Harangszó, 1923
1923-11-04 / 45. szám
334 HARANQSZCY 1923. november 4. vén a híveket, hogy becsüljék, tartsák meg drága örökségüket és meg ne resttiljenek a továbbépítésben. A fárasztó munka után récsei Békeffy István vendégszerető kastélyában fe hér asztal várta a püspököt és kíséretét. A filiából az anyagyülekezetbe, Polányból Ecsénybe vezetett az ut. A nemzetiszinü zászlócskákat lobogtató iskolásgyennekek kettős rajvonala közt a szépen díszített templom előtt Brenner Ede fogadta a püspököt és kíséretét A lelkiismeretes munkát végző iskola meglátogatása után a ragyogó csillárokról leornló fényárban úszó templomban tartatott meg a feleme- lően szép, gazdag liturgiával kezdődő ünnepi istentisztelet. A püspök „a templom megméretésének“ parancsát, fontosságát, célját, áldásait hirdetvén, Ján. Jel. XI 1 alapján komoly bűn- bánatra intett, mint amely nélkül nincs élő keresztyénség. A közgyűlést követő főpásztori ima és áldás után a templomból kijövök érdeklődéssel és megilletődéssel hallgatták a harangok magasságából ftlázengő toronyzenét, amely arra volt hivatva, hogy a gyülekezet háláját tolmácsolja és örök emlékezetűvé tegye az ezévi október legelső napját. E napnak emlékezetessé tételéhez különben nagyban hozzájárult még a Felsőmocsoláron, Bánó István kastélyában rendezett püspöktalálkozás. Kapi Béla ev. püspök még csak jóformán ekkor kezdte el, dr. Ravasz László ref püspök pedig e napon fejezte be somogyi egyházlátogató körútját. A kedves figyelem, a tiszteletszeretet diktálta tapintat lehetővé tette, hogy egyik legfontosabb funkciójuk végzése közben baráti kézszorításban fonódjék össze két nagy lélek, rokonérzésben simuljon egymásba az a két kéz, amelynek intése, imárakulcsoló- dása nyomán oly megmérhetetlen sok áldás fakad egyházra, hazára, nemzetre, árva magyarokra Köpi püspöknek Eöry Szabó Dezső ref. lelkész, nemzetgyűlési képviselő üdvözlésére adott gyönyörű válasza, valamint a vacsora alatt elhangzott magasan szárnyaló beszédek valóságos kultur- estéllyé avatták e felejthetetlen epizódot. (Folytatjuk.) Egy nemzetgyűlési képviselő családja keres 14 éven felüli árva lányt, aki a háztartás körül segédkezne s kinek jövőjéről szülői szeretettel gondoskodnának. Érdeklődni lehet az evang. lelkésznél Szentgott- hárdon. 2-5 KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Református testvéreink nagyjelentőségű összejövetelt tartottak legutóbb Sárospatakon, amelyen mindenekelőtt kifejtették álláspontjukat a főkegyúri jog kérdésében. Búza László dr. szegedi egyetemi tanár előadása értelmében a főkegyúri jog szüneteléséből hihetetlen mértékű nemzeti károk származnak. Dr. Trócsányi József a földreform kérdésével foglalkozott s kívánatosnak tartja, hogy megváltás utján ellenérték fejében lehetőleg vagyonváliság földekből adassanak ki az egyházaknak a megváltott földek. Dr. Kovács J. István a mai magyar kálvinizmus lelki képéről tartott előadást. Nagy leszámolást kíván. Dr. Ravasz László a református egyház jövendő kilátásairól beszélt »Együgyü beszélgetés a holnapi napról« címen. Nagy veszedelme a református egyháznak — úgymond — a bolsevizmus. Utalt a Luther munka- területének, a forradalmasított Szászországnak és Oroszországnak sorsára, mivel kapcsolatban megjegyezte, hogy Oroszországban csak két pap élhet meg hajszálgörbülés nélkül: a jezsuita és a zsidó főrabbi. Harsányi István dr. „A magyar biblia fordítások története“ cimü felolvasásában tárgyalta az összes magyar biblia fordítások sorsát. Baltazár Dezső püspök annak a meggyőződésnek adott kifejezést, hogy amint a mohácsi vész romjaiból, az abszolitizmus . láncaiból