Harangszó, 1922
1922-05-28 / 22. szám
1922. május 28 HARANdSZO. 179 Hiányos kutatás szabadsága a legnagyobb veszedelembe került volna. Az illusztris előadó szavaiból még ezt közöljük: A protestantizmusnak van egy jelmondata. Svédországban az upsalai egyetem homlokán láttam s onnan iitam le: Szabadon gondolkozni nagy dolog, de helyesen gondolkozni még nagyobb, dolog. A protestantizmus ma is ezt vallja. És tartsuk mi is magunkat ehhez, akkor a Kicsi dombóvári gyülekezet a magyar kultúrát egy fokkal előbbre fogja vinni e városban és a magyar kultúrának munkás tényezője lesz, mert munka nélkül nincs gyülekezet, nincs nép, nincs társadalom, nincs nemzet. A nagy tetszéssel fogadott előadás után a gyülekezet két buzgó leánytagja: Roth- ermel Erzsiké és Rajnai Ilonka léptek a közönség elé. Rajnai néhány gyönyörű irredenta dalt énekelt Rothermel művészi orgonakisérete mellett. Azután Bősz Lenke szavalta nagy hatással Gyula diák: Repülj fehér galamb c. irredenta versét Kedves meglepetésül hatott ezután Hol- lósy Andor főjegyző rögtönzött beszéde, aki mint erdélyi menekült és szemtanú emlékezett meg az erdélyi Bethlen kultuszról, Bethlen Gábor szülőházáról, amelyre egy emléktáblát az ő vezető közreműködésével helyeztek el. A lelkész szívekbe markoló zárószavai fejezték be a felejthetetlenné vált szép ünnepélyt. Offertórium 1277-20 K volt. Kikelet van ... (Levél Erdélybe.) Kikelet van .. . Pompáznak a dunaparti Gesztenyefák sűrű sorban -r Csipkefátyol-hangulatok, S álomszerű pasztelképek Tünedeznek elém onnan. Kikelet van. . . Visszatért a kökörcsines, — Kankalinos, — gyöngyvirágos 1 — A Május a Tavasz — kezdte — az élet Hóreb hegye. Illatos, rózsaszín meg fehérvirágos gyönyörűségeivel hívogat az Ígéret földje: a Nyár felé... — A tavasz — folytatta — a titkon sejtő ifjú szíveké, akik csak a zongorájuknak vallják meg érzéseiket és a virágoknak, melyeket a legkedvesebbtől kaptak. A tavasz a leányoké, olyan, mint a fehérruhás menyasz- szony, aki boldogságot igér s arra vágyódik. Azt hiszi, hogy a tavaszon túl is virágkoronás fák lehelik az illatot s hullatják a szirmaikat. Nem tudja még, hogy olyan boldogság, amilyenről álmodik, nincsen — ebből legfeljebb csak percek jutnak.,. — A tavasz: az álmok országa Az álom: az élet szebbik, eszményibb része. Tavasz csak egyszer van az ember életében — amint álmodni is csak egyszer lehet. És rövid igéig tart: virágokkal születik, virágokkal Besurrant az ablakunkon, Hogy lm minden sötét zugot Tele csókdos, s be sugároz. Kikelet van.. . Eltűnődöm: — átsuhant-e Mosolygása a rab földön ? Járt-e arra ti felétek: — Hol kifosztott árva népek Hiszik jöttét mindörökkön ? Kikelet van . . . A szívem is minden fájást Megbocsátott s elfelejtett; Csak azt írd meg, azt üzend meg: Fakasztott-e Zsozsókának Sok orgonát s nefelejcset? S. Pohánka Margit. Az Úr oltalmában. Történeti elbeszélés. Irta: Kapi Béla, Hatodik fejezet. 