Harangszó, 1923
1923-07-15 / 29. szám
1923. július 15 HARANOSZÖ. 227 a szélsőjobb szárnyról is, meg a szélsőbal szárnyról is az »ongorával* meg az »rótnás láb«-bal, meg a többi kisüat viccel. Minden zongora, amit megvesz a polgár, pénzt juttat a gyárnak, kereskedőnek, munkásnak, kotta- irónak. Minden kigyógyitott reumás láb megszaporítja a barázdát a szántón. Pénzt költ a polgár, kinevetik; nem költ, a ládába csukja, szidják. Hát ki a buta? * Sok évvel ezelőtt a szekszárdi kir. törvényszék előtt keílett egy vád képviseletében megjelennem. A vádlott szegény luteránus ember volt, kinek a bűnét ott fent az Égiek bizonyára égi mosollyal a javára írták. Itt lent azonban a földi törvény a törvény. Pénteki napon volt A tárgyalás belenyúlt a késő délutáni órákba. A vádlott dolga is kezdett rosszul állni. A kedves öreg Ágoston István elnök kihirdette, bogy »a tekintetes kir. törvényszék a tárgyalás folytatására a holnapi nap délelőtti 9 óráját tűzi ki. Jó az ilyen dologra elébb egyet aludni le Tárgyalás után ki akartam sétálni Rákóczi vezérének, beéri Balogh Ádámnak a fájához. A védelem képviselője, egy fiatal szekszárdi zsidó fiskális figyelmeztetett, hogy sötét lesz már, mire kiérek ; menjek inkább vele a péntek esti lachedojdit meghallgatni a zsidó templomban. Szép volt a kántor éneke. — Hátha még a papunkat hallaná, dr. — mondjuk — Berde Áront! Micsoda szónok, micsoda ész! Hívták A megható gyászszertartás végeztével megindul a temetési menet. Négy leányzó viszi Szent Mihály lován a koporsót. A major udvarából a falu temetó'jébe vezető tag- utra térnek, melyet már bevont vékony fehér lepellel a hó. Leghátul követi a gyászmenetet a Tarka kutya. Jancsi és a Cirmos csak a major kapujáig kisérik el Rozikát. Jancsi szeretne a temetőbe is elmenni, de nem birja a lába. Temetőben mégegyszer felhangzik a szomorú gyászdal: Elaludtál, lefektettünk, Elhervadtál, sírba tettünk, Beborult az ég felettünk. Nem látok mást, csak a képed, Nincs más velem, csak emléked, Nem csókolhatlak már téged... A pap imádkozik. A kis koporsót leeresztik a sírba... Zuhog reá a föld... Rozika lent pihen, ott mosolyog ‘tovább. már főrabbinusnak Párisba, Frankfurtba. Világhíre van. De nem engedjük. Úgyis alig tudtuk elcsalni a gelsei báróéktól, hol nevelősködött. A prágai egyetemre is hívták már a kiváló assirologust. Volt alkalmam hallani dr. Berde Áron főrabbinus urat is. Ami a tartalmából hiányzott, az megvolt a hangban. Siri fejhangon mondott el egy olyan beszédet, amelyet és ahogyan Borzsák Endre nagytiszteietü ur restéit volna beszédet a kezéből kiadni. Ám azért a nagytiszteietü urat úgy fel nem dicsérték volna soha, mint ahogyan dr Berde Áron főrabbinus urat a maga hívei. De nem is ezt kívánom megállapítani, hanem csupán azt, hogy a főrabbinus filozófia doktor. Mert a budapesti rabbinusképző intézet megköveteli tanítványaitól és módot is dd nekik arra, hogy megszerezzék a budapesti tudományegyetemen a tanári oklevelet. És dr. Berde Áron mielőtt főrabbinus lett, a gelsei bá róéknál nevelősködött. A Radvánszky, Radó, Berzsenyi, Prónay, Szentiványi, Zay, Káldy stb. családoknak az egyházzal való szoros összeköttetése összefüggésben van azzal, hogy ezeknél a régi családoknál a mi régi papjaink nevelősködtek fiatalabb éveikben. Az ifjú papok ezen a réven jutottak előkelőbb családjainknak légkörébe. Vittek magukkal oda és hoztak onnan erős protestáns szellemet és ezeknek a révén a vármegyei és az országos közéletbe is. Ma már a teológiai képzettség nem Jézus oda is lelát. A népek lassankint elszálingóz- nak a sir mellől. Legutoljára a szülők. Csak Tarka nem mozdul el onnét. Csodálkozva néz gazdái után: — Hogy lehet éz?l Itt tudnák hagyni őt!. .. Lehetetlen! Bizonyosan vissza fognak jönni. Addig is vár ő. Lekuporodik a sir szélére... A hó egyre hull. Csupa fehérség lesz az egész táj. Hófehér lélek szállt fel az égbe. S a legszebb, fehér liliom szirma hullt le a földbe. VI. Találkozás. A tagút menti árokpart szélen egy Ids sánta fiú baktatott a falu irányában. Jobbról, közvetlen mellette, ringó kalásztenger terült el hosszú távolságban, melyből imitt- amott búzavirág és pipacs mosopótolja a tanárit. A hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. A teológusnak nem elég, ha csupán teológiát tanul. Az egyház érdekében módot, alkalmat kell neki nyújtani, hogy mást is tanuljon. És hogy mi lett a másnapi tárgyalásnak a vége? Ágoston István bátyánk kihirdette az Ítéletet. »Megértette?« A tekintetes kir. törvényszék magát felmentette. Máskor meg ne ártsa bele magát a más bajba Nem lehet megállni?! Hiszen igaza van Fiam, nem tanácsos az embernek harcba szállói a maga lelkiisrne- retével. Hát csak menjen 1 Mondom, ha az ember a szép és jó emlékei közt kotorász, mindig csak a Dunántúlra lyukad ki. * A protestáns egyházi tudományoknak első élő harcosa a berlini egyetem professzora, a német császár bizalmasa: dr. Harneck május 29 én ünnepelte félszázados doktori jubileumát. Meleg tisztelettel üdvözölte a nagy egyházi embert a német birodalmi elnök, Ébert i3 és különösen Anglia protestánsai keresték fel az ősz tudóst szerencsekívánataikkal. Az a nagy hatás, amit az angol protestantizmusra gyakorolt, abban leli magyarázatát, hogy műveinek egy részét angol nyelven irta. * Még élénk emlékezetben van a halk szavú, hangos bölcsességü Gom- bócz professzor egy történetórája, melyen befejezte az évi történeti penlyogtak ki a ragyogó napsugarakra és az arra járó-kelő népekre. Jancsi a vetésszélből virágot szedett. Az árok szélét is csupa nyíló virág borította. Százszorszép, margitvirág, gyermekláncfű és számos más virág tarkította a hosszú pázsitszőnyeg sávot. Azokból is szakított s oly nagy már a virágcsokra, hogy kicsi kezével alig tudta átmarkolni. A taguton gyalogos népek és szekereken is többen jöttek-mentek el mellette. Tréfálkozva, gúnyolódva kérdik tőle: — Hova viszed, gyermek, azt a sok virágot ? Tán lakodalomba készülsz s vőfély leszel? Jancsit megszomorították a kötekedő szavak. Azontúl, ha valakit látott jönni, hátamögé rejté virágcsokrát. Végre a falu temetőjéhez érkezett. Befordult a temető kapuján.
