Harangszó, 1923
1923-10-21 / 43. szám
1923. október 21. BARANQSZÖ. 31* Simon Linus, Horváth Annus, Rácz Ilus, Csákvári Karolin, Bödecs Eszti és Ilus, Nénveth Linus, Rácz Anna és Hoffer Ilus. A belediek áldozatkészsége újból fényes tanuságtétel amellett, hogy ahol az evangélikus sajtót értékelni tudják, ott érette áldozni meg nem fáradnak. A részletes nyugtázást, amint lapunk tere engedi, egymásután hozzuk. Addig is úgy a belediektöl, mint a többi gyülekezettől, akik a részletes nyugtázást várják, egy kis türelmet kérünk. Egyébként pedig az összes gyűjtőket, az áldozatkész lelkeket a legmelegebben üdvözölve, a jó Istennek gazdag áldását kérjük rájuk. EGYHÁZI ÉLET. Szentháromság utáni 21-ik vasárnapon. Ev.Ján. 11.47-54. „És hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott." Szebb bizonyságlevelet nem állíthatunk ki egy emberről, mint amikor elmondhatjuk róla, amit fános mondott a királyi emberről: És hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott. Hát mi hogyan is állunk a hittel, mindazzal, amit Jézus nekünk nap-nap után mond ? Egyetemes lekészgyűlés. A magyarhoni ev. Lelkészegyesület (MELE) október 24-én szerdán délelőtt 9 órakor Budapesten, a deáktéri diszteremben ülést tart. — Tárgysorozat: 1. Közének. 2. Irásmagya- rázat s ima. Kruttschnitt Antal. 3. Elnöki megnyitó s elnöki jelentések. 4. Nyugdij- intézetünk kiépítése. Előadó: Paulik Jáuns. 5. Ev. Sajtóvállalal létesítése. Előadó: Dómján Elek. 6. Lelkészi szeminárium. Előadó: Törteli Lajos. 7. Egységes liturgia. Előadó: Bartos Pál. 8. A lelkészi javadalmak valorizálása. Előadó: Kovács Andor. 9. Pénztári jelentés. Blatniczky Pál. 10. Egyházegyetem, lelkészi értekezletek kérdései és javaslatai. Megszűnt államsegélyek. A kultusz- miniszter Dunántúlott a következő evangélikus népiskolák tanítói államsegélyét szüntette meg: Börcs, Dunaföldvár, Pálfa, Zsédény, Vid, Kisdörgicse, Szepezd, Német- zsidány, Somlyóvecse, Pogányszentpéter. Megszüntette továbbá a következő második, illetve harmadik tanítói állások államsegélyét: Borjád, Nagymórichida, Udvari, Kalaznó, Lajoskomárom, Kővágóőrs. Agapé. A budapesti Ev. Leányegylet első szeretetvendégségét október 10- én tartotta, melyen Podmaniczky Pál báró lelkész tartott bibliamagyarázatot. A leányoktól ez alkalommal búcsúzott dr. Deák János egyetemi tanár. Tanítók jutalmazása. Az elmúlt köz- igazgatási évben Dunántúlott a Zsedényi- díj kamatait a következő tanítók kapták: Vidonyi Blanka, Pálfy Mihály, Németh István, Kovácsics Jenő, Purth Gyula, Taucher Károly, Illés László, Gombos Sándor és Kovács János. Munkábaállás. Szuchovszky Gyula b.- pesti evang. vallástanár vezetése alatt álló Ifjúsági Thúrzó György Egyesület folyó hó 9-én tartotta évi alakuló közgyűlését. Ifjúsági elnök: Walach János, alelnöki Horváth Lajos, titkár: Szalay Károly, főjegyző: Polefkovics Tibor, jegyző: Kesselbauer Frigyes, pénztáros : Pós György, ellenőr: Handler Imre, háznagy: Gerbár Ferenc lettek megválasztva. Nagy érdeklődést keltett Szuchovszky Lajosnak „nemzetnevelésünk“ cím alatt megtartott előadása. Biblia- magyarázat, szavalat és ének egészítették ki az előadást. Szuchovszky Gyula ügyvezető elnök imádságával zárult az estély. Kísérje Isten gazdag áldása az uj munkások fárasztó munkáját. Beszélő számok. Dunántúlott az ösz- szeállított népességi kimutatás szerint az egyházkerületlélekszáma 1922 ben: 102,801. Kereszteltetett 4869, törvénytelen ebből 145, konfirmáltatott 3441, meghalt 3509, házasságot kötött 1863, vadházasságban él 97, különélő házaspár 66. Egyházunkba áttért 142, egyházunkból kitért 135. Egyházunk javára reverzálist adott 170, egyházunk kárára 85. A budapesti Iparosképző Protestáns Egylet nagy lendületű munkaprogrammal indult meg; rendez nyelvtanfolyamokat (német, francia, csperanto) ipari számtankurzust, magyar irodalomból előadásokat, női kalapkészííő és gombkészítő tanfolyamokat, látogatni fogja a művészet, kultúra, ipar és kereskedelem értékesebb helyeit stb. A jó Isten áldása kisérje a vezérek jó igyekezetü munkáját. Sajtóhiba. Dr. Mesterházy Ernő dunántúli kér. felügyelő által a soproni líceumnak ösztöndíj céljaira adományozott értékpapírok végösszege sajtóhiba következtében tévesen közöltetett. Az értékpapírok értékösszege annak idején 14 millió volt. KÜLFÖLDI HÍREK. Dr. Ihmels szász püspököt