20. folyt. Néhány hét múlva különös eset döbbentette meg a papi házat s a falu lakosságát. Késő éjszaka megzörgették a parochia ablakát s egy siránkozó férfialak arra kérte Rafani- des Sámuel prédikátor uramat, hogy sietve menjen vele a felvégre Balogh Péter János házához, mert az öreg Balogh Péter a halállal vívódik s az ő szeretett prédikátora kezéből óhajtja az úri szent vacsorát venni. A prédikátor nem engedte meg, hogy fiát felkeltsék Hirtelen felöltözött, magá hoz vette a kegyszereket s elindult. Már jó messzire haladtak, midőn egyszercsak az egyik palánk mellől egy férfialak ugrik eléje, kísérője pemúlik. Tavasz végén hull az akácszirom — nézze —: szellő söpörgeti foszlottan az útporában. Milyen szomorú: fehér virág a porban 1... Kevesen értik meg, csak leányok; ők bús sóhajjal kisérik a hulló virágszirom zizegését: — De kár, hogy elmúlt a tavaszi... — És mikor senkisem látja, jól esik könnyet ejteni a fakóra vált akácszirom közé... sírni hosszasan, fájón, igazán... — A férfiak nem értik s azt kérdezik: — Miért? — — Különös a leányszív I — Miért csurdul ki a könny a boldog, szép mennyasszony szeméből, mikor fejére teszik a fehér mirtuszkoszorut ? — Hiszen jön már, tárja is karjait a Nyár: az Ígéret, a betelt vágy, á valóság, a minden. Jön... oda ér... s a forró napsütésben hervadtan hull- dogál, foszlik az álom, mint akácszirom... mint menyasszonyi fátyol... dig hirtelen hátmögül támadja. A prédikátor nem veszti el lélekjelenlétét. Hatalmas lökéssel ellöki magától az egyiket, azután hátát nekiveti a palánk falának s kemény ököllel, kinyújtott kézzel, elszántan védekezik. Hang nem hallatszik. Rafanides nem kiált segítségért. Lábak dobogása, ütések zaja s keblek ^zihálása az egyetlen zaj. Az egyik támadó kezében megvillanik a kés fényes pengéje. De a következő pillanatban a prédikátor vasmarka acélbilincsként fogja át kezét s egy erős fordítással kicsavarja belőle a gyilkos szerszámot. Ki tudja, mi történik, ha hirtelen szekérzörgés nem veri fel az éjszaka csendjét s nem tűnik fel a szomszéd faluból hazafelé igyekvő városi vásárosok szekereinek lámpása. A két támadó megugrott. Alakjukat befogta a sötét éjszaka fekete leple. Rafanides kitapogatta kezével, lábával a földet s néhány perc múlva csendesen lehajolt és zsebébe csúsztatta a megtalált kést, azután haza ment. Először arra gondolt, hogy elhallgatja az egészet, de mégis másként határozott. Megindult a vizsgálat s két nap múlva fegyveses katonák kísérték Simon Jánost a megye székhelyére. Nem fordult többet az idő kereke, hanem csak egy kerékfognyit és Simon János bocskora megint otthon verte a falu porát A kés ugyan az övé volt, hiszen a fanyelén ki volt faragva a neve, de ő maga alibit tudott bizonyítani. A kérdéses időben Korláti birtokán dolgozott s maga a — A halott álmokat könnyekkel temetjük, könnyekkel öntözzük... — A Miértre ez az: Azért... — mesélte a szép égőszemű, barna lány és kitekintett az ablakon. Ottkünnt hullt az akác, fakóra vált szirmait szellő söpörgette az útporában. Elnéztem... Akácvirág... leányálom ...: olyan hasonlatos... Az ablakelőtt telt idomú, viruló szépasszonyok sétáltak el, keblükön tubarózsával. A magas, égőszemü, barna lány ismét beszélni kezdett: — Nézze a nyarat 1... Olyan, mint ők : öntudatos, piros valóság... — A nyár: omlékony szépasszony, aki már megizlelte a tavasszal hozott virág érett gyümölcsét s nem titkon sejt, hanem tudva-tud. — A nyár — mondják — az élet jobbik része, hosszabb, mint a tavasz, és többször eljárogat. Belevirul az őszbe, a télbe is. A nyár az asszo♦
