Harangszó, 1923
1923-06-10 / 24. szám
Í923. jdnius 10. HARANQSZÖ. 191 és 57 vidéki, összesen 88 középiskolai tanuló. A most százéves fennállását ünneplő budapesti ev. főgimnázium a 3-dik, Veres Pálné-féle leánygimnázium a.6-dik lett az elnyert jutalmak száma és értéke szerint. — A történelmi verseny 2-dik győztese Mendöl Tibor szarvasi ev. főgimn. tanuló lett. Amint látni, iskoláink, ifjaink megteszik kötelességüket, nincs mit szé- gyenelnünk. Ismerjük fel tehát iskoláink nagy horderejét egyházunk, hazánk szolgálatában. * A főváros kath. papsága konferenciára gyűlt össze. Megjelent a fővárosban tartózkodó dr. Csernocb János biboros-hercegprimás is, aki megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a kommün bukása után örvendetesen nagy vallási föllendülés következett be, de megállapítja azt is, hogy ebben az utóbbi időben némi visszaesés is mutatkozik. Szeretettel kéri a papságot, hogy ezt a föllendülést ne engedjék elaludni, hanem gyakori szentbeszédekkel, de főleg jó példaadással igyekezzenek a fölszított lángot tovább fejleszteni. * A rákosszentmibályi szörnyetegnél, Molnár-Tóth József Kőris-utcai lakásán házkutatást tartottak. A lakásban rengeteg olvasni való volt, de csupa füzetes ponyva és detektív regény és véres gyilkosságról szóló történet. A rendőrség azt is megállapította, hogy Molnár-Tóth igen gyakran járt moziba, mindig a kalandorfilmeket és a több részből álló detektivhistóriákat nézte meg íme, mivé lesz az ember, ha a biblia, ima- és énekeskönyv helyett füzetes ponyva és detektív regény csak a lelki tápláléka s templom helyett szívesebben a moziba jár kalandorfilmekben é3 detektivhistóriákban gyönyörködni. Beszélő számok. Egy evangélikus szellemű német napilapból vesszük át a következőket: a porosz országgyűlés ez idei költségvetési tárgyalásai során a vallásügyi minisztérium a következő adatokat terjesztette elő, melyek az evangélikus egyháznak és tagjainak intel- mül szolgálhatnak. A háború utáni Poroszországnak 26 2 millió evangélikus és 11.1 millió katolikus lakosa van. Az evangélikus egyház szolgálatában 9669 lelkész áll, a katolikuséban 7763. Az evangélikus egyház minden 2400 hívére esik egy- egy lelkész, a katolikusoknál már minden 1430 lélekre. És ezen felül még 1500 szerzetesrendtag működik a katolikus egyház szolgálatában. Hogy milyen tervszerűséggel és moz gékonysággal építi ki a maga szervezetét a katolikus egyház, annak bizonysága az, hogy a háború óta a következő számban szaporodtak az új papi állások 1919-ben: 23 evangélikus, 33 katolikus. 1920-ban: 20 evangélikus és 65 katolikus. »921- ben 9 evangélikus és 40 katolikus. 1922-ben: 4 evangélikus és 15 katolikus. összesen 56 evangélikus és 153 katolikus. A katolikus egyház olyan országban mutatja be a maga erőteljes munkáját, ahol nem az államhatalom és a nagy egyházi vagyon áll a háta mögütt A mi itthoni munkánknak gátat vethet az egyház szegénysége ? A gazdag gyermekeknek elhagyatott anyaszentegyháza lenne e a mi magyarországi luterá- nus egyházunk ? OLVASSUK A BIBLIÁT. Illés. Jún 11. I. Királyok 18. u—w. Milyen boldog ez az Illés! Amikor másnak még csak gyenge szellő simogatja az arcát, ő már nagy esőnek zúgását hallja, amikor más még csak tengernyi felhőt lát, ő már boldog örömmel rohan az eső elől. De így csak annak a jótéteményeit érezhetjük meg előre, akit ismerünk, imádva szeretünk s akiről tudjuk, hogy végtelenül szeret minket. Ez az Isten gyermekeinek boldogsága 1 Jún. 12. I. Királyok 19. í—is. Minden lélek vágyódik testvéri közösség után, mert az ember is érzi, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Illésnek is ez fáj, hogy egyedül van. De hát egyedül van-e az, akivel Isten van s van-e joga panaszkodni egyedüllétről annak, aki nem vesz magának fáradságot megkeresni a rokon lelkek sokaságát? Illés körül 700 ember él, aki nem hajolt meg