Harangszó, 1922
1922-03-26 / 13. szám
108 És mikor kegyelmed, jó uram, a homlokára tette a kezét s úgy mondotta: »meg ne rettenj, mert úgy szerető Isten e világot, hogy az ő egyszülöttjét adál« . . . milyen nagy megnyugvással mondta: hiszek, édes tisztelendő uram, hiszek 1 És egy perc múlva ezzel a hittel küldte lelkét a jő Isten elél — Jól van, jól, Mária asszony, de a Kökény Gyurka dolga talán mégis más. — Dehogy más I Dehogy más, édes uram I Az öreg Szabó néne lelkén se volt nagyobb szikla az égész életének minden bűntudata, mint a kis Kökény Gyurkáén az az egy betört ablak. És mi lenne, ha az Ür hívására {elmenne szegény fiú a meny- nyekbe, s megkérdezné tőle a mi örökkévaló Atyánk: ugyan Qyurka fiam, hát miért szepegsz oly keservesen ?... És a Qyurka azt sirdo- gálná: mert betörtem a Rafanides tisztelendő uram ablakát s nem mertem bevallani... Verőfényes mosolygás s benne mélységes szeretet sugárzik a prédikátor szeméből Mária asszony felé. — Igazad van, édes hitvesem. A Kökény Qyurkának a bezúzott ablak éppen oly nagy életbevágó kérdés, mint az öreg Szabőnónak az örökkévalóság kérdése. Hát majd holnap felmegyek hozzál Mária asszony szeretettel biceget az ura szemébe. Mintha azt mondaná : — így már jól van I... De azután, teszi hozzá, el ne felejtse, hogy a kis katechismusből a második hitágazat magyarázatának a végét nem tudta. És megnyugtassa, édes uram I Korláti és a prédikátor családja közé már régebben valami elhidegü- lés ékelődött. Ez az utolsó időben még jobban fokozódott Maga Korláti nem is igen mutatta magát, sőt, ha ő otthon volt, akkor Zsófia leány- asszony is elmaradt. Biztosan az apja parancsolata szerint. Mihelyt azonban Korláti elutazik, pedig ugyancsak sok időt tölt távol, akkor Zsófia hűségesen megjön s meleg tekintetével százszor, ezerszer megsimogatja Mária asszony arcát. Az apjára nem igen panaszkodik. Általában magába zárkózó természet, az apjáról egyáltalán nem szeret beszélni. Annál többet és annál nagyobb szeretettel emlegeti Gáspár bátyját, talán nem is csak Gáspár kedvéért, hanem mert olyanformán beszélgethet s hallhat valamit a prédikátorék Mártonjáról Most meg éppen nagy örömben van. Mártontól levél érkezett. Fel is HARANQSZÓ olvasták neki s jaj 1 az édes öröm minden vérét a halovány arcába kergette, mikor azt olvasták a levél végén: Hát Zsófia mit csinál?... Qondol-e idegenbe szakadt gyermekkori pajtására, ki igaz szeretettel gondol rá s messze országok földjén keresztül meleg köszöntését küldi!... Kicsiny szíve hevesen vert, azután hirtelen felszaladt a torkába és ott kalapácsolgat, úgy hogy egy szót se tud szólni. Egy délután, — langyos éjszakai eső enyhítette meg a hirtelen beállt nyári hőséget, — Mária asszony és Ilona a nyitott virágos lugasban üldögélnek, midőn egyszer csak Szunyogh András alakja jelenik meg a kert tisztára kigazolt utján. Ruhája most is rendetlen, attilája zsírpecsétes, rojtos nyakravalója foszladozós. — Tisztelendő tudós prédikátor uram?... kérdezi s kérdőjelet rajzol a levegőbe. — A somogyvári református tisz- teletes van nála, odabenn vannak!... feleli Mária asszony s oldalról gyors pillantást vet a pirosán erezett arcra Ilona hirtelen mellette terem, vállára hajtja fejét, de azután meg el is kapja es titokban az édesanyja