Harangszó, 1923

1923-04-29 / 18. szám

144 HARANGSZO. 1923. április 29. mindinkább nyugtalanítja környezetét. Két kiváló berlini elmegyógyász vizsgálta meg nemrégen, akik azt konstatálták, hogy progresszív elmebajban szenved. Egy idő óta néha rengeteget beszél, máskor pedig napokon át hallgat. Közben magához ren­deli egész környezetét és vallásos prédi- dációt tart nekik. Titkárát, aki görögkeleti vallásu, át akarja téríteni az evangélikus vallásra. Az orvosok egyelőre feltétlen nyu­galmat ajánlottak neki. Kötelező orvosi vizsga a házasság előtt — Olaszországban. Az olasz egész­ségügyi szövetség javaslatot készít elő, mely azt követeli, hogy a házasságkötés előtt úgy a vőlegény, mint a menyasszony or­vosi bizonyítvánnyal igazolják egészséges voltukat. A javaslat rövidesen törvényhozás elé kerül. Másfél milliárd rubelt kell fizetni az orosz útlevélért. Az orosz külügyi népbiztosság másfél milliárd rubelben ál­lapította meg az útlevél diját. Herc/.eg Ferenc képes irodalmi hetilapjának, az Új Időknek 17. számában folytatódik Herczeg Fe­renc nagysikerű rígjátéka, a „Sirokkó“ és Rudolph Stratz érdekes regényét, Az óriás ökle. Azonkívül közli a lap Moly Tamás elbeszélését, Pékár Gyula, Lyka Károly és Pászior Böske cikkeit, Kálmán Jenő humoros írását, Gálfalvy Zoltán és Szenttamás! Alma verselt, Mühlbeck Károly elmés fejléceit, számos művészi és időszerű képet és a lap rendkívül ked­velt rovatait, ^ szerkesztői üzeneteket és a szépség­ápolást. Az Új Idők előfizetési ára negyedévre 1000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI.. Andrássy-út 16. A HARANGSZÓ PERSELYE. *» A Harangszó terjesztésére és fenntar­tására a következő adományok tolytak be : Szepper Katica Mecsekszabo’cs 150, Mé­száros László Felsóságh 100, Mesterházy Ödönné Mesterháza 50. dr. Borcsitzky D. Orosháza 50, Szalay Mihály Kispéc, Rác Károly Kispéc 300—300, Dancz I. Rábahid- vég 600, Horváth Géza N.-kapornok 100, Reitzinger Miklós Csikóstöttős 300, Bakk Sándor Szeged 50, Horváth József Varsány 100, Falb Mária Győr 50, Fischer Kálmánná Győr 200, Nagy Dénesné Boba 50, Rupp- recht Imre Szombathely 500, Benczik Lídia és Varjú Sándor Sopron 100—100, Scháber János Sárvár 50, Schneller Karolin Pápa, Macsolay István Celldömölk, N. N. Kőszeg 100—100, Rábakapi off. 600, Lébény 1300, Olasz Sándorné Őriszentmiklós 50, Csete József Zöldmajor, Balassa Péterné Répce­lak 100—100, Kiss Lajosné Pápa 50, K.ss Lajosné N.-simonyi 50, ifj. Horváth István Győr 100, Takách Samuné Répcelak 200, Károly Kálmán Nagyséti major 100, Mar- schalltó Béláné Budafok 250, Kiss Lajosné Pápa 50, Balogh István Porrogszentkirály 150, Nagy Sándorné Meszlen 50, Énekkar Pápa ÍOUO, Balassa Péter Répczelak 200, Péter András Győrszabadhegy 50, Rosta Mihály Kemenespálfa 50, Tóth József Kör­mend 100, Asbóth József Sopron 200, Gyu- rátz Ferenc Pápa 200, Győrfiy Gyula Boba és Babos Sándor Győr 100—100, Rába- bogyoszló 180, ifj. Reiber Lajos Lócs, Soós Péterné Sopron 50—50, Erdélyi Pál Enese 700, Varga Mihály Szilsárkány 50, Karsay János Farád 50, Ekkert L.