Harangszó, 1921

1921-07-24 / 30. szám

IMI. jdlta» 24

Egybizmegyei gyűlést megnyitó imádság.

Elmondatott 1921. július 5-én Mencshelyen.

Mindenható Isten, ég s föld alkotója, Parancsodnak enged bolygók milliója,

Te szabod meg a nagy természet törvényét, Irányítod gyarló emberek ösvényét.

Te ruházod mezók ékes liliomát,

Kicsi madárkának Te viseled gondját, Örömben, bánatban Atyánknak ismerünk, E nap határánál áldunk jó Istenünk.

Szent házadba jöttünk neved dicsérni, Építő munkánkra áldásidat kérni.

Tudjuk: e világon minden elmúlandó,

A koronás király s a koldus halandó, Nemzetek enyésznek, országok pusztulnak, Mint sárgult levelek hirtelen lehullnak,

De egyházad, Uram, örökké megmarad, Bűnön és világon diadalmat arat.

Egyházunk megmaradt, bár sokat vesztettünk,

A hazáért elhalt sok hőst eltemettünk, Sok köztünk az özvegy, a béna, az árva, Nehéz idők jöttek szép Magyai országra, Nemzeti nagyságunk leomlott a porba, Ezeréves jogunk a sárba tiporva,

Mégsem csüggedünk el, kétségbe nem esünk, Szilárd hittel valljuk: voltunk, vagyunk,

leszünk.

Hozzád fohászkodunk, adj erőt azoknak, Akik szent ügyekért fáradnak, áldoznak,

fiúk karácsonyi ajándékait, persze köztük puskát, kardot, katonákat. A hadnagy űr csak fejét rázta, mikor ezeket a militárista játékokat meglátta s elszántan tűzbe dobta valamennyit, mert hát az ő fiának nem szabad a puskát, kardot megkedvelnie, — annak már csöpp korában meg kell gyűlölni az öldöklő szerszámokat s a katonaságot.

Aztán jött a szomorú vég. Ránk törtek minden oldalról a hitvány, hiénafajzatok s gyáván kihasználva helyzetünket, szétmarcangolták ősi hazánkat. — Barányi hadnagy civil volt már, a lövészárkot fölcserélte a katedrával, a kardot a tollal, — de nem örült az annyira várt változásnak. Nem örült a szürke civilgúnyának, melyért egykor a fedezék magányában annyit sóhajtozott. — Nem gyűlölte már a mondúrt; egyre biztatta kis tanítványait, hogy ki, ki a szabadba viaskodni, tornászni, hogy majd kemény katonák lehessenek, — mert nagy feladat vár rájuk.

És mikor eljött a karácsony, Ba- rényiéknál a karácsonyfa alatt csupa harci eszközék állottak, — pedig nehezen telt rájok, — s a tanár buzgón tanítgatta csillogó szemű kis fiát a célzásra, a kardforgatásra, — még a »Hasaljc-ra is a puha szőnyegen.-I.

HARANQSZÓ

Legyen az iskola a templom lépcsője,

A templom a lelkek vigasza és őre,

Áldd meg a híveknek nagyját és apraját, Hallgasd meg az árvák, özvegyek jajszavát, Áldd meg nemzetünknek dicső kormányzóját, Hazánk-, egyházunkat, szent kezeid óvják.

Nagy Lajos,

szentantalfai ev. lelkész.

A Hrabovszky család.

A hrabovai Hrabovszky felvidéki eredetű, régi, birtokadományos, nemes család. A Dunántúl Komárom-, Qyőr-, Veszprém- és Vas-vármegyékben szerepelt s ez utóbbi helyen Kis- somlyón, Egyházashetyén és Nagy- simonyiban volt birtokos. Elterjedt, sokfelé elszármazott, ma is szereplő család. Egyes tagjai különösen mint evangélikus prédikátorok és írók szolgálták egyházunkat emlékezetre méltóan és a rendi Magyarországnak ép- úgy, mint a mainak hűséges tisztviselői, a »vitézlő rendc-nek jó katonái kerültek ki a soraikból. Az egyházszeretet apáról fiúra szálló tradíció a családban és a világi pályán működők is buzgón tevékenykednek egyházuk érdekében.

