Harangszó, 1921

1921-09-04 / 36. szám

282

HARANGSZÖ.

1921. szeptember 4

az égen... szál. Multra-jövendőre tekint... Évszázados utak melletti porrá keveredett szent sírokra, igricek sírjára. Akik 1526-tól 1686-ig hordozták a hazáért való szenvedés súlyos keresztjét 1 Akik járták a végeket, az élet veszélyes helyeket. . . és lelkesítve lelkesedten énekeltek. Vájjon ma mit énekelnének ? Panaszkodnának, vagy átkozódnának ? Bátorságot hintenének vagy kétségbeesnének ? Hitük, reményük és fáradhatatlanságuk boldogabb időt tudna-e ma teremteni ? Hazaszeretetük martyrom- ságot tudna-e ma felmutatni ? Önzetlenül tudnák-e mindenüket a haza szolgálatába állítani ? Avagy ők is csak beszélni tudnának?... Turulmadár száll. Történelmi idők magaslataira ragad magával. . . Hogy jobban lássuk a mai vezérkedőket.

Igricek. Prófétai ifjak járják ma is a poros országutat... Egy meggyötört nemzet apostolai ők. önzetlen, hazafias hangulatot keltő érzelmekkel térnek be az országút mentén lévő helységekbe. . . Érvekkel, tiszta igazsággal lelkesítenek, hogy a honfitársak el ne csüggedjenek. Másutt sebet kötöznek. Itt-ott vígasztalnak is. A szeretetben, a megértésben, a hazáért való nemes, önzetlenül hűséges szolgálatban csillogtatják meg a gyógyulás forrását. Hangoskodni nem igen szeretnek. Csak úgy maguknak mondják: ne sírj, magyar! ne sírj. . . Messze, mesze a csángók közt jó édes anyám vár. A másik önfeledten: Eperjesen szép arámat

T A B O JL.

3Xa.

Ülök ma a múltnak mohos tölgye árnyán. Harci indulómat fújják ifjú mások.

A maguk hitében merő óriások:

Egy-két csillogó csepp idők tenger-árján.

Mit nekik a tegnap? A holnapot várják. És ásnak a mába tűzfelvető aknát.

Ami nélkülük lett, a pokolnak adnák. Mórikálásuknak lihegnek hozsánnát.

És ülök a múltnak mohos tölgye árnyán. Átfolyja a jelent ezer gyökérszála.

Új lomb innen pezsdül magas sudarába. Tegnap szítt erejét ma bimbóra váltván.

Aki ember-erdőn viharszelet hajtat, Fergeteg medrébe csak az avart kapja.

Föl is emelinti, le is megint csapja,

De, ami termést hoz, gyökere van annak.

Vagy tán magot szórna szélviharos örvény? öreg polgár-fának kihullt már a magja. Fiatal munkás-fa még csak lombját adja. Ami lesz, az rejlik, érleli a törvény.

hagytam! A harmadik: én meg Pozsonyban tanultam !... Elhallgatnak. Dalra kezdnek: Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. .. Tovább mennek. Nyomot hagynak maguk után: a hazáért való önfeláldozásra ís kész áldozatkészségét. Igyekeznek. Sok helyre kell elmenniök... Fájdalmasan érzik: az idő már nagyon, nagyon nyúlik... Közben új sebek is nyílnak, melyre más balzsanos gyógyírt kell keresni. Szomorúan tudják: a betegnek nemcsak feküdnie, de keserű orvosságokat is kell beszednie. Minél tovább, annál biztosabb a gyógyulás 1 '

