Harangszó, 1921
1921-06-05 / 23. szám
1921 jánius $. HARANQ5ZÜ. 183. előretolásáról van szó, hanem a huszon- négyórás időszámításról, ami azt jelenti, hogy a nap 24 óráját egyfolytában számolják végig. Vagyis a déli 12 óra után nem 1 óra, hanem 13 óra következik s éjfélkor van 24 óra. Hogy ehhez az időszámításhoz igazodni tudjuk, legtanácsosabb az órák régi számozása alá (tintával saját magunk is végezhetjük) folytatólag oda irni az új számokat: 1 óra alá a 13-at, 2 alá a 14-ct és így tovább. Az órák régi számozása éjfélutántól déli 12 óráig érvényes, ettől fogva pedig az új, aláirt számsor mutatja a pontos vasuii időt. A Tisza gyilkosok katona-vádlottjainak : Sztanykovszkynak és Hüttnernek a felfolyamodását a múlt héten tárgyalta a legfőbb katonai törvényszék. Sztankovszky halálbüntetését 17 évi fegyházra változtatta, Hüttnerét helybenhagyta. A polgári vádlottak elleni tárgyalás tart, folynak a tanúkihallgatások s előreláthatólag egy hónap múlva kerül ítélethozatalra a sor. Kerületi atlétikai viadal volt Pápán, melyen a soproni és felsőlövői tanintézeteink is részt vettek és szép sikereket arattak. Imádkozni csak oláhui szabad. Az oláh kormány Aradon, Nagyváradon és más helyeken bezáratta a baptisták, adventisták és názárénusok imaházait. Ez ügyben a bukaresti parlamentben interpelláció hangzott el, amire Qoga Oktavián kultuszminiszter azzal válaszolt, hogy ő egy imaházat sem záratott be, de hallott arról, hogy mások, főleg katonai hatóságok záratták be. Különben — jelentette ki — külföldi küldöttségekkel abban állapodó t meg, hogy a bezárt imaházakat újra megnyitatja, ha az istentisztelet nyelve bennük az oláh lesz. A csehek egyházi segédlet nélkül temettetnek a Felvidéken. Diószegen a napokban egyházi segédlet nélkül temettek el egy vasúti munkást. A temetésen közel 3000-en vettek részt. A menet előtt vörös zászlót vittek és a temetésen egy nemzet- 1 gyűlési képviselő mondott gyászbeszédet. Az oláhok a nágykárolyi Kossutli- szobrot is elpusztították Annak a terv- > szerű pusztításnak, amellyel az oláhok I Erdélyi magyar műemlékekre vetették ma- ; gukat, most a nagy károlyi Kossuth-szobor i is áldozatul esett. „Ismeretlen" tettesek a s szobrot éjjel ledöntötték és megrongálták. A „Honvédelmi Alap Gyüjtöbizott- s sága* nyomatékosan felkéri mindazokat I akik ajánlott levélben gyűjtöívet vettek át, 1 haladéktalanul küldjék vissza még az estit ben is, ha nem volt módjukban gyűjtést 3 eszközölni. Honvédelmi Alap Gyűjtöoizolt- t>. sága, Budapest, Vili Eszterházy-útca 24. Rövid hírek. Szmrecsányi György le- n ' mondott az ébredők elnökségéről. — Por- [I tugáliában visszaállítják a királyságot. — ! Vladivosztokban nagyarányú pestis járvány q pusztít. — Svájci újságírók látogatják Magyarországot. — Szén helyett olajjal fütik az angol vasúti mozdonyokat. — Az angolok csapatokat küldtek Sziléziába és Írországba. — A lengyel kormány lemondott. - — A délszlávok Seinmeringig akárják ki- I tolni határaikat. I SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Hit Tirág». Lupánk iránt