Harangszó, 1923
1923-01-01 / 1. szám
2 HARANQSZÓ. 1923. január 1. köteles tehát bennünket, magyarokat és evangélikusokat, hogy születésének századik évfordulóját igaz kegyelettel ünneppé avassuk nagynak és kicsinynek egyaránt. Épen ezért Egyetemes Egyházunknak az 1921. évben hozott határozata szerint az Országos Evangélikus Luther-Szövetségre ruházott megtisztelő feladat végrehajtója gyanánt, van , szerencsém az összes Evangélikus Szövetségeket felkérni, hogy Petőfi Sándor születésének százados évfordulóját megünnepelni szíveskedjenek. Ez ünnepélyek mentői magaszto- • sabbá, mentői melegebbé s a nagy esemény mentői feledhetetlenebbé tétele végett kívánatos, hogy a t. Szövetség Egyházainkkal, Iskoláinkkal s a társadalmi testületekkel karöltve szíveskedjék eljárni. A Petőfi-ünnepélyek célja kettős. Egyrészt magának az évfordulónak megünneplése, másrészt, hogy mentői • nagyobb anyagi jövedelmet biztosíthassunk az aszódi Petőfi-gimnázium javára. Habár jelen kérésemmel a t. ünnepélyrendezők terveit miben sem kívánom befolyásolni, talán tájékozást nyújthat amaz elvi és gyakorlati szempontok rövid ismertetése, melyeket az Országos Evang. Luther-Szövetség illetékes szakosztályának javaslatára elfogadott. Eszerint: az ünnepélyek lehetőleg a tél folyamán, a születésnap évfordulójához közeli időben volnának megtartandók. Rendkívül kívánatos volna, ha a felnőttek részére rendezendő és nem templomi, hanem világi jellegű ünnepélyeken kívül az iskolai ifjúság részére és az ifjúságnak mint szereplőknek bevonásával külön ünnepélyek is tartatnának. Az ünnepélyek műsorának középpontjában Petőfi Sándor egyéniségét, költészetét a hazáért ős a szabadságért vértanúhalált halt nemes pályafutását méltató előadás álljon. A műsor e főpontján kívül, Petőfi Sándor megzenésített költeményeinek (magánénekek, karok, indulók) szenteltessék s mellettük az ünnepélyeket alkalmi költemények szavalása tegye változatossá. Amennyiben a t. Testvérszövetség akár az ünnpély műsorához szükséges anyag (alkalmi beszéd, költemény, felolvasás, előadható kar- és magánénekek) tekintetében felvilágosítást óhajt, akár pedig netalán előadók felkérése érdekében útmutatást igényelne, az Országos Evangélikus Luther-Szö- vetség (Budapest, IV., Deák-tér 4. sz. III. emelet, a Szövetség hivatalos helyiségében) levélbeli vagy szóbeli szíves megkeresésre készséggel szolgál mindennemű felvilágosítással. Végül van szerencsém a t. Szövetséget felkérni, hogy a Petőfi-ünne- pély tiszta jövedelméből a Petőfi-fő- gimnázium-alap javára befolyó ösz- szeget az Egyetemes' Egyház pénztárába beküldeni szíveskedjék. Hazafiui és hittestvéri üdvözlettel Kaas Albert, az Orsz. Ev. Luther-Szöv. • elnöke. TÁRCA. Feltámadás. Irta: Bartóky József. Székfoglalóként felolvasta a Kisfaludy- Társaságban, I. Fineás szőllejének a garádján ült s onnét ügyelt szolgáira, akik a roskadásig tele almafák érett gyümölcsét szedték kosarakba. A mély úton három gyerek közeledett a szüretelők felé: meg-megálltak s aztán egyre közelebb húzódva úgy néztek fel a gyümölcsszedőkre, hogy a tekintetük tele volt kérő kívánsággal. A szüretelő szolgák közül egy bizonyos Barabbás nevezetű, megszánta a gyerekeket s egy-egy aranysárga almát vetett le nekik az útra. Fineás rákiáltott: — Te tolvaj! Hogy merészkedtél ilyenre vetemedni ? 