Harangszó, 1923
1923-01-07 / 2. szám
12 HARANGSZÓ. 1923. január 7. — Ilonáért nem aggódom. Szeretem és becsülöm Hunniust... István és anyád a te gondod lesz Márton! Késő délután minden bevezetés nélkül hirtelen így szól Mártonhoz! — Márton, az apai áldás tarsoly, melyben életboldogságunk egy részét visszük. Nélküle ne lépj oltár elé, mert még a hitvány apa átkától is féltelek... Egyik este Szunyogh András jön. Elbeszéli a falu dolgait, a köznapi, kicsiny eseményeket, a semmis történeteket. A prédikátor végighallgatja, de nem válaszol. Mikor Szunyogh András elhallgat, feléje nyújtja kezét: — Köszönöm András a hozzám való szeretetedet!... Szunyogh András hangosan felzokog, de Mária asszony könyörgő tekintetére erőt vés* magán. — Nagy boldogság az, — mondja a prédikátor, — ha az embernek szerető családja és jó barátai van- vak !... Később csendesen hozzáfűzi: — Majtényi Jánosra gondolok... Az Isten áldja meg!... A szoba sarkából elfojtott zokogás hallatszik Ilona nem bir fájdalmával. Leborul a díványra, beletemetkezik a fehér horgolásu párnákba s csendesen sirdogál. A prédikátor feléje fordítja fejét. Háromszor elismétli nevét: — Ilona I ... de hangja megremeg s nem tudja folytatni. — Hitünk legnagyobb próbája, hogy a halál mellett meglátjuk e Krisztusunkat ? Arcáról lassanként eltűnik a nyugalom Ö maga már régen leszámolt a halállal. Betekintett az enyészet sötét kapuján abba a másik világba. Bizonytalansága nem riasztja el: életet, feltámadást vár Isten kegyelméből. De most az utolsó órában megérzi a földi kötelékek drága voltát. Fájdalmasnak érzi a búcsuzást a háztól, a kerttől, a templom szószékétől, az egyszerű fehér oltártól, jó jó híveitől. És lassú ütéssel hullnak lelkére felesége és gyermekei elsírt vagy elsiratlan könnyei. Saját testi és lelki fájdalmánál kínzóbbnak érzi az ő gyötrődésüket. Keresgéli a vigasztaló szavakat, de megint csak elhallgat Kezüket szorítja, arcukat simogatja — Feltámadunk 1 Viszontlátjuk egymást 1... Az Isten kegyelmes, nem hagy titeket árvákul 1 A szobában mindig erősebb lesz a sirás, — Búcsuzásom miatti keserűségünk ne legyen zűgolódá.s a szent Istennel szemben, mondja a prédikátor. Márton, vedd csak kezedbe a „Lelki Hódolást“ s imádkozd el velünk a töredelmességnek kötelességéről szőlő imádságot. Minden kéz imádságra kulcsolődik. Csendesen alágördtilő könnyek közt, észrevétlen ajakmozdulással mondják utána az imádságot: — »Leborulok a kegyelemnek széki eleiben és a porig való megalázkodásban kérlek, óh Istennek báránya, ki elvészed e világ bűneit, áldott Úr Jézus Krisztus, kérlek nagy töredelmességgel minden Te könyö- rületességedért, a te hozzám öröktül fogva való szeretetedért, a Te énéi ettem való munkás fáradságodért, a lelkednek bűneimért való belső szomorúságáért, a Te szent testednek a keresztfán és halálodnak óráján való kínszenvedéséért és fájdalmaiért: a Te sebeidért és ártatlan vérednek bőséggel való kiomlásáért, a Te szent nevednek szidalmaztatásáért és életednek és halálodnak minden érdeméért : könyörülvén könyörülj énrajtam és nézz reám oly irgalmas szemekkel, mint az Téged megtagadó Péterre, a Tégedet üldöző Pálra, a vámszedés mellett ülő Mátéra, a Te lábaidnál siránkozó Magdolnára és a keresztfán függő tolvajra. Méltass, oh kegyes Jézus, a bünbocsánatra, melyet nem érdemlettem. Nyújtsd kegyelmes könyörtiletességedet, kitől nagy mesz- sze estem...« A prédikátor hirtelen felemeli fejét s megszólal: — A kezedet Mária 1... Gyengéd voltál a gyógyításhoz, erős a vezetéshez 1... Úgy megyek Isten elé, hogy telkemen meglátszik áldott kezed formálása 1... Majd megváltozott hangon, mintha a messzeségbe veszítené tekintetét, így szól: — Ama új Jeruzsálemet meglátom tehát az én szemeimmel. Világossága hasonlatos lészen a fénylő jaspishoz, kapui drágakőből építvék, piaca pedig tiszta szinarany. Fénylő napként ragyog benne az Isten örökkévaló dicsősége. Kapui éjjel-nappal tárva vágynak. .. És én, megfáradt vándor bemegyek és azt mondom a trónuson ülő szentségesnek: Királyom, egy veszendő, bűnös lélek könyörög előtted 1... Egy korty itallal nedvesítik meg nyelvét. Később a Miatyánkot imádkoztatja. — Kezeddel kulcsolom össze kezemet, Mária, Mondja elhaló hangon, így fonódott egybe lelkünk is egész életünkben... Márton főnchangon imádkozza: .. .Jöjjön el a Te Országod !... A prédikátor keze megrándul, kebléből nehéz sóhajtás szakad fel. Mária asszony föléje hajol s látja, hogy felső ajka széle felhuzódik, arca egy pillanatra eltorzul, azután ismét elsimulnak vonásai. Mire Márton azt imádkozza, hogy 1 .. .Tiéd az ország, a hatalom, a dicsőség... a prédikátor feje a mellére hanyatlik. Mária asszony egy sikoltással felugrik. Két keze közé fogja a prédikátor fejét s beletekint arcába. Két megüvegesedett, lélektelen szem tekint vissza reá. Rafanides Sámuel pédikátor meghalt. Az éjszaka csendességében egyszer csak harangzúgás száll végig a falun. A torony-bejárónál lobogó fáklya világánál, fedetlen fejjel áll Szunyogh András. Kifeszített karokkal, meg-meghajló testtel huzza a harangot s közben patakként csur- dogálnak könnyei. A harangkondulásra mécsek gyulladnak a kicsiny házikókban. Az emberek kiszaladnak, azután visszatérnek. Mindegyiknek van egy könnye és imádsága a prédikátorért. A koporsó fedelét már leszegezték. A gádoron álló emberek közt hirtelen mozgás támad. A suttogásra fojtott beszéd hangosabbá válik. Kemény kiáltás zavarja a halottasház csendjét. Mária asszony kimegy a ravatal mellől. Azután keze intésére bebo- csátják a ravatalos szobába Simon Jánost Ruhája rongyos, arca feldúlt. Fejét mellére horgasztja. A koporsó mellé lép és keményen megkopogtatja fedelét. — Prédikátor uram, én vagyok itt, a Simon János 1... Meg kell mondanom, hogy hamis esküt tettem I... Könyörüljön rajtam 1... Leroskad a koporsó fejéhez s homlokával veri a szoba padlóját. Mondják, hogy aznap este Simon Jánost a Korláti kastély körül látták ólálkodni. Az uraságot kereste... Harmadnap eltemették Rafanides Sámuel prédikátort Sok száz ember állta körül koporsóját s mindenki forró könnyel s imádságos áldáskívánsággal búcsúzott az Úr eme bátor és hű szolgájától.
