Harangszó, 1921

1921-02-13 / 7. szám

7. szám.

XII. évfolyam.

1921. február 13.

¥

F«I«I6* (zerkasztd éa kiadd:

SZALAY MIHÁLY.

Táraazarkaaztd:

NÉMETH KÁROLY.

Kéziratok LovaizpatonAra

(Veazprémmecre), •ló«- zetéal dijak, reklamációk a HARANQ8ZO klndóhlva falának SzentgotthArdra (Vnavármegye) küldendők.

Előfizetőit elfogad minden evang. lalkéaz éa tanító.

Megjelenik minden vaaár nap.

HARANGSZO

EVANGÉLIKUS NÉPLAP.

Alapította: Kapi Béla 1910-ben.

A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LA

Sxerkeazti és a kiadásért

felelős:

CZIPOTT GÉZA

aZENTOOTTHÁHD

(Vasvármegye.)

A „Harangszó" elARzatéal éra egész évre: Luther- Szövetségi tagoknak cím* szalagos küldéssel 8S K, csoportos küldéssel 80 K, a nem Luther-Szövetségl tagoknak clmszalagos küldéssel 94 K, csoportos küldéssel 88 K.

A ,,Harangszó" terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk.

PJA. —

Mikor térünk már észre?

Valami megfoghatatlan vakság és értelmetlenség borúi reánk. Látva sem látunk, hallva sem hallunk. Nem tudunk tisztába jönni sem helyzetünk komolyságával, sem feladataink nagyságával s nem tudunk azokhoz illően viselkedni.

Világháborún, forradalmakon keresztül mentünk, de akkora megrázkódtatásokból is sívár lélekkel, alacsony vágyakkal kerüliünk ki. Nemes lelki-megrendülések, égfelé törő nekibúsulások kevés számmal születtek. Micsoda jelekkel térítsen már az isten magunkhoz és magához, ha az eddigi borzalmak sem tudtak életre rázni bennünket?

A nagy események egekig csapkodó tűzénél sem tudtuk sem a régi rosszat, sem az új jót felismerni s amazt szívünkből, társadalmunkból kiégetni, emezt tiszta hevülettel me ragadni. Sem nem tanultunk, s nem feledtünk. Magunkkal hurcoljak minden régi bűnünket, sőt újak tetézzük őket. Politikai életünk zaj zsibvásárhoz hasonlít, önző, apró emberek tolongnak, csoportosulnak ott; összeállnak, széjjelválnak, jelszavakat, elveket csereberélnek. Egy szentséget ismernek csupán : a maguk érvényesülését. A különböző pártok és társadalmi osztályok közös bűnbánat és megértés helyett egymás ellen törnek, mintha nem is egy nemzet fiai volnának. Mikor egymással a falatot kellene megosztani, az amúgy is meghízottak fojtogatják a nyomorral küzdőket, hogy nyomorúságukból még több vagyont csikarjanak ki maguknak. Mikor ártatlan gyermekek százezrei éheznek, sok. lelketlen ember barmaival eteti a kenyérnek való gabonát, mert így több a nyeresége. Hogy az Ínséges gyermekekből munkabíró, erős fiai nem nevelődhetnek a hazának, s ezt mindenki meg fogja érezni, arra nem gondol alacsony önzésében. Arról ne is beszéljünk, hogy az ilyen szeretetlen eljárás a pogányság legvilágosabb jele.

Az erkölcetelenség, a korrupció fölemelt fejjel jár az utcákon s mikor gyászt kellene viselni mindenkinek, mulatság mulatságot ér széles e hazában és míg menekülteknek, kifosz- tottaknak zúgolódva jut egész községektől pár száz vagy pár ezer korona, egy-egy lakodalomra, vagy kocsmai dáriddra könnyen kerülnek tízezrek, százezrek. Olyan ez a nemzedék, mint Sfz őrült, aki sírás és magábaszállás helyett eszeveszett táncot jár anyja holtteste felett s minden pillanatban a sírba zuhanhat maga is.

Tisztább keresztyénséggel és magasabb rendű műveltséggel kellene visszahódítani, amit elvesztettünk s a yrficerö'sztyénséget üres jelszóvá tesszük, léléknemesítő könyvekre pedig nem kerül népünk milliókkal rendelkező tagjaitól egy-két korona sem. Bejár- V halunk száz házat, mire egy-egy mű- vélpdni szerető s ezért áldozni tudó ej^bert találunk. Még a tanult osztálybeliek is többet forgatják a kártyát, mint a könyveket.

E mellett dühös keresztyén az is, akinek halvány sejtelme sincs a ke- resztyénségről és hadarjuk iskolában, gyűléstermekben, írjuk, szavaljuk uton-utfélen a magyarok Hiszekegy- jét, mintha ez imádság volna, nem a legnagyobb káromlás és önámítás, mert hihetünk-e mi Istenben, mikor minden tettünkkel Isten ellen vétünk ? Hihetünk-e az isteni örök igazságban, mikor egész keresztyén divatunk üres képmutatás és álarcos hazugság? Hihetünk-e Magyarország feltámadásában, mikor halmozzuk azokat a bűnöket, amelyek hazánkat meg'ölték ? Ezen az utón nem a feltámadás, csak

a még nagyobb romlás s részleges halál után a teljes és örök halál várhat reánk.

Mikor térünk már észre? Mikor szállunk már magunkba? Mikor elégüljük már meg ezt az Atyától elszakadt sivár, nyomorúságos életet? Mikor jutunk el annak felismeréséig, hogy egész eddigi életünk el volt hibázva, egész eddigi utunk el volt tévesztve s nincs más mód, mint bevallani : Vétkeztem .az ég ellen és az én Atyám ellen, azután fölkelni és elindulni az Atyához.

Vájjon a böjti időszak tud-e bennünk komolyabb érzelmeket ébreszteni? Tudunk-e Krisztus keresztje alá állni, ott a bűnnek meghalni, hogy Krisztussal együtt új életre kelhessünk ? szm.

Kossuth és Kis János Balatonfüreden.

Irta: Payr Sándor.

A nagy emberek találkozása és párbeszéde mindig érdekes. Kis János püspökről, a kiváló soproni papról és költőről eddig nem tudtuk, hogy Kossuth Lajoshoz is közelebbi viszony fűzte. Emlékezéseiben nem szól erről. Az Irodalomtörténeti Közlemények XX. évfolyama azonban Kossuthnak gróf Zay Károly egyetemes felügyelőhöz írt leveleit közli s ezekben van szó az érdekes találkozásról.

Hogy Kossuth mily lelkes és önérzetes tagja volt evang. egyházunknak, az ismeretes. Még öregkorában is ezt a szép vallomást tette: »Evangélikus szülőktől születtem, evangélikus vallásban neveltettem s lelkemben jől érzem magamat Luthernek azon tana mellett, mely a lelkiismeretet emancipálta, midőn a keresztyén vallás kútfejének a szentírást, az