Harangszó, 1921

1921-02-06 / 6. szám

46 HARANQSZO. 1921. február 6. lomegyesület egyházi ünnepet akart rendezni, énekkel és zeneelőadással kapcsolatban. A rendőrség azonban az ünnepet megtiltotta. Egy erős ren­dőrcsapat vonult a templom elé, amely tele volt hívőkkel s az volt a parancs, hogy a betiltó végzésnek föltétlenül érvényt kell szerezni s a templomot ki kell üríteni. Erre a lelkészek elál- lottak, a zenei ünnepségtől s csak egyszerű istentiszteletet tartottak, ki­hirdetvén a közönség előtt, hogy is­tentiszteletet semmi földi hatalom nem tilthat el a templomban. Ezt a rend­őrök nem is zavarták meg. De ez az eset is leirhatlan izgalmat keltett a városban. A Területvédö Liga zászlóavatása. Január 23-án vasárnap avatta fel zászlaját a Területvédő Liga Buda­pesten. Az ünnepség a Vigadó nagy­termében foly le. A Himnusz elének- lése után elsőnek Raffay Sándor püs­pök mondott beszédet: — Csalódtunk a reménységeinkben — úgymond — hogy ellenfeleinkben lovagias, emberséges, igazságot ke­reső és igazságot osztó józanságot, tisztes politikai belátást találunk. Csalódtunk önmagunkban, mikor azt hittük, hogy a végtelen szenvedés, bölcseségre tanított bennünket. Mi- hozzánk nem hajol le senki, nem nyújtja ki a kezét egyetlenegy nemzet sem, hacsak azért nem, hogy ala­mizsnát vessen az éhező nyomorult koldusnak. Ez a zászló az élniaka- rásunk jele és záloga ! Minden parányi szála egy-egy fogadalom, hogy az elrablóit magyar rögökről nem mon­dunk le soha. Raffay megnyitója után K. Somló Emma szavalta el Pap-Váry Elemérné »Hitvallás« című költeményét, majd Zadravecz István kath. tábori püspök mondott ünnepi beszédet. EGYHÁZI ÉLET. iBvtfiimiiiliiiiiifiiMMMimamiiiiiimiiiiaiiiiiiHiiHiiaaiiiiimiM Az érdeklődőknek szíves tudomására hozzuk, hogy a kiadóhivatal V« évi előfizetéseket is készséggel elfogad és elszámol. Április 18. Az 1921. év a refor­máció történetében az Istent ma­gasztaló emlékezés észtendeje — Írja a dunántúli püspök — most megje­lent 1. sz. körlevelében. 400 évvel ezelőtt 1521 április 18-án lépett Luther Márton Wormsban a birodalmi ülés elé s ekkor pecsételte meg a reformátori munkáját ünnepélyes vallástétellel. Tekintettel a wormsi birodalmi gyűlés történelmi nagy jelentőségére, felhívja a püspök Du­nántúl összes lelkészeit, hogy április 17-én a 400 éves évforduló alkal­mából hálaadó istentiszteletet tartsa­nak. Másnap pedig az összes nép- és középiskolákban iskolai ünnepélyt rendezzenek. Hányán tértek át Bécsben az evang. hitre ? Ausztriában évről-évre emelkedik az evangélikus hitre átté­rők száma. Bécsbes 1919-ben 3422-en tértek át az ev. hitre. Ezzel szemben katholikussá lett 301. Adomány. Szabó Jánosné Kisge- resdről 100 K, Takács Lajos Nagy- geresdröl 200 K-át adományozott a gyülekezet harangalapjának gyarapí­tására. Tárnokrétiben Szalay József és neje 10,000 koronát adott iskola- építésre. Bajsza Ferenc házassága 50-ik évfordulójának emlékére belépett a Luther-Szövetsóg alapító tagjai közé, a templomra 100 kor., az or­gona fentartására 50 kor. alapít­ványt tett. Az Isten országának a szolgála­tában. Mint szakonyi tudósítónk je­lenti, szép lelkének egész teljességé­vel áll mindenkor az Isten orszá­gának szolgálatában Varga Irénke leányzó, ha őt az egyház hívja. A magunk részéről melegen üdvözöljük Varga írónkét s a jó Isten gazdag áldását kérjük rája. Az uraiujfalui evang. gyülekezet aranykönyvében a következő nemes- szívű adakozók örökítették meg ne­vüket 1920. évi adományaikkal: Hor­váth László és neje Németh Eszter elhunyt kis fiuk emlékére egyházfenn­tartási alapra 400 K, özv. Büki J.