Harangszó, 1921

1921-11-27 / 48. szám

388.

HARANQSZO

1921. november 27.

mit nem cselekedhettek... Milyen borzasztó volna, ha azokhoz tartoznánk, akiknek a fejéről ama nagy napon nem háríthatja el a lesújtó ítéletet az a vallomás: Uram, Uram, nemde nem a te nevedben tanítottunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és a te nevedben sok hatalmas dolgokat nem cselekedtünk-e ? Milyen borzasztó volna, ha-a mi bűneink miatt érné egyházunkat s vele mindnyájunkat az Úr ítélete: Hamar eljövök ellened és kivetem helyéből a te gyertyatartódat, — ha meg nem térsz...

Gondolkozzunk. Térjünk magunkba. Álljunk lélekben az Úr színe elé, hogy Ö ítélje meg szívünk gondolatait, vágyait, törekvéseit, azokat is, melyeket az emberek előtt gondosan rejtegetünk és szünetlenül szépítgetünk. Alázzuk meg magunkat előtte. Adjunk igazat szavának és valljuk meg őszintén és igazán, hogy nála nélkül tehetetlenek, semmik vagyunk, bármily nagyra tart is a világ. Tegyük meg ezt. Térjünk Krisztushoz. Kérjünk ö tőle erőt, megváltó, éleíújító, diadalmas erőt. Ha igazán kérjük, Ó megadja, amint megadta Pálnak.

Halljuk csak újra, mint vall ez a Pál apostol: Mindent cselekedhetem a Krisztus által, ki engemet megerősít. Milyen hatalmas vallomás, milyen csodálatra méltó erőtudat! Mindent cselekedhetem, mindenre van erőm, mindent győzök erővel... Ha csak eddig volna, azt gondolhatnánk, egy imperátor beszél, kinek hatalmi köre beláthatatlan, vagy egy világzsení, kinek agyában mindenre képes lángész tüze ég, vagy Nietsche-féle emberideál, ki az emberek és viszonyok fölötti hatalmat nemcsak szomjuhozza, hanem zsarnokul gyakorolja is. De Pál erőtudatának alapja más. Az 3z erő, melynek ő birtokában érzi magát, nem földi, nem emberi, nem természetes erő, mely végessége felől csalódásba ejti és kevéllyé teszi birtokosát. Ereje tudatában alig hogy diadalmasan emeli fel fejét, legott mélységes alázattal meg is hajtja a Krisztus előtt. Mindent cselekedhetem — a Krisztus által, ki engemet megerősít. Az ö erejének egyedüli forrása Krisztus. Pál tudja ezt és alaposan be is vallja, bár természetes lángész és akaraterő dolgában is az emberiség nagyjai sorába tartozik. De ő mélyen átélte saját erejének gyarlóságát, elégtelenségét s amikor a mélységből az Úrhoz kiáltozott imádkozó lelke azt a választ hallotta : Elég néked az én kegyelmem. Az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Az isteni kegyelemnek ezt az erejét ragadta meg Pál és formálta át hitén keresztül olyan hatalmas élet- és munkaenergiává, mely páratlanul áll a keresz- tyénség történetében. — Ebből a forrásból merítette erejét a nagy wormsi hős is, kire a holnapi nap újra emlékeztet:

Erőnk magában mit sem ér,

Mi csakhamar elesnénk;

De küzd velünk a hős vezér,

Kit Isten rendelt mellénk.

Kérdezed : ki az ?

Jézus Krisztus az,

Isten szent Fia.

Az ég és föld Ura,

Ó a mi diadalmunk!

Erre az erőre, erre az erőforrásra, erre a Krisztusra, aki minket megerősít, erre van szükségünk nekünk is, erre van szüksége egyházunknak, ebből a forrásból kell merítenünk szüntelenül újra meg újra, ha azt akarjuk, hogy ne csupán tengődjünk,

