Harangszó, 1922

1922-01-08 / 2. szám

1922. január 8 HARANQSZÓ. A sebzett magyar hazánknak. Az életre szabadítás ítéletét kimondd bírónak szava itt a keresztyén ember hitval­lásává magasztosult. Mert az ember- nevelésnek csak egyetlen igaz és biztos fundamentuma lehet: Jézus Krisztus evangéliuma. Az imádság és az alkalmi beszéd által még fokozott és nemesített alap­hangulatba megfelelően illeszkedik bele mintegy lelki pihentetőill Králik Jenő V-ik osztálybeli líceumi tanuló harmdnium játéka, aki Mendelsohn- nak egyik ez alkalomra megfelelő müvét (»Lieder ohne Worte«) meglepő zenei készséggel és átérzéssel adta elő. Az igazi tanárnak nyugalmával, szerénységével, biztosságával és ha­tározottságával ül ezután Hollósy Kálmán líceumi tanár a felolvasó asztalhoz. „Ész és szív“ című érté­kes fejtegetésében lebilincselő módon, az életből vett találó példákkal mutat rá arra az egyoldalú irányra, mely a% emberi értelmet már szinte min­denható hatalomnak teszi meg. Pedig a korlátolt ész mily sokat téved, mily sokat botlik tagadhatatlanul bámula­tos eredményei és alkotásai mellett is. Nem pusztán az értelem, a belá­tás, hanem az érzelmek által lesz jobbá is az ember. Nem elég azért az egyoldalú észbeli haladás, a szív­nek is művelődnie kell. A világbéke igazi műhelye is az emberi szív ; útja az újjászületés, eszközlője pedig Is­tennek megtartó örök kegyelme. Ád­venti eszmével, ádventi érzéssel, egy jobb kor után való vágyakozással nyer befejezést a tartalmas és építő felolvasás. A lélektan tanárának higgadt, tár­gyilagos boncolgatása ellenállhatatlan hatást gyakorol azokra is, akik ma­gukat tiszta »észeinberek«-nek gon­dolják Igen, igen, az érzelmek dön­tik el első sorban is a világ sorsát. A megtisztult szív lesz az igazi győző hatalom, mely meghozza a békét; Jövel, jövel te új ember I Jövel, jö­vel te jó emberi Ebbe a hangulatba összhangzato- san illeszkedik bele Szabó József VIII. oszt. líceumi tanuló éneke, ki har- móniura kíséret mellett kellemes érces hangján, átérzésből fakadó színezéssel Kapi Gyula zenei szerkesztésében Petrőczv Kata Szidónia: »Óh, hogy adhassak hálákat« kezdetű énekét adta elő nagy hatással. A záró ének előtt még csak egy szám van hátra: Frank Lajos Vili. oszt. b. liceumi tanuló szavalata, aki Kutas Kálmán: „Fohász“ c. költe­ményét adta elő. Felállunk; felcsendül ajkunkon a magyar nemzet imádsága. Egy pilla­natig magam elé meredek. Áz érzé­sek és hangulatok jóleső, túláradó tömkelegéből néhány eszme villan ki: egyetemes papság... a múlt és jelen összekapcsolódása a jövő érdekében... régi diákok kézfogása a kisdiákok­kal. .. és vezetés szebb tájak felé... A középiskola különböző faktorainak összhangzatos együttműködése a leg­főbb cél és a legfőbb jó, Isten or­szága szolgálatában, a serdülő ifjú lelkekben rejtőzködő tehetségek, nagy lehetőségek felszinrehozása, kiműve­lésre, munkára szólítása... Mintha megtettük volna itt az is­kola falain belül az első céltudatos lépést az új korszak felé. Lélekben -megindultan az ajtóhoz tartunk. A kezek az erszényt keresik, hangtalanul rakódnak a különböző számokkal jelzett papirkoronák egy­más fölé, míg végösszegben 1300 koronára rúgnak a létesítendő „Sop­roni Evang. Liceumi Diákotthon“ javára. Egy néhány osztrák bélyeg- zésü, alacsony valuta is kerül a többi közé, egy fél papiros 20 filléres is akad; de a jó lelkek komoly, kegyes