Harangszó, 1921
1921-10-23 / 43. szám
344 HARANQSZO 1921 október 23 viselését s az Evangéliom közös fun- damentomán álló egyazon veszedelmek ellen kiizdó s egyazon reménységbe tekintő református és evangélikus egyház testvéri együttérzését és együtt munkálkodását. Legyen az új püspök élete a szent Isten szolgálata, hogy munkája a szent Isten dicsősége lehessen I Ezen imádságos kívánsággal köszöntőm az ünneplő dunamelléki református egyházkerületet s magasztos szolgálatra elhívott új püspökét saját szívem érzéséből és dunántűli evangélikus egyházkerületünk nevében ! Szombathely, 1921. okt. 1-én. Kapi Béla ev. püspök. Régi bűnök elfeiedése. És. 55, 7. „Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait: és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban. “ Az írás azt parancsolja, hogy miután hátat fordítottunk bűneinknek, ne időzzünk velük. Szakadatlanul régi vétkeinkre gondolni, vagy rossz tetteinken elmélkedni szellemi betegség. Mentői hamarább iparkodnunk kell őket felejteni és figyelmünket valami új lebilincselő akarásra irányítani. Kétes értékű dolog, ha állandóan az egykor elkövetett bűnök tapasztalatairól beszélünk. Alkalmadtán ám szóljunk bűneinkről, ha ezáltal másokat győzelemhez segíthetünk ; de itt Dante tanácsa találja fején a szeget: »Egy tekintet, s aztán haladj tovább « Felejtsük el a régi bűneinket, mert azt halljuk, hogy Isten irgalmaz és megbocsát annak, aki vétkeit meg- vallja és elhagyja. »Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet.« Mikeás próféta könyvében van egy csodálatos hely, melyet a bűntől be- ? teg lelkeknek kivülről kellene meg- tanulniok: »Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban. Eltiporja álnokságainkat, bizony a tenger mélységébe veted minden bűnüket.« Ha Istenben hiszek, nincs jogom régi, elmúlt vétekben élni. Beteges tünet a rosszcselekedeteket elbeszélni s a magunk bűnein vagy mások bukásain bámészkodni. Isten azt akarja, hogy a bocsánatot nyert gyermekek pozitív, boldog életét éljük, akik dalolva mennek utjokon, mert túlvannak a régi ballépések hegycsúcsán és most friss célok és remények nap- támadatával kerültek szemtől-szembe. Cooper C. S. ............■— ■ --------------= „ Minek jön az vissza, akit eltemettek?“ Stránar Vilmos igazgatónak, a soproni theol. akadémián 1921. évi október 8-án tartott év-megnyitó beszédéből. Súlyos munka és verejtékezés után bekövetkezett a fájdalmas Exodus és amikor mégegyszer ott állottunk rideg, kopár, értékeiktől és ékességüktől megfosztott falak között utolsó búcsuzásra és kézszorításra, akkor úgy éreztük, hogy ősi alma materünket eltemettük. Más vigaszunk, más reményünk nem volt, nem maradt, mint az, amely minket, mint keresztyéneket a koporsó és sír láttára is bátorít, erősít, fölemel: föltámadunk ! És ez a reményünk csakhamar mind határozottabb alakot öltött. Beállt a nagy, váratlan fordulat és ma — itt vagyunk újból, visszajöttünk. Koszorús regényírónknak, Jókai Mórnak egy szép költeménye fordult meg az utóbbi időkben sokszor az elmémben : „Nagyon jól rendelte, aki azt rendelte, Hogy aki már meghalt, el legyen temetve, Hiszen megsirattuk, Mit akar még rajtunk ? . . . Rideg kísértettől minden ember retteg! Minek jön az vissza, akit eltemettek ?“ Sok, mély igazság van ezekben a szavakban, de csak ha kísértetekről van szó. Mi azonban legfeljebb azoknak a szemében lehetnénk rémes, ijesztő kísértet, akiknek a lelkében még akkor sem mozdult meg semmi, amikor két hónappal ezelőtt ősi intézeteink értékeit elszállító társzekerek — mlntmegannyi halotti kocsi — végigdübörögtek a város utcáin, akik még akkor sem érezték, akkor sem akarták meglátni, hogy érzésükkel, magatartásukkal, beszédükkel, cselekedeteikkel egy égbekiáltó igazságtalan halálos Ítélet végrehajtásához nyújtottak segédkezet. Ezek persze csakugyan azt mondják: „Minek jön az vissza, akit eltemettek?“ De azoknak, akik fájó szívvel voltak szemlélői a nagy temetésnek, fájó szívvel látták távozásunkat és akiknek arca most, hogy újból visszajöttünk, örömpirtól ragyog, s akik utón-útfélen meleg kézszorftással köszöntenek bennünket, azoknak a szemében mi nem vagyunk ijesztő, rémes kísértet, hanem húgból, vérből való életvalóság, olyanok, akik itt, ezen a helyen, a mi földünkön, magyar földön, közöttük, velük élni, tovább élni akarunk. Igen, élni, élni és életet fakasztani, de miként a múltban, úgy ezután is, theol akadémiánk ősi tradícióihoz híven nem mint olyanok, akik az életnek erejét, forrását önmagukban hordozzák, hanem élni Pál apostol szavai értelmében, aki azt mondja: »Élek pedig többé nem én, hanem él én bennem a Krisztus.« Igen, élni és életet fakasztani abban és az által, aki így szól: >Én vagyok az út, az igazság és az élet« és »én élek, ti is éltek,« »én vagyok a föltámadás és az élet, aki én bennem hiszen, ha meghal is él,« »én vagyok a szó- lötő, ti a szőlővesszők, az, aki én bennem marad és akiben én maradok, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.« K. ifjú testvéreim, ennek a legnagyobb, legszentebb, legideálisabb szellemi életreállításnak, a bűneinkért meghalt és megigazulásunkért feltámadott élő Krisztusnak, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz, ennek a szolgálatába akarnak szegődni, az ö szolgálatára akarnak itt theol. akadémiánkon elókészülni. Ennek a munkának, ennek a szolgálatnak, az evang. lelkész! hivatásnak nagyságát, szépségeit, nehézségeit, gyönyörűségeit és terheit ma, itt, nem részletezhetem Önök előtt, csak azt mondhatom, csak azt szeretném lángoló betűkkel a lelkűkbe vésni, hogy ez a munka, ez a szolgálat s így az erre való előkészület is egész embert, teljes hűséget, odaadást kíván. Jaj a béreseknek, jaj a hűtlen sáfároknak! Mert bizonyos az, hogy szegény magyar hazánk s benne evang. egyházunk feltámadásának első és alapfeltétele, hogy kiki a maga helyén, a maga, Istentől adott erejéhez képest hűséggel, odaadó imádságos kötelességteljesítéssel vegye ki részét az újraépítés a mentés munkájából. Ha szeretitek ezt a hazát, ha szeretitek ezt az egyházat, akkor ám álljátok oda, mint a Krisztus jó vitézei az ö zászlaja alá és valljátok magatok, hirdessétek másoknak: Mi hiszünk egy Istenben, a Jézus Krisztus és a szent Lélek által, a mi ‘mennyei Atyánkban, ki reánk gondot visel, azért Reá vetjük minden gondunkat!
