Harangszó, 1922

1922-07-16 / 29. szám

I

y

I

s

I

£

*

i

i

1922 július 16 HARANOSZO.

A bedőlt ajtónál Egy vén diófa áll

Terebélyes lombja friss akár az élet,

Itt az erdő szélen Valamikor régen

Zőídelő ágain csüngött minden ének.

Halott lelkek szállnak Haza-haza járnak, . .

Lesz-e új világa a vén diófának?

Oyőry Jenő.

Az Úr oltalmában.

Történeti elbeszélés.

Irta: Kap! Béla.

Nyolcadik fejezet, 25. folyt.

melyből megtudjuk, hogy miképpen teljesítette a vizsgálatot a szolgaházai eklézsiában a kiküldött komisszió és minő szomorú következményei lettek annak.

Éjszaka rettenetes orkán támadt. A hegyek sziklás gerincéről rázúdul a sötét eidőkre, megrecsegteti a százados tölgyeket s megtépázza a fiatalabb, sudárnövésü fák lombozatát. Ahogy a fák nyöszörgő sírással egy másfelé hajladoznak, olyanok, mintha a parancsoló orkán engedelmes szolgái lennének és sírra adnak tovább a fülükbe súgott kemény parancsszót. Az erdős hegyről az országúira zúg alá a förgeteg. Fel- kavarszolja az út fehér szemcsés homokját s hatalmas porfelhő hátán dühös üvöltéssel rohan a nyugodtan szendergő falura. Durva kézzel belemarkol a házak előtti ákácok hajába, megrázza az udvaron terpeszkedő eperfákat s kérezkedő kopogtatás nélkül betaszítja a rossz záváru házajtókat. Mire az emberek riadtan felugrálnak fekvőhelyükről, falombbal, tőrt gallyal van telehintve utca és udvar s a Qerzson Qergelyék háza- teteje nehéz pördülés után, mint valami hitvány pörgekalap, az utcaközépre zuhan.

Az orkán egész nap dühöng. Rozzant házak kidőlt falai, letarolt kertek, összekuszált vetések mutatják rettenetes hatalmát.

— Haragszik az Isteni... mondják összehúzott szemöldökkel s komolyan bólintanak egymásfelé.

— Esendő emberek ítélkezni merészkednek holnap, — szól közbe öreg Balog Tamás s ősz hajával együtt megreszket a szava. De még elébb megszólal Isten szava, hogy ráemlékeztesse az embert, hogy az ó Ítéletének is vagyon trónusa a menynyekben és hogy a földön is az övé a hatalom és a dicsőség örökké 1...

Még rázkódik ég és föld, mikor a késő délutáni órákban Szunyogh András keze megkopogtatja Rafanides prédikátor dolgozószobájának ajtaját. A következő pillanatban ott áll a prédikátor előtt. Zsirpecsétes ruháját vastagon fedi a por, csizmáját mintha mészben fürdette volna. Csapzott haja kuszában lóg homlokába, az arcára rakódott porrétegen fényes vonalakat húzogat a kimerültség verejtékpatakja.

— Megérkeztem I... lihegi, azután fáradtan roskad az Íróasztal melletti székbe.

— Ilyen időben 1 Hogy tudott ilyen időben elindulni I... mondja a prédikátor korholón, de ugyanakkor aggódva tekint hű emberére.

Szunyogh András kicsinylően legyint a kezével, mintha azt mondaná: láttam én már ennél különb napokat is. Azután előveszi nagy zsebkendőjét s fáradtan törőlgeti végig izzadt homlokát és arcát. Majd a vizeskancsó után nyúl keze s szó helyett csak tekintetével kérve engedelmet, cserepes ajkához emeli és nagyot húz belőle. Ismét visszaroskad székébe. A zsebében kotorászik, pedig nem keres semmitsem, hanem csak időt akar nyerni, hogy lélekzethez jusson.