a magyar protestantizmus erkölcsi erői, tiszta hite, tudománya, demokráciája építették fel az országot, úgy ezeknek az erőknek az érvényesítése és tisztelete nélkül a mostani romlásból sem lesz föltámadás. Egyetemes békesség legyen a cél, de sohasem az igazság rovására. Hát mi magyar lutheránusok egy ilyen tartalmas konferenciára nem tudnánk összejönni ? OLVASSUK A BIBLIÁT! Bizonyos vagy-e üdvösségedről? Nov. 5. I. Péter 1.7—11. Lehet-e az ember biztos valamiről ? Bizony jó, ha elkezdesz gondolkozi ezen, a térnek és időnek titokzatos létén s azon, hogy lényegében semmit fel nem foghatunk. De bármily megtudhatailan titkokkal van is tele ez a világ, ne nyugodj meg azon : ki tu dja, van-e üdvösség egyáltalában. Manapság vannak hívők, akik mindent hisznek, csak épen az üdvösség bizonyosságát nem. Pedig a hitnek épen ide kell juttatni, mert ez a célja. Nov. 6. II. Thess. 2 . 13—14. Sok jóindulatú, de nem Isten igéjén nevelt keresztény megbotránkozik azon, ha valaki azt mondja, hogy ő bizonyos az üdvössége felől. Pedig tényleg nemcsak rajongóknak, szektáskodóknak, hanem ép a józan keresztyénnek el kell érni azt a lelki állapotot, mikor az üdvbizonyosság úgy ráborul a lelkére, mint a verőfényes ég a barna földre. Az üdvbizonyosság nem szerénytelenség, hiánya pedig nem alázatosság. Nem csak azt kell tudnod, hogy van üdvösség, meg kell rendülnöd a csodájától, hogy épen te ki lettél választva rája. Nov. 7. Cselekedetek 16.25—31. A filippi börtönör látott embereket, akik bizonyosak voltak üdvösségük felől. Meglátszott ez az egész viselkedésükön. Láttál-e már te ilyen embereket? Tudnál-e figyelni, hogy észre- vedd őket? Nagyon sokban segíthetnének tégedet is az egyszerű titokhoz, hogy te is határozottan tisztázd életednek ezt a legeslegfontosabb kérdését. Nov. 8 Luk. 14. 15—24. Egyeseket Így altat el a sátán: minek törődnél te az üdvösségeddel, úgy sem lehet soha bizonyos az. Másokban meg igy szól: ne törődj az üdvösségeddel, az az egy úgyis bizonyos. Élj csak, ahogy akarsz ! Az lehetetlen, hogy te ne üdvözüljél, te akinek a nagyapád harangot öntetett s aki iskoláskorodban legjobban tudtad a bibliát. — Jaj, van hamis Udvbizonyosság is, de ez rosszabb a semmilyennél! Nov. 9. Zsidók 5.7—10. Miként az üdvösség úgy a róla való bizonyosság is Jézushoz s a hozzá való viszonyunkhoz van fűzve. Elég szomorú, hogy mig pogányok millióinak vaskos üdvbizonyosságot tud adni egy-egy bálvány-test, addig keresztyének vannak, kiknek több bizonyosságot ad egy-egy babonás tapasztalat, egy szentes talizmán, mint az Úr Jézus megtöretett teste. Ha üdvbizonyosság után vágyódsz, összpontosítod hitedet az Ur Jézusra s benne is főkép az örökkévaló Főpapra. Nov. 10. Filippi 2.12—13. Vannak, akik azt hozzák fel, hogy igen gőgössé lesz az az ember, aki bizonyossá lett üdvössége felől. .Másokat megvet, magában elbizakodik. Óh nem, aki igy tesz, annak nem Istentől van az üdvbizonyossága! Nekünk félelemmel és rettegéssel kell nemcsak keresnünk, de bírnunk is az üdvösséget. A bizonyosság alázatossá tesz, hálássá és Istent szolgálóvá. Nov. 11. Jelen. 7.9—12. Hiába csodálkozol el, megszámlálhatatlan sok azoknak száma, akikre fehér palástként borul az üdvösségük bizonyossága. Gondolod, hogy igen beképzelő, tudatlan, hiszékeny emberek azok ? Nem. Hanem emberek, kik megismerték bűnüket és azt, hogy Jézus ép a bűnösökért jött. Ez lesz neked is az üdvbizonyosságod útja. EGYRŐL-MÁSRÓL. A mindennapi életből. Az uj lakásrendelet. A minisztertanács a lakásbér kérdésekben a következő módon határozott 1 A lakás bére a közüzemi díjakkal eggyütt az 1917. évi bért véve alapul, ennek