hanem éljünk, ha azt akarjuk, hogy egész nemzetünk el ne veszítse létjogosultságát. Minden téren, minden munkánkban, egyházi életünk minden ágazatában és nemcsak nyilvános, hanem magánéletünkben is ezt a célt tartsuk állhatatosan szem előtt, arra fordítsuk legfőbb gondunkat, hogy mindenek előtt mi magunk merítsünk abból az isteni erőforrásból, mi,magunk igyekezzünk a Krisztussal, az Élet Fejedelmével belső, személyes kapcsolatba jutni, állandóan vele és érte élni és dolgozni s az új életnek azon erejét, melyet a vele való közösségben nyerünk, átsugároztatni környezetünkbe, azoknak a leikébe, akiket az Úr gondjainkra bízott, hogy ez az éltető, életújitó erő hassa át mindjobban és jobban környezetünket, gyülekezeteinket, egyházi intézményeinket, egyházunk egész élet- szervezetét. Vessünk félre elszántan minden szervet, akár személyt, akár berendezést, mely egyházunk ezen lényeges hivatásának betö tését akadályozza. így törekedjünk a reformáció szelleméhez híven nem csupán külső restaurációra, hanem belső megújhodásra, mely csak a Krisztus szelleméből, a Krisztussal való eleven közösségből fakadhat. Csak ha egyházunk minden szerve céltudatosan ezért a belső megújhodásért, a krisztusi élet diadaláért dolgozik, csak akkor nyer új igazolást egyházunk létjogosultsága. Csak ennek a krisztusi életerőnek a birtokában és gyüinölcsöztetésében teljesítheti egyházunk legszebb hivatását népünk, hazánk jobb jövendője iránt, — hiszen népünk, nemzetünk egészének is mire volna ma nagyobb szüksége, mint gyökeres vallásos-erkölcsi megújhodásra ? Csak így lesz egyházunk valóban értékes szövetségese azoknak a keresztyén testvéregyházaknak, melyek velünk együtt harcolnak a lelki tévelygés erkölcsi-, vallás- és társadalomromboló hatalmai ellen, — viszont csak így állhat meg, ha kell, minden szövetségen kívül is a maga lábán, egyedül lelki fejedelmére, a Krisztusra támaszkodva, mint az az igazi keresztyén centrum, melyben a Krisztus hivő és Krisztus szerető keresztyénség szerve lakozik. Csak így állhat meg egyházunk a szektákkal szemben is, melyek részéről bizonyos tekintetben a legnagyobb veszedelem fenyegeti, mivel rendszerint azokat vonják el tőlünk, akikben legélénkebb a vallásos szükségérzet. Az itt fenyegetett vérveszteséget szintén csak az élő Krisztus hirdetése,’a krisztusi élet odaadó ápolása, gyülekezeti, egyházi életünk gyökeres, evangéliomszerü megújulása háríthatja el.

Előttünk a nagy cél. Ennek a megvalósítására fogjunk össze hittel, szeretettel és álljunk munkába valamennyien, férfiak és nők, ifjak és öregek, lelkészek, tanítók s az épen nálunk oly fonákul úgynevezett „világiak“, felügyelők, prezsbiterek, — vajha az ő soraikban is egyre többen támadnának olyanok, akik az egyházat «nem csupán mint erkölcsi kultúrintézményt becsülik és szolgálják, hanem a Krisztussal való életközösségben ismerik fel a keresztyén élet magvát és valósítják meg az egyetemes papság elvét nem csupán jogi, hanem vallásos értelemben.

Egyházunk egyetemes vallásos hivatását szolgálja a maga módja szerint gyámintézetünk is, midőn támogatásra szoruló gyülekezeteinket és intézményeinket gyámolítja. Legyen az a gyámintézeti mupka is, mely egyházépitő munkánk egészében nélkülözhetetlen feladatot teljesít, mindnyájunk áldozatkész és imádkozó szeretetének tárgya.

Egyházunk helyzete válságos. Bajunk nagy. A kérdés: élet vagy halál. A megoldás : új élet. Ez a cél. Magasztos cél, , de nehéz feladat. Erőnkön felül való. Mégsem csüggedünk. Krisztus él. Ő ád erőt, új életet. Térjüpk Ö hozzá szívvel-lélekkel I s aztán fel a munkára: Krisztussal — Krisztusért. Ámen. 1

Istenért! Hazáértl

Istenítélet zúg végig viharzón Boldogtalan szegény hazánk felett; Szégyen, ki renyhe párnán most is alszol, i Bár keresztény és magyar a neved.

— # Ébredj Krisztusnak vértanúi népe, t 5 Árpádnak el nem fajult faja, mind! ‘\ Bátor lélekkel menj jövőd elébe — i Isten az égből lenéz s erre int:

Szent jelszavunkat: Istenért! Hazáértl I Kik megtartottuk híven mindmáig : J

Helytállunk e két Eszmény igazáért Szívünk utolsó dobbanásáig.

— Jó angyalunk, a vallás megnyugasztal, If Minden sebet bekötöz idelent, Honszerelemmel együtt felmagasztaí,

S már e földön mennyországot teremt. J

Ma a Megváltót megfeszítik újra,

Te légy hű s el ne hagyd Őt semmiérti Örömrózsát hajt Jöviskoszorúja,

Mindent áldozz Érette s a honérti

— Világpolgárként hazádnak ne tartsad A nagy világot; jobb itt idebent,

Síri nyugalmat bölcsőnk földje ad csak, Melynek nekünk minden porszemje

szent 11 11

Hallani vélek titkos fogadalmat.

És ezrek tesznek néma esküvést:

Hívek leszünk, a vallás meg nem halhat— \

Te ingatag, e^t jól szívedbe vésd I

— Petőfi lelke s honszerelmi lángja Ég bennünk, míg a sír el nem takar;

Éi a nagy Isten, hogy mindazt megáldja, i Ki Jézusához hű s igaz magyar!

1919 Július 21. i Sántha Károly. .1

Az isteni oltalom érzete, i

II. Móz. 23, 20. „íme én Angyalt bocsátók el te előtted, hogy megőrizzen téged az útban és bevigyen téged arra a helyre, melyet elkészítettem. “ Isten nem változtatta meg a segítés módját, olvasd el a fenti szavakat, melyeket több ezer éve mondott népének s j azután gondold meg, miképen teljesült ilj ez az ígéret újból és újból nemzedé- gj kékén keresztül. Ma' ez az Ígéret az sm enyém Ma éz az ígéret a tied. j

Nem fél a holnaptól az az ember, ifl aki e szavakat igaznak elfogadja. J