— Hát mi az, Szunyogh András?... kérdezi Rafanides s kutatólag néz a kérdezett összeroskadt alakjára.

— Semmi, semmi, Prédikátor Uraui, feleli szaggatott hangon Szunyogh András. Ez a bolond orkán úgy tépázott nyolc órán keresztül, hogy majdnem a velőt is kifújta csontjaimból. De hát csak nagyobb baj ne legyen ennél 1...

— Na és?...

— Ma este itt lesznek. Judás házánál lészen a szállásuk. Láttam is, vastag füstöt ereget konyhájuk kéménye, ünnepi lakomára készül Korláti őnagysága. De azért én hiszem, hogy Isten haragja úgy visszafujja rájuk saját gonoszságuk füstjének a keserűségét, hogy bizony megfulladnak bele. Segítse is hozzá őket a felséges Isten I...

— Na, és egyébként?...

— Békességes szándékkal jönnek. Állítólag Prédikátor uram személyét kímélni tartoznak. Én azonban sok ilyen cécós mulatságot láttam már életemben. Eklézsiánk számára nem készítget boldogító lakodalmat a magas helytartótanács és nem paszita készül ott, ahová ötven fegyveres vitézt küldenek. Beszélhetnek akármit: veszedelmét érzem a dolognak s félek,

235

hogy a megsejtetett jóakaratuk csupán gyalázatos cselvetés !...

Egy ideig még csendesen beszélgetnek, azután Szunyogh András elbúcsúzik.

Már ráborul a megtépázott földre a késő este sötét szürkesége, midőn Szunyogh András házról házra, utcáról utcára bejárja a falut. Az idegent érző komondorok ijedten felvakkannak álmukból, de azután mérges ugatásuk csakhamar elhallgat, ahogy három csöndes ablakkoppantás után Szunyogh András alakja eltűnik a feltáruló ajtó mögött. Kis vártatva mécses gyullad a szoba sötétjébnn, azután néhány perc s Szunyogh András továbbmegy. A következő ház ablakán megint hármat koppant a keze, újra nyílik at ajtó, újra fellobbanik a mécsláng, végig az egész falun. Éjfélre minden házban kigyúlt a világosság, azután megint sötét lett. Kunyhó izent a kunyhónak. Lélek izent a telkeknek: vigyázzatok, ébren legyetek, hogy élhessetek 1...

A vármegye és a helytartótanács kommissiója tényleg megérkezett és Korlátihoz szállt.

Másnap kora reggel megélénkül a falu. Jóllehet közönséges munkanap van, mégse megy senkise a mezőre. Az emberek ünneplőbe öltözötten, kisebb csoportokban beszélgetnek a házak előtt. Mindig többen és többen gyülekeznek. Férfiak, asszonyok, fiatalok, öregek külön-külön csoportokban álldogálnak. Lassanként olyan a falu, mint egy megbolygatott méhkas. Különösen a papiak és a templom előtt élénk a csoportosulás. Rafanides prédikátor még nem lépte át háza küszöbét. De közöttük jár Szunyogh András ösztövér alakja, meg-megáll a csoportoknál, csendesen beszélget velük, azután megint továbbmegy.

Reggel hét órakor megkondul a harang. Rendes körülmények között harminc-negyven ember ül be ilyenkor a padokba, most pedig sötét rajokban tódulnak a templomba. Megtelnek a padsorok, roskadozik a széles fakórus. Minden ember megjött. Rafanides prédikátor végigmegy a padsorok közt s erre felbúg az orgona és felharsanik az ének. Már javában mondják az éneket, midőn hirtelen, lélekzetvesztve, siet a kom- missió két tagja a templomba s meghúzódik a templom hátsó fala mellett. De hát hiába volt a kommissió minden aggodalma. Nincsen itt kémkedésre, meg ellenőrzésre szükség. Csendes itt minden. Még csak tüntetés sem készül. Éppen csak annyi