Harangszó, 1921
1921-11-27 / 48. szám
386. kok hangjában és az élet örökkévaló szépségeiben is, ami az életet is nemesíti, a lelket is felemeli a testtel együtt. A tánc mindig élvezet volt, de veszedelmesen elfajult. Aki az ifjúságot megmenteni igyekszik tiszta leikével a nemzet és az emberiség számára, rá kell mutatni arra, hogy itt sötétlő árnyék borong, amit meglátni hivatás, eloszlatni kötelesség. A kártya és a szerencsejáték már a lelki tehetségeket is foglalkoztatják Veszedelme ott lehet és van is ennek az élvezetnek, ahol hivatássá lesz, ahol megint nem a lélek áll az élvezet felett, hanem az élvezet a lélek felett. A természeti élvezet és a szórakoztató élvezet felett állanak azok az élvezetek, amelyek az ember lelkét hatják át és tartós élvezetet biztosítanak az ember számára. A természeti élvezettől elesik a beteg, az öreg, a szórakoztató , élvezettől a szegény, de a lelki élvezetet mindenki megtalálhatja. A lelki élvezetek közt első helyen áll a társas élet. Társas közösségnek tagja az ember. De az a baj, hogy az emberek az ő társas köreiket rendesen a származásuk, társadalmi állásuk szerint alakítják meg és csak nagyon kevés emberben van meg az az emelkedettség és az a bátorság, hogy a maga társas körét a lelki rokonság, a szervezeti összhang alapján tudná és merné kialakítani, holott a társas érintkezésnek a lelki emelkedettség, magasság, a szívbeli összhang adja meg nemcsak az őszTÁRCA. A déli Végeken. Irta: Porkoláb István. Utón Nagykanizsától Barcs felé... A Mura füzesei, mocsarai között, majd a szemhatárba hajló somogyi sikon szalad tova a vonat az erdők- szegte Dráva-mente felé. Jól ismert vidék; nem először járok erre, s most, hogy egymásután maradoznak el mögöttem falvak, tanyák, erdők, mezők képei, őnkénytelenül jutnak eszembe három évvel ezelőtti utam emlékei. 1918. augusztus elején is erre jártam. Rozoga, piszkos délivasuti kocsikból állt a szerelvény s az utasok katonák — leginkább szlávok — voltak, civil és magyar alig akadt. Mi »bennt« Magyarországban úgy tudtuk még akkor, hogy »javában« HARANGSZÓ. szekötő kapcsot, hanem egyszersmind belső, igazi tartalmát. Társas életünk azért hull szét, mert összefüzője a külső véletlenség, vagy a külső érdek és nem a lelkeknek egymásba kapcsolódó ereje. Ide tartozik a barátság is. Jellemző a mi korunkra, hogy a barátoknak száma annyira megfogyatkozott. Azután ott vannak a szellemi élvezetek. Amikor keressük azt az élvezetet, ami az embernek tiszta lelket, boldogságot ad, akkor adjuk meg magunknak és másoknak is azt, amit vasárnapnak nevezünk. Hány ember életéből hiányzik az, amit mi vasárnapnak érezünk és vasárnapnak mondunk 1 Ott vannak a könyvek. De ne ültessünk olyant a lelk-ünk küszöbére, ne hallgassuk naphosszat azoknak a beszédét, akik, ha élő formában jönnének és szalonjainkba ülve akarnának beszélni, akkor nem tűrnénk meg egy óra hosszat, hanem a társadalmi jó ízlés nevében ajtót mutatnánk. Tehát csak jó könyvet olvassunk. Mintegy szomorú jelenséget kell megállapítani, hogy az élvezetek lépcsőfokokon emelkednek. Az érzéki élvezetek lépcsőfokára 3okan fellépnének, a szórakoztatón . is sokan to- longanának, de nem lépnek a magaslatra, ott mind kevesebben és kevesebben járnak. — Legyen erőnk önmagunkkal szemben — fejezte be a püspök fejtegetéseit — és legyen bátorsátart a háború, azért ámulva hallgattam, hogy az utitársaim : bosnyá^ és horvát tisztek, nyíltan a háború végéről és Horvátország elszakadásáról beszélgettek. Megdöbbentem és valahogy nem jól éreztem magam köztük, olyan nyilt ellenszenvvel viseltettek velem, a magyarral szemben. Barcstól Eszéknek utaztam tovább s hogy meggyőződjem, jó irányba menő vonatba szálltam-e, az egyik II. osztályú fülke ajtóján beszóltam : — Hova megy, kérem, ez a vonat? Semmi válasz, mintha süket-némák ültek volna a kupéban. Megismételtem a kérdést, de ezúttal már egyenesen egy úrhoz intézve. — Kérem — felelt immel-ámmal és egész jó magyarsággal a kérdezett — mi horvátok nem szívesen beszélünk magyarul. Különben — tette hozzá — ez a vonat Vitrovicára megy 1921. november 27. gunk a társadalommal szemben megreformálni a mi élvezeteinket és ne engedjük, hogy bármi is besározza a mi legnagyobb kincsünket: a lelkünk tisztaságát és a mi emberi méltóságunkat, hogy olyan élvezetet illesz- szünk a mi életünkbe, hogy legyen bár mindegyik terhet könnyítő, gondok súlya alól felszabadító szárny, de ne legyen egy se sárba lerántó... olyan legyen a mi lelki életünk és fejlődésünk számára, mint a lelkünkre aláhulló fehér virágszirom. Krisztussal — Krisztusért! Egyházi beszéd. A magyarhoni ág. h evang. egyetemes gyámintézet 1921. évi november hó 9-én Budapesten tartott ünnepi istentisztelete alkalmából elmondotta: dr. Profile Károly, theol. tanár. Gyámintézetünknek kezdettől fogva bevett szép szokása, hogy úgy szűkebb, mint tágabb körben folyó munkáját istentiszteleti keretbe foglalja és különböző fokú egyházi testületink évi gyűléseivel kapcsolja össze. Ezt nem csupán azért teszi, hogy adakozásra buzdítson és alkalmat adjon, hanem hogy a gyámintézeti munkát elvileg és gyakorlatilag beleillessze egyházépítő munkánk egészébe. Erre a magasabb nézőpontra utal bennünket különösen a mostani alkalom, amikor szűnni nem akaró, sőt , több tekintetben még egyre fokozódó, egyházunk életébe is mélyen belevágó válságok idején tartjuk egyetemes egyházi gyűléseinket. Az a helyzet, amelyben vagyunk, kényszerítő erővel szólít fel bennünket arra, hogy ne csak u. n. folyó ügyeinket igyekezzünk a gyakorlati életbölcseség szabályai szerint úgy ahogy megoldásra juttatni, Tudomásul vettem, ám meg nem köszöntem a választ; sietve kiszálltam és megkerestem a magam vonatát. 1918. augusztus elején a magyar- horvát határszélen, de még magyar földön így beszéltek a horvátok a magyarokkal... Ez a jelenet jutott eszembe most, amikor Gyékényes körül kiürült a kupé s csak ketten maradtunk. Az utitársam, katonás tartásu, elegáns úr, egy darabig kémlelgette: hajlandó lennék-e beszédbe eredni, azután tört magyarsággal, ahogyan a volt közös tisztek ropogtatták kerékbe a nyelvünket, megszólalt: — Uraságod magyar? — Igen. Bemutatkoztunk. — Én horvát vagyok — mondta — s a horvátok ma nagyon együtt