való sxlves jóindulatát ki' hálásan köszönjük. Beküldött versót azonban mm c.l közölhetjük. Költemény írásához külön tshetség kell. Ezt nam pótolhatja sem a jóindulat, sem a vallásos érzés. Sajnáljuk, hogy aokaaor lapunk laghlvabk barátainak éa támogatóinak hasonló kérését nem teljesíthetjük; de aki lapunknak igazi barátja, meg fogja érteni, hogy cikkeinket mié szempont szerint kell elbírálnunk. — N. L. Kk. Lapunk Magyarorasá- gon a legel terjedtebb protestáns lap. Tisztán evangélikus lap rajta kívül csak egy van : az Evangélikusok Lapja. Szerkesztői: Kirchner Rezső ée dr. Schoitz Oezkár Budapesten, de ez nem nép lap. A politikai napilapok közül n .Szózat* protestáns jellegű. — A lelkilaiaeret. Köszönjük. Közöljük, de az idejét még nem tudjuk megmendani. — Muakatáraalnknak, olvavól,knak. Szíres türelmüket kérjUk, ha köalésrs váró kézirataikat többször csak késve tudjuk beosztani. Lapunk terjedelme nem nagy; a híreket sem hagyhatjuk ki, sőt kérünk minél többet, mert azok tájékoztatnak az egyházunkban folyó munkáról, változásokról: a hird-tesakre pedig a nagy kiadások fedezhetése végett van szükségünk. Arra azonban mindenkit kérünk, szíveskedjenek a hlraket rövidan összefoglalni a az apróbb adományokról szóló hoaa- szú névsorokat maÚőzni. A híreket, hirdetéseket s mindennemű befizetéseket egyenesen a sserkesstő- kiadóhivatalho* Ssentgotthárdra kérjük küldeni, máshova küldve késedelmet szenvednek — B. G. B Igen meg kellett rövidítenünk, mert olyan hasszú ismertetésre nincs helyünk. — K. K. Bpeet. A lapot hétfőn délben sárjuk. — B. G. Péce. A mai ezáinot elküldöttük a lelkéazi hivatal címére. Ha szerenceé- sen megérkezik, kérünk választ ■ aztán több példányban fogjuk küldeni Szív. üdv. — H. K. Sopron. Az adatokért hálás köszönet. Máskor le kérünk legalább referádát. Er. népünk elvárja, hogy e kerület tanintézeteiről s a legnagyobb múlttal bíró gyülekezetéről is halljon időről-időre épületes dolgokat. Szív. üdv. — Belmunkntireaknak. Rövid, tömör cikkeket kérünk. Csak úgy lesz a .Harangéi** minden egyes száma változatos s fogják azt még jobban kedvelni. A főszempontot pedig ne tévesszük el ezem elől sohasem, hogy a .Harangazó* az eran- géliomi világnézet szolgálatában álla evangélikus néplap. Nyilvános nyugtázás. A Dunántúli Luther-Szövetség pénztárába 1921. január 1. óta a következő összegek folytak be: Tagdíj elmén: Bezi 222, Kapolcs 9, Kerta 508 60, Kaposvár 44+37—81, Majos 613, Ujmalomsok 1680, Zalaegerszeg 442‘50+294—736‘50 korona. Offertórium és adomány elmén: Gyékényes 243, Kerta 220‘66, Külsővat 368 52, Kapolcs 100, Nagysimonvi 259 64, Nagyvázsony 60, Nemesleányfálu 60, öcs 65, óriniagyarosd 120, Sopron 2106, Ujmalomsok 622, Uraiujfalu 300, Zalaegerszeg 233 50 korona. Sajtóalapra: Zalaszentgrót 310 korona. Mindennapi kenyér akcióra: Meszlen 563+40=603 korona. Mindezekért hálás köszönetét mond Szövetségünk. Kérjük a lelkész illetve tanító urakat, szíveskedjenek a hátralékos tagdíjakat gyülekezeteikben összegyűjteni és tagnévsorral együtt beküldeni. Miután a postautalvány