adományhoz képest ez most is oly kicsi, elenyésző arányban van, mint azelőtt a régi jó időben a gomb... önmagában ugyan ma az 1300 kor. sem sok... De azért a »Soproni Liceumi Diákotthon« meglesz... ta­lán hamarabb mint gondolnók... mert meg kell lennie... Isten kegyel­méből. .. Amint kilépek a tornacsarnok aj­taján, látom is már a Diákotthonnak a ködös homályból kiemelkedő kör­vonalait... Sopron Kilója is úgy je­lenik meg már most a kimenetnél előttem, mint aki a jövőben a mos­tani történeti időkre vonatkozólag nem is azt fogja kutatni, vájjon a népszavazás idején voltak-e Sopron­ban fekete katonák, hanem hogy a többi alkotások között miképen épült fel a megpróbáltatások, meggyötre- tések tisztító, serkentő ideje után a »Soproni Evang. Liceumi Diákotthon«? Aki nemcsak a képzeletben, hanem a valóságban is minél előbb szeretné ezt látni s akit egyházunk és hazánk szolgálata, megmentése a nagy terv­nek őszinte pártolása, nagy nyomo­rúságunkból, sülyedéstinkből a ma­gasságba, — a rabságból a szaba­dulásra törekvés vágya egy pillanatra is megihlet, az jöjjön azonnal... és tehetsége szerint segítsen 1 Figyelő. Imádság;. A „Soproni Evang. Líceumi Ifjúsági Diák- szövetség* által 1921. december 18-ikán rendezett vallásos estén mondotta: Rosta Ferenc soproni ev. liceumi tanár. Istenünk, Atyánk! Ha a Te szent­séged és igazságod szerint ítélsz, ki­csoda állhat meg előtted? Bűnben születtünk, bűnben élünk: a gonosz­nak vagyunk prédája, kárhozat a mi sorsunk: egyesé, népé, nemzeté, em­beriségé. Tépelődő, magát emésztő lelkünk hol talál ez ellen nyugalmat? Csak Tebenned, csak Tebenned, örök irgalmu Isten, mert Te atyánk is vagy, ezerszerte inkább atyánk, mint ítélő bíránk s meghallgatsz minket, gyermekeidet. Kiöntjük hát előtted szívünket s ami azt feszíti, ami ab­ban sajog. Áldunk, magasztalunk mindenek­nek előtte azért az örömhírért, az evangyeliomért, amelyet a Te egy­szülött had közölt velünk, óh, vajha méltóképpen, égi vendéghez méltóan fogadnók, valahányszor kopogtat ná­lunk 1 Segély, Atyánk: újuljon meg lelkünk, izmosodjék hitünk, ha szü­letéséről emlékezünk, mert e nélkül elveszünk. Ezek á lehámlott, kitöredesett fa­lak s még mindig más városban levő iskolai kincseink fennen hirdetik ve­szedelmünket. Ellenség jár körülöt­tünk, mert magyarok vagyunk. El­vette erdőkoszoruzta hegyeinket — óh Atyánk, fázunk! Elvette földünk mélyéből a vasat: se kardunk, se sarlónk. Elvette műhelyeinket: ruhát­lanok vagyunk. Elvette gazdag uga­rainkat: óh Atyánk, sokan éhezünk I És el akarja venni lelkűnkből a hitet az erény és igazság győzelmében, mert a bűn diadalmaskodott s nyo­mán köztünk is új bűnök termettek, amelyeket a Te szent fiad, a Jézus Krisztus nevével takarunk: bálvá­nyokat állítunk, a tétlenség, a mam­mon és hatalom bálványát s a visz- szavonás, mint legyőzhetetlen Járvány dühöng közöttünk; sokan lelki vak­ságban szenvedünk. Levegőnk terhes a jók sóhajától, vizeink sósak azok könnyétől. Jövel, jövel, óh Atyánk 1 Ragadj ki minket a bűnök fertőjéből s a Krisztus érdeméért tarts meg a hitben, hogy nem hagysz el bennünket, hogy szenvedésünk csak megpróbáltatás s abban te magad gyámolítasz 1 Igen, Atyánk, Te nem hagysz el minket 1 Kegyelmed sugára dereng már felénk, mint a napé, amikor pirkad. A mienk marad, magyar marad ez a sok szent

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents