedig a Nő- és Leányegylet rendezésében a gyülekezet tanácstermében szép vallásos est tartatott, melynek műsorán szép szavalatok mellett egy alkalmi ének-négyes is szerepelt igen kedvesen; Mesterliázy László lelkipásztor lelkes beszédet mondott, nagyobb diákok pedig: Wolf: Luther c színjátékéból egy jelenetet mutattak be. Nov. 1-én Pápa város által az összes kér. egyházak bevonásával a hősök sírja'előtt rendezett temetői gyászünnepélyen Gaál József segéd’elkész mondott magával ragadó beszédet vagy 5—8 ezer főnyi hallgatóság előtt, a város előkelősége és a disztüzadásra kivezényelt katonaság, az összes diákság előtt. Nov. 11-én este 5 órakor a pápai ev. leányegyiet kuüur- estélyt tartott, melyen Peíhő ref. theologus szavait hatásosan, Hütter Anna sok tapsot aratva énekelt saját zongorakisérete mellett, Csernussák Olga nagyon szépen zongorázott, Koníz Manci msgánjelenetet adott elő igen sikerűben ; Gaál József segédleikész pedig szívbemarkoló előadást tartott az édesanya mintaképéről. Diákok zenekara nyitotta meg és fejezte be az estét. lit említjük meg, hogy az egész Patonay család a kát. hitről ev. egyházunkba visszatért. — Sohár Lajosné Érsek Karolina 2 dollárt küldött Amerikából arra a célra, hogy karácsony ünnepein a lelkész e pénzen vett kenyeret osszon ki a szegények közt. Nevezett kedves testvérünk már egy nagy csomag ruhaadományt is küldött s levelében jelezte, hogy lehetőleg minden hónapban küld valami segítséget. A sobori legény- és leányegylet a reformáció emlékére nov. 3- án vallásos estélyt tartott. Schrantz Zoltán győri vailástanar irásmagyarázatot, Gerencsér Zsigmond győri vallástanár szabad előadást tartott a reformáció hatásairól. Szavaltak: Bősze Szidónia, Németh Vilma, Kovács János és Molnár Géza egyl. tagok. Az ifjúsági vegyeskar precíz énekével emelte az est fényét. Reformációi ünnepély Magyarbóly és filiáiban is megtartatott. Magyarbólyban okt. 31-én a szokott esti istentisztelet alkalmával nagy közönség jelenlétében alkalmi liturgia s énekkar keretében folyt le az ünnepély. A liturgiát Sclirödl s. lelkész, az ünnepi szép beszédet Wagner József alsó- nánai lelkész tartotta. Kiss Juliska alsónánai tanítónő „Luther“ c. költeményt szavalta el lelkesen, Alexy tanító vezetése mellett az énekkar szépen épekeit, végül a zárszót s imát Vértesi lelkész mondta. — Iván- dárdán nov. 1-én este Vértesi oltári szolgálata után Schrödl s. lelkész mondott hatalmas beszédet s Wölfel tanító egy felemelő szólóénekkel szerepelt. — Borjúdon oki. 28-án Schrödl méltatta a reformáció jelentőségét. — Mohács és Siklós fiókegyházakban is nagyobb ünnepéiy készül. A magyarbólyi misszió a kettős munkaerőt is alaposan igénybe veszi. Kissomiyón a nyár folyamán a középiskolai tanulóifjúság egy igen sikerült színi előadást rendezett. És pedig nem kisebb darabbal, mint a „Gyurkovics lányok“-kal birkóztak meg igen szép erkölcsi és anyagi sikerrel. — Az előadás sikerében igen nagy része van Mórocz Carola polg. isk. tanárnőnek, aki a darabot művészi összhanggal betanította. A nyers jövödelem megközelí359 tette a 400 000 koronát, amelyből a tiszta jövödelem az elesett hősök emlékalapjára búzában tökésittetett. A kissomlyóigyülekezetben harangalapra újabban a következő nagyobb adományok folytak be: Mendöl Lajos Nköcsk 50.Ó00, id. Vajda Ferenc és neje Kutasi Zsófia Nköcsk 50.000, a gyülekezet konfirmandus ifjúsága 33800, ugyanez egyházfönntarlási alapra 30 500, Lás/ló Károly jánosházi ékszerész harangalapra 15.000 koronát. KÜLFÖLDI HÍREK. Burgenland. Esperességi felügyelővé dr. Uireich Sándor pinkafői orvost választották meg. Csehszlovákia. Lázadás miatt megbüntettek 70 kálvinista magyar bakát, mert megakarták ünnepelni a nagypénteket. Jugoszlávia. Zimonyban a gyülekezet felügyelője dr. Abaffy Cyrill ügyvéd lett. — A' bácsi egyházmegye új esperesévé Wack Pétert, felügyelővé dr. Kurcz Fiilöpöí választották meg. — Dr. Janjics Voje szerb vallásügyi miniszter Szabadkán értekezletre hívta össze a különböző felekezetek papjait s velük a lelkészek anyagi helyzetén való segítés módjáról tanácskozott. Törökországban majd a misszionáriusok felét kipu?ztitották. Románia. , Nagyváradon megnyitották a Protestáns Arvaházat. Skócia. Macdonald János, a Skót Egyesüli Szabad Egyház kiváló világi embere meghalt. Amerika. Az amerikai rabbinusok központi konferenciája kimondta, hogy a nők is lehetnek rabbinusok Amerikában CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. A pápai ev. gyülekezetben október hónapban megkereszteltettek: Szakáts Sándor és Tuba Mária leánya: Rozália; Barta János és Csik Lidia fia: Géza; Takácsiból: Magyar Karoly és Sipöcz Katalin fia: Károly ; Bagarus Ferenc és Tompa Anna fia: Ferenc (a két utóbbi Pálháza és Mátyásháza pusztáról). Házasságot kötöttek: Varga Ferenc és Teke Karolina; Zsuffa László és Holbok Margit; Ötvös Sándor és Tan- kovich Mária. Meghaltak: Berkes Gábor, Varga Lajos, Nagy Erzsébet Kisirmapusz- tán; Süie Péter Dákán; özv. Németh Já- nosné Borsosgyöri pusztán; özv. Kováts hnréné, özv. Kövér Ferencné. ÚJDONSÁGOK. Eltemették a magyar „Hiszekegy“ költőnöjét. Óriási részvét mellett temettek el-vasárnap Budapesten Papp-Váry Ele- mérnét, a magyar „Hiszekegy" költőnőjét. A temetési szertartást dr. Raffay Sándor püspök végezte. Lapunk legközelebbi számában hosszabb cikk keretében kívánunk az elhunyt emlékének áldozni. Felhívás a keresztyén ifjúsági egyesületek (VMCA) tagjaihoz és a volt szibériai hadifoglyokhoz. Ebben az évben december 8-án ünnepli a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövetsége munkája megindulásának negyvenedik évfordulóját. A vezetőség szeretettel kéri az egyesületek régi tagjait és azokat a volt szibériai