a bálvány előtt s ő mégis egyedüllétről panaszkodik. Meg kell ezeket nekem is gondolnom, mikor megértő lelkek hiánya miatt csüggedezem. Jún. 13. I. Királyok 19. w—sí Az bizonyos, hogy senki sem nélkülözhetetlen ezen a világon. Nem szabad azt gondolnunk, hogy munkák, intézmények összedőlnek, ha mi kivonulunk belőle Isten a kövekből is tud fiakat teremteni magának. De azért az is bizonyos, hogy Isten, mint mindent, ezt a munkáját, az utánpótlást is emberek által végezteti. Különösen kötelessége ez azoknak, akik Isten országáért dolgoznak, mert ez a munka egy emberöltő alatt el nem végezhető, itt legtöbbször más a vető és más az arató. Jún. 14. I. Királyok 21 .17—29. Az emberek szeretik ostorozni a bűnöket, de csak az illetők háta mögött részletesen, szemtől szembe csak általánosságban. Bizony kellemetlen kötelesség a személyes Ítélet hirdetése. Húzódozunk is tőle, mert félünk attól a goromba fogadtatástól, amelyben Illés is részesült. De azért ne felejtsük el, hogy Akábnál is volt eredménye s hogy minden emberben ott él az erkölcsi tisztaság vágya, amely segítségünkre jön. Jún. 15. II. Királyok 1 .1—is. Illés már utódjáról is gondoskodott, maga lassan visszavonul, de nyugalmából újra é3 újra kizavarják. Isten gyermekei ne számítsanak arra, hogy e földön békességük lesz. Ök nem vonulnak nyugalomba. De Illés is azt mutatja, hogy aki Isten békéjével szívében harcol a bűn ellen, az minden gúny, szidalom és veszedelem között oly nyugodtan áll, mint a kőszál. Jún 16. II. Királyok 2.i—is. Istenembereinek a halálát kettő jellemzi. Az egyik a szeretet. Milyen gyöngéd szeretettel akarja távoltartani Illés Elizeust az elválás nehéz pillanatától s milyen állhatatos szeretettet nem akar az tőle tágítani. A másik a megdicsőülés. A világ fiainak arcára sötétség borul: mindennek vége, Isten emberei fölemelik fejőket: most kezdődik az élet. Az földbemenetel, ez mennybemenetel. Milyen lesz az enyém ? Jún. 17. János 1.10—21. Illésnek nem csak az élete volt áldott, hanem az emlékezete is. Keresztelő Jánosnak prófétai magánya, ruházata, igehirdetése, bátorsága, egész élete annyira magán viseli Illés emlékének hatását, hogy a sokaság egyenesen a visszatérő Illésnek tartja őt. Kér. János nagyon sokat foglalkozhatott Illés életével. Az igaznak emlékezete áldott 1 Milyen lesz az enyém ? HETI KRÓNIKA. A nemzetgyűlésen Bethlen miniszter- elnök hosszabb beszédben számo t be külföldi útjáról. Meleg köszönetét mondott Olasz- és Angolországnak a támogatásért, akik oly határozati javaslatot terjesztettek elő, amely a magyar érdekeket teljesen kielégítette volna A miniszterelnök bejelentette, hogy pénzügyi tekintetben a lehető legnehezebb három hónap elé nézünk. A Magyarország önrendelkezését védő Oxfordi Liga kiáltvánnyal fordult Anglia polgáraihoz, amelyet London főbb útvonalain és templomaiban s a nagyobb vidéki városokban napokon át sokezer példányban terjesztettek. A kiáltvány felhívja a figyelmet arra a komoly helyzetre, amelyet a trianoni béke Közép-Európában teremtett. Minden jel arra vall, hogy a kisántánt Magyarország teljes felosztását tervezi. Nekünk angoloknak Magyarország mellé kell állnunk, örökké élő szeretetét és háláját nyerjük meg. Elhárítjuk a háború veszedelmét, ha már most merészen követeljük a trianoni béke gyökeres revízióját. A cseh nemzeti demokrata párt felvidéki agitációs utjának keretében Kassán tartott gyűlésén Kramarz beszédében ismét durva kirohanást intézett a magyarság ellen. Többek között ezt a figyelemreméltó kijelentést is tette: Mi a háború alatt tűrtünk, harcoltunk (?) a hadsereget a fronton és a front mögött dcstruáltuk. A romániai magyar párt Marosvásárhelyen Ugrón István elnökségével nagygyűlést tartott, amelyen rámutatott a sérelmeknek ama hosszú sorára, amely minden indok és alap nélkül a magyar iskolákat és így a magyar kúlturát érte.