Harangszó, 1922
1922-09-10 / 37. szám
282 HAR AR QSZŐ. It22. szeptember ÍO, szempontból kárpótoljam ez hazánkat azért a sok százezer lélek elvesztéséért, akik ottragadnak s utódaikkal is Amerikát gazdagítják. Vagy gondoljunk arra, hogy aki haza tér is, künn tartózkodása alatt idegen államot gazdagít munkájával, itthon meg hiányzik a nemzeti munkából. Mennyi kár háramlott abból is az országra, hogy az Amerikában élók nemzetük élethalál harcában nem jöhettek segítségére, hanem az ellenséget erősítették s még fegyvert is gyártottak testvéreik gyilkolására. Azt sem szabad a számvetésből kifelejteni, hány ember hagyta ott a pénzért egészségét és lett javakorában munkára alkalmatlanná, hogy azután ne növelni, hanem csak fogyasztani segítse itthon a nemzeti vagyont. Többször hallottam egyik Amerikában járt hívünktől: »ha tudná sok ember, milyen munka vár rá Amerikában, azt mondaná, inkább lőjjetek agyon itthon, mintsem oda kimenjek.« Magam is tudok több esetet, hogyan jöttek vissza erős fiatal emberek megrokkanva s hagyták korai árvaságra családjukat. Nem lehet felbecsülni azt a kárt sem, mit szenved a családi élet s a gyermekek nevelése, mikor a férj és feleség elszakítva élnek egymástól s a gyermekek az apa erősebb kezét nem érezve fegyelmezetlenebbeké és min • den roszra hajlandóbbakká válnak. Az is megtörténik, amiről egyik szülő sírva panaszkodott előttem, hogy míg gyermekei számára vagyont szerzett, TÁRCA. A farkasok hadnagya. Irta: Porkoláb István. (5. folytatás.) A kerti kispadról a kapuig lehetett látni, önkénytelen azt kémlelte Jncika: Nem-e nyílik? Bizony nem; ritkán nyitogatták, az uti-fu is gyomot vert alatta. A faluban azt mondták, olyan csukott a Skriba-porta kapuja, akár a herényi barátoké. Volt valami igazság ebben. Azért nagyon elcsudálkoztak az utcasoron beszélgető nagyuraimék, látva, hogy a falun végig poroszkáló lovas a Skriba-porta előtt megállóit. Zsuzsa néne — Ju- cika dajkája egykor, negyedik kerék a házban most — éppen ünnepi álmából ébredezve, kinézett az ablakon, amikor a lovas a házelótti szea hosszabb távoliét miatt kiveszett a gyermekekből a szülőkhöz húzó szeretet. Hogy a testvéri szeretet és nemzeti érzés rendszerint tompábbá válik a kivándorlókban, eléggé ismeretes. Kicsinyleni ezt a kárt sem szabad. Valamint azt sem, hogy a visszatértek ritkán tudnak a hazai viszonyokba immár beleszokni, hanem nyugtalan költöző madarakká válnak, akik többször is átjönnek mennek a tengeren, hogy életük és keresményük jó részét utazásra költsék. Ha keressük ennek a folytonos vérveszteségnek az okait, nem szabad csak a vagyonhajhászást, vagy a hazaszeretet csökkenését emlegetni. Kevés kivétellel a legszegényebbek hagyják itt hazájukat, az pedig természetes, hogy a mindennapi kenyeret s egy kis házat és pár barázdányi földet minden szegény ember szeretne megszerezni családjának. Az sem igaz, hogy könnyen itthagyják szülőföldjüket. Első ízben miadegyiknél igen nehéz az elvállás; csak a visz- szatértek kelnek könnyen újabb útra, és csak tőlük lehet hallani: ott a hazám, ahol jobb a sorsom 1 A kivándorlás igazi okai: a hazai rósz kereseti viszonyokkal szemben a külföldi jobb kereset; az igazságtalan adózás, amely szerint a szegény aránylag sokkal nagyobb terhet viselt, mint a gazdag; a romániai és szlovéniai olcsóbb földek ; a szőlőhegyek kipusztulása, amely sok embert tönkre tett és sok napszámost elűzött a kederfához megkötötte lovát. Tüstént futást indult a kertnek s ahogy ott ráakadt Jucikára, összecsapott kezekkel lelkendezte: — Kisasszonyként, csillagom 1 Olyan szép ifjú legény várakozik a kapuban, amilyent én még sohase láttam 1 Zsinóros dolmánya majdnem kipattanik rajta, holló haja csigákban omlik vállára, kunkor-bajuszát aligha csókolta még hamis asszonyszáj, olyan selymes az... Tovább is akarta folytatni Zsuzsa néne, de Jucika tudta mfir, ki várakozik a kapuban s szokatlanul parancsoló volt a hangja, ahogy félbeszakította az áradozót: — Nyisson hamar kaput 1 Csakhogy az nem ment olyan gyor san. A szárnyas-kapu csukó gerendája beleázott-száradt a vaspántba, Zsuzsa néne necn boldogult vele. Pedig annyira igyekezett, dörömbölt, hogy Skriba is figyelmessé lett: réséitől; a magyar szélsőséges természeti viszonyok, amelyek miatt a szépnek Ígérkező termés igen gyakran csalódással fizet; az okszerű gazdálkodás hiánya, amely miatt a föld nem termett eleget, a gabonát pedig olcsóért kellelt eladói; a gyáripar hiánya s a magyarnak itthon a gyári és bányai munkától való idegenkedése. De legnagyobb okai a kivándorlásnak a nagybirtokok, kiváltkép a kötött birtokok, amelyek miatt a legmunkásabb családok sem tudtak kellő földhöz jutni, hanem örökös vagyontalanságra voltak kárhoztatva, tudok olyan községet, hogy a határ egyik része egyik apátságé, másik része másik apátságé, a harmadik a kincstáré volt s a községnek csak a maradék jutott. Ilyen helyen a nép míg munkabíró volt, a nagybirtokon töltötte életét, ha megrokkant és magára maradt, mehetett koldulni, aminthogy az a község azelőtt rajokban is döntötte magából a faluzó koldusokat. I Csoda-e, hogy akik elöl a mostoha természeti és gazdasági viszonyok s a végeérhetetlen nagybirtokok elfogták itthon a boldogulás útját: köny- nyes szemmel vándorbothoz nyúltak, hogy másott keressék a maguk és családjuk jövőjét? Szalay Mihály. A szenvedély olyan, mint a villám. Sohasem vagyunk biztosak, nem gyújtja-e fel valakinek házát — De " neki is van hárít ója, az — önuralom. Schalk Ernő. —»Csak nem kolduló barát zörget?! Iszen ma ünnep van... Jucika a topánkája hegyét nézte: — Talán ... Bögöthy Máté jön... Az öreg ur erre a talán-ra, melyet j egész biztosra vett, maga sietett ajtót J nyitni. Karjaiban nem volt köszvény, d vasmarokkal rántotta szét a gerendát i és tárta ketté a kaput: — Gyere öcsém 1 Jucika fehér vállfüzője alatt reszketni kezdett valami... a szív..., j] arcán rózsák gyűltak s újra a topán - káját nézte, amint kifeslett ajakán a a szó: — Máté I... úr... Neve hallatára az ifjú sastekintete aj szelídre vált, mint az őszi napfény: 1 — Jucika! . . . kisasszony... — j ejtette ki ö is a kedves nevet ércét i vesztett hangon, mely annyira hason- j lit a messziről jövő furulyaszóhoz. Többet nem tudtak szólni. A sze- relmes szívek szótára néha oly sze- jj
