Harangszó, 1921
1921-08-07 / 32. szám
XII. évfolyam. 1921. augusztus 7. 32. szám. rnilti iiirktii« 4* kiadó: SZALAY MIHÁLY. TAriuarkaixtó: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok LovAazpatonira (Vaazprémmagya), alófl- zatóal dijak, raklamáelók a HARANQ8ZÓ kiadóhivatalának Szantgotthárdra (Vnavármagya) killdandók. CISflzatóat alfogad mThdan avang. lalkéaz A* tanító. Magjalanlk mlndan vaaór- nap. HARANGSZO EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Szarkaaztl óa a kladáaórt falalóa: CZIPOTT GÉZA SZENT QOTTHÁRD (Vaavármagya.) A „Harangazó" alóflzatóal Ara agóaz évre: Luther* Szövetségi tagoknak clm- azalagoa küidéaael 88 K, oaoportoa küldéaaal 80 K. a nem Luther-Szövetaógl tagoknak clmazalagoa küldéaaal 84 K, oaoportoa küldéaaal 88 K. A „Harangazó*. tarjaaz- téaéra befolyt adományokból ezórványban lakó híveinknek Ingyenpéldánye- kat küldünk. A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LAPJA. „ft Mester hív Téged“. Keresztyén nő a családban. >A Mester hív Téged«. (János ev. 11 - SS.) Kétezer évvel ezelőtt hangzott el ez a boldogító sző. melynek nyomában Mária felkelt és ment. Ment gondolkodás és tétovázás nélkül. Ment hivőn és boldognyugodtan : ment Jézushoz, ült annak lábaihoz és választotta a jobb részt, mely tőle el nem vétetik. • így szökkentek talpra és így követték Máriát az idők folyamán át a mi magyar asszonyaink is. A régen porladó hős nagyasszonyok, a Lórántffy Zsuzsánnák,Bornemissza Annák,Beth- . len Katák hosszú dicső serege. A ragyogó erényekben tündöklő ősanyák; áldott emlékű jó édes Anyáink, kiknek családi életére, nemzeti érzésére, tiszta nemes jellemére boldogbüszkén jár fájó emlékezésünk. A Bibliából kicsendülő hang Bet- hánia óta folyton járja e kerek világot. Zengő hangját ringatja a tenger hulláma, visszhangozza messzi bércek orma, felénk leheli a búzavirág kelyhe: A' Mester hív Téged. E fáradhatatlan hivó szózat azonban ritkán ér el az emberiség fülébe. Elnyomja a világ lármája. Az idők robogása. Az emberek csúnya, durva kiabálása. Elnyomja a bűnös háborúk száz iszonyata. Néha azonban e folyton zakatoló lárma közt hirtelen csend támad, mintha egyszerre minden megállna. S e csendben újból megcsendül az elnyomott szózat: »A Mester hív Téged«. Ha a mi küzdelmes ezer esztendőnk történelmét lapozzuk, azt vesz- szük észre, hogy ha néha-néha áldásos, többször döbbenetes csend állt be a küzdelmek során, e csendben ujult erővel mozdultak meg a lelkek s szálltak vissza megtisztulni, uj erőt meríteni az evangéliom vizeiből. E pillanatokra estek a mi nagy magyar asszonyaink megmozdulásai, leglelkesebb evangélizáló munkái is. S bár különösen a reformáció korában tisztító, felvilágosító szavuk az otthon küszöbén kívtiL is elért, e munkát legelsősorban ott végezték, hova Isten rendelése szerint a nő leghivatottabb: a családi kör melegében. Mert akkor és ma: a családon épül fel minden. Ez az alap. A kiindulási pont. Ez visszatükrözője társadalomnak, egyháznak, nemzetnek. És a család feje a férj, de a nő a szív, melyen át az élet vérkeringése jár. A múltak asszonyai egész szíveknek bizonyultak: jóság, alázatosság, bátorság és tisztesség volt minden dobbanásuk. A folytonos háborúskodás miatt távol élő férj helyett nem egyszer kellett fegyvert ragadnia, hogy otthonát megvédje. Kitűnő gazdálkodás és kertészkedés révén sok arany tallért kellett összegyűjtenie, hogy férjét, fiát kiváltsa a nehéz rabságból. És a gu- zsalyos házak gyér világában szüntelen pörgött az orsó, csattogott a szövőszék s patyolat vászon födte a folytonos háborúskodás közben is szittya őseink vállát. És ennyi munka, ennyi elfoglaltság mellett is a ház asszonyai mindennap maguk köré gyűjtötték a maguk és a náluk nevelésben levő számos gyermeket, az egész udvar ap- raját-nagyját s lantjáték mellett Zsoltárokat énekeltek. Ahol olvasni is tudtak: a Bibliából szent történeteket olvastak. A családnak látatlan feje és állandó kedves vendége: Jézus volt. S vallásosságuk nem pusztán érzelem, hanem élő hit, mely bőven ontja áldásait. Nemes asszonyaink templomokat építenek, iskolákat alapítanak, szegényeket, betegeket gyá- molítanak. És a sok gyermekes, sokféle dologban szorgoskodó Márták fejefelett ha megkondult sugár, fényes tornyukban a harang hívogató szava: a gazdasszonyok felöltötték tisztes magyar gúnyájukat, a leányok selyem pruszlikjukat, sajátszövésü patyolat ingvállukat, s hivő, fényes arccal mentek a templomba. Ma is ünnepi csend ül a szívemre, ha a gyermekkori vasárnapokra gondolok ... Lassan megnyílt a nagy papiház ajtaja s elől tipegtünk mi : * pár fényesre kefélt topánka s mögöttünk halkan egy látatlan szárnyú angyal: az édes Anyánk. Templomba menetelkor imádságos édes arcát, védő szárnyát mintha ma is mögöttem érezném. * De hagyjuk a múlt virágos berkeit. Nyissuk meg álmodó szemünket s nézzünk bele a mába. Csend van... Az ágyuk elnémultak. A sikolyok elhaltak. A halál fáradtan alussza iszonyú mámorát. Őh de ez a csend nem az, amire mi úgy vágytunk: békés, áldásos, boldogító. Ez a csend a legiszonyúbb, amilyen valaha ez országra szakadt. Felül szines, mosolygó és derült, belül ijesztő, fojtogató, kegyetlen, amelynek hallgató mélyéből rab magyarok sóhaja hallszik. Álmunkban megalázottan koldusul futunk, mint mikor szép, gazdag otthonunk küszöbéről elkergettek. Édes Anyátn_-aírján oláh bocskor tipor. Fehérfalu tiszta templomainkba
