Harangszó, 1923

1923-05-27 / 22. szám

170

HARANGSZÓ.

1923. május 27.

nyítványát kérte. De hadd mondja el ő maga:

Színészek jöttek, s elhatározám Közéjök állni és elmenni vélök...

S elmentem volna; ámde megtudá E lázadó szándékomat tanítóm S az indulásnak napján elfogott És rám csuká szobámnak ajtaját,

S rab voltam, míg a szinésztársaság Határunkon túl messze, messze járt.

Úti jegyzeteiben még többet mond az esetről: »Professzorom (Isten áldja meg őt I) jónak látta tettbe menendő tervemet egy oly férfinak megírni, kinek eléggé nem dicsérhető tulajdonsága volt a színészetet csodálatra méltóképen való módon gyűlölni. Ezen ritka tulajdonú férfi történetesen épen az atyám volt, ki — mint jó atyához illik — a veszedelmes hirvétel után egy percig sem késett pokoli örvénybe stiiyedendő fia megmentésére rohanni. S istentelen szándékomtól csakugyan eltérítettek atyai tanácsai, melyek még hetek múlva is meglátszottak... hátamon és lelkem porsátorának egyéb részén.«

Petőfi itt kedélyesen tréfálkozva szól az esetről. Az az »Első esküm« tehát még sem lehetett olyan nagyon komoly, mint később a »Felhők« hangulatában írja. Es bizonyára túloz költői szabadsággal a vers elejéa is, mikor az aszódi iskolázásról mondja:

Fiú valék még, iskolás fiú,

Tizenöt éves; és az iskolázás

Rám nézve nyűg volt, nagy nehéz nyűg,

[amely

Rajtam napestig szomorún csörömpölt S még álmaimból is föl-fölriasztott.

Ezek a sorok méltán fájhattak kéA törökvilágból.

Elbeszélés. Irta: Gyurátz Ferenc.

(Folytatás.)

Másnap délelőtt ment házához. A tornácra belépve, ott az este látott fiatal úrral találkozik. Jó napot kiván s röviden kérdi:

— Itthon van Cser Miklósné asz- szony ?

— Igen — felelt ez s a konyha felé fordulva folytató. Kedves anyám, valaki keresi.

Ez a szó, mint villám a sötét éjt, szakította meg a lelkén borongott kétség, bánat ködhomályát. Hiszen a deli fiatal úr az ő fia. Mielőtt szólhatott volna, ott áll előtte neje, ki amint rátekint sikoltva omlik keblére e szavakkal: Miklós, kedves uram s boldogan zokog.

Az ott álló ifjú erre így kiált be a szobába:

sőbb Korennek, aki atyai jó tanára volt a költőnek. Ezekbe már a sel- meci hangulat játszik bele. Ellenmond nekik Petőfi jókedvű szorgalmas tanulása, a kitűnő bizonyítvány s a hálás megemlékezés az Úti jegyzetekben. De ellentmond az a szép hangulatos bucsuünnepály is, mellyel Petőfi aszódi diáksága végződött. A tanév végén ugyanis Koren Petőfit bízta meg, hogy a Valedikciót, vagyis az iskolától és a pártfogóktól való Bucsuzót írja meg és mondja el. Máskor ezt a tanár szokta megírni, de most Petőfi is emberül meg felelt a bizalomnak. Hexameterekben, tehát ily nehéz versformában vágott ki egy költeményt, mely úgy tartalmával és helyes szerkezetével, mint folyékony és ügyes verselésével méltó előpostája a jövendő nagy költőnek. Ez Petőfinek legkorábbi, fenmaradt verse.

És érdekes a világhírű nagy költőt, aki később oly hatalmas riadókban szólott az egész nemzethez és emberiséghez, ebben az eklézsiabeli, kezdő és bizalmas szereplésében is megismernünk. A tizenöt éves diáknak azért itt i3 elég előkelő közönsége volt Megjelentek az évzárón Mikulás Dániel helybeli lelkészen kívül báró Podmaniczky Lajos az es- perességi felügyelő, id. Sárkány Sámuel főesperes, Esztergályi Mihály csomádi lelkész, alesperes, Braxato- ris Károly dékán, Valentiny János nógrádi főesperes stb.

