Harangszó, 1923

1923-01-21 / 4. szám

28 HARANGSZÓ. 1923. január 21. élünk ezután is. De fáj lelkűnknek az, hogy intéző köreink kétféle mér­tékkel mérnek és bennünket anélkül, hogy helyzetünket ismernék, ab ovo elitéinek. Éreztük ezt úgy az evang. tanítók elbocsátásában, mint minden téren. A rajtunk ejtett sérelmek néma légió. Mi evangélikusok viselünk már egy nevet, amely kezdetben gúny­nevünk volt, de most legbüszkébben viselt nevünk, ez a protestáns név. Vigyázzanak a gúnynevek osztogatá­sával, mert meglehet, hogy úgy jár­nak, hogy rajtunk evangélikusokon marad a magyaron név is, és idővel még ez is legszebb nevünkké válhat. Egy evangélikus. Olvassuk a bibliát! Gazdag emberek. Jan. 22. Ap. csel. 9.36—42. Milyen sze­gény ember lehetett ez a Tábitha sok em­ber szemében, hogy oly egyedül kellett élnie s nélkülöznie kellett a családi szere­tet melegét 1 Mert az emberek csak a földi, múlandó kincsekben való bővölködést tart­ják gazdagságnak, pedig pénz, föld, ház, hatalom mind itt marad, mezítelenül jöttünk e világra és úgy is távozunk innen. Még az emberi szeretet is elmarad tőlünk; el­felejtenek. De boldogok, akik az Úrban halnak meg, mert az ö cselekedeteik kö­vetik őket. Boldog Tábitha, ki oly gazdag volt jócselekedetekben 1 Jan. 23.11. Korinthus 9.7—11. Isten csak a jókedvű adakozót szereti. Ha minden va­gyonomat felétetném is a szegényekkel, a szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. A teljes jószívűség, a szeretetben való gazdagság tehát még értékesebb, mint a jócselekedetekben való gazdagság. Tel­jes-e az én szívem szeretettel, vagy csak Nagyon jó barátok voltunk azután is mindig, a nagypapával. Mint egy kis kutya, úgy futottam a nyomában, akármerre mept, s mikor az iskolá­ban tanított, szép csöndesen megül­tem lábánál a dobogón, csak hogy vele lehessek. Nemsokára azután már én is föltartottam az ujjamat, ha a nagyapa valami könyebbet kérdezett a gyerekektől, s került-fordult egy pár hónap, el tudtam betűzni, ami a há­zunk falára nagy betűkkel ki volt írva: »Evangélikus Népiskola.« Vájjon miért is irom én mindeze­ket neked, kedves Nagymama, mikor Te legjobban tudod, hegy volt, mint volt. De azért csak olvasd türelem­mel, mert nekem nagyon jól esik arról az időről beszélni, mikor még veletek lehettem. Nos aztan — ott maradtunk ná­latok és Ti mindig nagyon szívesek voltatok hozzánk. A nagypapa cse- resnyét szedett nekem a fáról s a sekélyes, hamar kiszáradó az én szere­tetem ? Jan. 24. II. Korinthus 1.3—5. Vannak szenvedések, amiket nem lehet adakozással elintézni, mégha a legnagyobb szeretettel nyujtanók is az adományt. Hányszor va­gyunk oly tehetetlenek a bánkódókkal szem­ben, mint a Jób barátai, akik vigasztalni mennek, de szó nem tud az ajkukra jönni, csak leülnek mellé sírni vele! Mily gazda­gok, kiknek bőséges a vigasztalásuk s a vigasztaló képességük is Krisztus által 1 Gazdag v2gyok-e én a vigasztalásban s a vigasztalásban ? Jan. 25. Efezus 2.4—0 Milyen felsége­sen gazdagnak kell lenni az Isten kegyel­mének, hogy még mindig eltűri s nem pusz­títja el ezt a neki oly sok bánatot okozó gonosz világot s még mindig nem fogyott el a kegyelme velem szemben! Isten azt akarja, hogy mi olyanok legyünk, mint Ö. Gazdag vagyok-e én kegyelemben ? Meg­tudok kétszer is bocsátani? Vagy hamar vége szakad a béketűrésemnek ? Jan. 26. I. Korinthus 1 .4—6. Beszélő képességünk és ismereteink fogyatékossá­gát sohasem érezzük oly nagyon, mint ami­kor bizonyságot akarunk tenni. Pedig van­nak, akik gazdagok minden beszédben és minden ismeretben, akikben megerösíttetett a Krisztus felől való bizonyságtétel, akik „szegények, de sokakat gazdagitók.