Harangszó, 1922

1922-09-03 / 36. szám

XIII. évfolyam. 1922. szeptember 3. 36. szánt. Alapította: K A P I BÉLA 1910-ben. Laptulajdor.os: i Dunántúli Lntúer-Szövctság. Kéziratok LovászpatonAra (Veszprémmegye), előiize- tési díjak, reklamAolók a HARANGSZÓ kladóhiva- tálának Szentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Megjelenik minden vasárnap. SZALAY M SZERKESZTIK: HÁLY, NÉMETH KÁROLY, CZIPOTT GÉZA. Szerkesztő-kiadóhivatal: SZENTOOTTHÄRD, Vasvármegye. A HAKANÜSIiO eUMzetAnl ára: félévre 120 korona, negyedévre 60 korona. Luther-Kzöretégl tagoknak 10°/o-os kedvezmény. Amerikáim küldve előfize­tési ára egész évre 1 dollár. Egyet* Nzáni ára 6 korona. A „Harangszó** terjeszté­sére befolyt adományokból ezórványban lakó híveink­nek ingyenpéldányokat küldünk. Az élők koporsója. Szeged, 1922. VIII/18. A Szt. Rókus kórházból temetnek. Kopottas halottaskocsia dísztelen fa- koporsó nyugszik. Apró, mezei virá­gokból kötött csokor fekszik rajta, mint a lábbadozó betegek utolsó kézfogása, akik társukat a kórház kapujáig kisérték s most könnyes szemmel néznek az örökre távozó után. A kocsi lassú menetben végigdöcög a hiányos kövezeten s ott halad el az állambörtön gyászos-komor frontja dóit. A hatalmas kapu mellett egy öreg anyóka kuporog, fájdalom és keserűség mély barázdákat vont jósá­gos arcára. Amint a gyászkocsi el­halad előtte, fuldokló zokogásban tör ki s ballom amint mondja: — Mennyivel jobb annak a ko­porsóban, mint az én fiamnak itt ebben a nagy házban ! A fiút heves vére vitte a börtönbe s immár ötödik éve, hogy élve van eltemetve. Nézem a halottas menetet, utána a börtön homlokzatán kutatom a biz­tató szót: »feltámadunkf, de nem találom rajta. Érzem, hogy a szeren­csétlen anyának igaza van... Hatalmas, háromemeletes építke­zés. Középen üveggel fedett hatszög­letű helyiség, ahonnét csillagformában nyúlnak ki az egyes szárnyak, ame­lyekben sűrűn egymás mellett kis tölgyfaajtók láthatók. Száz meg száz apró rabcella emberi indulatot büntető s megfékező koporsó födele. Az egyes szárnyakban háromszoros magasság­ban bedrótozott nyitott folyosók jut­nak végig, úgy hogy a börtönépület közepén álló ember körültekintve egy helyből végigláthat rajtuk. Ettől a formától kapta nevét az épület: Sze­gedi Csillagbörtön. A rabok ép most végezték napi munkájukat s az őrök egykedvűen terelik őket a cellákba. Komor, meg­viselt arcokat látok, sápadt élettelen szinben. Egy-egy rab sötét tekinteté­ből gyűlölet lövell felém ; megértem : a rab gyűlölete a'szabad ember iránt. Egy ősz öreg ember tisztelettelje­sen köszönt, beszélni felsőbb engedély nélkül tilos, de barázdált homlokáról s megtört szemeiből kiolvashatom, hogy ezerszer már megbánta bűnét, a börtönben megtanult imádkozni és megjavulva szeretne visszatérni a tár­sadalomba. Zurrcgnak a ventillátorok, friss, tiszta a levegő a börtönfalakon belül, mindennek ellenére ólomsűllyal fek­szik az ember keblére, mintha telítve volna bünteli gyűlölködés és fájdal­mas, megbánó sóhajok titkaival. Tovább megyünk, ki a néma em­berek közül a börtönudvarokba és rabműhelyekbe. A kalauzoló tiszt­viselő magyaráz. Itt már nyugszik a munka, elhagyottak a gépek s az esti homály fekszik a munkatermekre. Konyha, mosoda, pékműhely, kovács, bognár, cipész, szabó és asztalos fel­szerelések, minden tekintetben modern szerszámokkal és gépekkel, szépen elrendezve, minden a maga helyén. Bolgárkertészet, tehenészet van az épület mögött. A rabok minden szük­ségletről maguk gondoskodnak, sőt a felesleg számára külön értékesítő állomásuk is van. Az utcafelőli igazgatósági épület­ben az emeleten, az orvosi rendelő, fürdőszobák és kórtermek mellett van a házi kápolna. Egyszerűen, de csi­nosan díszített imaterem, oltárral és padokkal. A rabkészítette kóruson orgona, ugyancsak egy rab művészi munkája. Az oltárképen a megbocsájtó Megváltó képe az előtte térdelő Magdolnával. E helyen adta a tisztviselő azt az érdemleges felvilágosítást, amely leg­inkább megragadta figyelmemet és amelyből messzemenő következteté­seket vonhatunk, mi akik a reformált egyház hívei vagyunk. Az állambörtön jelenlegi rablakói között, akik a gyilkos kommunizmus megtévesztéseit sinylik közel hatvan százalékban, egy állandóan alkalma­zott katolikus lelkész és egy bejáró zsidórabbi végzi a lelkipásztori teen­dőket. Hébe-hóba egy görögkeleti pópa is bejáratos a börtönbe — de reformált hitü lelkészre nincsen szük­ség, mert a közel nyolcvan rab kö­zölt, három vizsgálati foglyosat kivéve sem lutheránus sem kálvinista súlyos rab nincs. Ez az örvendetes jelenség mélyen megkapott és kell. hogy hálával töltse el mindnyájunk szívét azon hitférfiak iránt, akik Isten parancsának szentelt szavait az Evangélium tiszta erejével hirdették az emberiségnek. A refor­mált hit erejét látom e jelenségben és fokozottan átérzem az »élők ko­porsójában« az állambörtönben való látogatásom óta e szavak nagy jelen­tőségét: Erős várunk nekünk az isteni Győry Jenő. Á szükség, mint az emberi hala­dásnak utegyengetöje. Irta: Gyurátz Ferenc. A kérdésre, hogy mik voltak az emberi haladásnak úlegyengetői ? válaszul azt mondjuk: elsősorban a nagy tanító: a szükség. Ez ama hívatlan, de mégis mind­untalan jelentkező látogató, ki arra készteti a halandót, hogy keresse elő és értékesítse a Mindenhatótól nyert adományokat. Ezen gondolkodásra, tettre serkentő látogató nélkül az to Ví zvW

Next

/
Thumbnails
Contents