Petőfinek ezt az ifjúkori zsengéjét, mely 1838 ból való legelső ismert

— András, megjött édesapánk 1

A családfő örömtől túláradó szívvel ölelte feleségét, fiait.

Kibontakozván karjaikból, első kérdése hozzájuk:

Az én jó apám, édesanyám élnek-e még?

— Neje válaszolt:

— Szegény édes anyánk már a temetőben pihen, nyugodjék békével. De édes atyánk még él, bár elgyön- gülten. Itt fekszik a szobában.

Miklós oda sietett atyja üdvözlésére. Az öreg felkelve örömkönyeket hullatva ölelte meg régóta várt fiát e szavakkal:

— Boldog vagyok fiam, hogy újra láthatlak. Áldott legyen az Úr, ki e napot megérnem engedte.

Majd Miklós e kérdéssel fordult nejéhez:

— Mond csak, édes feleségem, hogyan lettek ezek a mi fiaink urakká. Mint egyszerű, szegényesen öltözött

verse, nem szokták közölni. De minket érdekelhet ez is, azért néhány sort közlünk belőle:

Bucsuzás 1838-ik évben.

Immár kész koszorúnk, melyet tíz hónapig

[izzadt

Arccal, gyenge eszünknek gyűjtve díszét,

[fonogattunk

A zöld Pindus alatt, a nyájas Múzsasereg

[közt.

Azután sorban búcsúzik el Ovidi- ustól, Nepostól, az iskolától, majd pedig Podmaniczky bárótól és a többi egyházi elöljáróktól ilyenképen:

Nagyságos Báró tanodánk kegyes elnöke s

[atyja 1

S Ti tisztelt Figyelők, Ti nagytudományu

[Atyáink 1

Volt türedelmetekért szivünk miint Nektek

[adózzon ?

Hogy minket hallgatni nem untatok el, re[begőket.

Gondotokért hálás kebelünk forró köszö[netjét

És a csekély szálku koszorúnkat kegybe

[vegyétek 1

Hosszú éltetőket soha gond, bú, baj ne

[epessze,

Létünk és tanodánk folyton kegyetőknek

[örüljön.

Ezután tanítójától, utoljára pedig diáktársaitól búcsúzik e szavakkal:

S végre Deáktársaim, kik nem köz s renyhe

[erővel

Jártátok velem a tudomány ösvényit: ez óra Tőletek elválaszt, szétoszlunk mostan; egy

[erre,

Másik amarra megyen születése helyére

[hoiottan

Hány örömek várják édes szüléinknek őlé[ben 1

És a többi Az egész vers 54 sor. Koren mentette meg, aki már akkor egy kéziratos könyvébe lemásolta.

gyermekeket hagytam itthon őket. Azt hittem, hogy ha megjövök az eke, ásó, kapa mellől jönnek hozzám, és megérkezvén mint urakkal találkoztam velük, ami engemet először, mondhatom, nagy zavarba hozott ?

— Édes apjuk, válaszolt mosolyogva a nő, itthon a gyermekek jól tanultak. Az öreg nagyságos úr — ki mindenben segítségünkre volt — városba vitte, kitaníttatta őket.

— Igen, kedves apánk — veszi át a szót András — és én a nagyságos úr beleegyezésével a jogot tanultam s most patvaristának készülök Győrbe. Ha végeztem, a vármegyénél is pályázhatok állásra, mert Sátory alezredes úr meghozta édes apám számára a háborúban tanúsított vitézségéért a nemesi diplomát.

— Én pedig — folytatja a választ Gábor, az ifjabbik fiú — a Krisztus szolgálatára, az evangéliom hirdetésére készülök. Mindig biztatott a re-