Harangszó, 1921
1921-11-20 / 47. szám
380. / HARANOSZO. 1921. november 20. mélyítése szempontjából a diasporákban élő hitsorsosaink által fentartott szegény egyházak fokozott segélyezése terén, de még ennél is szélesebb munkakör kínálkozik alapszabályaink módosításával kapcsolatban az általános emberbaráti érzés sugallta jótékonyság terén az elaggottak, özvegyek és árvák segélyezése. így ölt testet gyámintézetünk működésében egyházunk legfőbb parancsolatainak egyike: szeresd felebarátodat, mint önmagadat; boldognak és szerencsésnek érzem magamat, ha ezen magasztos eszme jegyében dolgozó egyházi jótákonysági intézmény keretében ajánlhatom fel egyházamnak szolgálataimat, és legnagyobb jutalmamnak azt fogom tekinteni, ha ezen intézmény kiépítéséhez én is hozzájárulhatok. Híveinknek a gyámintézettel szemben megnyilvánult áldozatkészségét tekintve, megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy ez kedvező fejlődést mutat, habár kielégítőnek nem mondható, ennek megállapításánál nem kívánok párhuzamot vonni a külföldnek oly bőkezűen megnyilvánult áldozat? készségével, mert hiszen ezen adományok nagyságának megítélésénél más szempontok irányadók és nem szabad figyelmen kívül hagyni a háború, forradalmak és idegen megszállás, valamint országunk szomorú megcsonkítása folytán bekövetkezett nehéz megélhetési viszonyokat sem, midőn pénzünk elértéktelenedése folytán a legnagyobb jövedelmek is alig jelentenek fölösleget az azt élvezőnek. Ha a prot. külföld és különösen Amerika oly bőkezűen megnyilvánult áldozat- készségét nem az összehasonlítás szempontjából, de mégis megemlítem, teszem ezt azért mert lehetetlennek tartom, hogy szervezet szempontjából legnagyobb jótékonysági intézményünk idei közgyűlésének keretében meg ne emlékezzünk egyrészt hálás szívvel az adakozókról és ne hajtsuk meg másrészt az elismerés zászlaját egyházunk azon nagyjai — ezek közt elsősorban dr. Raffay Sándor püspök úr — előtt akik nem kímélve fáradságot, egyházunk méltóságához illő tapintattal tudták a külföld figyelmét ily eredményesen reánk felhívni. A külföldi adományok kérdésével foglalkozva, kötelességemnek tartom híveink figyelmét már ntost felhívni azon időkre, amikor ezen adományok legalább mai méretükben a dolog természetéből kifolyólag meg fognak szűnni, vigyázzunk, hogy ezen idők ne érjenek minket szervezetlenül és ne találják lelkeinket előkészületlen állapotban a jótékonyság iránti fogékonyság tekintetében. Jól tudom, hogy ezen szervezés és előkészítés Gyámintézelünk részéről tevékeny életet igényel, amely tevékeny életnek szünet nélküli kísérője a munka és az idő és habár ezek egymásnak inkább vetélytársai mégis egymásra vannak utalva, karöltve kellene haladniok és mégis oly ritkán tartanak lépést egymással, mert az idő nem váltakozik, a munka pedig gyakran nem siethet, úgy hogy a legszorgalmasabb ember is gyakran adósa marad munkával az időnek; e tekintetben biztosítani kívánom a t. közgyűlést, hogy a magam részéröl iparkodni fogok a munka tekintetében lépést tartani az idővel. Az élet kizárván minden stagnatiot folytonos új érdekek és kérdések merülnek fel, amelyek a kor igényeinek megfelelő megoldást kívánnak, ily problémával állunk szemben hazánk szomorú megcsonkitottságánál fogva a megszállott területeken segélyre szoruló egyházközségek és egyéb intézmények segélyezésének kérdése tekintetében. Érzem és tudom, hogy ezen kérdés helyes elbírálása fölötte kényes, különösen akkor, midőn anyagi erőink még arra sem elegendők, hogy csonka országunk nyomorát enyhíthessük, de mégis azt hiszem hazánk és egyházunk integritásának nagy elvi szempontja teszi épen kötelességünkké, hogy a hatalmas Gusztáv Adolf egylet példáját tartva szem előtt ne tekintsük a jótékonyság határainak is szükségképen országhatárokat és különösen nem azokat, amelyek az erőszak jegyében születtek meg. Hanem legyen ezen határok felett a szeretet munkája az az összekötő hid, amelynek egyik