szelvényére írt tudósításokat a posta rendesen olvashatatlanná teszi, kérjük a beküldött összeg mi- nemüségét külön levélben tudatni. Szombathely, 1921. május 22. Gyarmathy Dénes szövetségi pénztáros. Fölvételi hirdetmény. A bányai ág. h. ev. egyházkerület szarvasi Luther-tanitónőképzojébe az 1921/22-ik tanévben olyan éptestü növendékek vétetnek fel, kik 14-ik életévüket már betöltötték, de 18 évesnél még nem idősebbek és a polgári iskola, felsőleányiskola, gymná- zium vagy reáliskola négy osztályát sikerrel elvégezték. Vidéki tanulók internátusbán laknak és köztartásban étkeznek. Jó magaviselet és szorgalmas tanulók köztartási kedvezményben részesülnek. Fizetendő díjak egész évre: 1. Beiratási díj 30. 2. Tandíj evangélikusnak 250, reformátusnak 300, r. katolikusnak 400. 3. Köztartási díj evangélikusnak 7000, reformátusnak 7400, r. kathólikusnak 7800. 4. Butorhasználati díj 120. 5. Gyógyszerdíj 80 K. Ezeken kívül minden növendék tartozik hozni 4 kg. szappant. A fölsorolt dijakért a növendékek teljes ellátást élveznek mosással együtt. Megjegyzendő, hogy a díjak csak a mostani viszonyok közt érvényesek. Megfelelő árhanyatlás esetén a díjak arányosan leszállíttatnak. A tanítónőképzőbe való felvételért folyamodni kell. A fölvételi kérvény Mélt. Dr. Raffay Sándor bányakerületi ev. püspök úrhoz intézendő, de a tanitónőképzö igazgatóságához nyújtandó be. A kérvényben föl kell említeni, hogy a folyamodó az internátusba való fölvételét is kérvényezi-e. A kérvény inellekletei : 1. Születési anyakönyvi kivonat; 2. újkeletű hatósági orvosi bizonyítvány arról, hogy az illető a tanítónői pályára alkalmas; 3 eddigi tanulmányait igazoló iskolai bizonyítvány, vagy legutolsó félévi értesítő; 4. községi hatósági bizonyítvány a családfő lakásáról és polgári állásáról, vagy ha a kérvényező kedvezményért folyamodik a szülők vagyoni állapotáról is; 5. hatósági erkölcsi bizonyítvány, ha a folyamodó a jelen iskolai évben nem volt rendes növendék« valamelyik iskolának. A fölvételi kérvényeket 1921. július 5-ig kell benyújtani az intézet igazgatójához. Egy koronás válaszbélyeg beküldése esetén mindennemű felvilágosítással szolgál az intézet igazgatója. 1921. május 27. Szarvason. Ki*s Sándor 1 —2 igazgató. Közérdekű felhívás. A hadsereg feloszlása alkalmával, tábori lelkészi hivataloknál, — tábori egészség- ügyi intézeteknél, — tábori kórházaknál levő halotti anyakönyvek, elesett vagy elhalt katonákról szóló hivatalos jegyzőkönyvek stb. nagyrészt széthordták, vagy pedig, hogy a pusztulástól megóvassanak, tábori lelkészek és más katonai személyek magukkal vitték. Felkéretnek a volt hadsereg azon tagjai, kik ilynemű halotti anyakönyvek birtokában vannak — tekintve a közérdekek — azokat legkésőbb f. évf Július hó 15-ig, a járási statisztikai hivatalnál (Szentgott- hárd, Korona szálloda 1. emelet) leadni szíveskedjenek. A Payr-féle német emlékfüzetek még kaphatók. Megrendelhetők a püspöki hivatalban. Pontos, lelkiismeretes munkát végez jutányos ár mellett L»lits Milán szobafestő és mázoló mester Czelldömölkön. 3—3