Harangszó, 1921
1921-07-24 / 30. szám
XII. évfolyam. 30. szám. 1921. júliusv 24. nirkHiU *• kiadó: SZALAY MIHÁLY. Tártaxarkaaztó: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lováazpatonára (VaazprémmeKya), alőfl- zatéal dijak, raklamiclók a HARANQ8ZÓ kiadóhivatalának Szentgotthárdi-« (Vnavérmagya) küldandók. Cldflzatéat alfogad mlndan avang. lalkéaz ét tanító. Magjalanlk mlndan vaaár nap. HARANGSZO EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LA Srarkaaztl éa a kiadásért falaidat CZIPOTT OÉZA 8ZENTOOTTHÁBD (Vaavármegya.) A „Harangszó" alóflzatéal ára egész évra: Luthar- Szövetségl tagoknak cím- szalagoa küldéssel 80 K, csoportos küldéssel 80 K, a nem Luther-Szövetségl tagoknak elmszalagos küldéssel 94 K, csoportos küldéssel 88 K. A „Harangszó', terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó hívóinknak Ingyenpéldányokat küldünk. PJA. ===== A jobbak felelőssége. Irta: Szalay Mihály. Korunk romlásáért és szenvedéséért a jobbakat is nagy felelősség terheli, ók sem tették úgy meg kötelességüket, mint kellett volna, hogy a közelgő veszedelmet elhárítsák, ók is növelték azt a hiedelmet, hogy nincs is jó ember s nem is érdemes d sok rósz között jónak lenni. Ezzel akaratlanul is hozzájárultak a romlás terjedéséhez és a nyomában járó ítélet ránk szakadásához. »Vannak poklok e földön — mondja Drummond — amelyekbe a mennynek egy lehellete sem hatolhat be soha; ezeket el kell söpörni I Vannak társadalmi talajok, amelyekben csak a gonoszság tenyészhet; ezeket fel kell szántani 1 És ez a boszuállás napjának nagy munkája. . . Ahol csak letiporják a szegényt, vagy egymást tiporják a szegények; ahol csak mérges a levegő és poshadt a víz; ahol szemeit mereszti az Ínség és uralkodik a vétek és rothad a szemét: ott elfoglalja helyét a Boszu- álló.< Hogy mi is erre jutottunk, abban nagy része van a jobbaknak is, akik ugyan kevesen vannak, mert az időjárás épen nem kedvezett termésüknek, de mégis vannak, csakhogy nem fejtették ki a bennük levő erőt, bátortalanok, lágymelegek voltak. Közönyösen, vagy lemondóan nézték a romlás terjedését. Nem szálltak vele szembe, mert vagy nem tulajdonítottak neki nagyobb jelentőséget, vagy azt gondolták: úgyis hiába, nem lehet útjában megállítani. Sók voltak, de nem éreztették eléggé hatásukat. Kovászok voltak, de nem vegyültek bele eléggé a világ tésztájába, hogy azt áthassák, újjá teremtsék. Fáklyák voltak, de véka alá rejtették világosságukat. 4Talán a legyőzendő akadályoktól, a velük szemben álló nagy tömegektől riadtak vissza. Talán a maguk csekélységének érzése bénította meg őket. Nem látták meg, hogy egy csipetnyi só aránylag sok ételt Ízessé tud tenni, egy kevés kovász nagy tömegű tésztát meg tud keleszteni s egy pislogó mécs is erősebb a legvastagabb sötétségnél s nem marad meg a házban, hanem kiszűrődik az ablakon s talán messze tévelygőknek is irányt, utat mutat. Ebben áll a jobbak ereje; ezt nem használták ki eléggé s ezzel bűnös mulasztást követtek el. Mert nem csak az a bűnös, aki rosszat cselekszik, hanem az is, aki a jót elmulasztja, Istentől kapott erejét, világosságát nem ragyogtatja s Istentől neki szánt feladatát nem teljesíti. Legalább most tanuljunk a megalázó tanulságok után. Nagy a munkatér. Nem kell keresni. Olt van mindenki mellett napról-napra. Ott van családunk, ott vannak rokonaink, ott van gyülekezetünk, községünk: ott legyünk romlástól óvó sók, erjesztő kovászok, világító fáklyák, akkor lassanként enyhül a sötétség, új erők mozgatják a szíveket s jobbá válik egész társadalmunk. Ezt csak a jobbak tehetik meg, tehát nekik kell megtenni 1 Ennek elmulasztásáért egyedül őket terheli a felelősség 1 Miért támogatom és terjesztem a Hárangszót ? Mert a mai válságos időben ez az egyetlen néplap, amely az evangélikus közönséget tájékoztatja, erősíti és a távollevő hitrokonokat közel hozza egymáshoz! Mert ennek támogatása és terjesztése minden egyházát szerető embernek érdeke és kötelessége ! Mert ez a mi lapunk s támogatását mástól nem várhatjuk! Mit kell cselekednünk, hogy üdvözöljünk? Maurer Endre tanár székesfehérvári vallásos esti előadásából. Mit keli nekünk cselekednünk, hogy üdvözöljünk? Ez az a nagy kérdés, mely szorongat mindenkit tudva, tudatlan mindaddig, míg valahonnét meg nem kapja rá a feleletet. Látszólag a nagy tülekedésben úgy tűnik fel, mintha más mozgatná az egyéneket és országokat, családokat és társadalmakat; de ha mélyre nézünk az emberi élet minden problémájában ennek a kérdésnek a törtvonalai, talán roncsai rejtőznek. Mit kell cselekednünk, hogy megtaláljuk a békességet, hogy felkutathassuk az erőpróbát, mely ki- birhatóvá teszi a mai nehéz életküzdelmeket? Mit kell cselekednünk, hogy megtalálhassuk már itt a földön a valódi boldogságot, egyéni, családi társadalmi életben ? Mit kell cselekedni az embereknek, hogy az országok is békességhez jussanak és megszabadulhassanak a keserves igától, melybe vétkeik s bűnös szenvedélyeik juttatták? Mindenütt ott van ez a kérdés s mégis milyen nagy kegyelem, ha valakinek az ajkán alázatosan, de egész határozottan megjelenhetik: Mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözöljek ? A felelet maga már egyszerű. Legalább Pál valamikor annak a tömlöctartónak azonnal, ott abban a félig megvilágított cellában át tudta adni. (L. Apóst. Csel. XVI. 25—32.) »Higyj az Ur Jézus Krisztusban és üdvezülsz !< Hátha oly egyszerű a felelet, hogy van az, hogy az emberek mégsem tudják megtalálni? Hogy*van az, hogy nem tudják, vagy nem akarják életüket a feleletnek megfelelően átalakítani, megreformálni? Hogy van az,