-né Győr 600, Pap Jolánka, Halász Lajos Nemeskolta 50—50, Halász Istvánná Berektompaháza 200, Győrffy Béláné, Pölöskey Miklósné Felpéc 100—100, Szalay Mihályné Felpéc 10, Károvics Sándorné Meszlen 100, Bor­bély Lászlóné Meszlen 50, Berec Gáborné Nemeskér 300, Mórotz Gyula, Jakab József Beled, Dömötör János Szentivánfa, Lázár Jánosné Aba 100—100, Mátyás Dávid Győr 250, dr. Thébusz Béla Budapest 500, Kiss Irén Szombathely 50, dr. Farkas Elemér Sárkeresztur 250, Timschmidt S. Majos 75, Ritter Janos Lövő 50 K. Felelőit ■/.erkeHztö in kludú: (ZII'OT I GÉZA Szcntgotlhánl, Ya* várni eery o. Pályázat. A győri ev. gyülekezet egyik megürese­dett tanítónői állására pályázatot hirdet. Fizetés a törvényes javadalom, részben a gyülekezettől, részben államsegélyekből. Határidő május hó 1. — Közelebbi felvilá­gosítást az iskolaszéki elnökség ad. 2—2 Iskolaszéki elnökség. Özvegy kisgazda háztartása veze­tésére falusi háztartásban jártas 45, 50 év körüli nőt keres. Ajánlatok fizetési igény megjelölésével a szil- sárkányi ev. lelkészi hivatalhoz kül­dendők. 2—3 Lószerszámok kaphatók min­den kivitelben, úgyszintén javí­tásokat elfogad 4—5 HALÁSZ ISTVÁN szíjgyártó mester BELED. Keresek egy intelligens, szerény, jólelkü kisasszonyt egy 4 éves fiúcska mellé. Jó bánásmód és jó ellátás biztosítva, németül tudó előnyben. Lehetőleg igény és fizetés megjelölése és fényképpel ellátott levelet kér: ifj. nádasdi Sárközy Gézáné Kaposvár, Főutca 24. a—4 I Használja mindenki háztartásában a már közismert és közkedveltség­nek örvendő DIOGENES SÓS BORSZESZT, mely minden eddigi gyártmányt felülműl. Külsőleg lasználható reuma, szaggatás, fogfájás és csúzos bán- talmak eseteiben, úgyszintén láb- izzadás ellen is. Belsőleg lehet a DIOGENES SÓSBORSZESZT tisztán is nni, vagy cukorra, vízbe, teába csöp­pentem, mert íze kellemes és üdítő. Qyártja: 14-52 DIOGENES KERESKEDELMI VÁL­LALAT, SZENTGOTTHÁRD. Telefon szám 17. Sürgönyeim : Sós- borszesz Szentgotthárd. Minden okos háziasszony aki szívén viseli gyermekei és csa­ládja egészségét, a teába rum és citrom helyett provirumszörpöt tölt. A provirum alkoholmentes rumizü szörp, melyből 1 kávéskanál­lal egy csésze teaba pótol rumot, citromot. Fűszer- és csemegekereskedöknek viszontelárusitásra szál­lítja eredeti palackokban „PROVITA“ Alkoholmentes Italok :— Magyarországi Gyártelepe —: Szentgotthárdon. 5 Csite Károly könyvei: Csere leány, csere legény. Elbeszé­lések ...................................... 200 K Betlehemi pásztor. Karácsonyi me­sék ................................................100 K P iros alma. Népszínmű három fel­vonásban ............................... 500 K Tóth Lidi. Népszínmű egy felvonás­ban ............................................. 200 K I fjúsági képes kötött könyvek . 600 K Legény furfang, népszínmű 3 felvo­násban ...................................... 400 K Á gota megbocsát. Kis regény. (Sajtó alatt.) Díszes kiadás . . . 200 K Magasan repül a daru. Regény . 250 K Szolid kivitelű VAS- ÉS RÉZ-BUTOROK, SODRONY ÁGYBETÉTEK beszerezhetők a gyártónál Ernst János Győr, Arany János utcsf 18. Telefon 732. Műhely Wenneszjenő ut 55. Telefon 82. Máti8 vándor érc- és fakoporsó raktára — Beled, Fő utca.---­Ál landóan dús választék érc- és fakoporsőkban, szemfedőkben és sírkoszorukban, valamint az összes temetkezési cikkekben. 19 PIAC. Április 24. Zürich: Budapest 0-11. — Deviza : Dollár 4783, Dinár 48.—, Osztrák korona 6 85, Szokol 139.—, Lei 23, Frank 850, Márka 18. — Hús- és zsirárak: Marhahús 1250, disznóhus 1400, borjúhús 1250, zsir 2100. — Gabonaárak: Búza 26.475, rozs 16.750, árpa 13.250, zab 15.000, tengeri 13.750, korpa 7300. — Takarmányárak: Réti széna 10.000, szalma ——. Nyomatott Wellisch Béla villamüzemű könyvnyomdájában Szentgotthárdon.

Next

/
Thumbnails
Contents