pillérét az igazság másikát pedig az összetartozandóság érzete képezi. Hazánk és vele együtt evang. egyházunk integritásának helyreállítása legyen azon szent cél melyet szem elől téveszteni soha sem szabad és ameiy szent cél szolgálatába kell beállítanunk összes intézményeink, így gyámintézetünk működését is, hogy ébren tartsuk a szeretet munkájával is elszakított véreinkben az összetartozandóság érzetét és a hitet, hogy mégsem lesz képes ellenséges erőszak állandóan szétválasztani azt, mit a természet is összetar- tozandónak teremtett és amit ezer éves múlt Szent István koronájának symboluma alatt oly szorosan összetartott Ebben a szent munkában legyen erős várunk az Isten 1 Geduly Henrik püspök az egyetemes egyház, dr. Zelenka Lajos kúriai bird az egyházkerületi gyámintézetek nevében, üdvözölték az új egyetemes elnököt. Kapi Béla püspök a Luther-Társa- ság nevében köszöntötte magasan szárnyald beszédben bárd Radvánszky Albertet. Az egyházmegyei gyámintézetek üdvözletét dr. Rásd Béla tolmácsolta. A közgyűlés további folyamán letárgyalta az egyes pontokat. Jóváhagyólag tudomásul vette a helyettes egyházi elnöknek, Broschkd Gusztávnak évi jelentését. Magáévá tette a bizottság javaslatait, előterjesztéseit. Minthogy az egyházi elnök, Pálmai Lajos győri esperes, a tisztséget nem fogadta el, helyébe ideiglenes egyházi elnöknek Broschkd Gusztávot választották meg Itt említjük meg, hogy segélyt kérő gyülekezetek közül a nagy szeretet- adományt 36 288 kor. t Szekszárd ; a Leopoldianum kamatait Akaii; a kis szeretetadományt Dunántúlról Kaposvár kapta. A gyámintézeti istentisztelet alkalmából a befolyt offertdriumot, 2027 kor. t a lengyel megszállás alatt levő Rawitz nevű gyülekezet kapja Gyújtsunk előfizetőket és adakozzunk a „Harangszó“ fentartására. Lapozzátok végig ... Lapozzátok végig a történet könyvét, — Ősök fényes tettit, vérét, gyászát, könnyét, — — Minden lapján sötét tanulságot láttok: Üldözi nemzetünk egy ősi nagy átok! .. . Ez tompította el dicsőségünk fényét, Ez borította ránk szolgaságnak éjét. Fejünk lealázta szennyes, mocskos porba, Létünk is halálos örvénybe sodorta. Ránk hozott vért, nyomort és annyi más * rémet, Miatta dúlt rajtunk tatár, török, német. Ez tépette ronggyá az évezredes hont, Vak eszevesztében testvéri dért is ont. — És hogy még létezünk annyi hagy vész után, Nem a mi érdemünk: — Isten kegye csu- i pán 1 ... — Magyarok, testvérek, — lássatok már végre! Tiporjatok az ős átoknak fejére! Az ősi átoknak, — a testvérviszálynak; — -— Nem látjátok-e, hogy lelketlen hóhérok Végóránkra milyen türelmetlen várnak?!-i. Az adakozás Úri kegyelme. 2. Kor- 9, 7. „A jókedvű adakozót szereti az Isten.“ Az Isten szereti a jókedvű adakozót, mert a jókedvű adakozás szeretetből fakad s ennélfogva a Szerető szereti a szeretőt és örvendez a közösségnek. Az adakozás a szeretet beszéde: sőt nincs is más beszéde. > Isten úgy szeretett, hogy adott!“ A szeretet az életét találja meg abban, hogy önmagát átadja A bírásban egyedüli büszkesége az, hogy átengedi magát. Ha a szeretetnek mindene megvan is, semmivel sem rendelkezik. De mikor az adakozás kegyelmére gondolunk, nem szabad gondolatunkat anyagi dolgokra korlátoznunk. Vissza kell mennünk az eredeti adakozásig, melynek a pénzbeli adomány csak egyik származéka. Erre az eredeti forrásra vonatkozólag van Hinton Jamesnek egy tartalmas szava: »Gondolkozásunkat is adakozássá kell tennünk, .hogy megmeneküljünk a birvágy halálától.« Ennek a mondásnak igen eleven jelentősége van. Tényleges adakozásunknak gondolatvilágunkban kell kezdődnie, és főleg legmagasabb rendű gondolkozásunkban, vagyis imáinkban. Mikor Istennel érintkezünk, az énnek el kell vesznie, s a mi üres helyünket másokkal kell betölteni. Legyünk jókedvű adakozók esedezéseinkben, Istennek munkatársai a kegyelem szent hatalmának az Ínséges sokaság közt való szétosztásában. Ha valaki imáiban nemesen nagylelkű kezd lenni, ha legmagasabb
