Harangszó, 1921
1921-11-06 / 45. szám
364. HARANGSZÓ. 1921. november 6. ifjdt. Szerette szerénységéért, okosságáért, szellemességéért. Az‘ étkezés alatt sok mindenről kedves csevegés folyt, amikor épen egy tál paradicsomos krumpli is került a húshoz, amely már ezüst tálcán az asztalon illatozott. És ez nem véletlen volt Lavoisierné nagyon jól tudta, hogy vendége előtt a krumpli csak azóta ismeretes, mióta Francia- országban él. Meggyőződött arról is, hogy Tamásnak ízlett az új étel. Természetes tehát, hogy a búcsú ebédnél sem maradhatott ki az eledelek közül. A krumpli Franciaországban is csak akkor kezdett felkapott lenni. Különösen amióta maga a királyné fejtett ki nagy propagandát termesztése végett. Az étkezés alatt Sváby Tamásnak különös ötlete támadt. Miképen vihetne ebből a tál krumpliból haza mutatónak ! ? Bármennyire próbált valamit kieszelni, nem talált módot semmiképen sem. Végre az a gondolata támadt: fog néhány nyers gumót kérni a háziasszonytól. Lehet, hogy kinevetik, de mindegy, mindenáron meg akarja otthon a paradicsomos krumplival körített marhaszegyet kóstóltatni. E gondolat nem távozott fejéből az étkezés egész ideje alatt sem. Az elbúcsúzásnál pedig, amikor megköszönte a professzor fáradságát és a ház élvezett jóságát — végre kitárta kívánságát: amely alázatos kérelem volt a jó háziasszonyhoz néhány gumó tárgyában. Nem kell mondanom, hogy kívánságát a legnagyobb szívességgel teljesítették. Úgy, hogy mikor Sváby Tamás este hazafelé ment, az útcán járók balkarja alatt elég nagy fehér csomagot láttak, amelyben a gondos háziasszony által összecsomagolt jófajta útravalók voltak; jobb kezében pedig zsinegen függő kisebb csomagban 10 —12 krumpli gumó himbálózott ; végül a csomag felett az asztali virágokból készített illatos csokor díszlett. Egyszerű diáklakásába érve leült és a pislákoló mécs-világosságánál gondolkodott... Somáig maradt így, fejét az asztalra támasztott tenyerébe hajtva... Tamás csak később vette észre, hogy könnyei hullanak . . . Egyszerre az asztalra borult és sírt... sírt keservesen. .. Az idő gyorsan haladt. Bizony már néhány hete, hogy Sváby Tamás Párisból elindult. De már kedves barátja földjét járta. Gyors léptekkel sietett a szepesmegyei Richwald község felé, ahol a plébános közeli rokona és nála óhajtott pihenni, mielőtt tovább indulna. Nem messze feküdt szülőhelye sem, szintén Szepesme- gyébeu. (Folyt, köv.) Szánjuk immár . . . Ezeréves nagy farsangot, Cifra címet, hetyke rangot Szánjuk immár, magyaroki Szilaj virtust és a sok tort, Örök íakzit és a sok bort Hagyjuk el már, magyarok! Mi elveszté sok ősapánk: Mindig tele öblös kupánk Hajítsuk el, magyarok! Borunk minden néppel ittuk, Csak az Istent sohse hívtuk S nincs barátunk, magyaroki ✓ Kár volt annyit kevéíykedni, Szerencsébe annyit vetni, Mivé lettünk, magyarok! T. I. Olvassuk a bibliát! Zsolt. 119., 105.: Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kincs. Tanyát a sátán ütött ott, De Isten nem lei hajlékot. Isten vigasztal. Nov. 7. Zsolt. 23.4. Mióta az Éden-kert boldogságából kiesett, vigasztalásra szorul az ember. Hitetlenek sem tudják eltagadni ezt. Sokan úgy veszik, hogy a „vallás“ nem is való másra, csak vigasztalásra. Ám sehol sem olvassuk ezt a bibliában. Ellenben tele van az Isten vigasztaló munkájának közvetlen nyomaival. Még a halál árnyékának völgyeben sem mond csődöt az ö vigasztaló ereje. „Azt bünteti, kit szeret.“ Nov. 8. Zsolt. 