Dunántúlon az első Hrabovszky is a protestáns vallás hirdetőjeként tűnik fel: Fülöp személyében, aki söp- tei (Vasm.) prédikátor volt s mint ilyen, 1634-ben írta alá az Egyesség Könyvét. Az ö közvetlen leszárma- zóit nem ismerjük s úgylátszik, utódai itt nem is maradtak, mert újra csak egy század múlva tűnnek fel a Hrabovszkyak, szintén prédikátorok: Sámuel Téthen (Győrm.), gyermekei: György, Kissomlyón és István, Nemesdömölkön. A vasi ág leszármazása tőlük kezdve szakadatlan napjainkig. E család sarja — a győrmegyei ágból — a tragikus sorsú H. János, Mária Terézia — rendes báró (szül. Győrben, 1779-ben, meghalt olmützi fogságban, 1852-ben), a negyven- nyolcadiki szabadságharcot bevezető események történelmi szereplője, altábornagy, királyi biztos, majd rangjától, szabadságától megfosztott fogoly haláláig az olmützi várban. Magyarnak született és császári királyi katona lett: mint annyi soknak, neki is ez okozta a tragédiáját.

A Hrabovszkyak vasmegyei ágának nemzedékrendjét főbb vonásokban a következőkben ismertetem:

Sámuel (szül. 1732-ben, meghalt 1796-ban), I. neje: Dóczy Erzsébet, II. neje: Szakonyi Katalin. Homok- bödögei (Veszprémin.), majd téthi

235.

lelkész és dunántúli szuperintendens. Gyermekei :

I. György (szül. Homokbödögén, 1762-ben, meghalt Lajoskomárom- ban, 1825-ben), neje: Gayer Rozália. — Evang. lelkész és író. Iskoláit a soproni lyceumban és a hallei egyetemen végezte. 1786-ban Várpalotán, 1795-ben Kissomlyón, 1801- ben Lajoskomáromban esperes-lelkész. Nevezetes irodalmi munkásságot fejtett ki s mint egyháztörténész szerzett elévülhetetlen érdemeket. Munkái jórészt kéziratban maradtak fenn s kiválóan becses történelmi források. Művei: -Papi tükör, vagy a dunántúli evang. szuperintendencia Prédikátorai (Veszprémm. 1801.); Sopronvármegye tudósai (Tudományos Gyűjtemény, 1818.); Brutus Mih. Ján. cs. k. historiográfus élete (1827.). Kéziratban : A dunántúli evangélikusok története (latinul, 1521 —1817.); A kissomlyói evang. ekkla története (1785 — 1817.); Dudich András pécsi püspök élete (1821.); Gymnasiologia; Presbyierologia; Annales sui tempo- ris (1784 — 1821.). — Gyermeke: György (született Lajoskomáromban, 1802.), 1837-ben hadnagy a császárhuszároknál s mint ilyen kér és kap Vasvárrnegyétől nemesi bizonyságlevelet.

II. István (szül. Téthen, Győrm., megh. Nemesdömölkön, Vasm., kolerában, 1834 ), neje: budakeszi Weörös Eleonóra (megh. Nemescsóban). — Nemesdömölki senior. Gyermekei:

1. Sámuel, 1844-ben a dunántúli

kerületi tábla jegyzője, 1861-ben Vasvármegye kinevezett alispánja. — Gyermeke: István, kir. közjegyző

Felsőeőrben

2. Zsigmond, 1848: Vasvármegye főjegyzője, később helytartótanácsos Bécsben.

3. István, huszárkapitány (meghalt Kissomlyón).

4. Dávid (szül. Felpéczen, Győrm.,

1804., megh. Budapesten, a 60-as években), tanár és író. Beutazta Európa nagy részét, kiváló ismerője volt a világirodalomnak. Esztergomban és a pozsonyi lyceumban tanított. Neve- lősködött is, majd teljesen az irodalomnak élt. Nagyobb munkája: Utazási rajzok címen 1837-ben Kassán, cikkei legnagyobb része a Felsőmagyarországi Minervában és a Tudományos Gyűjteményben jelentek meg.

5. Lajos (szül. Nemesdömölkön,

1812., megh. Simonyiban, 1858-ban), neje: koltai Vidos Amália. — Az iskoláit Sopronban, Pápán, Pesten elvégezte és a Zay grófoknál nevelős-