Harangszó, 1923
1923-01-14 / 3. szám
20 / Mikor Korlátit megpillantja, dühös öröm torzítja el arcát, ökleivel fenyegetőzve hátrahuzódik, azután hörögve kiáltja: — A lelkemért jöttem Korláti Ferenc 1... Te raboltad eL tőlem a kicsikart hamis esküvel I... A telke met keresem!... Eszelősen rohan felső szobájába. Bezárkózik, még cselédeit sem ereszti be. Maga elé 'rakja töltött vadász- fegyvereit, úgy virraszt a félelemtől reszketve egész reggelig. A temetést követő napon egy kis fiú lepecsételt levelet hoz a paro- chiáról. Ereiben elhül a vér: a prédikátor írása. Hát még sírjából is visszatér és számadásra hívja bűneiért 1 ?... Az igaztalan üldöztetésért, a hamis vádakért, keserű bántalmaz- tatásért és haláláért!?... Visszatér, számadásra tonja és neki, neki felelnie kell 1... A levél Rafanides prédikátor erős kézvonásával néhány kuszán vezetett, egymásbamenő sor. »Egyik lábammal az örökkévalóság pitvarában állva, nem emelek vádat önmagamért, hanem fiatal szívek boldogságáért könyörgöm. Ha Istent ismer, ne taposson el két fiatal életet! Halotti nyoszolyám vetve már, de a sírból is kinyúl kezem és áldást vagy átkot hoz. Rafanides prédikátor.« Korláti testét kirázza a hideg )áz. Fogai vacogva összeverődnek s arcából eltűnik az utolsó csepp vér is. A sirból kinyúl a halott prédikátor keze!... Áldást vagy átkot hoz !... , Ágynak dől. Szervezete felmondja a szolgálatot. Rettenetes láz gyötri. Rémeket lát. A becsukott ajtón, ablakon keresztül seregestől tódulnak be üldözői. Szablya, élesrefent kés, tüzes kínzószerszám van kezükben, A fejére húzott párnáját magas kőfallá növeszti lázas képzelete. Most még meghúzódik oltalmában, de ha azon is keresztül kapaszkodnak üldözői, akkor hiába minden, megfogják és halálra kínozzák. Hah, már feléje vigyorog a fal tetejéről egy rettenetes arcl... Már kinyul feléje egy tüzes vasfogóval meghosszabbított kar !... Hah, hárman mögéje kerülnek!... Verejtékében dideregve, összetörve, ágya mellett a földön találja a későn ébredő hajnal. Négy napig viaskodik a halállal. De sem gyermekeit, sem orvost nem bocsájt be szobájába. Mikor öt nap múlva lefogyva, tá- molyogva belép Zsófiához, a büszke Korláti helyett egy árnyék suhan át a küszöbön, önmagának szánandó roncsa. Zsófia kérdezősködésére nem válaszol. Nem veszi észre az arcára, kirajzolódó rémületet. Eléje'lép s hangsúlytalan szavak- szavakkal, halkan, nagyon*nagyon fáradtan így szól: — Csak azt akarom megmondani, hogy énmiattam feleségül mehetsz Rafanides Mártonhoz. Délután Korláti kívánságának megfelelően Márton megjelenik a kastélyban. Megáll Korláti előtt, de nem szól semmit sem. Kínos, várakozó csend. Végre megszólal Korláti: — Kérettem — keresgéli a szavakat. Csak azt akarom közölni, hogy már semmi kifogásom sincsen az ellen. hogy feleségül vegye leányomat. Rafanides Márton Zsófiára néz s tekintetéből feléje csap szíve szerelme. — Szeretem Zsófiát és tudón], hogy Zsófia is szeret engem 1... mondja azután. — Legyenek boldogok !... feleli Korláti s lehajtja fejét. — Még egy kérésem volna, — feleli kis szünet múlva. Azt óhajtom, hogy Zsófia meggyógyulása után azonnal tartsák ‘meg az egybekelést és pedig .bármi történjék is Márton csodálkozva tekint a beszélőre, de azután fejével igent int. — Családunknak nagy gyásza van ugyan, de azért kívánsága szerint történik minden 1. .. — Köszönöm !... Korláti kifelé indul, de az ajtónál megáll. Ajka mozog, mintha mondani akarna valamit Visszatekint, mintha hívást várna. De Zsófia zokogva borul az asztalra, Márton pedig gyengéden átöleli vállait. Egypt se veszi észre Korláti tétovázását. Kilép az ajtón. Végig megy a folyosón, azután lemegy a lépcsőn. Mikor az oszlopcsarnokon áthalad, már vedászpuska van a vállán. Találkozik egy külső cseléddel, ki a majorból valami élelmet visz a konyhába, az fejcsóválva utána néz. Különös ember ez az ő gazdájuk, alig van jártányi ereje, mégis cserkészni megy... Leereszkedik az őszi szürke köd s vastag lepelként befedi a földet. .Nyirkos levegő simogatja az ember arcát s két lépésre sem engedi látni a vidéket. Korláti pedig megy az őszi ködben, lassú, tántorgó lépésekkel. Teste _____ HARANOSZÓ.________ meg görnyedt, fejét mellére lógatja. Az utat aiig látja... Saját lábába is belebotlik... És vállán a vadászpuska... Egész éjszaka hiába keresték. Reggel megtalálták a halastó mellett holtan Zsebében darabka papiroson ez az írás: — »Az elhibázott életnek csak két reparálása van: az önbíráskodás és a megbocsátás!« * * ' Hónapok múlnak. Fehér takaró terül a porhanyósra szántott szántóföldekre s befedi a föld felszaggatott, véres ajakkal tátongó sebeit. Fehér ruhába öltözködik az erdő is. A bársony ruháju, süppedő moha fázósan húzódik a meleg, téli takaró alá. A fák szétteiült, sátorernyőjü lombozatáról csendes zizegéssel hókristály csúszik alá s fehér kötést rak a fatörzs forradásos sebeire. Mire azután tavaszi nap csókolja a hegyek ormát, begyógyul a fehér halotti szemfedő alatt a fekete, áldott anyaföld felhasogatott, vérző sebe. És beheged a fatörzs tátongó sebe is Csak egy duzzadt varr mutatja, hogy multbaveszett élete ' egy kínzó fájdalmának sírját hordozza magán. Ugyanígy az ember szívének is megjön gyógyulása. Tavaszi verőfények hullnak reá, felszikkadnak a fájó könnyek s a tátongó, véres sebek lassanként behegedoek. Isten cselekszi ezt. 1923. január 14. A templomlépcsőn kis'embercsoport lépeget ala. Szemük könnyben iiirdik, de arcukon napsugárként ragyog az imádkozás áhítatának ereje. A parochia előtt kocsi áll. Még egy ölelés, egy utolsó csók, az utolsó tekintetben a lélek mélységének még egy izenete. Azután elrobog a^kocsi s ismeretlen községbe, idegen emberek közé viszi Rafanides Mártont s boldog hitvesét: Korláti Zsófiát. Hunnius pedig kézea fogja élete osztályosát, Ilonát s Mária asszonynyal és Istvánnal, együtt visszatér a régi parcchiára. Most már az ó pa- rochiája. Két leányszív egybedobbanó óhajtása döntött férfiak és családok élet- jövendője felett. Az egyiket tovaüzte életének néhány rettenetes emléke, a másikat ideláncolta életének minden emléke.
