Harangszó, 1922

1922-07-09 / 28. szám

1922. július 9.

28. szám. '

XIII. évfolyam.

Alapította: K A P I BÉLA

1910-ben.

l.aptulajdonos:

a Dunántúli Lutíer-Szövetséű.

■c. -----K

éálratok^ Lovászpatonára (Veszprémmegye), előfizetési dijak, reklamációk a HARANGSZÓ kiadóhiva- tálának Szentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad« minden evang. lelkész és tanító.

Megjelenik minden vasárnap.

. ' SZERKESZTIK:

SZALAY MIHÁLY, NÉMETH KÁROLY, CZIPOTT GÉZA.

Kiadóhivatal: SZENTOOTTHÄRD,

Vasvármegye.

k HAKANGSZO elAflietési ára: Cimszalagos küldéssel V« évre 88, félévre 75, egész évre 150 K. Csoportos küldéssel : */« évre 83, félévre 65, egész évre 130 K.

Lnther-8/.övetégI tagoknak cimszalagos küldéssel */* évre 33, félévre 65, egész évre 130 K.

Csoportos küldéssel : */« évre 28, félévre 55, egész évre 110 K.

A soproni Deákkut.

Irta: Payr Sándor.

Vadregényes szép helyen bugyog eló. ősi kirándulóhelye yolt a soproni diákságnak. Haynóczy Dániel, a lyce- um jeles rektora Iter Neosoliense c. művében 1739. mint már jól ismert helyet Studentenbrunn néven említi. .Tehát bizonyára már a XVII. században is Deákkutnak nevezték. Kijárhattak ide már a Hosszusoron épült magyar iskola növendékei is, akik 1658-ban a Mély-utón (im tiefen Wege) az ácsokkal színpadot építtettek és iskolai drámákat adtak elő.

Sopron helyrajzának egy másik írója, Bredeczky Sámuel lembergi szuperintendens, a volt soproni diák és tanító is elragadtatással ir városunk vidékének szebb helyeiről, köz tűk a Deákkutról is, melyhez az ő idejében (1800 körül) még csak szűk ösvény vezetett.

A régi emlékezetes helynek virágkora csak a Deákkuti Vármegye megalakulásával kezdődik, midőn 1827 tavaszán az evang. diákság, jogászok, theologusok és a nagyobb gimnáii3- ták Horváth Dániel joghallgatót künn a kutnál első főispánnak megválasztották.

Az 1825. évi országgyűlés után a magyar politikai újjászületés hatása alatt alakult meg ez az éitrevaló diákintézmény, melyben a tanárok bölcsesége elég nagy autonómiát engedett a tanulóknak, hogy szabadságra s ilyen módon az életre neveljék őket Senaca bölcs mondása szerint: vitae, non scholae disci mus.

Már Melarichthon Ijázj iskolájában is volt ilyen autonómiájuk a tanulóknak. Trotzendorfgo'ldbefgj .iskolájában a római köztársaságnak, másutt az alkotmányos királyságnál?,, formáit honosították meg. Természfejes, hogy magyar diákok előtt a vármegyei

élet lebegett s ennek mintájára szer vezkedtek.

A kezdeményezés dicsősége nem éppen Soproné. Sárospatakon ugyanis a joghallgatóknak már 1810 előtt volt egy »Páncél-vármegyéjük«, melynek Fáy András volt az alispánja. (Vas. Újság 1886 346.) De hatásában a Deákkuti Vármegyét kell első helyre tennünk. Itt a németajkú városban ugyanis nagy hazafias misszió jutott neki: a magyar nyelv, a magyar zene, tánc és viselet kultiválása. Ez is volt a kitűzött célja.

A régi soproni diákok legkedvesebb emlékei fűződnek ehhez. De Sopron vidékén a tisztes matrónák is meir- emlegetik. Az évi majális messziről is idevonta a fiatal leánykákat. Csak nemrégiben járt itt egy őszfürtü művelt urhölgy. Ellenállhatlan vágya volt, hogy kimenjen még egyszer a Deákkuthoz. Félszázad előtt itt kapta szíve választottjától az első virágcsokrot.

Az ifjúság a vigalommal komoly munkát is párosított. Pályázatokat hirdetett, versenyszavalatokat rendezett, Bimbófüzér címen folyóiratot adott ki, melynek szerkesztői között találjuk Qombócz Miklóst, Gyurátz Ferencet, Bancsó Antalt, Zábrák Dénesi, a Vármegye történetíróját. Volt külön zenekara Berecz Imre, Kupi Gyula, Payr Sándor karmesterekkel. A főispánok közt találjuk Véssey Sándort, Ihász Rezsőt, Ostffy Istvánt. Rupprecht Taszilót. Az utolsó főispán Farkas Elemér volt, a büki lelkész. Értékes zászlójukat kilenc fiatal uri- leáay hímezte Lenk Vilma vezetése alatt. Radó Ignácné Ajkay Cecilia volt a zászlóanya.

Kegyelettel emlékezik Deákkutról Németh Ferenc a volt szerkesztő. A szabadság után a Polizeidirekto.r 1851. azzal az ürüggyel szüntette be a Vármegyét, hogy a Deákkuthoz

járó ifjúság sáros lábbal, beszennyezett ruhával szorítja le az útról a sétáló közönséget s kimenetele és hazatérése alkalmával a dalolással rendzavarást is követ el.

Ily szunnyadó állapotban találta a Vármegyét Torkos László, a kőszegi születésű poéta. 1857-ben tett itt érettségit s két éven át hallgatta a theologiát. Ö alapította a „Hajnal“ c. ifjúsági lapot, hogy a. magyar szellemet legalább ebben tartsa ébren Később „Sopron„ c. költeményében mondja erről az időről:

Dermedt kor zordon éjszakáján Szent oltárt vettünk itt körül,

Élesztve lángját lankadatlan,

Hogy hajnal keljen fényibül.

Sántha Károly és Csengey Gusztáv, a két ősz pátriárka a magyar költők karában szintén a Bach-korszakban voltak a lyceum növendékei és soproni emlékeiket hangulatos, lelkes szép köl teményekben örökítették meg. Csengey csak legutóbbi téli látogatása alkalmával irta „Sopronban" című szép versét:

Légy üdvöz édes, boldog ifjú múltam 1

Szelíd emléked im felém ragyog. Félszázad elmúlt rég, hogy itt tanultam..

lm üdvözöllek... újra itt vagyok.

Dóczi Lajos is, ki Sopronban az elefántos P. Müller házban született, már mint aggastyán a Prankenburg- kör diplomájának átvételekor a Deákkutról emlékezett meg legmelegebben. Az októberi diploma után mint soproni diák Dóczi irta meg a kérvényt, hogy már most hát a Deákkuti Vármegyét is állítsák vissza. És meglett. »Ha volna Sopronnak egy Gárdonyi Gézája — úgymond — már régen regényt irt volna róla, mert lehetne.« Dóczit, a zsidó fiút főjegyzőnek választották meg s ez a dicsőség még öreg korában is jól esett lelkének.

Berecz Ábel főiskolánk jubileuma alkalmával 1907. egy igen érdekes tárcában (»Az első védelem«) irta