Az igricek megállanak. Sápadt, beesett arcú, révedező tekintetű, sebet hordozó törpe igric szól hozzájuk: Legyetek hívek a hazához 1... Ne máshoz 1 Rendületlenül. .. Itt áll a ti oltárotok, amelyen Istennek áldoztok... Nézzétek, gonosz bocskor tapossa kegyeletes halottjaitok sírhantját, amely alatt édesanyátok sír, jajgat szomorúan, amely alatt édesapátok átko- zódik, gyengeségteket korholja 1... Nézzétek ott a dombon, ott vérzett el legjobbik testvértek I... Nézzétek, abban a völgyben hurcolták el büszkeségeinket, fiatal honfitársainkat... Csonkán, bénán, öregen megtizedelve kerültek csak vissza... Nézzétek megtépett rúnáitokat, rongyos cipőiteket, kifosztott szegénységteketl Fiuk! Ezekből merítsetek erőt és hitet önmagatok, lelkesedést és reményt a csüggedők számára 1 Az igazi hazaszeretetnek maghintői legyetek, akkor

Itt ülök a múltnak mohos tölgye árnyán. Köröttem az erdő letördelve hallgat. Fáradt némasága hangtalanul jajgat. Hazátlan magyarok járnak benne árván.

Hamvas József.

Az oláh hadseregben.

Pattantyús János megjelent a sorozáson, mert elmentek érte a csendőrök. Pattantyús János bevonult a román ezredbe, mert szuronyok között kísérték oda.

És vele ment kétszázötven dacos magyar, mert ő értök is elmentek a román csendőrök.

Aztán vonatra tették őket és elvitték messze, valamerre északra, ahol mocsár, sás, hínár övezi a várost, ahonnét a madár se viszi hirül a kétszázötven magyar házba, hogy mi történt a kétszázötven magyarral.

Pattantyús János nem szólt egész utón. Magában dörmögött, mint a

növekedni fog a nemzet nagysága s elérkezik a magyar haza feltámadásai Szuchovszky Gyula.

Sopron.

Nyugatnak éke ős kultura-tűzhely Veszélyben lévő drága városom,

Csapongó lelkem merész szárnyalással Feletted ma ím sírva átoson.

És látom újra erdökoszorúid,

Tornyaidon a régi patinát.

Lemondhatok-e vájjon rólad én is A szíveden nőtt egykori-diák.

Féltett nagy kincse szép Pannóniának, Drágakövek közt a legszebb darab,

Szent aggódással tekint rád mindenki Ki itt él a szűk magyar ég alatt.

De mindenkinél én szeretlek jobban És a legdrágább vagy te énnekem,

Mert te jelented énnekem a mindent: Álmait bontó kicsi életem.

Te jelentei nékem játékok mezejét, Tavaszi álmok rügyfakadását.

Amit talán már többé el nem érek:

A mennyországnak itteni mását.

O gonavirágzást künn a Deák-téren Ahol először játszottak velem Röpke daloknak titkos tündérei S aranypillangó: gyermekszerelem.

Te jelented nekem a munkát, a küzdést, Ami voltam és ami lehetek.

Hitemet, mely eddig rendületlen táplált, Kinek köszönjem, ha nem neked.

Amely, mint ifjút messze elvezetett, Belőled indult nemrég el az út.

És hittem eddig s hinni fogom tovább, Hogy hozzád újra egyszer visszafut.

Nyugatnak éke, ős kultura-tűzhely,

Most elrabolnak, drága városom.

S zokogó lelkem merész szárnyalással Feletted most még egyszer átoson.

morcos medve, amikor barlangja előtt csaholnak a szaglászó ebek.

Csak a szeme csillogott. A kemény tekintetű szeme, amely huszár korában villámokat szőrt a futó oláhokra ott a szorosoknál, amikor rátörtek a védtelen hazára. Amikor nekieresztette lova kantárát. .. Tizenöt oláht vágott le egymaga I

Ránézett a testvérekre.

A kétszázötven magyar maga elé meredt.

Az őr szuronyára támaszkodva állt a marhakocsi ajtajában.

Pattantyús János elgondolkozott: — Mi lenne, ha a puskát kicsavarnám a kezéből I

összecsikorgatta a fogát, aztán végignyujtózott a marhakocsi alján.

A kétszázötven magyarra ráadták az oláh gúnyát, ráadták az oláh zubbonyt. Ráhúzták az oláh bocskort, fejükbe nyomták a sapkát, aztán le-