felé furcsán elfintorítja az arcát — A somogyvári tiszteletes ? .. Kedvemre való ember, akkurátos férfiúi... fontoskodik András bácsi. Voltam is nála, meg is hívott vacsorára. Nagyon jeles ember. — Ha sürgős a dolga, András bácsi, csak menjen be az uramhoz, — biztatja Mária asszony. Az ember széles mozdulatokkal int jobbra-balra. — SürgŐ3 is, fontos is, mivelhogy az eklézsia ügye, de azért mégsem célirányos a bemenetel. Alkonyatra tanácsot parancsoltatott egybe tisztelendő uram s ezt előzetesen tájékoztatásul jövék uram elejbe. Amint széles mozdulatokkal kiséri szavait, testét előre hátra veti. Hirtelen megbillen az egyensúlya. — Bíráskodás?... kérdezi a papné. — Az lészen!., hagyja helyben András. Mert tetszik tudni, tisztelen- dőné asszonyom, leküldhetné a felséges Atya Úr Isten mindegyik arkangyalát eme bűnös községbe s mégse tudnák a vétkezés fertőjétől megvé- deltnezni ezt az istentelen nemzetséget. Hasztalan fújja prédikátor uram a bűnbánat ezüst harsonáját és hiába forgatja tevékenyen az Isten igéjének ostorozó korbácsát, mindétig maradnak, kiknek szíve telve vagyon e bűnös világ undokságaival. És én 1922. március 26. mondom kegyelmednek, drága jó tisztelendőné asszonyom, hogy akkor cselekedné a legbölcsebbet a felséges Atya Úr Isten, ha egy ökölcsapással minden hordó fenekét bezúzná és tövéből kiforgatná a szöllőtőkét, hogy venyigéje se maradjon. Mert a borban ég a kárhozat tüze és aki belémeríti száját, édes nektárral együtt halált iszik magának, Én tudom, édes tisztelendőné asszonyom, én mondhatom ezt, mert önön életemben, saját romlásomon megtanulám... Tudós Heltai Gáspár uram is bölcsen megirá az Antalról és Demeterről szóló Dialógusában, hogy... Prédiuátorné asszony és Ilona leányasszony szeme boszankodó mosolygásban összevillan. De hogy egy kissé megtántorodik Szunyogh András vékony csontbőr lába s ádámcsutkája úgy szaladgál fel és alá; mint a szövőszék vetélője, fojtott tűzben égő szeme pedig parázsként fénylik elő fekete üregéből, a mosolygásban szelid megértéssé olvad lelkűk bo- szankodása. — Üljön le, András bácsi s várja meg az uramat, — mondja Mária asszony. — Mert, úgy van az, édes jó tisztelendőné asszonyom, — folytatja a pádon elhelyezkedve Szunyogh András, hogy a pokol kénköves tüze nem pusztít olyan rettenetesen, mint az ördögi ital. Bizony aki hasát borral töltögeti, oltatlan mészre önt vizet. Jól mondotta tudós Heltai Gáspár uram, hogy több ész vagyon az ökörben, semmint a részeg emberben. És ha az ember jól meggondolja, úgy... Ilona csendes kétségbeeséssel néz az anyjára. Tudják jól, hogy ha Szunyogh Andráson nagy ritkán erőt vesz régi szenvedélye, akkor másról nem tud beszélni, hanem csakis a borivás romboló hatásáról. Hiába vezetik más irányba a beszédet, megint csak visszazökken megszokott medrébe Egyéb bajt nem csinál, hanem csak hogy erős vizauhatagként dönti egymás után a szavakat s másokat szóhoz jutni nem enged. Ezt a kis fogyatékosságot meg lehet bocsátani a jó Szunyogh Andrásnak. Meg is bocsátják neki. Hanem most hirtelen megáll Szunyogh András nyugtalanul viliázó tekintete. A következő pillanatban feláll s mozdulatlanul és némán áll, mint a repceföldre vert madárijesztő szélcsendes időben. A kertajtóban feltűnik prédikátor uram öles alakja.