119 49—52. Á világ felejtésben kínálja a vigasztalást. Isten vigasztalását azok kapják, akik jól tudnak emlékezni. Megemlékezni arról, amiket már mondott az Ő nagy céljairól, végzéseiről, gondolataik felett való gondolatairól. A világ borban kinálja a vigasztalást, mely a mámor színes felhőiben szépíti meg vigasztalan létünk képét. Isten igékbe rejtette a vigasztalás napsugarait. Nem finom selymes zsebkendőnek kell fehérleni ott, ahol Isten vigasztal, hanem az ige fényének világítani. Nem erőszakolhatsz azon, hogy végre minden úgy történjék, ahogy te elgondoltad. Ne várd, hogy a vigasztaló Isten igazodjék végkép tehozzád. Neked kell Hozzá igazodnod. „Mind jó, amit isten teszen. Nov. 9 Ezsaiás 51.3. „Sovány vígasztalás!“ Szokták mondani, ha Isten nevében vígasztal. Isten vigasztalása azonban nem sovánv. Vigasztalásának visszaszerző ereje van. Visszaszerző ereje a legnagyobb ember vesztette veszteségen : az Éden kertjén. Nov. 10. Ezsaiás 66.12—13 Isten nem néz minket kisgyerekeknek, ifikor vígasztal. Nem néz kisgyerekeknek, kik egy szem olvadó cukortól elfelejtik friss sebüket, s a muzsikáló óra zenéjétől könnyeiket. Isten igen komolyan vesz bennünket, ha egyszer vigasztaló keze közé adjuk magunkat. Mint férfit, — úgy vígasztal. Nem szépítgeti a bajunkat, nem kiméi a valóság feltárásától. Mint férfit, de mégis mint anyai gyöngédséggel, simogató kezű meleg szeretettel. Nov. 11. Lukács 2.25—26. Sok mindennel bizonyította Isten korábban is vigasztaló, erős igyekezetét. De a vigasztaló Isten szíve akkor dobbant értünk legnagyobbat, mikor elküldte a maga egészében Izrael vigasztalását. Attól vigasztal meg minket ő benne, amitől legvígasztalanabbá lett az életünk, Azzal, hogy bűneinkért meghalt, lett né ünk egyetlen örök vigasztalássá Jézus. A Nov. 12. II. Korint. 1 .3—5. Kedveseink elvesztése, életünk nyomorúsága, bűneink rútsága, halálunk közelgése, az ítélet félelme, — mind megannyi vigasztalásra kényszerítő gond. Érzik olyanok is, kik még nem tértek meg. Van azonban olyan vígasztalás, melynek szüksége csak azoknál áll elő, kik már átadták Istennek az életüket. Az Istennek átadott élet sok, új szenvedéssel jár. Minden szenvedésnek szüksége van vigasztalásra. A vigasztaló Isten külön, csodálatosan gondoskodik a Krisztusért szenvedőkről. Nov. 13. János 14.rie—26. Sok vigasztalásunkat elintézi az Úr Jézus azzal, hogy megöli bennünk az érzékeny, önző ó-embert. De vigasztalásra szoruló voltunkat ehelyett új iránybaJFejleszti ki. Nem sóvár- gunk többé az ó-ember világa után, de új sóvárgással kezdünk epedni az Úr Jézus után. A vigasztaló Isten itt sem hagy el minket. A búcsúzó Jézus megígérte, az Atya elküldte a Vigasztalót azok számára, akik epednek az Úr Jézus után. Az elment, akiben a legfőbb vigasztalást szerezte nekünk Isten, de a vigasztalását itt tartja, hordozza köztünk a Szentlélek, míg Jézus eljön. Neve s állandó jelzője hirdeti, hogy vigasztaló Istenünk van nekünk. Vigasztaló Széntiélgk! GYERMEKVILÁG. Lidiké iskolába megy. Irta: Csite Károly. A kismamának mosolygó nefelejcskék a szeme, kicsi, tojásdad alakú a halvány arcocskája, csitri, selymes haja pedig aranysárga, akár csak a kis bábujának, amit mindig az ölében tart. Egész napon át bábuját öltözteti, simogatja, táncoltatja. ^Este pedig maga mellé fekteti az ágyacskájába s vele alszik, azaz nem csupán azzal, hanem még más négy-öt bábuval. Mert a kismamának van hat leány és egy fiú testvérkéje. Tehát Jézuska nem csupán Lidikének, a kismamának vitt karácsonykor babát, hanem
