Harangszó, 1922
1922-12-03 / 49. szám
1922 december 3 HARANOSZÖ. 381 tűnik mint a pára. De örökké megmarad as Isten kegyelme s a Krisztust megtagadó emberek Ítélete felett örökké diadalmaskodik az ő isteni Ítélete. Ne adjátok hát oda földért a mennyet, hatalomért az igazságot 1 Ne tagadjátok meg hitvány előnyökért a hitet, a jólét kényelméért, az élet biztonságáért anyaszentegyházun- kat! Mert nincsen hatalmasabb szó, mint mikor Krisztus azt mondja: megtartatunk. És ő azt mondja, nekem is, nektek Í3 azt mondja, hogy aki végiglen megáll az megtartatik !... A gyülekezet sorfala közt, Márton és Szunyogh András karjára támaszkodva kimegy a prédikátor a templomból. Aki közel éri, megcsókolja a kezét. Aki távolabb áll tőle, egy csendes istenáldást küld utána. Rafanides prédikátor szemmel láthatóan erősítést nyert az istentiszteleten. Halovány arca sugárzik a boldogságtól, mélyen fekvő szemei megtelnek az élet tüzével. Élénken beszélget híveivel s mindegyik számára van egy-egy jó szava. Asztalhoz ülés előtt Hunniust szólítják a szobába. A fiatal theologus néhány napig Szolgaházán volt, azután hazautazott Qömörvármegyébe. Megállta az utolsó exáment s papi hivatalra felavatást nyert. Tegnap érkezett vissza s apjától lepecsételt levelet hozott a prédikátor számára. A szobában együtt van az egész család — Édes fiam, Hunnius, Te azon kéréssel fordultál hozzánk szülőkhöz : adjuk neked élettársul szeretett leányunkat, Ilonát. És mi megkérdeztük őt, azután mi szülők megbeszéltük egymással és mindenek felett megkérdeztük szerető mennyei atyánkat és ime, kérelmedet nem utasítjuk vissza. Ha Isten egybehozfa szíveteket, úgy szülői szívünknek csak áldása és imádsága lehet. — Örömmel bízzuk majdan Terád egyetlen leányunk boldogságát, mert édes atyáddal összefűző régi, meghitt baráti köteléknek gyermekeinkben való megszentelődését látjuk eme tervezett házasságban. Hiszem azt is, hogy becsületes jellemed, istenfélő hited és igaz szerelmed képes lesz boldogítani azt, kiért szülői kézzel munkálkodónk és szülői szívvel imád- kozánk. Hisszük, hogy Isten kegyelme meg is áldotta szülői nevelő munkánkat s kit családunkból élettársul magad mellé kiválasztó!, méltó lészen szerelmedre és boldogságot viszen abba a hajlékba, ahol élsz és abba a gyülekezetbe, melyben munkálkodni hivatva leszel. Mert a prédikátor nemcsak feleséget vészén önmagának, hanem papnét is viszen az ó gyülekezete számára. S bármelyikkel maradjon adós az ő választottja, boldogtalansága lészen az ő férjének avagy gyülekezete nyájának. Adja a jó Isten kegyelme, hogy lányunk magával vigye jövendő hivatására jő édesanyjának hitvesi erényeit. — Hozzád is szólok édes leányunk. A fiatalság nyújtotta boldogság elmúlik, a hivatásban rejlő változások közt is megmarad. Legyen számodra a majdan megkötendő házassági szövetség egy sírig tartó szent hivatás. Lelkedben őrizd meg élettársad boldogságát. Asszony lehet cicomás báb, időtöltő hitvány játékszer a férfi ke zében. De azután lehet a férfi ereje, kötelességeinek élesztője, istenfélelmének és emberszeretetének jólelke is. Sih’se felejtsd, hogy neveddel együtt családunk szellemét viszed magaddal. Mi ezen szellem által élünk, míg benned és általad ez a szellem éltet. A prédikátoron erőtvesz az elér- zékenyülés. Hangja bizonytalanná válik s szemeire könny-fátyol borul. — Mind ez most még csak reménység — folytatja. De a mi reménységünk az Istentől van s hisz- szük, hogy szívetek reménysége szerint oltár elé léphettek és életboldog- ságtokat egymásban megtalálhatjátok. Elmondottam néktek lelkem intelmeit. Istennél vagyon elrejtve, vájjon el- mondhatom-e mégegyszer, áldón téve fejetekre kezemet I... A délután csendes és vidám be szélgetés közt telik el. Elbeszélik Hunnius első jövetelét Hogyan találkoztak az erdőszélen, hogyan jöttek együtt a parochiára, hogyan vártak az ajtónál, mígnem Mária asszony esíebédre és szállásra behívta őket. — Először azt hittük, hogy horvát rablók jönnek!... mondja Ilona leányasszony. — Én kuruc vitézekre gondoltam, olyan szép vitéz énekeket daoorázta- tok!... mondja István gyerek. — Hát a szemöldökeit rángató Prokóppal mi van?.., kérdezi az egyik. Hunnius arca elsötétedik. — Szegény jó Pétert elvitte a hagymáz. Mikor Némethonban utaztunk, egyik nap kirázta a hideg. Másnap félrebeszélt. Harmadnap már meg sem ismert I Én voltam az ápolója, a sírásója, a megsiratója A megiiletődés némasága fogja el lelkűket. A fiatalok boldogságán végig suhan az első fájdalom felhőborulása. — Szegény Prokóp Péter I... — Milyen jókedvű fiú voltl... — Milyen hűséges jóbarát 1... Ilona közelebb hozódik Hunniushoz. A halál kaszája kettőjük közül épúgy elvihette volna az ő választottját. Mária asszony az ura kezét keresi. Ha az élelerós fiatal ilyen gyorsan elhull, mennyi időt ad akkor Isten a^megfáradott öregnek?... Estefelé Ilona egy papiros darabra néhány szót vet, azután odaadja Mártonnak. Zsófia leányasszony épen a majorosházból a kastély felé megy, mikor egy suhanc gyerek kezébe adja a cédulát. Olvassa: — »Szíve nagy boldogságában Rád gondol Ilonád « És alatta Márton erős kezevoná- sával ezt a néhány szót: — Ugyanezért a bo'dogságért imádkozom és küzdők 1 Márton.« Zsófia arcát égő pirosság önti el. Szívét édes boldogság járja át. Azután mint valami drága ereklyét, vigyázva kisimítja a kis papirosdarabot s rászorítja égő ajkát. (Folytatjuk.) í2,R,,ké2,,e,k. Karcolatok a hétről. A magyar népjóléti miniszter rendeletet intézett az alispánokhoz és polgármesterekhez, melyben felhívja őket, hogy a legtevékenyebben őrizzék ellen és akadályozzák meg a fiatalkorúak házasságát. Egyben elrendeli, hogy a tiszti főorvosok a fiatalkora házasulandókat házasságkötés szempontjából a legalaposabban vizsgálják meg, nehogy az utódok szenvedjék meg az elhamarkodott házasságok sokszor súlyos következményeit. # Danec horvátországi községben szép csendesen elszenderüit az Urban Marie Lukács gazdálkodó. Felöltöztették, koporsóba^fektették, el is siratták annak rendje és módja szerint. A gyászos rokonság este felé imádkozott a ravatal körül, mikor a késő őszi zivatarok egy villáma a ház istállójába csapott be. A sirató gyülekezet kifutott az udvarra riadozni az égi csudán, de még nagyobb lett riadalmuk, mikor visszatértek a szobába. Marie Lukács, a csendes halott
