Harangszó, 1923

1923-09-30 / 40. szám

292 pontja, melyen Gáncs Aladár lelkész Ezekiel 1 .12. alapján elevenítette meg a félszázados templomot, annak múlt­ját s mai küldetését. Szent kherub orcák ragyogták alá Isten Lelkének nagy mondanivalóival a jubileumi seregre, hogy az Úr meg akarja újí­tani a gyülekezetét, csak mi higyjünk, s menjünk a Lélek után. »Istennek terve van minden gyülekezettel s terve különöskép a mienkkel s küldetése a mi templomunknak, hogy ne fordul­jon meg, hanem menjen, mindig men­jen, amerre a Lélek most menendó « Istentisztelet után díszközgyűlés volt, melyet Köhler Jenő egyházfel­ügyelő nyitott meg igen értékes ün­nepi beszéddel. Ritkán hallható bi­zonyságtevések hangoztak el ajkán. »Azon bányák között, melyekbe kin­csekért hatol az ember, legértékesebb a templom. Itt minden kalapácsütésre ér nyílik. Innen mindenki gazdagon távozik, mert csodás és kimeríthetet­len ez a bánya, minnél jobban ak­názzák, annál pazarabbul osztja kin­cseit. Itt találjuk meg e templomban és e templom által Jákób égbe vezető lajtorjáját., melyen nem angyalok jár­nak fel és alá, hanem maga az Úr jön le mihozzánk és az Ö békét hir dető köszöntésével lép be mi közénk. Ijt tárva látjuk az eget és Jézus az Úr jobbján ülve lenyujtja az Ő szívét mihozzánk és felemeli a mi szívünket Magához.« Kalmár László, a gyülekezet leg­régibb tiszthordozó tagja, szólt azután meginduűan azok nevében, akikkel együtt 50 év előtt jelen volt a tem­plomszentelő ünnepen s akik közül Mirth Ferencné sz. Marossy Zsuzsán na, mint a Zsuzsánna-Egylet elnöke külön is elmondta ünnepi üdvözletét. Megindító volt az egész közönségre Javorniczky Dezső gyülekezeti jegyző melegszívű felolvasása az ötven éves templom történetéről. Sok háiás meg- emlekezés időzött különösen a gyü­lekezet jelenlegi gondnokának, Hoffzr Ferencnek nagyapja, Ht>ff;r Jakab emlékénél, ki 1811 ben költözvén Fehérvárra, ott 200 év után az első hitében megálló evangélikus férfiú volt s akinek házánál az alakuló gyülekezet első összejöveteleit tartotta. Tóth Sándor jegyző a díszközgyűlés sokoldalú, az egyházi főhatóságokat üdvözlő s valiásiételbea csúcsosodó ünnepi határozatát olvasta fel, Antal Károly pénztáros pedig Hárs István egyháztanácsosnak édesanyja emlé­kére tett alapítványát s egy hálásan üuneplö névtelennek 100.000 koronás adományát jelentette be. HARANGSZO. Az Úr áldja meg a jubiláló tem­plomot s gyülekezetét. * A kávai templom felavatása. 1923. szeptember 9 én. A kávai kicsi leányegybáz (180 lélek), ahol édes apám 33 esztendeig levitáskodott, nagy áldozatkészséggel hajlékot emelt Isten dicsőségére Szegény jó édes apám 33 eszten­deig fáradt és agitált. Haláláig, 1920. májusáig össze is gyűjtött vagy 30.000 K-t. A három évtizeden át sok tem­plomtervet készíttetett, gondolta: ta­lán az egyik, talán a másik felépül­het ... költségvetésekben sem volt hiány. A fáradhatatlan, fehérhaju apostolnak még sem sikerült... 1920 ban mi vettük át az örökséget: kis gyülekezetünknek megépíteni az áhi­tat, béke és szeretet hajlékát. És megépüli... S ma égbenyu'ó tornyával magasztos érzéseket kelt a lélekben. . . Fehérre meszelt torony, hamuszinü tetővel őrködik mamár az övéi felett: »vigyázza‘ok, imádkozza­tok, többé ellenem ne vétkezzetek, az én békességemben éljetek... Szeptember 9-én adta át magasz­tos rendeltetésének dr. R-ffay Sán­dor püspök, amely napon a készü­lődés lázas izgalma már a haj­nali órákban kezdődött. 