Harangszó, 1922
1922-04-23 / 17. szám
138 HARANOSZÓ. 1922. április 23. Luther pecsétje. Mindig megilletődéssel, szent áhítattal lépünk be olyan helyre, amelyről tudjuk, hogy azt nagy emberek ott tartózkodásukkal, munkálkodásukkal s talán ugyancsak ott befejezett életükkel is tiszteletre méltóvá avatták. Wittenbergben járván megtekintettük a vártemplomot Luther és Me- lanchton sírjával. Megnéztük a városi templomot. Azután elmentünk Melanchton volt házába, amelynek kertjéből sikerült egy kis ágat hoznom arról a tiszafáról, amelynek tövében levő kőpadon és kőasztal mellett állítólag gyakran ült a két nagy reformátor: Luther és Melanchton. K> tudná miről és hogyan beszélgettek ott s miként lett az árnyas kis hely nagy eszmék s gondolatok szülőhelyévé?Majd az egykori Elster kapuhoz mentünk, ahol 1520 dec. 10-én Luther az ellene kibocsátott pápai átokbullát az egyetem ifjúságának, Wittenberg közönségének és előkelőségének jelenlétében elégette. Ahol egykor amaz »emésztő tűz* égett, ma hatalmas tölgyfa áll, amelyet a tépések é3 faragások ellen vasrácsozattal vettek körül. Ily vasrácsozat, dacára a fa vastagságának és terebélyességének, ma is van, mivel az ágak tépése, valamint a faragása szigorúan tilos. De ha az utazó diák elmondja, hogy külföldi, magyarországi s csak azért jött Wittenbergbe, hogy ama dicső reformátorok városát a benne őrzött TA. HCA. A fülemülék. Irta: Porkoláb István. A hegy így koratavasszal olyan, mint a frissen mosdatott gyermekarc: tiszta, üde, mosolygó. Még nem zöld: kék. Talán a sok ibolyától. Annyi van, hogy — a hegypásztorként —: kaszálni lehetne. Az utak, árokpartok napramerészkedő félénkzöldjéből, mint óvodáslánykák a padokból, nyújtogatják ki fejecskéjüket. Mindenütt ibolya lilázik: a sziklák közt, a hajlékok árnyában, a fák tövében, a legények kalapján, s az illatoz a lányok szíve fölött. A hegyi űtak mély tekervényein, vízmosásokban nevető- szemű kisleányok kötényszám szedik. És, mikor már sok van, odakuporodnak az útpart napos homokjára, apró reliquiákkal megtekinthesse, bizony nincs oly kemény szívű őre a fa körül elterülő kertnek sem, aki meg ne indulna a kérő szavakon, sőt végül meghatottságában maga is ne segítene a tölgy ágait elérni s róla, ha csak néhány levelet is szakítani. A nevezetességek között Witten- bergben első helyen áll a Lutherház. E hatalmas házat Luther az uralkodótól kapta ajándékba lakóhelyül. Előbb kolostor volt. Ott őrzik a Luther volt szobáiban a tőle maradt tárgyak és emlékek nagy részét. Néhány fillér a belépti díj oda. Látni való az bőven van, sőt még kissebb vásárolni való is: könyvecskék, másolatok, képek stb. Nincs most itt hely az ott látottak részletes leírására, de nem is ez a célunk. Amint távozni készültünk, még egy pillantást vetve az árusító asztalára, valami nyolcadív alakú sárga papír ragadta meg figyelmünket, amely eddig szinte eldugva volt. Közelebbről szemügyre véve az érdekesnek ígérkező lapot, németül a következőket olvastuk rajta: >Dr. Luther Márton pecsétjének magyarázata*. Néhány nyomtatott sor után a lap alján szépen sikerült vörös spanyolviasz pecsét található ; alatta e felírás : „Ha a kereszt ott a szívbe: Rózsával van útja hintve.“ Mivel a lap több példányban volt meg s árusításra szánták, mi is vettünk egvyegy példányt. Érdekes e pecsétmngyarázat. Luther oly alapos megfontoltsággal válogatta Ö3sze pecsétjének alkotó récsokrokba kötözik, otthon színes má- zos tányérakba rakják s elviszik a tanítókisasszonynak. Pirulva, szemlesütve, mintha valami nagy bűnt követnének el, nyújtják át az iskolanj- tóban: — Hoztunk ibolyát I — A tanítókisasszony megsímogatja érte a szőszke, barna fejecskéket és elrakosgatja a virágokat a búcsufiaként kapott vázákba. Jut az ablakba, az éjjeliszekrényre s tűz a szíve fölé is néhány szálat, hogy egy kis Tavaszt vigyen az örökké télies hangulatú, porszagú tanterembe. Azután, mikor hazaereszti a gyerekeket, leül a zongorájához, és nótaszóval árulja el, hogy milyen érzést fakasztot szívében az ibolyaillat: arról álmodik e szépeket, aki még nincs, vagy arról szomorúakat, aki már volt, de —- elveszett... A hegy nem néma már, mint télen át, amikor a hó, a fagy minden hangot elnyel, — meccőolló csettegése, szeit, hogy benne — szavai szerint — »legelső gondolatainak szimbólumait gyűjtötte össze.« S mindezt egész világosan megmagyarázza nekünk az említett lap, amelyen a nyomtatott szöveg egy Luther által sajátkezüleg írott levél másolatát adja. E levelet Luther 1530. július hó 8 án írta Spengler Lázárhoz, Nürnberg városának hivatalnokához. A Luther-kora- beli németséggel írott levét minket érdeklő részletei a kővetkezők : »Tisztelt, jóságos, kedves Uram és Barátom 1 Ha ön tudni óhajtja, vájjon pecsétem jól sikerült-e, be akarom önnek bizonyítani, hogy szép csoportban együtt vannak legfőbb gondolataim, amelyeket pecsétembe befoglaltatni akartam... Legelőször legyen fekete kereszt egy szív közepén, amely szív természetes színű maradjon; ezek által magam is figyelmeztettessem arra, hogy a Megfeszítettben való hit üdvözít. Mert aki szívéből hisz, üdvözöl.. . E keresztnek és szívnek rózsa közepén kell állania, azt jelezve, hogy a hit örömet, vigaszt és békét nyújt; fehér színű, üde rózsában, mert nem oly békét és örömet nyújt, amilyet a világ, azért legyen a rózsa fehér és nem vörös. A fehér szín a szellemeké és az angyaloké. Ily rózsa álljon égszínkék mezőben, mert az ilyen lelki és hitbeli öröm a kezdete annak a jövendő égi örömnek, amelyet már most sejtünk és reménység által el is érünk, ámbár feltárva még nincs előttünk. kapa pöngése hallatszik a szőllőren- dek közül,sármány fütyörész a faágon, kakuk rikoltja el magát a sűrűben Egyre jönnek a költözőmadarak is. Vájjon megjöttek-eZsuzsika fülemüléi? Zsuzsika kislány volt még, mikor én már nagy kamasz voltam. Hugómmal együtt játszottak babaruhásdit a fehér gyermekszobában, én meg gyönyörködtem bennük. Emlékszem, volt Zsuzsikának egy drága, dédelgetett francia-babája, akkora, mint ö maga. Ezzel a karján szaladt felém, ha mentem hozzájuk. De egyszer baba nélkül, nagy szomorúsággal, sírva fogadott: — Lássa — hüpögte — eltörtem a babámat. Szegény Bébi! Mutatta is mindjárt. Bizony, annak alaposan ketté repedt szépen emailozott arcocskája. — Hát hogy történhetett ez, Zsu- zsuka?