lemondásra szólította fel a kormány. A püspök lemondani vonakodik, amiért is fegyházzal fenyegették meg. A német egyházi cnekeskönyv jubileuma. Egész Németországban Oktober 7-én ünnepi istentiszteletek keretében emlékeztek meg a német énekeskönyv 400 éves jubileumáról. A rigai evangélikusoktól elvett templomot november első felében gondolják ünnepélyesen átvenni, vagyis mint mondják: felszentelni a katholikusok. Nem bírják tatarozni a berlini Dómot. A rettenetes gazdasági összeomlás következtében a berlini evangélikusok képtelenek folyó bevételeikből a hatalmas templomot tatarozni. A tatarozás céljaira egész Németországban gyűjtést rendeltek el. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Esküvő. Dr. Zsiray Miklós mihályi föld- birtokos, a Magy. Tud. Akadémia s. titkára nov. 6-án tartotta esküvőjét nt. Rózsa Sándor beledi ev. lelkész és neje szül. Mészáros Ida leányával Joiánkival. Az esketést a menyasszony atyja végezte. Tanuk voltak : a vőlegény részéről dr. Riesz Henrik gimn. tanár Budapestről s ifj. Rózsa Sándor, a menyasszony bátyja. Intelligens, gyermektelen úri család magához fogadna 16—21 éves protestáns leányt, akit gyermekének tekintene, kiházasítana ; szplidság, háziasság a legelső feltétel. — Érdeklődni lehet: Ev. lelkészi hivatal Pápa. 2—2 ÚJDONSÁGOK. A Nemzeti Társaskör Tisza István- Társaskőrre változtatta a nevét. A Nemzeti Társaskör Berzeviczy Albert elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen elfogadta a választmány azon indítványét, hogy „Tisza István-Társaskör“ nevet veszi fel. Hősök ünnepe Pécelen. Pécel község hazafias közönsége szoborral örökítette meg a háborúban hősi halált halt száz- huszonhárom péceli vitéz emlékét. A sikerült emlékművet október hetedikén leplezték le fényes és lelkes ünnepség keretében. Az emlékbeszédet az egyházi szertartás után báró Kaas Albert, a kerület képviselője mondotta. A nyugdíjas papok nyomora közismert. Az egri kanonokok az egri egyházmegye kiérdemesült lelkészeinek nyugodt öregségét valóban fejedelmi adománnyal biztosították: a káptalan több mint egy milliárd korona értékű alsó ábrányi birtokát a nyugdíjas papok alapjának adományozták. Uj jóslás a világ végéről. Egy angol tudós a napokban egy rémjóslatot mondott, amely minden embert, ki elhiszi neki, kétségbe fogja ejteni. Semmi mást nem hirdet mint azt, hogy 1929. február 4 én bekövetkezik a világ vége. Ezen a napon egy óriási ciklon (vihar) kerekedik, mely 3—4 km. óránkinti sebeséggel elsöpri a föld felületét. A földközi tenger az Atlanti óceánnal olvad össze. Az eddigi folyók és hegyek eltűnnek, helyettük újak lesznek. Csak kevés ember fog megmenekülni. Mikor a halott hazatér.^ Ne tessék szellemekre gondolni. Mindennapi háború utáni történetről van szó, amit csak azok bátorítására Írunk ide, kik holtnak hiszik hozzátartozóikat. Pedig a halottak nem egyszer visszajönnek. Reinisch Pál pozsonyi tűzoltó a háború kitörésekor bevonult és Sábáénál csakhamar eltűnt. Hozzátartozói éveken át nem kaptak róla semmi hirt, mire elsiratták és holtnak nyilvánították. A halottnak hitt tűzoltó — nem kis meglepetésére hozzátartozóinak — épen, egészségesen hazaérkezett. Érvágást csak orvos végezhet. A hiv. lap közölte a népjóléti miniszter rendeletét, amelynek értelmében vérbocsátást, érvágást, köpülyözést, nadályozást és minden más ilyen célú műveletet csak orvos végezhet. Öngyilkos lett egy ötéves kisfiú. Traiguera spanyolországi helységben egy ötéves kisfiú szivenlőtte magát és azonnal meghalt. A tragikus tettet azért követte el, mert apja gyümölcslopáson érte és ezért megverte. A kis tolvaj annyira a szívére vette az atyai fenyítéket, hogy nem kívánt tovább élni. Ellopta bátyjának, aki katona, szolgálati fegyverét, kiment a kertbe és ugyanazon a helyen, ahol büntetést kapott, követte el öngyilkosságát. Csak zsidó hullákat boncolhatnak Kolozsváron a zsidó orvostanhallgatók. A kolozsvári egyetem orvoskari dékánjától rendelet jelent meg, mely arra szólítja fel a zsidó orvostanhallgatókat, hogy gondoskodjanak zsidó hullákról. Mert — úgymond — nem engedhető meg, hogy zsidó diákok keresztény ember hulláján tanulmányozzák az orvosi mesterséget. Négyes ikrek. Dubrovnik melletti Gruzsban Filipovic Milované négyes ikret szült: 3 fiú és 1 leány gyermeket. Anya és egy gyermek a szülésnél meghaltak, a