Harangszó, 1921

1921-03-06 / 10. szám

76

HARANOSZO.

1921. március 6

Márc. 11. János 18.12—24. Abban a dühtől tajtékzó hazugságtengerben s a benne ingadozó nádszáljellemek között olyan Jézus, mint az igazság kősziklája. A keresztyén az igazság hőse kell, hogy legyen még akkor is, amikor az veszedelemmel jár.

Márc" 12. Lukács 22.63—es. Jézusnak minden leköpésnél s arculcsapásnál jobban fájhatott az, hogy az ö isteni mindentudó- ságából tréfát űznek. A keresztyénség sokkal életbevágóbb s komolyabb dolog, semhogy abból tréfát űzni szabadjon.

Márc. 13. Lukács 22.54—55. Hitetlenekhez csak missziói célzattal szabad közelednem, vagyis úgy, mint Jézus Krisztus megtérésre hivő követe. Ha leülök velők melegitkezni, elbukom.

HETI KRÓNIKA.

A politika eseményei. A politikai látóhatár nem mondható felhőtlennek. Az a végnélküli hosszú vita, amelyet a nemzetgyűlés a kormány programjáról folytat, félő, hogy ismét csak nem vezet jóra. A kormány programjáról szóló vitában ezúttal is feltűnt Qieswein S. és Andrássy Gyula felszólalása. Az előbbi azt tartja, hogy nem elég a keresztény gondolat, keresztény tett is kell. Nagy tévedés, amikor a nemzeti eszmét a faji kérdéssel tévesztik össze. Kezet kell fogni a munkássággal. Andrássy Gyula önvallomása szerint a keresztény jelszó nála két meggyőződésből ered. Az egyik az erkölcsök lesülyedése és megromlása. Egész erővel követelni kell a keresztény erkölcsöket. A másik, hogy a nem keresztény társadalomnak nagyobbik része cserbenhagyta a nemzetet a kemény és veszedelmes percekben.

A nemzetközi szociálista konferencia. A nemzetközi szociálista konferencia Lonquet elnökségével az elmúlt héten folyt le Bécsben. Adler a bécsi szociálisták vezére üdvözlő beszédében többek között a következőket mondta:

Mi itt egyformán messze állunk Moszkva naiv türelmetlenségétől és a genfi II. internacionále szkeptikus hitetlenségétől. Moszkva ahhoz a régi cézári mondáshoz tartja magát: Divide et iropera 1 Mi ellenben Marx szellemében ehhez a mondáshoz tartjuk magunkat: Egyesüljünk, hogy

győzhessünk.

Zichy Géza gróf az amerikai magyarokhoz. Zichy Géza gróf az Amerikai Magyar Népszava egyik számába cikket írt. Szózatot intéz a tengerentúl lakó honfitársainkhoz és bizonyos, hogy meleg soraival megtalálja az

utat az amerikai magyarság szívéhez.

— »Legyetek a szó legnemesebb értelmében e szegény letört hazának hű fiai — úgymond — ne hallgassatok megőrült álpróféták szavára, kik isteneteket és hazafiságtokat hamis pénzzel akarják megvásárolni, akik boldogságot Ígérnek és földi poklot teremtenek. Darabokra tépett országunkat gyűlölködő szomszédok töviskoszorúja környezi, nincsen szövetségesünk, nincsen barátunk, a kis- ántánt hurkot akar nyakunkra vetni, hogy mielőbb megfojthasson. Mindenkit, aki magyarnak vallja magát, az elrabolt Magyarországból kiűznek, s a kifosztott Magyarországba kergetnek. Ezrével érkeznek hozzánk a gonosz mostoha által kikergetett árvák koldusrongyaikban.« Majd így fejezi be: »Segítsetek honfitársaitokon, gyűjtsé- tek össze centjeiteket a nyomorgók számára. Az a kenyér, amit magyar ad, édesebb és táplálóbb lesz azoknak a nyomorgóknak, kiknek minden üldöztetés alatt a Haza fogalma szentség maradt.«

A kormányzó szemleútja. A kormányzó a kisbéri és bábolnai állami ménes telepeken szemlét tartott. Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter mint házigazda látta vendégül a kormányzót és kíséretét.