2 órakor talpon az én háziasszonyom, a jó Kati néni is. . A szép templom a kicsi falut valóságos édenné vará­zsolta. Mindenütt rerd és tisztaság, virágdíszben a házak, rozmaring illat üli meg az utcákat... Keményszáju vágtató paripák zabláit bógatyás szép szálú legények tartják szorosan. Né hányszor körülfutják a községet, azu­tán pedig a csendőrtiszt parancsára a pilisi állomásra hajtatnak Dr. Szuchovszky Lajos lelkész, Tóth József körjegyző e3 Sándor F. községi biró kíséretében a község végén várják be és üdvözlik a püs­pököt. Mi a levita lakás előtt foglalunk helyet; még egy kis simítást teszünk a diadalkapu körül... Már jönnek is . . Elől a bandérium tagjai, utánuk a püspök kocsija, balján dabasi Ha­lász Gyula felügyelővel, kíséretükben a többi kocsikon a fővárosi és kör­nyékbeli vendégek nagy száma. Kö­zöttük a járás főszolga&irája, ki já­rása nevében már az állomáson üd­vözölte a püspököt, továbbá lelkészek és felügyelők, jegyzők és tanítók. Megrándulnak a harangkötelek — a róm. kath. híveké is. Mindenki izga­tott. A gondnokból kitör a sóhajtás: most beszéljek ? a levita a virágcsok- ros kislányt bátorítja, Vesztegh Mi­hály arcán az emberfeletti büszkeség : megélhettem 1 Hatalmas éljen kiáltás dördül el s kocsijáról lelép a püspök. A mir dig nyugodt emberen látom a meglepődést, olvasom is: ilyen kis faluban nem várta az őszinte tiszte­letnek ily impozáns megnyilvánulását. Szeszenka Pál egyházi gondnok szép beszéd kíséretében átadta a tem­plom ku’csát a püspöknek, aki azt ugyancsak megható beszéd kíséreté­ben továbbította a h. lelkésznek, aki Isten szent nevében megnyitotta az ajtót. Gyülekezeti ének u<án püspök fel­avatta a templomot, átadva magasz­tos hivatásának. A beszéd hatása alatt sokan elérzékenyültek. Ugyan­csak a püspök prédikált is s szólott az Istenhez való hűség áldásairól voltak nsgy számban urvacsorázók és keresztelés is A Hymnusz hangjai zárták le a templomi ünnepséget. A templomavatássa! kapcsolatosan még csak azt em item meg, hogy a kicsi község róm. kath. hívei is épí­tettek új templomot (még nincs fel­avatva !) mely a felügyelőjük nejének nézete szerint az evangélikusoknak köszönhető. Dr. Raffay püspök 100.000 K-ás »orgona alap«-ra megindított ado­mánya lejlény i Vadász Adrianna 100 000, dr. Förster Aurél v. orszgy. képviselő 20 000. dr Rísó Lajos Ev. Szövetségi elnök 10.000 koronájával 350 000 koronára emelkedett ugyan­ezen napon, a templomra is össze­gyűl ezen kívül 150.000 korona. Vajha az a sok szép, amit Káván ezen napon mondottak, Isten dicső­ségét, emberek üdvét szolgálnál... Szuchovszky Gyula. * Harangavatás Bakonytamásiban. Áhítatot keltő szép ünnepség kere tében avatták fel az új harangokat s adták át azokat magasztos rendel­tetésüknek augusztus 26 án Bakony­tamásiban. Az ünnepséget Nagy Kálmán ge- csei lelkész szárnyaló imája vezette be. Pócza Ferenc sikátori ielkész és Fadgyas Aladár pápai vallástanár kíséretében az oltár előtt a felavatást Takács Flek esperes végezte. Az új harangokat elsőbben a világháború­ban elesett hősök emlékére szólaltak meg. A felavatóbeszéd után Mogvoróssy Gyula bakonyszentlászlői lelkész pré­dikált Az istentiszteletet díszközgyü­1923 szeptember 30

Next

/
Thumbnails
Contents