* Gaz­dagon bugyog-e leikémből a bizonyság- tétel ? Jan. 27. Jakab 2.1—5. A hit a legna­gyobb erő. Ha egy mustármagnyi belőle hegyeket tud mozgatni, mire képesek ak­kor azok, akik gazdagok a hitben ? Pedig vannak gazdag hitü emberek. A kapernaumi százados is az volt A hitben való gazda­godás útja az engedelmesség. Minél telje­sebb engedelmességgel engedem életemet át az Isten vezetésének, annál íöbb alkal­mam lesz megtapasztalni az Ö hatalmas erejét s annál inkább merek majd Tőle mind nagyobb dolgokat várni. Gazdag va­gyok-e en hitben, vagy rám is az a pana­sza az Úrnak, mint a hazájára: nem tehe­tek csodát az ö hitetlensegük miatt. Jan. 28 11. Korinthus 8.0. Ha mind legszebbik almát nekem adta, könnyű nyilat csinált, hozzá nádból nyilvesz- szőt s célba lőttünk vele a pajta mögött. Nem is kívánkoztam én vissza soha egy pillanatra se városba, de a mama nem tudta már megszokni a falusi életet. Akár neked segített a konyhá­ban, akár a kertben kapálgatott, akár a kis csirkéket terelgette az udvaron, mindig nagyon szomorú volt és ha csak tehette, bement a szobájába, ott a körmeit ápolgatta, hosszú le­veleket írt, és piroskötésü könyveket olvasott. Mikor pedig a tél is elkövetkezett, egyszer csak a vacsoránál azt mondta, hogy nem akar tovább terhetekre lenni. Állást kapott a fővárosban egy nagy banknál, ezután már maga fogja a kenyerét keresni. , s Kicsiny gyerek voltam, mégis észrevettem, mennyire ellenetekre volt a mamának ez a szándéka, de azért ezek a maradandó értékű kincsek a mi gazdagságunkat képeznék, még akkor is szegények volnánk az Isten mértéke szerint az Ő itélőszéke előtt, még akkor sem tá­maszkodhatnánk a magunk érdemére. Jaj annak, akinek sem Krisztus szegénysége a gazdagsága! MAGYAR GAZDA. A korai burgonya ültetése kivált a városok közelében kitűnő jövedelmet szolgáltathat. Lehetőleg korán érő fajtákat választunk ki s az elültetésre szánt burgonyát február havában vagy legkésőbb március hó első hetében szeliós és világos pin­cében rakjuk egymás mellé egy deszkaáUványra. Ezek nemsokára ki fognak csírázni s akkor elültethetók lesznek. A kicsiráztatást olyképen is elősegíthetjük, hogy egy ládába szá­raz fűrészpor közé tesszük a burgo­nyát s meleg szobába (konjhába) állítjuk. A földnek, melybe a korai burgonyát akarjuk elvetni, jó erőben levőnek, esetleg jól megtrágyázottnak kell lennie. Legcélszerűbb a kézzeli ültetés ásó vagy kapa után, amikor is figyeljünk arra, hogy az ültetés alkalmából a csirák fölfelé álljanak s egészségesek, épek legyenek. A szál­lításnál esetleg eltörött csiráju bur­gonyát nem lesz célszerű elültetni, mert az vagy egyáltalán nem fog új­ból csírázni, vagy pedig csak jóval későbben, mint a csirával helyesen elültetett gumó s így a növekedésben ő mégis csak kivasalta a ruháit, ösz- szecsomagolta a holmiját, és a ka­rácsonyt már nélküle ünnepeltük. Azontúl már a ti szobátokban aludtam a nagy divánon a régi óra alatt, amelynek tetejéről az arany sas madár nézett le reám. Emlékejem reá, mindig azt képzeltem, hogy ez a sas az én álmomat őrzi, és nagy biztonságban éreztem magamat, ha Ti nem voltatok is a stobában. Meg van úgy-e még most is ez a szép órád, nagymama, s vájjon most is mindig annyit üt-e még amennyit épen kedve tartja? Hej, bárcsak még most is az arany­sas vigyázna reám, mert soha én­nekem olyan jó dolgom ebben az életben nem lesz, mint linálatok volt! A házaló tőt legénytől nagy por- cellán-csuprot vettél nekem, emlék­szem reá, egy lovas katona volt szé pen kifestve az oldalán, és azt késón- korán szinültig töltötted nekem finom,

Next

/
Thumbnails
Contents