Harangszó, 1923
1923-06-24 / 26. szám
XIV. évfolyam 1923. június 24. 26. szám. Alapította KAPI BÉLA 1910-ben. La^tulajdonos: s DmiMüit Lntner-szOvetsea. Az Országon Iiiilhpr-S<üvct- «óg hivatalos Kéziratok, előfizetési díjak óh reklamációk a HARANGSZÓ szerker.ztő- kiadóhiv?. talán ak Bzentgotthárdra (V*Rvm.) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész 6« tanító. StäJi!enit mlnücD vasárnap. RKESZTIK: ETH KÁROLY, CZIPOTT GÉZA. BzerksaztA-kladóhlvaUl: SZENTQOTTHÁRD, VaRvárii’.egj’e. A „HA3ANH8Z0“ előfizetési ára: negyodérre 5CO koron». Iiuther-Szöretégi tagoknak 10"/o-os kedvezmény. Amerikába küldve előfizetési ára egész évre 1 dollár. Kgyes szám ára 60 korona. A .Harangszé* terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveink- □ek Ingyenpéldányokat küldünk. II. Timótheusz 4.2. Néhány nappal ezelőtt Pécsett jártam jugoszláv vizűm megszerzése céljából. Minthogy csak egy napi időm volt erre a célra s mivel a szerb nagyurak naponta csak két órára, d. e 10—12 ig á lnak a közönség rendelkezésére, már reggel 9 órakor odaálltam a konzulátus épületének komor folyosójára. E! is értem azt, hogy a 4 ik helyre kerültem; hárman már megelőztek. Rövidesen azonban megtelt a folyosó különböző rangú, nemzetiségű és vallásit egyénekkel: volt ott tír és napszámos, magyar, német, honi szerb, róni. katholikus, görög-keleti, evangélikus, Mózes-hite- beii, össze-vissza. A »nagyfontosságú« közös cél, amelyhez annyi strapa, annyi keserűség, annyi gond tetejébe nem csekély pénzösszeg tapad, hamarosan átsegítette az összejöttöket az ismeretlenség válaszfalán; egykettőre folyamatban volt a beszélgetés Mindegyik tudott valamit, de többnyire panasz volt az, amit a komor folyosó néma falai hallhattak. Ha egy ilyen falnak szíve volna, hogy feljajdulna! Hogy felolvadna az a szív ott a fal megelt, ha nem már ványhói van !.. . Hallgattam; figyeltem; kutattam a morajió panasz világnézetét: hitét vagy reménytelenségét. Szívem mind hevesebb dobbanása, benső titokzatos sejtésem jelezte, hogy a mindenütt munkálkodó isíeni Lélek ez alkalmatlan helyet s alkalmatlan időt valamiképen »alkalmassá« fogja tenni fenséges szolgálatra. Megszólal egy hang, csendesen, szinte fájdalmasan, összefoglalván a sok panaszt e rövid, sóhajtól kisért szavakban: „ Elhagyott bennünket az Isten!“ S megerősítik egymás után azt, amit saját lelkűkből kivettek; utána mondja egyik is, másik is: »Igaz, elhagyott minket az Isteni« Igaz, igaz I — ujjongott bennem a visszhang... Elhagyott az Isten! Hát van te- néked Istened, te agyonstrapált, ki- gunyolt, kirabolt, tövises utón járomban űzött, siró sóhajtó ember! Vallód az Istent itt, ezen a folyosón ? Hiszen azt beszélik fűnek-fának a balgák, hogy nincs Isten! Teaéked hiába mondták? Visszautasítólag csóválod fejedet, mint a természet Istenének lehelletétól, rezgő fűszál s susogó falevél?... És tudod, érzed, hogy Istened elhagyott? Azért könnyezel s keseregsz tán; azért bánt s fáj a mostani élet?... Oh, jó néked, hogy ezt érzed! De tudod is, miért kellett ennek így jönnie? Árért, mert te hagytad el az IstenedetI Meg van írva évezredek óta s ezer évek története igazolja: »Hogyha elhagyjátok az Urat s szolgáltok idegen istenek nek, akkor elfordul és rosszal illet benneteket és megemészt tiieket, minekutána jót cselekedett veletek.« (Jozsué 24.20 ). E hazának s e nemzetnek ezeréves történelme is Isten sok jó cselekedetéről tesz tanúságot; de »idegen isteaek«: a gazdagság, fényűzés, hűtlenség, érzékiség, erkölcstelenség szolgálatáról is nem egy képet tár elénk; épen mi elénk is, az utolsó évek gyermekei szeme elé. Mi fordultunk el tőle, azért illet bennünket a jelen bajaival; azért emészt minket a jelen idők méregfoga Óh, próbálnánk csak visszafordulni, visszatérni elhagyóit Istenünkhöz!... ...»Igaz; mi hagytuk el az Istent; az állatnál is mélyebbre sülyedtünk, azért ver bennünket az Isten; vissza Ö hozzá I — hangzik visszhangzik a szívek szava az ajkakról. Más hang nem hallatszott; más nézet nem volt vagy ha volt is, az emberi szívbe oltott Isten utáni vágy e közvetlen, őszinte megnyilatkozása előtt el kellett bénulnia, ha szégyent vallani nem akart. S mintha maga az Isten, akinek szeme egy konzuli épület falain is keresztüllát is, úgy akarta volna, hogy ez a hitvallás legyen a szívekben kedvesen tovacsengő végakkordja ama rövid, de rám nézve felejthetetlen előjátéknak ott a komor folyosón, — megszólalt odabent a csengő, jelezvén, hogy a szomorú komédia kezdetét vette. Dolgunk végeztével elszéledtünk, ki-ki vissza a maga hivatáskörébe. De vajha az élő Istennek bűnbánatra hivő, újjászületést és ebben, csakis ebben boldogságot s üdvöt is munkáló Lelke a maga isteni erejével amaz akaratlanul elvetett magot áldott gyümölccsé érlelné az egyes szívekben I Zulauf Henrik. Gyurátz ny. püspök a „Harangszó“-ért. Koronánk újabb romlása, az általános gazdasági helyzet, a megélhetés kérdésével egyre súlyosabban nehezedik a magyar keresztyén társadalomra, annak — alig számbavehető kivétellel — minden rétegére, minden intézményére. A legsúlyosabban azonban mégis a magyarhoni ev. keresztyén anyaszentegyházunkra nehezedik, annak minden néven nevezendő alkotásaira az egész vonalon. S ha a nyomorúsággal teli idő napjainkban lassanként kikezdi évszázados ősi intézményeinket, mi lesz akkor a még csecsemőkorukat élő alkotásainkkal, mi lesz így többek között első sorban evangélikus sajtónkkal, mely a folyton emelkedő szertelen drágaság következtében első sorban a kimúlás veszedelmének van kitéve. Azt hisszük, azzal ma már tisztáÁlljunk egész lélekkel a Harancrszó mellé I
