Harangszó, 1921

1921-01-16 / 3. szám

XII. évfolyam. 1921 január 16. 3. szám. Falaid* «zerkasztA ét kiadd: SZALAY MIHÁLY. TAr*»zerka*ztd: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lovátzpatonára (Vaizprtmmugiitj, előfi­zetési dijak, raklamáclők a HARANOSZÓ kiadóhiva­talának Szentgotthárdra (Vntvérmegye) küldanddk Előfizetést elfogad 'r.lndan evang. lelkész ét tanító. Megjelenik minden vatér nap. w Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Szerkeszti és a kiadóiért felelős: C Z IP OTT GÉZA szentootthárd (VatvArmegye.) A „Harangszó“ előfizetési Ara egész évre: Luther* Szövetségi tagoknak clm- szaiagos küldéssel 88 K, csoportos küldéssel 80 K, a nem Luther-Szövetségl tagoknak cimszalagos kül­déssel 94 K, csportos kül­déssel 88 K. A „Harangszó" terjesz­tésére befolyt adomAnyok- ból szórványban lakd hí­veinknek IngyenpéldAnyo- kát küldünk. A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LAPJA. Népünk legfőbb szükségei és a kielégítés forrása. Irta: Dr. Molnár Gyula törvényszéki bíró. Hazánknak, amelyről egykor oly büszkén és boldogan hirdettük, hogy a Korpátoktól le az Adriáig terjed, ma már nincsen se Kárpátja, se Ad­riája. A leomlott kőfalaknak minden köve, minden téglája szívbemarkolóan hívja az építőt. Budapest pályaudva­rain a vagonlakók ezrei sírják a hon­talanság keserű könnyeit. Marosvá­sárhely, Kolozsvár, Nagyvárad tábla- blrái marhavagonokban, szalmazsákon fetrengenek, vagy ha otthonmaradtak (»otthon«, hová lett rájuk nézve e szónak bubája ? 1), favágásból tenge­tik életüket. Mialatt a magyar nem­zetgyűlés tagjai heteken át tanakod­tak azon, botoztassák-e az árdrágí­tókat, Erdélyben az oláh .martalóc (a franciának: »keleti rokon«), sűrű egymásutánban vonja deresre magyar véreink legjobbjait. És hogy fájdal­munk még nagyobb legyen, mialatt Erdélyben sírnak, idehaza csonka Magyarországon heje-huja járja, »húz­zák a talp alá valót, mintha a sátán maga húzná pokol felé az indulót.« Szegény hazánk bűnnel megrakott, tört hajója, de mélyre sülyedt. Hajótörött nép vagyunk. A tenger vad árja a tört hajó roncsait az ör­dög szigetére sodorta, hol hajótörött­jeink ezrei várják a mentő hajót. Építőnk kevés, építőanyagunk szintén kevés, mentő hajót nem építhetünk, de ok-e ez arra, hogy mentőcsóna­kokat se bocsássunk vízre? Hívó szíveknek kis mentőcsónakjai szár­nyalni tudnak a hullámokon; és aki­ket felvesznek, biztosan partot érnek, hiszen e csónakokat maga a nagy Hajós kormányozza, kiről ez van meg­írva: »Mind a szél, mind a habok engednek néki.« Kevés az épületanyagunk, kevés az építőnk, de mégsem annyira ke­vés, hogy legalább egy világítótor­nyot ne emelhetnénk oda, ahol a leg­több az irányt vesztett hajó; hogy ez a torony belesugározza az éj sö­tétjébe a menny fényességét és e fénynél a hajósok mind-mind haza találjanak. Ilyen messze világító to­ronynak szántam és szánom én az Evangéliomi Munkások Szövetségét. Kevés az épületanyagunk, kevés az építőnk, de mégsem annyira ke­vés, hogy egy kicsinyke hajlékot ne emelhetnénk a keresztyén testvériség számára. Egy örök, roinolhatatlan lelki házat, melyben Jézus maga ül az asztalfőn s asztalánál helyet ta­lálnak mindazok, kik a Mesternek erre a kérdésére: »Ti pedig kinek tartotok engem?« hittel így tudnak válaszolni: »Te vagy a Krisztus, az élő Istennek fia.« Aki építeni akar, az mindenek előtt fundamentomköveket szerezzen. Hon- nét vegyük a fundamentomot ? Senki más fundamentomot nem vethet, mint amely vettetett, amely az Úr Jézus Krisztus. Hiábavaló lesz minden mi jóravaló igyekezetünk, ha nem Öreá építünk. Az első vihar, sót a hitetlen világ gúnyjának legelső szele romba- dönti épületünket. Építsünk tehát az egyetlen biztos fundamentomra, arra a kősziklára, mely biztos hordozója az ég felé törő hatalmas világító to­ronynak épenúgy, mint a kicsiny hajlékoknak. Ha a fundamentomot megvetettük, a további kérdés az lesz, mit épít­sünk e fundamentomra; szalmát és pozdorját-e, avagy követ? Honnan vegyük e köveket? Mi nagunk le­gyünk azok. És most vi: gáljuk meg teljes alázatossággal, vj jón élő kö­vek vagyunk-e már? Feleljünk erre a kérdésre úgy, hogy a szíveket és veséket vizsgáló Isten az, aki kérdez és aki a választ várja. Az őszinte válasz ezer áldásnak lesz forrásává. Akik a kérdésre igennel felelhetnek, tegyék hozzá válaszukhoz: »Neked Uram dicsőség, nekünk pedig orcánk­nak pirulása..., mert kegyelemből tartatunk meg, hit által, Isten aján­déka ez, nem cselekedetből, hogy senki se kérkedjék.« Akik nem tud­nak igennel felelni, ne essenek két­ségbe. >Ha bűneitek skarlátpirosak volnának is, fehérré lehettek, mint a hó«, azt mondja az Úr. Egy pásztor magas hegyen legel­tette nyáját; lent a völgyben eltévedt utasok keresték a mély szakadékok­ból kivezető utat. Amikor már sokáig hiába keresték, hangos kiáltással ad­tak jelt szorongatott állapotukról. A pásztor meghallotta a kiáltást, oda­hagyta nyáját s az éles kövekkel és tövisekkel tele hegyoldalon magát véresre sebezve, sietett a szoronga­tott csapat segítségére. Az utat vesz­tett vándorok eleinte gyanakodtak, vájjon nem viszi-e csapdába őket ez az ismeretlen pásztor. A pásztor ek­kor némán fölemelte kezeit s aláhulló vércseppjei elmosták a vándorok hi­tetlenségét. Ez a pásztor vérét adta értük, most már hittek neki. Kedves barátom, itt áll előtted a magasból a menny magasából alá- szállott pásztor, a jó Pásztor, vérző kezeivel, vérző lábaival, vérző olda­lával, öt vérző sebével; óh értsd meg e sebek beszédét. »Vérem adám ér­ted, óh nézd a keresztfát, hogy lelj örök életet s átok ne szálljon reád.« óh higyj neki testvér, hogy te is élő kővé lehess s a dicső építő reá he­lyezhessen az örök kőszálra. * * * Mire van a mi népünknek legna­gyobb szüksége? A mi népünknek az örök kőszálra, Jézus Krisztusra van elsősorban szüksége. A jó pász­torra, aki életét adta a juhokért.

Next

/
Thumbnails
Contents