A kormányzó Kisbérről Dorogra ment, hogy megtekintse a szénbányát, ahol bányászruhát öltött, majd megindult a két és fél kilométeres alag- úton át a bánya lejáratához. Itt leszállt a száz méter mélységben levő tárnába, ahol megtekintette a munkahelyeket és minden iránt kimerítően érdeklődött. Mintegy egyórai lentartózkodás után ismét az irodahelyiségbe ment, ahol Schmidt Sándor bányaigazgató az egybesereglett munkásság élén és nevében beszédet intézett a kormányzóhoz, aki válaszában a többi közt ezt mondta:

— Elismerésemet fejezem ki mindnyájuknak, akik itt, ebben a fontos termelőmunkában odaadással és hazafias lelkesedéssel közreműködnek. A haza újjáépítésének Önök alapvető munkásai. Minél szorgalmasabban dolgoznak, annál nagyobb a termelés, annál több gyárat lehet üzembe helyezni, ezáltal annál több munkanélküli munkatársuk fog keresethez jutni és annál hamarább fog hazánk fölvirágozni. Tudom és köszönettel megállapítom, hogy a magyar szénbányamunkások Európában a produkcióban vezetnek. De azért lehet a termelést még fokozni.

Tisza István, a férfi. Tisza István emléke az egész országban él, emlékének az egész nemzetben élnie kell. Ezt a gondolatot kívánja éleszteni, terjeszteni, a Tisza-emlékbizott- ság, amely előadásait a Gellért-szálló hangversenytermében rendezi. Legutóbb Herczeg Ferenc olvasta fel Tisza Istvánról írt jellemző emlékezését, melyből plasztikusan domborodik ki Tisza izzó magyarsága, páratlan férfiassága, energiá)|, fanatizmusa, félelmet nem ismerése. Ebből a pompás történelmi tanulmányból valók: a Tisza István kristályos férfiasságát festő sorok :

Tisza István maga volt a férfiasság. Weiningen Ottó bizonyára azt mondta volna róla: 100 százalék benne a férfiasság. Ez az abszolút férfiassága bizonyos érdekességet és fanyarságot adott a külső lényének, amely sok embernek fájt, sokat pedig felbőszített. Jellemző, hogy Pistának, Tisza Pistának csak olyanok nevezték, akik személyesen nem ismerték. A családja és a legbizalmasabb barátai körében mindig »István« volt.

Mélyen érző, mondhatnám : naivan érző ember volt, de a férfiasságával vele járt, hogy szégyelt érzelmes színben feltűnni. A barátságot a szó kla- szikus értelmében fogta fel, de azért azokkal, akiket szeretett, állandóan valami évődő, csipkedő hangon beszélt.

Csodálatos energia volt benne, oly energia, amelyhez foghatót emberben sohasem láttam, de elképzelni sem tudtam. Az energiája szinte félelmetessé tette, ha akadályok és veszedelmek rekesztették el az útat, a melyről ő meg volt győződve, hogy a nemzeti fejlődés-útja. Ilyenkor prófétai fanatizmus lobbant ki belőle, valami idegen, titokzatos erő, amely- lyel senki sem bírt, ő maga sem, amely fölötte és kívüle állott az élettani törvényeknek és a szokrateszi daimon-ra emlékeztette az embert.

Férfias és magyar vonás volt benne a nagy lelki tisztaság, amely olykor már prüderiaszámba is mehetett.

Szerette a veszedelmet. Nemcsak hogy nem félt, de határozottan kedvelte, olykor talán kereste is. Ott voltunk a képviselőházi ülésen, midőn a zavarosfejü Kovács le akarta lőni az elnöki székből. Figyeltem Tiszát és emlékszem minden mozdulatára. Midőn a golyók elfütyültek a füle mellett, Tisza föltekintett a karzatra, ahol felesége tilt és a kezével egy kicsinylő mozdulatot tett. A mozdulat azt jelentette: »Rosszul lőttI«