-né és fiai elhalt férje, illetve atyjuk és hősi halált halt fia, illetve testvérük emlékére harangalapra 1000 K, Nagy Imre és neje, Ábrahám Zsófia hősi halált halt fiuk emlékére egyházfenn­tartási alapra 400 K» Fóth Imre és neje Kovács Zsuzsánna fiuknak a fog­ságból való szerencsés szabadulása emlékére harangalapra 500 K, Erős József és neje Asbóth Karolin elhalt leányuk emlékére egyházfenntartási alapra 100 K, Erős János elhalt test­vére Karolin és hősi halált halt öccse, József emlékére egyházfenntartási alapra 100—100 K> Molnár Imre Amerikában elhunyt testvére, Irma emlékére egyházfenntartási alapra 100 K, özv. Kovács Sándorné szül. Molnár Zsuzsánna, Rábakövesden elhunyt szülei emlékére egyházfenn­tartási alapra 100 K, Nagy Etelka hajadon bold, édesanyja emlékére a nőegylet oltárára 200 K, 1920. évi konfirmandusok (28 gyermek) ado­mánya egyházfenntartási alapra 700 K, a nőegyletnek 240 K, Puhr Mátyás és neje Vacskó Karolin kis leányuk szerencsés felgyógyulásának emlékére egyházfenntartási alapra 100 K­A várpalotai evang. gyülekezetben a közelmúltban gyülekezetfenntar­tásra a következő alapítványok foly­tak be: Bánki János és neje Nagy Juliánná hősi halált halt két fiuk emlékére 500, Nagy Lajos és neje Mórocz Etelka 200 K, özv. Fülöp Péterné 400, Vajda András és neje Fürweisz Erzsébet 100, Bánki Sándor és neje Nagy Mária 400, Bánki I.-né Soós Juliánná 300, Buzski Pál, id. Soós János és neje Matisz Lidia, ifj. Farkas Józsefné Bánki Róza, id. Fti- löp Károly és neje Varga Juliánná, özv. Fehérváry Pálné Bánki Rozália 200—200 korona, összesen 2900 K* Nagysitkén az 1920-ik évben két­szer tartottak vallásos estélyt, illetve Luther-Szövetségi ünnepélyt, először június 20-án, mikor a programm a következő volt: 1. Közének. 2. Ima. Tartotta : Mór Aladár lelkész. 3. Sza­bad előadás. Tartotta: Nagy Miklós celldömölki s. lelkész. 4. Az árnyék. Csengey Gusztávtól. Szavalta: Qőce Jolán. 5. Karének. Ne csüggedj el kicsiny sereg. Négy hangon énekelte az ifjúsági énekkar Rózsa István ve­zetésével. 6. Luther-Szövetség célját ismertette Molitorisz János ostffy- asszonyfai lelkész. 7. Szavalat. A régi vár. Csengey G.-tól. Előadta: ódor Eszti. 8. Szavalat. Jézus imája. Béry- től. Előadta: Horváth Anna. 9. Ima. Közének. Offertórium 595 kor. volt a Luther-Szövetség céljaira. Másodszor december 20-án az alábbi műsorral: 1. Közének. 2. Ima. Tartotta : Mód Aladár lelkész. 3. Sza­valat. A hívőkhöz. Csengeytől. Elő­adta : Ódor Lina. 4. Szabad előadás. Tartotta: Kiss István kőszegi vallás­tanár. 5. Karének. Isten felséges ado­mánya. Négy hangon előadta az ifjú­sági énekkar Rózsa István tanító ve­zetésével. 6. Szavalat. A legfőbb vi­gasz. Csengeytől. Előadta: Qőce Jól. 7. Karének. Te, te hív angyala lel­kemnek. Előadta az ifjúsági énekkar. 8. Szavalat. A csillagok. Csengeytől. Előadta: Qőce Fáni. 9. Ima. 10. Köz­ének. Offertórium: 163 K a Luther- Szövetség céljára. Felpéczen január hó 30-án vallásos estélyt rendezett a vezetőség a Du­nántúli Luther-Szövetség támogatása

Next

/
Thumbnails
Contents