1 — Uram 1 — szólt Barabbás — azt hittem, nem teszek tetszésed ellen 1 Hiszen te papi ember vagy, s illenék hozzád a jó cselekedet 1 — Mit beszélsz, te lázadó ? 1 — üvöltötte Fineás, s ütésre emelte botját Barabbás elkapta a botot s elhajította messzire. Aznap este Fineás szavára Barabbást a poroszlók megfogták, s mert arra is akadt tanú, hogy agyon akarta verni a gazdáját, tömlöcbe vetették. Sokáig, sokáig sínylődött Barabbás sötét börtönében. Teste megtört s elsenyvedt a hosszú idők reménytelen nyomorúságában, a világ meg lassanként egészen elfelejtette, hogy még él az a nagy gonosztévő, akiről valamikor azt mondták, hogy valami hasonlatért s gyilkosságért vettetett a tömlöcbe. Egyszer, nagy idő múlva, egy napon riadt fel Barabbás tömlöce zúgában, hogy a nevét kiáltozzák: — Barabbás! Barabbás! A rab meg-megsimogatta homlokát. Talán megzavarodott s csak rémlik neki, hogy az Ő nevét kiáltozzák? Hallgatódz.ott. Igen, igen, a tiszttartó oszlopos udvara felől egyre jobban lehallott a föld alá a kiáltozás: — Barabbás 1 Barabbás ! — Mi ez? — tűnődött a rab magában — esztendők múltán kik s miért harsogják az én nevemet ? 1 Talán galambokká lettek Krisztus. ó csak azoknak szüíetett meg: az elesettek- s szegényeknek, kik törhetetlen hittel várták napkelet szent csillagcsodáját. 5 bár üres kézzef jönnek hozzá, — ámde kezükhöz szenny nem tapad : elfordulván gránitkeményen hol a Gonosz csörget aranyat . . . 5 bár nem hozhatnak tömjént, myrhát; szívüket Néki rég megnyiták . . . ‘Aki őtet követni vágyik a bölcsőtől a Golgotháig, — Krisztus csak annak szüíetett meg I És csak azoknak, mindazoknak: a kincsesleíkü gazdagoknak: legpazarabb kincsük a jóság, — s nevében azt is szerteszórják; — Ki nem fordul el kevélymódon, (hol fénytenger van: sok az árny ölti) belép a füstös kis kunyhókon, s szívek mélyén gyújt mécsvilágot; Kik nem gyűlölnek, csak szeretnek, Krisztus azoknak született meg, — Krisztus az áldott, a szent, a jó, — az Örökkévaló I S. Pohánka Margit. Gyűjtsünk előfizetőket és adakozzunk •a „HARANGSZÓ“ fenntartására. Megvette-e már az 1923. évi LUTHER-NAPTÁRT? a keselyük ? 1 Barabbás keserűen felkacagott: kinevette magát, hogy jót gondolt az emberekről ! • Fent az oszlopos udvaron pedig szinte üvöltött s ordított a sokaság: — Barabbás ! Barabbás! Barabbás felállt vackáról s úgy figyelt. Kisvártatva megcsörrent az ajtó retesze s a tömlöctarló lekiáltott: — Gyere Barabbás! Szabad vagy! Barabbás feltámolygott a nyirkos lépcsőn s a vakító világosságtól s a friss levegőtől megszédültén, elaléltan dőlt neki az ajtófélfának. — No, Barabbás, — szólt a tönilöc- tartó — erre gyere az oszlopos udvarra, hadd lássa a nép, hogy Pilátus téged az ő kedvükért elbocsátott! — A nép kedvéért bocsátanak el en- gemet ? — Igen, igen! Hiszen tudod, hogy a tiszttartó az ünnepen mindig elbocsát egy foglyot a község kedvéért: azt, akit ők akarnak. No, csak gyere a palotaudvarra! Barabbás támolyogva ment végig a folyosón s amint a palota oszlopos udvarára értek, mely tele volt nyüzsgő néppel, ros- kadtan megállt egy oszlop mellett. A töm- löctartó hangosan odakiáltott a sokaságnak:
